Akkor vagy szép, mikor hibázol.
Akkor vagy szép, mikor reggel az ágyból kimászol.
Akkor vagy szép, mikor nem hiszed el.
Akkor vagy szép mikor, hogy szép vagy-e nem érdekel.
Akkor vagy szép, amikor fát ültetsz, azt nézed.
Akkor vagy szép ha szeretnek-e, nem kérded.
Akkor vagy szép, mikor felnevetsz.
Akkor vagy szép, mikor kimondod: elmehetsz!
Akkor vagy szép, mikor bátor vagy.
Akkor vagy szép, mikor elesett vagy, s ápolnak.
Akkor vagy szép, mikor kisírod két szemed.
Mikor kisírt szemeid a csillagokra emeled.
Akkor vagy szép, mikor nem hagyod.
Mikor a terhedet az út mentén lerakod.
Akkor vagy szép, ha fáradt vagy.
Ha lelkedben a háború alábbhagy.
Akkor vagy szép, mikor megremegsz, mert félsz.
Akkor vagy szép, mikor úgy döntesz mégis élsz.
Akkor vagy szép, mikor vállalod.
Mikor ki rossz hozzád, a kabátot ráadod.
Akkor vagy szép ha nem tudod.
Amikor újra kell kezdeni, de nem unod.
Akkor vagy szép, ha énekelsz.
Ha nem bánod hány embert érdekelsz.
Akkor vagy szép, mikor mosolyogsz.
Mikor apád házába váratlan bekopogsz.
Akkor vagy szép, mikor gyermeked becézed
S hogy hogy szerethetsz így embert, nem érted.
Akkor vagy szép, mikor szabad vagy.
Akkor vagy szép, ha az önvádad élni hagy.
Akkor vagy szép, mikor megnyugszol.
Mikor szerelmed ölébe némán bekúszol.
Akkor vagy szép, ha te mindent megtettél.
Ha hibáztál, fájt nagyon, s bár fájt nagyon: nevettél.
Akkor vagy szép, mikor ha fáj, mégiscsak ordítasz.
Mikor mit igaznak hiszel, mindent kimondasz.
Akkor vagy szép, mikor nem hazudsz.
Mikor igaz maradsz, nem baj ha bajba jutsz.
Akkor vagy szép, mikor a sminkedet lemosod.
Mikor az összes álruhád magadról ledobod.
Akkor vagy szép, mikor mindenki megtagad,
Akkor vagy szép, ha akkor is maradsz ki vagy: önmagad.
Lőrinczi Emese