Ma hálás vagyok a szemekért, amelyek látták, hogy az élet nem lesz mindig könnyű.
Hogy az utak kanyarogni fognak.
Hogy a vonalak elmosódnak.
Hogy a dagályok emelkedni fognak, és jönnek a viharok.
Hálás vagyok azokért a fényekért, amelyek emberi formát öltöttek. Akik akkor ragyogtak felém, amikor a legmélyebbre kerültem. Akik nem féltek a szomorúságtól. Vagy a sötétségtől. Vagy a sok rétegtől, amelyek körém fonódtak, és nehezen érthetővé tettek.
Hálás vagyok az égboltért, amely színt vált.
Hálás vagyok az égboltért, amely színt vált.
Az utakért, amelyek irányt változtatnak. És az évszakokért, amelyek emlékeztetnek arra, hogy mindannyian csak egy lélegzetvételnyire vagyunk az újrakezdéstől.
Hálás vagyok, mert tudom, hogy a kedvesség még létezik.
Hogy az igazság odakint van. Hogy a hit hegyeket mozgathat meg.
És hogy minden egyes porcikámat erre teremtették.
Ullie Kaye Poetry