EZOVILÁG kategória bejegyzései

SPIRITUALITÁS

 

“A látásod csak akkor tisztul ki, amikor bele tudsz nézni a saját szívedbe. Aki kifelé néz, álmodik, aki befelé néz, felébred.”  – Carl Jung

 

A spiritualitás világnézetet, szellemi irányultságot jelent.

A felfogás abból a nézetből indul ki, hogy nem csak a háromdimenziós valóság létezik, annál több van, mint amit látunk, hallunk és megfogunk. A spirituális emberek hiszik, hogy van körülöttük egy láthatatlan energiamező, amelynek segítségével egy másik, úgynevezett szellemi világhoz kapcsolódhatnak. Tudják, hogy valamennyien egy nagy egész részei vagyunk, ezt egy láthatatlan erő mozgatja, amely befolyással van mindenki életére. Ezt az erőt nevezhetjük sorsnak, végzetnek, kozmosznak, világléleknek, szellemi erőnek, vagy istennek – ahogy tetszik.

latask

A spiritualitás nem tévesztendő össze a vallásossággal, hiszen ahhoz, hogy valaki spirituális ember legyen, nem kell mindennap templomba járnia, vagy imádkoznia. De a spiritizmussal sem keverendő, amely az utóbbi időben az asztaltáncoltatás szintjére süllyedt le. Sokan azt hiszik, hogy a spirituális emberek szentek. Ez tévedés, mert aki a szellemi és a lelki fejlődés útjára lépett, az a földi életet nem becsmérli, csak más értékek szerint éli. Nem magasztalja fel a szegénységet, és nem mondja azt, hogy a gazdagság bűn.Viszont, ha kell megvédi az érdekeit, de nem él vissza a hatalmával, és a tudásával. Törődik az egészségével, odafigyel a táplálkozására, megfontolja, hogy mit néz a tévében, vagy minőségi, magasabb színvonalú újságokat, könyveket olvas. Beszédtémája nem a pletyka vagy mások rosszindulatú kibeszélése. Vonzereje a kisugárzásban rejlik.Barátait személyes rezgésük alapján választja – önbizalma szívből jön, nem lehet manipulálni, megtéveszteni sem. Az örök Mostban él, felelősséggel vállalja a jövőt.Energiája határtalan – Isten gyermekeként az Univerzumból áradó Áldás ereje kíséri életét.

A spiritualitás nem egy vallás…spirituálisnak lenni mindössze annyit jelent, hogy kapcsolatban vagy a saját isteni éneddel.

Asajah
spirituális tanácsadó

Energetikai rezgésszint emelés – csakra-aura harmonizálás. Aura-tisztítás.

Augusztus hónap asztrológiai előrejelzése 2015

„Július 28, kedd és Augusztus 7, péntek között remek lehetőségünk van átszervezni az életünket, visszatalálni Önmagunkhoz, és rájönni, hogy énképünkben mi a valódi és mi a külvilág által ráragasztott dolog. Fontos itt az is, hogy ne erőlködjünk, ne erőltessük rá magunkat másra, vagy mást magunkra; a legjobb, ha tesszük a dolgunk, és időről-időre becsatlakozik valaki a tevékenységeinkbe.”

tengie

Olvasd tovább:link

A szeretet és a fény lényei, az Angyalok

 

„Az Angyalok eljöttek, hogy megtanítsák nekünk: Isten szeretete minden kérésre és kihívásra válaszol. Eljöttek, hogy kigyógyítsanak bennünket a félelem következményeiből. Az Angyalok nagyhatalmú gyógyítók, és mi magunk is együtt működhetünk velük, hogy felgyorsítsuk a gyógyulási folyamatot. Minél inkább behívjuk az életünkbe az Angyalokat, annál inkább visszatükrözi életünk a Mennyország ragyogását.” – Dr. Doreen Virtue

KOMMUNIKÁLJ AZ ANGYALOKKAL!

Miután beszéltél az Angyalokhoz, vagy kértél tőlük, figyelj a jelekre. Folyamatosan minden nap, bárhogyan érkezhetnek a jelek! Légy tudatos, és figyelj merre vezetnek, majd haladj bátran azon az úton!

Kezdj el meditálni, befelé figyelni, figyelni a tested jelzéseit, majd a meditációk alatt mindenféle érzékszervedet – így fejlődik érzékelésed, és haladsz a tisztánlátás-hallás-tudás útján.

Érzékelési módok:

  • tisztán hallás – ekkor akár tőled idegen hangként is érzékelheted, de belső hangként is gyakori az érzékelés ezen módja
  • tisztán érzékelés – testérzetekben jelentkeznek a visszaigazolások, hideg – meleg hőhullám
  • tisztán látás – belső 3. szemes látás , ill . nyitott szemmel érzékelés
  • tisztán tudás – amikor a tudatodban egy általad feltett kérdésre megérkezik egy általában olyan válasz amit úgy egyébként fogalmad sincs, hogy honnan tudod, de tudod.

 

angeleke

 

Amikor az Angyalokat szólítjuk, azért bírunk gyógyító hatással, mert fénnyel és szeretettel töltenek meg minden szituációt, és minden élőlényt. Gyönyörű és ragyogó fényükhöz feltétel nélküli szeretet, hit és béke társul.
Amikor arra kérjük őket, hogy álljanak mellénk, akkor ennek a ragyogó, csodálatos fénynek meleg sugaraival árasztanak el bennünket.

 

Asajah
spirituális tanácsadó

 

ANGYALORSZÁG:ANGYAL TANFOLYAMOK – ANGYAL MEDITÁCIÓK – ARKANGYALI CSAKRABEHANGOLÁSOK – ANGYAL JÓSLÁS – ANGYAL MÁGIÁK!

A csakrák és az információk feldolgozása

Az öregedés vagy a betegség során a testben „elromlanak” a csakrák, lassabban forognak.

 

cakiss

A régiek tudtak erről — ezt bizonyítja az is, hogy egy sor olyan mozdulat és „rítus” tibeti leírása maradt ránk, amelyeket a csakra életerejének és forgási sebességének fenntartása érdekében dolgoztak ki.

 

Tibeti kolostorokban ezeket a mozdulatokat a napi meditáció részeként ajánlották. Egyfajta ima, meditáció volt, ami egyben a fizikai állóképesség megőrzését is szolgálta.

 

Olvasd tovább:link

Valódi Énünk

 

honla


„Ahogy a tükörkép van a tükrön belül, éppúgy a dolgok azok, amelyek a valódi Énben vannak.” – Ramana Maharsi

Ha ráébredünk szellem mivoltunkra, egységünk története is természetessé, elfogadhatóbbá válik, hiszen egy magasabb szintű erő megtestesülését tapasztalhatjuk sorsunk minden pillanatában…

 

Asajah
spirituális tanácsadó

 

 

Sorselemzés – életút, életfeladat, személy évek.

MIRE JÓ AZ ENERGIAKEZELÉS?!


Az energetikai kezelés elindítja az öngyógyító folyamatokat –  kedvezően hat a spirituális tisztulásra, rezgésszám emelés következik be általa, pozitív életesemények bevonzásában is segít.

 

enkez

Igen sokféle és erőteljes a kezelések hatása is. Nincs két egyforma tapasztalat. Több esetben igen látványos a pozitív javulás már egy-két  kezelést követően, súlyos esetekben akár hónapokig tartó kezeléssorozat szükséges. Minden kezelés egyedi, emberenként különböző.

Számos pozitív visszajelzés érkezik:

stresszoldás, energetizálás
betegségmegelőzés
fájdalomcsillapítás
lázcsillapítás
a test méregtelenítő folyamatainak támogatása influenza, vírusos megbetegedések lefolyásának drasztikus lecsökkenése
különböző pszichés és fizikai eredetű problémák hatékony kezelése
nagyobb teljesítmény a munkában, a sport területén
stresszel való könnyebb megbirkózás
akut sérülések (vágás, égés, horzsolás, zúzódás, duzzanat) hatékony kezelése
kiegyensúlyozottabb mentális állapot
a rendszeres használat eredményeként kevesebb gyógyszer használat.

AJÁNLOM mindazoknak, akiknek bármilyen testi-lelki problémája van – pozitív, hogy a betegséget már az aurában látni lehet akkor is, ha még nem érte el a fizikai testet.

 

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – energetikai tisztítások, energetikai szint emelés, csakra-aura harmonizálás.
Kapcsolat: 06202782612

 

 

 

Angyali számsorok – üzenetek az égiektől Neked!♥

 

Ha az Angyalok számokkal szeretnének üzenni nekünk, akkor azt a számot vagy számsort folyamatosan a szemünk elé „teszik”. Az üzenetet megláthatjuk egy telefonszámban, egy árcédulán, a futópad számlálóján, a digitális órákon, az interneten, vagy egy papírfecnin az utcán, tehát bárhol.

 

Az angyali üzenetek jellemzője, hogy legalább háromszor megkapjuk őket, így a számokat, számsorokat is legalább ennyiszer látjuk és megjegyezzük, ezért nem érdemes minden számot azonnal értelmeznünk.
Higgyük el, ha az valóban üzenet, akkor addig kapjuk egymás után (különféle csatornákon), ameddig fel nem ismerjük és meg nem értjük az angyalok mondanivalóját!

Ha olyan sokjegyű számokat látunk, amelyek egyetlen számjegy ismétlődéséből állnak, szinte biztosak lehetünk benne, hogy az angyali számmal van dolgunk. (De ekkor is érdemes megvárnunk, hogy háromszor megkapjuk ugyanezt a számsort!) Különösen igaz ez a háromjegyű, azonos számjegyekből álló számokra.

Figyelj hát a jelekre – mert mindegyikben ott van egy üzenet Neked! – ha nem tudod megfejteni segítek.

Fényem és angyalölelésem Nektek:

 

Asajah
spirituális tanácsadó – angyalterapeuta

Angyal mágiák – Angyal jóslás