
Túlságosan sok lélek pazarol időt és energiát arra, hogy a világban meglévő bajokért másokat hibáztasson: ehelyett fel kellene ismerniük, hogy már azzal is sokat tehetnének a hibák megszüntetéséért, ha először önmagukon belül tennének rendet.
Kezdd azzal, hogy először a saját házad táját rakod rendbe!
Amikor egy követ beledobnak a tócsa közepébe, a hullámok a vízbe pottyanás helyéről terjednek kifelé: viszont a kőtől indulnak el, a tócsa közepétől.
Kezdd önmagaddal, és akkor képes leszel békét, szeretetet, harmóniát és megértést sugározni magadból a körülötted lévő lelkek felé.
Most mindjárt kezdj el cselekedni!
Jobb világot szeretnél látni magad körül? Tégy hát érte valamit, és ne csak másokra mutogass, hanem tekints befelé, önmagadba, vizsgáld át a szíved, igazítsd ki a hibáidat, és találd meg a választ magadban!
Ha ez megtörtént, már kellő tapasztalattal léphetsz tovább, és valódi segítséget jelenthetsz minden léleknek, akivel kapcsolatban vagy.
A változás az egyénnel kezdődik, majd továbbterjed a közösségre, a városra, a nemzetre, és végül a világra. – Eileen Caddy
EZOVILÁG kategória bejegyzései
Te magad vagy az Élet!

„Amikor már pontosan tudod, hogy a kávét hogyan szereted,
amikor már finomnak találod a Chanel parfümödet,
amikor már nem azt veszed fel, ami jól áll, hanem azt, amiben jól érzed magad,
amikor nem bánod, hogy a homok a hajadba ragad,
amikor már nem akarod minden áron elmondani a véleményedet, amikor már nem ragaszkodsz az igazadhoz, de annál jobban a mai naphoz, amikor arcpír nélkül tudod azt mondani: tévedtem,
amikor már ébresztőóra nélkül kelsz fel időben,
amikor lelkifurdalás nélkül tudsz nemet mondani,
amikor nem félsz néha kicsit elrontani,
amikor már tudod, melyik a te frizurád,
amikor már mered vörösre rúzsozni a szád,
amikor átérezni kezded a vörösbor zamatát,
amikor a tükörképed visszakacsint rád,
amikor nyugodtan kiállsz magadért,
amikor jobban érdekel a meddig, mint a miért,
amikor megcsináltatod az első hitelkártyádat,
amikor már nem dühít, ha valaki megvárat,
amikor készen állsz rá, hogy kutyád legyen,
amikor nem a felt, hanem a fentet látod a hegyen,
amikor el mered hagyni a reggeli ágyazást,
amikor megpróbálod az otthoni gyantázást,
amikor megérted a barátság lényegét,
amikor nem gondolatod már a megszokás kényelmét,
amikor azt tudod mondani, sajnálom,
amikor nem számít, hány gyertya van a tortádon,
amikor magad elé tudsz engedni másokat a sorban,
amikor nem pánikolsz már, ha valami nem úgy van,
amikor inkább utazol, mint cipőt veszel,
amikor vackok helyett egészségeset eszel,
amikor mersz és tudsz is lemondani,
amikor higgadtan kezdesz mindent megoldani,
amikor már nem zavar, hogy hamisan énekelsz,
amikor átérezed azt is, hogy bal lábbal kelsz,
amikor túl vagy pár elrontott fogadáson,
amikor már nem kattogsz szakításon,
amikor elengeded a ragaszkodást,
amikor nem gond tervezni valami mást,
amikor nem hajt már a forradalmár véred,
amikor tudod, hogy csak akkor lesz, ha kéred,
amikor Pilinszky verseit már máshogy olvasod,
amikor kicsit azért zavar, hogy lepattant a lakkod,
amikor nem félsz már a csoportos díjbeszedéstől, vagy az egyedül töltött estétől,
amikor eltévedni többé nem fáj,
amikor elvarázsol a véletlen táj,
amikor azt is elhiszed, hogy tudsz a vízen járni,
amikor nem szégyellsz valamit nem tudni,
amikor nem akarsz többé okoskodni,
amikor mosolyogsz csak, ha valaki kinevet,
amikor mindennél büszkébben mondod ki a neved,
amikor felvállalod minden mániádat,
amikor tudod már, hogy hogy mondd el az imádat,
amikor lassan megérted az egész létezést,
amikor már élével felfelé tárolod a kést,
amikor szelektíven gyűjtöd a szemetet, és nem rémiszt meg többé a szeretet, amikor hátrahagyod a szülői házat,
amikor tudod, hogy anyád már nem fog neked főzni,
amikor tudod, hogy most bizony fel kell nőni,
amikor a gyerekkorod egy agyonnézett VHS-en hagyod,
amikor időnként bekapja a magnó a szalagot,
amikor már nem fáj, hogy mindenki elhagyott,
amikor a húsodban élsz meg minden pillanatot,
amikor többé nem sietsz már sehova,
amikor megérzed, hogy lelassulni maga a csoda,
amikor felfogod, hogy többé nincs mitől félned, akkor érted majd meg, hogy te magad vagy az élet.” – Kőváry Anett
A kiwi
Télen -nyáron – bármikor!
Ez a lédús, édes gyümölcs számos jótékony hatással rendelkezik: csökkenti a rák és a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát; javítja az anyagcserét, normalizálja az emésztési folyamatot.

Nagyon sok benne a C-vitamin, és mivel sok benne az antioxidáns is, így összességében nagyon jó hatással van az immunrendszerre. Náthaszezonban különösen jó ötlet elfogyasztani napi egy-két darabot. A kivi rostjai nagyszerűen szolgálják a béltisztítást, eltávolítják a vastagbélben felhalmozódó mérgeket és más salakanyagokat, ezáltal a bélflóra egyensúlyának visszaállításához, valamint az emésztés javításához is hozzájárulnak. Ezáltal a kivi közreműködhet a puffadás kezelésében és megelőzésében, valamint támogathatja a rendszeres és alapos ürítést.

Magas folyadéktartalmának hála, az emésztőrendszer mellett a vesék méregtelenítésében is segítségünkre lehet. Mivel enyhe has- és vízhajtó hatásokkal bír, és nem utolsó sorban a kivi kiváló alapanyaga a fogyókúrás diétáknak. Szóval, jó cucc!
Fogyasztását mértékkel javaslom – gyümölcs salátákban is érvényesül remek ízvilága. Szeretettel, léleköleléssel:
Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium, spiritiszta-orákulum
tarot mester-jós
energiagyógyász-angyalterapeuta
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu
Amikor…

“Amikor elkezdtem szeretni önmagam, észrevettem, hogy a kínok, a szenvedések és érzelmi fájdalmak csak figyelmeztető jelei annak, hogy a saját igazságom ellenében élem az életem. Ma már tudom, hogy ez: HITELESSÉG.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, megértettem, hogy mennyire tud bántani valakit az, ha rá akarom erőltetni a vágyaimat, miközben az idő még nem jött el erre, illetve az adott személy még nem állt készen rá, még akkor is, ha ez a személy én magam voltam. Ma ezt úgy hívom: TISZTELET.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal, hogy másfajta élet után vágyakozzak és láttam, hogy minden, ami körülvesz, az valójában egy lehetőség arra, hogy fejlődjek. Ma ezt úgy hívom: ÉRETTSÉG.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, megértettem, hogy minden körülmények között a megfelelő helyen és időben vagyok és minden a megfelelő pillanatban történik. Így nyugodt lehetek. Ma ezt úgy hívom: ÖNBIZALOM.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal, hogy raboljam a saját időmet és abbahagytam a jövőre vonatkozó nagy tervek gyártását.
Ma csak olyan dolgokat cselekszem, amik örömet okoznak nekem, és boldoggá tesznek. Olyan dolgokat, amik felvidítják a szívemet. Mindezt a magam módján csinálom, a saját ritmusomban. Ma ezt úgy hívom: EGYSZERŰSÉG.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felszabadítottam magam azok alól a dolgok alól, amik nem tettek jót az egészségemnek – ételek, emberek, dolgok, helyzetek és minden, ami elvitt önmagamtól. Először ezt a hozzáállást egészséges egoizmusnak tartottam. Ma már tudom, hogy ez: ÖNMAGAM SZERETETE.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal a próbálkozással, hogy mindig igazam legyen, és azóta sokkal kevesebb alkalommal tévedtem. Ma ezt úgy hívom: SZERÉNYSÉG.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, elutasítottam, hogy a múltban éljek, és a jövő miatt aggódjak. Most, csak a pillanatnak élek, ahol minden történik. Ma napról napra élem az életem és úgy hívom: BETELJESEDÉS.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, észrevettem, hogy az elmém képes arra, hogy zavarjon, és beteggé tegyen. De ahogy összekapcsoltam a szívemmel, az elmém nagyon hasznos szövetségessé vált. Ma ezt úgy hívom: A SZÍV BÖLCSESSÉGE.
Nem kell, hogy féljünk a vitáktól, összekülönbözésektől vagy bármilyen problémától önmagunkkal vagy másokkal. Még a csillagok is összeütköznek néha, és a találkozásukból új világok születnek.
Ma már tudom, hogy EZ AZ ÉLET.” – Charlie Chaplin
Tedd örömtelivé a jelenedet!

Bízz benne, hogy a változtatások, amelyeket véghez viszel, helyénvalók és jó irányba vezetnek Téged. Békélj meg a múlttal, így nem rontja el a jelened.
Dolgozd fel a tanulságokat, és integrált a tanultakat… Engedd el a negatív emlékképeket, koncentrálj a tovább lépésre… lépj tovább….az Élet vár Rád. Használd eredendő spirituális teremtő erődet!
Bátran keress meg, ha sorsutadon elakadnál. Szeretettel várom spirituális tanácsadásaimra, foglalkozásaimra továbbra is az ezoterikus Hölgyeket! Szeretettel, léleköleléssel:
energiagyógyász-angyalterapeuta
Minden nap, minden perce változást hoz!

Minden nap, minden perc változást hoz. (…) Az ember a pillanatok felismeréséből tanul. – Frank Herbert
Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!
Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!
Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!
Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!
Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
mondják meg nekünk.
Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.
Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!
Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen – szavakkal vagy szavak nélkül – egy kis jóságot
közvetíthessek!
Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!
Amikor…

Amikor elengeded azt, ami nem neked való, el kezded vonzani azt, ami igazán hozzád tartozik.
Amikor lenyugtatod az elméd, egy egész univerzum áll a lábaid előtt.
Amikor nem sietsz, minden közel kerül hozzád.
Amikor már nem akarsz irányítani, a világ elrendezi magát.
Amikor elfogadod a változásokat, akkor abbahagyod a szenvedést.
Amikor szerény leszel, a világ hozzád tartozik.
Amikor megtalálod önmagad, megszűnik a keresés.
Amikor tudatos leszel, megjelenik a benned lévő istennő.
Tóth-Erzsébet Zsóka
Az év mitikus totemállata a tigris
A tigris a szenvedély, az életerő odaadás és érzékiség szimbóluma!

