Isten önmagától mutatkozik meg, túl van minden formán, mégis elválaszthatatlanul jelen van minden formában. Isten csendes, derűs, békés, mozdulatlan, mindent magába foglal, mindenütt jelen van, és Minden Létező lévén mindent tud. Isten teljes, hiánytalan, nyugalmas, szeretettel teli, túl van téren és időn, részek nélküli és oszthatatlan, a kettősség felett áll, egyformán jelen van Minden Létező egészében, és nem más, mint az Én. Csak a létezés lehetséges. A hibás fordítások és félreértelmezések miatt megjelenő állítások ellenére Isten nem semmi, nem is üresség. A nemlét, mint az a szónak az értelméből is kitűnik, nem lehetséges.
A Jelenlét túl van minden gondolaton, értelmi tevékenységen, sőt a megfigyelésen is. A tudatosság az Én tudatossága, amely abból a megértésből fakad, hogy azonos Minden Létezővel; ezért aztán nincs semmi, „amiről” tudomással bírna. Nincsen tudó és tudott; a kettő egy és ugyanaz. Az Egység állapotában alany és tárgy áttűnik egymásba.
A Jelenlét hihetetlenül lágy, gyengéd, szeretetteljes, érzékeny, ugyanakkor mindennek látszólag ellentmondva egyszerre sziklaszilárd, állandó, korlátlan hatalmú és olyan végtelen egyesítő erő, amely az örökkévaló Teremtés világegyetemeként összetartja a „valóság egészét”. Isten jelenlétében eltűnik az ok és okozat illúziója. A Jelenlét nem idézi elő semminek a megtörténtét, hanem ő maga mindaz, ami történni látszik. –   Dr. David R. Hawkins