EZOVILÁG kategória bejegyzései

Önbeteljesítő jóslatok


Amit elhiszünk magunkról, vagy gondolunk másokról, az sokszor valóra is válik. Ez nem varázslat, valójában nem is jóslat, egyszerűen így működik az elme.

önbetel

Akár a vonzás törvényének is hívhatnánk, hiszen ugyanabból az alapvetésből táplálkozik: az elme hatalma sokkal nagyobb, mint hinnénk. A gondolatok ereje teremtő hatású, és ha valamit igaznak vélünk, az valószínűleg úgy is lesz.

Az önbeteljesítő jóslat a következőképpen néz ki: akár igaz, akár nem, amit egy helyzettel kapcsolatban igaznak vélünk, az így, vagy úgy megvalósul. Ezért sokszor fordul elő az is, hogy egy-egy jóslat csak azért válik valóra, mert az illető, akinek jósolták, annyira hisz benne.
Ebből a jelenségből ered számos módszer, amivel sikeresebbek lehetünk, relaxálhatunk, vagy épp felébreszthetjük a bennünk szunnyadó géniuszt. Az NLP, a pozitív megerősítések, a vágyaink, céljaink képi megjelenítése vagy bizonyos célzott meditációk mind ugyanígy működnek.

Az önbeteljesítő jóslatoknak két típusa létezik.

Az úgynevezett pygmalion-hatás arról szól, hogy úgy kezeljük a másikat, amilyen a véleményünk, a gondolataink, az elvárásunk vele szemben, és ő erre reagálva válik olyanná, amilyennek mi hisszük őt. Ahogy Eliza Doolittle-ből is sikerült úrilányt faragni pusztán azáltal, hogy megelőlegezték neki a szerepet, úgy bárkivel „csodát” tehetünk, de akár tönkre is tehetjük.

A pedagógiában fontos szerepet kapott ez az elv, és a gyereknevelésben is egyre több irányzat épül az elvárások alapelvére. Megfigyelések és kísérletek sokasága igazolja, hogy azok a hétköznapi diákok, akiket tanáraik az átlagnál okosabbnak nyilvánítanak, vagy a szülők csodagyereknek tartanak, csakugyan szorgalmasabbá válnak, okosabbnak bizonyulnak ez után. Ezzel szemben azok a gyerekek, akiket lehülyéznek, ostobának tekintenek, vagy állandóan aggódnak miatta, mintha nem lenne képes önállóan boldogulni, ők ennek megfelelően is fognak viselkedni. Az előzetes feltevés utóbb valósággá válik, és így a szavaknak rendkívül nagy jelentőségük van. Az a nő, akinek eleget mondják, hogy gyönyörű, szinte kivirul és megszépül, míg azok, akiket csúnyának tartanak, és ezt szemükbe is mondják, elhanyagolják magukat, és valóban csúnyává válnak egy idő után.

A második típusú önbeteljesítő jóslat akkor valósul meg, amikor az emberek maguktól megváltoztatják a viselkedésüket, hogy egyetértsenek egy önmaguk által felállított igazsággal. Ez akár csoportokra is vonatkozhat, hiszen amikor a befektetők úgy hiszik, hogy a részvények ára lefelé fog menni, mindenki elkezd eladni. Ettől persze a részvények ára valóban lemegy, így remekül manipulálható a médián keresztül egy-egy részvény árfolyama.

Az ember nem egyszerűen egy adott helyzetre reagál, hanem arra, ahogyan érzékeli és értékeli ezt a szituációt, és amilyen jelentőséget tulajdonít neki. Aki azzal vág neki egy feladatnak, hogy „na, ez nekem biztosan nem fog sikerülni”, akkor nem is ad bele apait-anyait, nem hajt annyira, mert már elkönyvelte magában a kudarcot. Ha viszont azt mondja: „Sikerül, mert akarom!” – mindent elkövet, hogy bebizonyítsa: igenis igaza volt. Tehát egy-egy helyzettel kapcsolatos reakcióinkat sokkal inkább a gondolataink határozzák meg, mint a helyzet maga.

Amit mondunk, ahogy viselkedünk, az befolyásolja azt, ami történni fog velünk. Ha egy adott helyzetbe meghatározott elvárásokkal lépünk be, valószínűleg olyan viselkedést fogunk produkálni, hogy elvárásaink valóra váltsák önmagukat.

Forrás:link

A 2016-OS ÉV A LEGJOBBAT HOZHATJA KI BELŐLÜNK


MARSI

Ha már régóta bajlódnánk egy krónikus betegséggel, ha gyengének és kiégettnek éreznénk magunkat, ha átlagon felül gyakran betegedünk meg, 2016-ban fellélegezhetünk. Végre megtaláljuk a helyes terápiát, saját testünk gyógyító erejével győzhetjük le a betegségeket.
A Mars a legjobb formába hoz, olyan erősnek és kiegyensúlyozottnak érezhetjük magunkat, amilyenek ezelőtt csak nagyon ritkán voltunk.
Érvényesülni fogunk, ha eddig még tétováztunk, most elszántan bevethetjük magunkat pénzötleteinkért, hivatásunkért, és zseniális megérzéseinkért. És nyerni fogunk, mert a Mars a legnagyobb ajándékot adja nekünk, amit egy kétkedő embernek adni lehet: bízni fogunk önmagunkban, hinni fogunk magunkban és a jövőnkben – pozitív gondolkodásunkkal, ami a sikert biztosítja, ami minden győzelem, minden üzlet, minden karrier mögött áll. Mars megajándékoz bennünket ehhez a legfontosabb alappal: egészségessé tesz.

Olvasd tovább:link

ASAJAH STUDIO

„Ha nő vagy, ne feledd: egy igazi varázslónak születtél, teremtő tündérnek. Ha valamit szeretnél, el fogod érni, meg fogod érinteni. Az érzelmeid segítenek megtalálni és megtartani bármit: szerelmet, munkát, célokat. Elegendő vagy te magad, a lelked és a szíved.”

SPIRITUÁLIS TANÁCSADÁS:

Kazanlár Tarot-jóslás – sorselemzés, számmisztika
Párkapcsolat erősítés, tisztítás és harmonizálás – Arkangyali erőtérrel
Problémamegoldó varázslat – Angyaltechnikákkal
Átok-rontás, önsorsrontás elleni tisztítás – védelem
Teremtő mágia a gyakorlatban
Bőségangyalok megidézése – fogadalmak feloldása
Őrangyal kommunikáció – behangolással
Angyaltanfolyam

 

studia

SPIRITUÁLIS TERÁPIÁK: elemző, tisztázó konstruktív beszélgetések egy adott sorsfeladat megoldására érdekében.

 

Grátisz – ajándékba, a konzultáció részeként: csakra-aura tisztítás,harmonizálás,blokkoldás –  tisztító,gyógyító, harmonizáló energetikai kezelések testi, lelki betegségekre.

Minden terápiás ülés – legalább egy óra hossza, egyénre szabott holisztikus megoldásokkal. Szeretettel várlak megújult terápiás kezelőmbe az Örs vezér terén, hogy felszabadult lélekkel, tiszta öntudattal folytathasd tovább a spirituális utadat.

 

SZERETETTEL VÁROM A SPIRITUÁLIS ÚTON LEVŐ HÖLGYEKET!

 

Bejelentkezés: 20 278 26 12
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig (hétvégén is.)
Budapest, Örs vezér tere  (Árkád mögött)
Skype: asajah1
Asajah Stúdió

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium,
tarot mester-jós,

energiagyógyász – angyalterapeuta

 

Nagy utazás


“Ha mindent addig halogatsz, amíg nem vagy teljesen biztos benne,
sosem fogsz semmit se megcsinálni.
A cselekvés az önbizalom erősítője és építője. Kételkedhetünk cselekedeteink eredményében, de az okában is.Cselekedetünk lehet sikeres, de szorulhat kiigazításra. Azonban bármilyen tett jobb, mint a semmittevés.” – Norman Vincent Peale

nagyugazás

A létezés életeken átívelő, nagy utazás.

Mielőtt egy új leszületés megtörténik, a lélek megtervezi születésének körülményeit,és életének bizonyos mozzanatait.
A köztes létben, egy, a mienknél jóval magasabb intelligencia szinten működik a lélek.
Kiválasztja azokat a küldetéseket, sorsfeladatokat, amelyeket el szeretne végezni a következő élete során, és az ehhez megfelelő körülményeket is megtervezi, beépíti.
Megválasztja a helyet, ahova születni szeretne, ezt nagyban befolyásolja az is, mely nemzethez, lélekcsoporthoz, lélekcsaládhoz tartozik.
Megválasztja az országot, a családi körülményeket, és magukat a szülőket is.
Ennek tudatában, mindannyian érezhetjük, hogy szülőnek lenni, bizony, nemes feladat egy ember számára. Bizonyos esetekben elgondolkodtató az is, hogy ha egy magasabb intelligenciaszinten tudtuk, hogy a számunkra legmegfelelőbb település az, ahova megszülettünk, akkor miért is akarunk elmenni, elköltözni onnan?
Hiszen sorsunkat itt tudjuk beteljesíteni.
Meglehet, hogy egy más helyen könnyebb lenne az életünk, de ha kitérünk egy feladat elől, és nem küzdünk meg vele, akkor nincs fejlődés.

A leszületendő kis lélek már tudja, mikor, mely csillagállás, és milyen kozmikus körülmények között szeretne leszületni.
A születéskor magunkhoz vett kozmikus energiák egy életre meghatározóak. Ezért is lehet felelőtlen vállalkozás az, amikor egy gyermek születésének idejét, vagy körülményeit előre meg akarja határozni a szülő.
A gyermek már előre pontosan tudja, hogy az általa vállalt küldetéshez mely energiák lesznek a legmegfelelőbbek. Maga a szülés is szimbolikus, beavatás az anyának, és a gyermeknek is.
A természetes úton születő gyermekek általában az életben is jobban képesek megküzdeni céljaikért, hiszen születésükkel már átéltek egy igen küzdelmes, de sikeres utazást, amikor is önerőből a napvilágra küzdötték magukat.
Ennek tudatában például felelőtlen dolog egy szülés előtt előre császármetszést kérni, ha nincs ennek komoly fizikai oka. Egy gyermek nem csak anyagi felelősség
Manapság a világ annyira matéria központú lett, hogy egy gyermek leszületése előtt a szülők gyakran csak az anyagi körülményeket veszik figyelembe, és más lényegi kérdésekkel nem is foglalkoznak.
Holott, a gyermek eleve hozza magával mindazokat a lehetőségeket, ami által az anyagi létezése biztosítva lesz. Sokkal inkább érdemes a szülőnek a kevésbé látható feltételekről gondoskodnia.
Érdemes elgondolkodni azon, hova is érkezik a gyermek?
Milyen családi körülmények, milyen kapcsolatok, milyen viszonyok, milyen érzelmek közé?
A szülő felelőssége elsősorban ezekben a dolgokban kell, hogy megjelenjen.
Ha például a szülők közül csak az egyik fél akarja a gyermeket, vagy valaki a családban nagyon ellenzi a gyermekáldást, ez a gyermek lelkében nyomot hagy.
Lelki stabilitása, biztonságérzete függ attól, hogy mindkét szülő egyformán biztos legyen a gyermekvállalásban. Ezek a születés környékén megélt családi viszonyok felnőttként is, akár egy életen át elkísérik az embert.
Az is fontos, hogy ne akarjuk tudatosan befolyásolni a gyermek nemét, ne akarjunk csak lányt, vagy csak fiút magunknak, hiszen a gyermek nem azért születik, hogy az egónkat kényeztesse – épp ellenkezőleg.

 Számtalan példa szolgál arra, hogy amikor gyermekünknél megjelenik egy betegség, vagy magatartásbeli probléma, akkor ezek oka, gyökere, valójában a szülőkben, vagy a szülők közötti kapcsolatban keresendő. Már csecsemőkorban tapasztalhatjuk, hogy a gyermek viselkedése pontosan olyan, amilyen a szülők lelkivilága. A gyermek nem tanulni, hanem alapvetően tanítani jön a szüleit!

Elmozdulni a szellemi felé

vilagföld
Bizonyára te is felfigyeltél magadon, vagy a környezetedben lévő embereken olyan “szokatlan” fizikai, érzelmi és mentális tünetekre, olyan megnyilvánulásokra, melyekre látszólag nincs magyarázat. Ezen tünetek legtöbbjén átmentem jómagam is, fizikailag és érzelmileg is. Némelyiket megszenvedtem, némelyikbe “belehaltam,” de mindegyikből kijőve, mássá váltam. Ezért veszem a bátorságot, és felvázolom most előtted, hogyan éltem meg, s főként mit tapasztaltam, hátha neked is segít megkönnyíteni ezt az átmenetet, átalakulást. Az újjászületést. Ezeknek a tüneteknek a feldolgozása és megértése nagyon fontos.
A legfontosabb mindig kizárni a “valódi” betegséget. Nagyon fontos, és életbevágó már az elején leszögeznem, hogy semmilyen tünetet se vegyél félvállról!!! Fontos, hogy próbáld meg először kideríteni a tünet okát. Mindig tartsd szem előtt, hogy a testedről van szó. Tehát, addig semmi esetre se nyugtázd azt felemelkedési tünetnek, amíg nem konzultáltál a megfelelő orvossal. Meglehet, tényleg egy betegség húzódik meg a tünet hátterében. Ezért add meg magadnak az esélyt, hogy tájékozott és körültekintő légy, és kizárj bármiféle komolyabb komplikációt. S ha a vizsgálati eredmények negatívak, és nem érzel semmilyen nyugtalanító jelet, abban az esetben kérlek, figyelj oda ezekre a tünetekre, egy teljesen más látásmóddal. Egy olyan látásmóddal, mely a tisztulási folyamat alatt mintegy “ajándékként” megjelenik benned. Tőled függ, élsz-e vele, s használod-e.
Ez az újfajta látásmód a te Igazi Énedet tükrözi, mely az istenségedet hivatott kinyilatkoztatni. Ezeket a tüneteket, felemelkedési tünetként is szokták emlegetni. Ezek egyfajta mutációs tünetek, melyek a Föld és az ember éppen most zajló spirituális átalakulását segítik elő. Ez egyfajta feljebb lépés, egy sokkal tágabb tudatosságba, mely által az interdimenzionalitásból átlépünk (átlényegülünk) a multidimenzionalitásba. Felemelkedés Tudattal rendelkezünk, s ez a Felemelkedés Tudatosság mintegy hídként fog szolgálni a magasabb dimenziók felé.

Az anyagiból elmozdulunk a szellemi felé.
A tünetek ezt segítik elő, s ezt tudatosítják bennünk.

És végül önmagunk Mestereivé válunk, az Új Földön, és Új Korszakban, egy Új világban, akár itt és most. Mindezt bármikor tudatosíthatod magadban azzal, hogy van választásod.

Forrás:link

Az év utolsó tizmilliószoros napja – november 3

tizesnap

Érzéseid, gondolataid, tetteid, értékes ajándékok a Teremtőtől. Használd őket tudatosan saját békéd, harmóniád megteremtésére. Így járulsz hozzá legjobban a világ felemelkedéséhez. Ne csak ezen a napon, hanem életed minden napján törekedj erre, hiszen minden egyes pillanatban teremtesz.

Összpontosíts!

Tudd, hogy mi az pontosan, amire vágysz, tudd, hova szeretnél elérni, céljaidat határozd meg egyszerűen és világosan. Kérésed mindig legyen egyértelmű.Ha Te magad sem tudod pontosan, mit szeretnél, legegyszerűbb, ha a Teremtőre bízod magad és azt kéred, hogy olyan változások, események történjenek életedbe, ami a Föld összes élőlényének javát szolgálja és mindenki számára békét és harmóniát teremt.

 

Teremts!

A tízmilliószoros napon négy módon teremthetsz:

Tetteiddel

Figyelj, hogy ma (persze ne csak ma) mindenkivel úgy bánj, úgy viselkedj, ahogy azt szeretnéd, hogy veled is bánjanak.

Gondolataiddal

Törekedj pozitív gondolatokra. A problémáknál ne ess kétségbe: ismerd fel az erődet, hiszen megvan a képességed arra, hogy minden akadályt megoldj, és a gondokat feladatként kezeld, amik megoldása mindig lehetséges. Képzeld el a sikert és a kívánt eredményeket!

Szavaiddal

Beszélj magadról pozitívan. Saját helyzetedet írd le pozitív szavakkal. A panaszkodás, a magunkról áldozatként beszélés ma tilos! Nem a körülményeid áldozata vagy! A teremtő erő benned is éppúgy ott van, mint az Univerzum összes élőlényébe. Tanuld meg, hogy körülményeidet Te alakítod. Mindig van választásod! Ehhez tartozik, hogy ne csak beszélj de GONDOLKODJ pozitívan!!! – hisz a gondolatainkkal teremtjük az életünket.

Érzéseiddel

Érezd jól magad. Legyél hálás. Mindegy miért. Érezd magad úgy, mintha álmaid máris valósággá váltak volna. Legyél a legboldogabb ember ma a világon! A döntés a tiéd. És az igazi hatalmad abban rejlik, hogy irányítani tudod érzéseidet, mentesülve a külvilág történéseitől.

Olvasd tovább: link

Testbeszéd


testbeszéd

A non-verbális kommunikációnak egyre nagyobb a jelentősége, hiszen a tudatalattink üzeneteinek megértését teszik lehetővé.
A kutatások szerint a kommunikáció verbális elemei a közlések 35 %-át, míg a non-verbális kommunikáció elemei a közlések 65 %-át teszik ki.

A nem szavakkal való közlés nem szándékos és nem tudatos közlésmód. A szavak az információ átadását szolgálják, a mimika, a testtartás, a gesztusok pedig a beszélő érzelmeit fejezik ki. Mivel minden ember érzelmi lény, és a döntéseit a legtöbbször érzelmi alapon hozza, ezért belátható, mennyire fontos, hogy felismerjük és értelmezni tudjuk a beszélgető partnerünk úgynevezett metakommunikációját (nem szóbeli közléseit).
Ha jól ismerjük a szavak nélküli kommunikálás eszközrendszerét, és tudatosan használjuk azt, akkor sokkal egyszerűbbé, egyértelműbbé válik a kapcsolatrendszerünk, hamarabb és pontosabban fogjuk érteni egymást. Kevesebb lesz a félre értés a kapcsolatainkban, és ez nagymértékben megkönnyíti az életünket.

Olvasd tovább:link

Emlékezni valódi énünkre

valódi énünk

Valódi énünk gyakran a világ szeme elől elzártan létezik, s az a feladatunk, hogy ezt a kincset felszínre hozzuk. Csak igen kevesen vannak kezdettől fogva tudatában annak, hogy miféle értéket rejtenek önmagukban.

Olvasd tovább: link

Egyiptomi horoszkóp


egyip

Több ezer évvel ezelőtt az óegyiptomi papok már jól ismerték a bolygók járását.
Horoszkópot elsősorban a fáraó gyermekeinek születésekor, főpapok és tisztségviselők választásakor, illetve háborúk és hadjáratok indításakor használtak.
Az egyes asztrológiai jegyeket az egyiptomi istenek nevével látták el. Kiszámítása kicsit bonyolultabb, mint a ma használatos horoszkópoké, nagyjából dekádonként változik. Ám az isteni tulajdonságok, amiket egy-egy jegyhez feljegyeztek, a ma emberére is jellemzőek.

Horoszkóp: link

Holografikus Világegyetem


tobozmirigy

A Tobozmirigy felébresztésével felgyorsíthatod a tanulási és emlékező képességedet, erősítheted az intuíciódat, bölcsességedet, kreativitásodat, élesítheted a tudatosságodat, pszichés képességeid és tapasztalataid.

Az emberek észre fognak venni valamit rajtad. Keresztül látsz a fényeken és a propagandán.

Többet nem akarsz a tévére vagy rádióra figyelni, minthogy keresztüllátsz a manipuláción.

Látni fogod, hogy szórakoztattak téged és bébicsősz módjára beszéltek hozzád.

A médiát kibírhatatlan fecsegésnek érzed. Mindenen átlátsz és jól fogod érezni magad ettől. „Kómából ébredtem vajon?”

A meditáció, olvasás, vizsgálódás és a puszta kíváncsiság az egyénről, a világról és a világegyetemről szintén előidézik a felébredést.

Most rajtad a sor!

Mindent látó szem

Kezdetben volt az űr tele végtelen lehetőségekkel amelyek közül Te egy vagy.

Ébreszd fel a tobozmirigyed!

Élesítsd a tudatosságod!

És lépj be az egyetemes tudatba!

Egy világ, egy TUDAT

Olvasd tovább:link