A tigris változást és megvalósításra váró új ötleteket hoz. Arra szólít fel, hogy vessük be magunkat azért, amit a szívünk diktál. Megmutatja, hogyan álljunk ki függetlenül és szabadon magunkért, és hogyan biztosítsunk másoknak gondoskodást, védelmet, szeretetet, ha megbíznak bennünk.
A tigris megtanít arra, hogy menjünk át a tűzön, hogyan hagyjuk magunk mögött a félelmeinket, gátjainkat, mérgünket, fájdalmunkat és csalódottságunkat.
Megmutatja, hogyan alakíthatjuk a tüzet fénnyé, és a bennünk lévő erőt pozitívvá. Magányos órákban szeretetreméltó útitárs.
Arra buzdít, hogy pihenjük ki magunkat, tartsunk szünetet, lazítsunk néha és fogadjuk be a szívből jövő isteni fény sugallatait. Azt mondja nekünk, hogy csak akkor tudunk vállalkozni a vándorútra az életen keresztül lényünk magvához, ha tudjuk, mit akarunk, ha újra biztosak vagyunk és felkészültünk a következő lépésre.
A tigris megvédelmez minket és területünket, megmutatja, hogyan különülhetünk el és tisztán tartja mezőnket. Az idegen energiákat azonnal észleli, és távol tartja azokat, amelyek megtámadnának bennünket, megmutatja, hogyan vértezhetjük fel magunkat.
A tigrisnek természetes autoritása van. kövessük őt feltétel nélkül, mert mellettünk hoz döntést. Pontosan ismeri benső erdőnket, az úttalan vidékeket, az akadályokat és titkokat, a tévutakat és a kerülő utakat. Minden balszerencse ellenére vele sikerülni fog, hogy rátaláljunk bensőnk templomára és kövessük szívünk útját. Ismeri más világok bejáratát, ő a rejtett kapuk őrzője. Itt a mélyben kimeríthetetlen kincsre bukkanunk, alkotóenergiánkra, mely a felszínre kíván törni általunk.
Megóvja szent teremő erőnket, és megtanít arra, hogy ezt hogyan fejleszthetjük, védhetjük és hozhatjuk világra. Ha potenciálunk és rendeltetésünk megmutatkozik, akkor arra ösztönöz, hogy ezeket aktiváljuk. Harcoljunk magunkért, a békéért, a szabadságért és szívünk útjáért, mert érdemes.

A tigris megmutatja, hogyan válhatunk a fény harcosává. Állhatatosságot, bátorságot és vitéz erőt ad ötleteink megvalósításához és szívünk vágyainak beteljesítéséhez. Megmutatja, hogyan fejleszthetjük személyiségünket, egyediségünket és individualitásunkat. Segít az úton maradni, és megvéd a támadóktól és a váratlan vendégektől.
Megtanít olykor saját karmunk, fogunk és fegyvereink felvillantására. Azt tanácsolja, hogy tevékenyen álljunk ki az anyatermészet mellett és lépjünk fel az igazságtalansággal szemben. Természetes vezetőképességét és autoritását bocsátja rendelkezésünkre. Lelkünk fogságából kivezető utat mutat a szabadba. Fogjuk fel pozitívan az élet kihívásait, és akkor minden jóra fordul.

Ez a szellemi lény azért van veled, hogy tanácsod adjon, gyógyítsa a lelkedet és társad legyen az önismeret, önfejlesztés útján. A tigris-totem lelkesedéssel és teremtő erővel ajándékoz meg – meditációdban felkeresheted – engedd meg magadnak, hogy ez évben segítségedre legyen! Szeretettel, léleköleléssel:
Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium, spiritiszta-orákulum
tarot mester-jós
energiagyógyász-angyalterapeuta
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu
Ha tél, akkor meleg ital
Tea minden nap!
Az én teám a gyümölcsöktől különleges.

Isten látja lelkem nem szeretem a fekete teát, se filterest – viszont minden teát szeretek felturbózni.
Most a kedvencem a hibiszkuszvirágos lett. Natúr, és igazán bio a hatalmas virágszirmaival. Komoly színe lesz, érdemes áztatni a forró vízben sokáig. Még melegen teszek bele mandarint, vagy valamilyen édes gyümölcsöt, többet, vagy többfélét egyszerre – egy kicsit szét is nyomom a gyümölcs darabokat, hogy az ízek jobban érvényesüljenek. Cukrot és édesítőt sohasem teszek bele!

Kulináris orgazmus – mennyei ízek, a gyümölcsök szinte belefőnek – olyan kompótosféle lesz – a végén kikanalazhatod belőle a fincsi gyümölcsöket – igazi téli csemege.
Készítheted egy nagy üvegkancsóba is, remekül mutat, izgalmas-érdekes – akár vendégváró is lehet.
Nyáron jégkockát is tehetsz bele, mentalevelet, citromkarikával tálalva a hűsítő finomságba – egészséges és mutatós ötlet is egyben.
Kellemes teázgatást! Szeretettel, léleköleléssel:
Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium, spiritiszta-orákulum
tarot mester-jós
energiagyógyász-angyalterapeuta
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu