Egy nap egy fiú megkérdezte az édesapjától, hogy „Mi az a szerelem?”
– Ahhoz, hogy meg tudjam válaszolni a kérdésed, menj ki a mezőre és válaszd ki a legnagyobb búzakalászt, amit csak találsz, és hozd el nekem. – válaszolta az édesapa.
– A szabály az, hogy a mezőn csak egyszer mehetsz keresztül, és nem fordulhatsz vissza egy olyan búzáért, amit már elhagytál. – tette még hozzá.
A fiú felkerekedett és kiment a mezőre. Az első soron haladva talált egy szép, nagy búzakalászt, de úgy gondolta, hátha lesz még ettől nagyobb is a többi sorban, ami csak rá vár. Aztán meglátott egy másik példányt, és az tényleg még nagyobb volt, de ő még mindig úgy gondolta, hogy talán beljebb, a sorok között lesz majd egy hatalmas kalász, és ezért ezt sem szakította le.
Telt az idő és lassan már túl volt a búzatábla felén, amikor azt vette észre, hogy az itt található növények már meg sem közelítik méretben azokat, amiket előzőleg látott. Elgondolkodott ezen és már bánta, hogy nem szakított le egyet közülük. Amikor a végére ért a búzatáblának, visszaindult az édesapjához üres kézzel.
Ahogy az apja meglátta őt közeledni, egyből mondta neki: – Látod fiam, ez a szerelem! Mindig kutatsz egy jobb után, és csak később jössz rá, hogy az igazit már elmulasztottad.
– Édesapám, akkor mi a házasság? – kérdezte a fiú az édesapjától.
– Ahhoz, hogy tudjak válaszolni neked erre a kérdésre, menj ki a kukoricamezőre, válaszd ki a legnagyobb kukoricát, és hozd ide nekem. – felelte az apa. – A szabály ugyanaz. Nem fordulhatsz vissza egyszer sem.
A fiú kiment a kukoricásba. Most már tapasztalattal a háta mögött, nem akarta elkövetni a korábbi hibáját. A kukoricás közepén leszakított egy közepes nagyságú kukoricát, és visszaindult vele az édesapjához.
– Ezúttal, hoztál nekem kukoricát. – fogadta az apja. – Kerestél egyet ami szép, és hittél benne, hogy ez lesz a legjobb választásod, mind közül. – tette hozzá. Ez a házasság, fiam.
