Angyal-jóslás

Mérleg  újholdra

E csodás lapokat Dr. Doreen Virtue Angyalokkal gyógyító jóskártya csomagjából húztam, az angyalok vezették a kezem.

E g y e n s ú l y
Az utóbbi időben felborult az életed! Hozd egyensúlyba a munkával és a kikapcsolódással töltött idődet a spiritualitással, a mozgással és a családdal töltött időddel.
Az angyalok tudják, mennyire lefoglalnak a földi igények. Felelősséged súlyán szeretnének könnyíteni azzal, hogy egyensúlyt hoznak az életedbe. Amikor életünk felborul, energiánk is megcsappan. Ez a csökkent energia pedig azt a káprázatot kelti bennünk, hogy nincs elég időnk semmire, s ez az ördögi kör fogva tart.
Az angyalok azt szeretnék, ha következetesen, minden nap meditálnál és mozognál. Tudják, hogy ha a kiegyensúlyozod a munkát, a kikapcsolódást, a spiritualitást és a családot, akkor teljesebbnek érzed majd magad, és képes leszel az örömre. Ha úgy érzed, hogy túlterhelt vagy, ne haboz segítséget kérni Istentől és az angyaloktól ők majd könnyítenek terheden.


E l ő r e l é p é s
Valódi Éned sugárzik át a felszínen, megmutatva erődet, hatékonyságodat, sikerességedet, értelmedet. Engedd, hogy mások is láthassák igazi énedet, és erőt meríthessenek belőle. Sok mindenben kivételes vagy. Lassan kezdesz bízni magadban, és egyre könnyebben fel tudod mutatni igaz természetedet. Volt idő, amikor azt hitted,hogy érzéseidet leplezned kell mások (vagy akár önmagad) előtt. Ám most felfedezted végre, milyen életerős és vonzó igazi önmagad.
Az angyalok megtanítanak rá, hogy tiszteld saját valód érzéseidet úgy, hogy ki is merd fejezni őket – akárki előtt. Az angyalok megtanítanak szeretettel beszélni az érzéseidről, így nem lesz több félreértés közted és a barátaid vagy a szeretteid között. Az angyalok sohasem biztatnak olyan cselekedetre vagy szóra, amely bántani tudna téged vagy bárki mást. Biztosítanak afelől, hogy életed a belső béke új szintjére emelkedik, ha felszínre engeded valódi énedet.


F i g y e l e m
Folyamatosan beszélgetsz az Angyalaiddal, s a tőlük kapott ismeretek valóban igazak. Bízz bennük!Ezzel a kártyával az angyalok elismerésüket fejezik ki figyelmed iránt. Gondolataidon, érzéseiden, álmaidon, látomásaidon belső hangodon és felismeréseiden keresztül visszatérő üzeneteket kapsz. Figyelsz-e ezekre az üzenetekre? Megbízol-e bennük? Követed-e őket? Ha arra érzel késztetést, hogy felhívj valakit, vagy elmenj valahová vagy hogy elolvass egy könyvet – feltétlenül kövesd ezeket az útmutatásokat. Az angyalok arra kérnek, hogy add át nekik az isteni útmutatással kapcsolatos kételyeidet. Tudd, hogy tényleg a mennyel beszélgetsz, és élvezd a társalgást.

Ha ‘angyaloznál’,  jöhetsz hozzám angyal tanfolyamra, angyalos terápiára –  angyal mágiákkal is várlak. Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach

Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Bejelentkezés: 0620 278 26 12 – hétvégén is!
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Személyes fogadóidő a stúdióba: délután 14-től este 20-ig.
Messengeres idő – előre egyeztetett videóhívással már délelőtt 10-től.

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/ezoterikus-foglalkozasok-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu