Rád is vigyáz valaki!

Odafentről is tudnak segíteni.

„Nagyon gyakran, amikor az apával való kapcsolatod nincs rendben, akkor az a pénzügyi kilátásaidra van hatással (pénzügyi problémák), és ha az édesanyáddal való kapcsolatod nincs rendben, akkor az életben szükségtelen akadályokkal találkozol.”  – Sri Bhagavan

Erre az idézetre figyelt fel egy ismerősöm, és azzal a kérdéssel fordult hozzám, hogy lehetne ezt oldani, mivel neki pont ilyen problémái vannak. A szüleivel nem volt jó a kapcsolata – most meg már nem tud változtatni rajta, mert már elhunytak.
Egy szeánsz alkalmával van arra mód, hogy beszélgess velük, ezzel a szeretet kommunikációval el is tudjuk indítani, az angyalok segítségével az oldás energiáját.
Tegyünk egy próbát! – hirtelen döntött a kérdező.
Rendben – ráingáztam, majd megbeszéltünk egy találkozót a kapcsolatfelvételre.


Minden rendben ment – és minden rendbe jött. A misztikus foglalkozás rendkívül jól sikerült. Mint később hallottam különösen jó események és lehetőségek érkeztek ügyfelem életébe, egyenesbe került.
Utólag is nagyon hálás volt a lehetőségért – bevallotta kicsit tartott tőle. De aztán azt tapasztalta, hogy megkönnyebbült, és egy jó érzés telítette el a lelkét, megnyugodott.
Szerencsés életet kívántam neki – és vele együtt örültem az áldásos körülményeinek.

Ha úgy érzed, hogy belebonyolódtál a családi dolgokba, és komoly elakadásaid vannak és már nincs  lehetőség rendbe tenni,  mert szeretteid  a Fény hazába tartózkodnak – keress meg. Szeretettel-léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach

Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Bejelentkezés: 0620 278 26 12 – hétvégén is!
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Személyes fogadóidő a stúdióba: délután 14-től este 20-ig.
Messengeres idő – előre egyeztetett videóhívással már délelőtt 10-től

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/ezoterikus-foglalkozasok-2

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu