Élt egyszer egy tavacskában három hal. Az egyik okos volt, a másik közepes képességű, a harmadik pedig ostoba. Életük nagyjából úgy telt, mint az halak élete bárhol a világon, míg egy napon arra nem tévedt – egy ember. Az ember egy hálót hozott magával, és az okos meglátta őt a víz alól. Tapasztalatára, a korábban hallott történetekre és leleményességére hagyatkozva úgy döntött, cselekedni fog.

„Nem sok búvóhely van ebben a tavacskában – gondolkodott –, halottnak tettetem magam, az lesz a legjobb.”

Összegyűjtötte minden erejét, és kivetette magát a tóból, épp a halász lába elé, aki igencsak meglepődött. Ám az okos uszonyos visszatartotta a lélegzetét, az ember halottnak hitte, és visszadobta őt a tóba. A kisokos azon nyomban becsusszant egy part menti apró repedésbe.

A második – a közepes képességű – nem igazán értette, mi történt. Ezért odaúszott az okoshoz, és megkérdezte tőle.

– Egyszerű – mondta az okos. – Halottnak tettettem magam, így az ember visszadobott a tóba.

Ekkor a közepes képességű is nyomban kivetette magát a vízből, éppen a halász lába elé. „Különös – gondolta az em­­ber. – Összevissza ugrálnak ma ezek a halak.” Ám mivel a második kis uszonyos elfelejtette visszatartani a lélegzetét, a halász észrevette, hogy él, s szépen becsúsztatta a válltáskájába.

Az ember visszafordult, hogy a vizet kémlelje, mivel azonban a partra vetődő álatkáktól kissé összezavarodott, nyitva felejtette a táskáját. Amikor észrevette ezt a közepes képességű hal, nagy nehezen kiszabadította magát, és hatalmas csapkodások közepette végül visszajutott a tóba. Megkereste az okos halat, és zihálva odabújt mellé.

A harmadik, az ostoba semmit sem fogott fel az eseményekből, még akkor sem, amikor végighallgatta, mi történt a társaival. Így aztán minden egyes pontot újra végigbeszéltek vele, különös hangsúlyt fektetve arra, hogy vissza kell majd tartania a lélegzetét, hogy halottnak látszódjék.

– Köszönöm, most már értem – mondta az ostoba. Majd ugyanebben a pillanatban fogta magát, és kivetődött a partra, egyenesen a halász mellé.

A halász, aki aznap már két halacskát is elszalasztott, ezúttal meg se nézte, lélegzik-e, vagy sem – azonmód a táskájába tette a zsákmányt. Majd újra és újra kivetette a hálóját, ám a két másik hal végig ott kuporgott a part menti mélyedésben. A táska ezúttal csukva volt.
A halász végül feladta. Kinyitotta a táskát, látta, hogy az ostoba hal nem lélegzik, és hazavitte őt a macskájának.