Párkapcsolat-elemzés felsőfokon!

Miről is szól egy párkapcsolati jóslás?

Arról, hogy mi a közös bennetek, mi az azonosság, és a mi a válóok. Hogyan lehetne jobb, mi a szeretet pont. Az aura elárulja, hogy a valódi arcát mutatja-e Neked az illető. Sok mindent látok egy fotón!
Először is a névelemzés alapján, aztán pedig a tarot elemzésben megnézzük kinek mi a leszületési alapterve, miként látja a világot, milyen perspektívákat követve éli az életét, mit akar megtapasztalni ebben az inkarnációjában. Van-e valamilyen terve, célja – hogyan fog hozzá a megvalósulásnak.
A régi energiában él, vagy az újat befogadva teremti az életét. Van-e szabad akarata arra, hogy megélje a sorsát, vagy pedig sodródik és vetődik arra amerre csak mások akarják. Megtudhatjuk a problémának megélt feladatokat, és a küzdelmet, a harcot amivel vívódhat. Megismerhetjük az egész lényét.
A kapcsolódási szám alapján kiderül, hogy a két ember hogyan tud megférni egymással, lehet-e közöttük szövetség, érdemes-e egyáltalán arra törekedni, hogy elmélyítsék a kapcsolatukat. A közös jövőt az életszám alapján lehet felderíteni. A lényege, hogy miről szólhat a kapcsolat hosszú távon, mi a tanítása és mi lehetne a buktatója amiben rendet lehet majd tenni.
A személyes feng-shui elemek ismeretében ráláthatunk arra, hogy romboló-vagy építő-e kapcsolat jellege. És ha együtt laknátok lehetőséget ad arra is, hogy a közös otthonban a harmóniát megteremthesd számotokra. Mindenkinek egyformán legyen meg az akaratereje. A negatív aspektust a Lilith hold mutatja – kinek milyen az árnyékszemélyisége, hogy azt is elfogadhasd, hiszen az is hozzátartozik minden emberhez.
Az Uránusz pedig elmondja, hogy milyen az illető felfogása ahogyan kezeli a helyzeteket, mielőtt nem értenéd, máris megérted őt. A születési képletében lévő bolygóállások – a teljes képlet! – az egész személyiségét eléd tárják – mint önmagad, mint a párodat megismerheted még jobban. Hogyan reagál, miért úgy viselkedik egy-egy helyzetben, ahogy eddig számodra érhetetlen volt felfogni. Ha megérted, el is tudod fogadni.
Az előző életbeli létben azt lehet látni, hogy a választottaddal mi volta dolgot, s hogyan végződött akkor a társulás. Maradt-e fájdalom, lett-e karmikus adósság. A lélektársad- az ikerlángot-e akivel most kapcsolódnál. A tarot az égiek tanácsát közvetíti – mi lehet a kapcsolat jövője, hagyjad, vagy változz, hogy maradjon…engedd, hogy visszajöjjön….stb.
A harmadik személy jelenlétére is utalhatnak a lapok – aki esetleg közétek férkőzött, de azt mutatják, hogy még valakit nem tudott elengedni a párod, s ezt jól tudjuk, hogy addig nem lehet egy másik kapcsolatot felépíteni sem, akárhogy is törekednél rá. Angyaltechnikákkal fel lehet emelni lélektársi szintre a jól működő kapcsolódást, de lehet az érzelmi oldalát is tisztítani, ha sérülés lenne.
Még a rontás is leoldható ezzel. Ha kevés információd van, akkor is nagyot haladhatunk. Egy-egy ilyen tisztítás után tudok arról, hogy eljegyzések születtek, kapcsolati drámák oldódtak meg. Az őrangyal és a boldogságangyalok is nagy segítséget adnak hosszútávon, ha kéred, és is el is fogadod a lehetőséget.
Az energetikai tisztítást a tudati választásban, a helyes döntésben segíthet, a szívcsakra blokkoldás a múlt sérelmeinek elengedésében, feldolgozásában. A kapcsolat visszahívásában, de az elengedésben is.
Az önismereti foglalkozás blokkoldással, – amit szívből ajánlok – a női lét megélésében is segít majd azt, hogy elfogadd magad, és szeresd azt, aki vagy.
Ha nincs párod – megnézzük mi lehet oka, miért nincs vonzás, mi okozza a blokkot, s hogyan lehet ezen változtatni. A foglalkozás alatt minden kérdésedre választ kaphatsz. Grátisz: személyre szóló női praktikák!

Személyes tanácsadásra szeretettel várom az ezoterikus Hölgyeket angyalos stúdiómba, a hét minden napján. De vállalok előre egyeztetett videóhívásos foglalkozást is. Telefonon és face cseten is egyeztethetsz velem időpontot. Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI.ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés: 0620 278 26 12
Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is!

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/a-s-a-j-a-h-angyalos-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu