Életünk legszemélyesebb területe

A párkapcsolat

„Ha egy párkapcsolat nem működik, akkor sokan azt a megoldást választják, hogy kilépnek, és új partner után néznek. Ám gyakran azzal szembesülnek, hogy az új partner megfelelőbbnek tűnik ugyan sok tekintetben, a kapcsolatban mégis hamar megjelenhetnek ugyanazok a problémák, mint az előzőben.
Mi ennek az oka? Szerintem az, hogy te magad nem fejlődtél, tudatosodtál eleget, nem foglalkoztál mélyen a saját trauma-programjaid átírásával, így azok az új helyzetben is a felszínre buknak. Még az is előfordulhat, hogy a korábbihoz hasonló traumakészlettel rendelkező partnert “vonzol be”, hogy biztos lehess abban, hogy be fogja nyomni ugyanazokat a megdolgozatlan gombokat rajtad. Persze ezek tudat alatti, energetikai folyamatok.

Szóval nagyon fontos, hogy tanulj az eddigiekből, és levond a konzekvenciákat.
Én is igyekszem minél többet tanulni a legutolsó párkapcsolatomból (és az előzőkből is), mert eléggé az a tapasztalatom, hogy ha nem tanulok és nem változtatok, akkor ismétlem ugyanazokat a mintákat a következőben. Ez egyfajta energetikai kód szerintem, amit bizonyos esetekben valóban figyelmen kívül hagyhat az élet, de az inkább a kivétel, ami erősíti a szabályt.
Gyógyult személyiség egy másik gyógyult személyiséggel tud közös életet kialakítani. A traumatizált a gyógyulttal nem igazán tud mit kezdeni és vice versa. Persze százalékokról beszélünk, nem abszolútumról. Nincsenek érzelmileg teljesen gyógyult személyek, de azért nagyon sokat számít, hogy mennyit dolgoztál magadon. Szóval, ha jobb párkapcsolatot szeretnél, vagy a mostani kapcsolatodat szeretnéd tudatosabb szintre emelni, akkor dolgozz magadon!”  –  Gauranga Das

Nagy szeretettel ajánlom az Önismereti foglakozást a párkapcsolati munkádhoz is – ha jobb párkapcsolatot szeretnél, vagy a mostani kapcsolatodat szeretnéd tudatosabb szintre emelni. A program része az oldás és a blokkoldás, személyre szóló spirituális terápiák. Szeretettel várom a Hölgyeket az órás programra. Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach

Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Bejelentkezés: 0620 278 26 12 – hétvégén is!
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Személyes fogadóidő a stúdióba: délután 14-től este 20-ig.
Messengeres idő – előre egyeztetett videóhívással már délelőtt 10-től

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/ezoterikus-foglalkozasok-2

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu