Amikor a tested a földhöz, az elméd a csillagokhoz, a lelked pedig a belső csendhez igazodik, akkor találod meg az igazi egyensúlyt és békét!

A színek harca

Egyszer volt, hol nem volt, a világ színei egyszer csak elkezdtek civakodni. Mindegyik azt állította, ő a legjobb, a legfontosabb, a leghasznosabb, a kedvenc.

A zöld azt mondta: „Tiszta sor, hogy én állok az első helyen. Az élet és a remény színét képviselem, a fű, a fák és a levelek is az én árnyalataimban pompáznak. Nélkülem az összes állat meghalna. Nézzetek végig a vidéken, meglátjátok, hogy nekem van a legnagyobb szerepem.”

A kék közbevágott: „Te csak a Földről beszélsz, de vedd szemügyre az égboltot és a tengert. A víz az élet alapja, a felhőktől a mély tengerekig mindenhol szükség van rá. Az égbolt békét, derűt, teret biztosít; béke nélkül senki és semmi nem lenne.”

A sárga így szólt: „Ti mind olyan komolyak vagytok. Én vidámságot, boldogságot, nevetést hozok az embereknek. A Nap, a Hold, a csillagok – mindegyik sárga színben pompázik. Minden alkalommal, amikor ránézel egy napraforgóra, az egész világ elmosolyodik. Nélkülem nem lenne se móka, se kacagás.”

A narancs a saját nótáját fújta: „Én vagyok az erő és az egészség színe. Talán félelmetesnek tűnök, de az emberek igényeit szolgálom. Én szállítom a legfontosabb vitaminokat: gondoljatok csak a répára, a sütőtökre, a mangóra. Bár nem vagyok mindig jelen, ha napkeltekor és napnyugtakor feltűnök az égen, a szépségem olyan letaglózó, hogy mindenkinek elakad a szava.”

„Én vagyok a legfontosabb.”
A piros nem bírta tovább, és kifakadt: „Én vagyok a vezetőtök. Én vagyok a vér – a vér pedig az élet! A düh és a bátorság, a szerelem és a szenvedély színe is belőlem jön, nélkülem olyan üres lenne az élet a Földön, mintha a Holdon élnék.”

A lila kihúzta magát, és így, teljes magasságában nagyon félelmetes volt: „Én vagyok az erő és az előkelőség színe. Királyok, vezetők, püspökök mindig engem választanak, hiszen a tekintélyt és a bölcsességet képviselem. Az emberek nem kérdeznek tőlem – hallgatnak és engedelmeskednek.”

Utolsónak az indigó szólalt meg, halkabban, mint a többek, de legalább olyan meggyőzően. „Gondoljatok rám. Én vagyok a csend színe. Nehezen veszel észre, de nélkülem minden sekélyes lenne. Én képviselem a gondolatokat, az alkonyatot és a mély vizet. Az egyensúly és a kontraszt miatt van szükség rám, az imádságért és a belső békéért.”

A harcot hatalmas vihar szakította meg, villámlott, dörgött az ég. A színek félősen összebújtak, mire az eső beszélni kezdett.
„Buta színek! Harcoltok egymással, mindegyikőtök próbál dominálni. Nem tudjátok, hogy egytől-egyig egy különleges célért jöttetek létre, hogy mindannyian egyediek vagytok? Fogjátok meg egymás kezét és gyertek ide hozzám.”
A színek megtették, amire az eső kérte őket, aki így folytatta: „Mostantól, ha esni kezd, mindannyian feltűntök majd az égen, egységben, egyetértésben, hogy megmutassátok, békében is lehet élni egymással. A szivárvány a remény jelképe lesz, úgyhogy ha a jó eső átmossa a világot, mindig meg fog jelenni az égen, hogy emlékeztessen: értékelni kell a másikat.”

Van, hogy elérkezel egy ponthoz, ahol érzed, hogy valami végleg megváltozott. Valaminek közeleg a vége.
Olyan ez, mint amikor sokáig csokifagyit ettél, és egy napon ráébredsz arra, hogy már nem érzed az ízét, csak megszokás az egész.
Mert az emberi élet periódusokból áll, és amikor elértél egy olyan szintre, amikor lépni kell, akkor tudod és érted meg igazán, hogy néha kinövünk dolgokat.
Túlnőttük az életünk korábbi szakaszait. Túlnőttük mindazt, ami körülöttünk van.
Az elején talán azt hiszed unottá váltál. Mert már nem izgalmas, nem érdekes a megszokott, amiben eddig gondolkodtál. De másról szól ez…
Az emberek, akik azt hiszik, illetve hinni vélik, hogy ismernek, furcsán néznek rád, mert nem értik azt, amit te már régen megértettél, hogy itt az ideje továbblépned.
Mert bár sokszor hangoztatják, hogy kellenek a biztos alapok és a stabil gyökerek eresztése, mégis igaz, hogy csak akkor válhatunk önmagunkká, ha képesek vagyunk kilépni a megszokottból.
Nem fogok hazudni, félelmetes lesz.
Mert az ismeretlen mindig ijesztő kezdetben. Mégis, talán csak elég venni egy mély lélegzetet, és eldönteni, mást akarok…Mást, mint eddig…
Itt az ideje megkeresni azt, ami újra inspirál. – Mounaji

Gondolatiddal teremtesz.

Amikor működésbe hozol magadban egy gondolatrezgést ráirányuló figyelmeddel, az növekedni kezd. Minél többet gondolsz rá, annál inkább működésbe lép a rezgése. Ne feledd, akár kívánatos, akár nemkívánatos dolgokról gondolkozol, ugyanúgy “kérést közvetítesz”, hogy gondolataid tárgyához hasonló dolgokat vonzol.

Vannak a világban rossz dolgok is. Engedd el a félelemeidet, ne tárold a negatív energiát. Töröld a múlt keserűségeit. Szétesetten nehéz hitelesen teremteni.
Ha úgy érzed, hogy darabokra hullottál egy tisztító energetikai rezgésszintemelés mindig segíthet: mosolyogja indulhass tovább! Keresd meg magadban mindig a legjobb érzést okozó gondolatot – kapcsolódj belső énedhez.
Figyelmedet szenteld mindenkor a pozitív lehetőségekre!
Ezzel a programmal pozitív embereket, helyzeteket és lehetőségeket fogsz bevonzani az életedbe. Kövesd midig a Fényt! Külső-belső átalakulásunk idejében vagyunk.
Mutasd meg magad az új tavasznak! Gondold ki – mondd ki – cselekedj. Az új teremtő energiák csak az új értékrendhez kapcsolódva hozhatnak el új gondolkodást, új rendet. Most itt az ideje megfogalmazni mi a cél, ami továbbvisz, hová szeretnénk eljutni.
Csodás sorstervező időben vagyunk hamarosan indul a Merkúr és a Vénusz is – áldásos lehetőségeink jöhetnek, ha pozitívra hangolódunk.  Ébredj, tisztítsd a tudatod!
Szeretettel, léleköleléssel kívánok csodás sorsteremtő időszakot, Mindenkinek!

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-2/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Tanmese

– Jó napot! Bejelentést szeretnék tenni. Elveszítettem a gondomat.
– Hogy nézett ki? Adna részletes személyleírást róla?
– Hát olyan tenyeres- talpas, ormótlan, nagy, szürke. Mindig sóhajtozik. Ja, és van egy púpja.
– Értem. Mennyi idős a gondja?
– Hát nem is tudom. Elég régóta megvan már. Talán úgy 20 éves lehet.
– Tegnap találtunk egy hasonló gondot, ott ücsörög abban a zárkában, látja?
– Megnézhetném közelebbről? Innen nemigen látom.
– Persze. Kinyithatom a zárkát, bemehet, de számoljon vele, hogy magára fog ugrani. Tudja, a gondok, mint a mágnes….
Biztosan haza akarja vinni?
– Nem is tudom. Valahogy nem találom a helyemet mióta eltűnt. Olyan furán könnyű vagyok. Úgy megszoktam már, hogy lehúz, most akár repülhetnék is, de a szárnyaim teljesen elgémberedtek az évek alatt, nem hiszem, hogy megtartanának.
– Forduljon meg, hadd nézzek rá a szárnyaira!
Magának teljesen rendben vannak a szárnyai ahhoz képest, hogy 20 éve nem használta őket. Nézze, tavasz van, menjen fel valami hegytetőre, nyissa szét a szárnyait, érezze velük a szelet, hagyja, hogy átmelegítse a Nap, aztán repkedjen kicsit. Először csak alacsonyan, majd szép lassan belejön. Fontos, hogy ne agyaljon, ne rágódjon a múlton, mert akkor könnyen zuhanni kezd. A gondját meg bízza csak rám. Majd leadom a Gondűzőbe. Az egy remek otthon öreg gondoknak. Nem törődik ott velük senki, elsóhajtoznak magukban, aztán idővel szépen összetöpörödnek és eltűnnek.
– Hát jó. Köszönöm a segítségét! Akkor azt mondja, hogy nem kell már gondoskodnom róla?
– Nem. Elengedheti. 20 év elég nagy idő. Na, ne toporogjon itt, látom, hogy a gondja észrevette. Ide- ideles és egyre hangosabban sóhajtozik. A hatásvadászathoz nagyon értenek ezek a bestiák. Na, menjen! És ne gondolkodjon túl sokat. Meditáljon, repkedjen, az majd segít a felejtésben.
– Köszönöm biztos úr! Gondtalan napokat magának!
– Magának is! A szomszédban van egy éjjel- nappal nyitvatartó álombolt. Vegyen valami helyes kis álmot magának ma éjszakára. A frissen szabaduló gondtalanoknak adnak kedvezményt.
– Aviszontsohanemlátásra!
– Aviszontsohanemlátásra!
 forrás: Érző gondolkodás

„Az, hogy hol vagyunk, azt az előző életeink és a benne megélt cselekedetek határozzák meg. Azt azonban, hogy hová tartunk és meddig jutunk el, az a jelen életünktől függ.
Vannak találkozások minden nap az életünkben, amelyek közül a legtöbb idővel a feledés homályába vész, vannak, amelyekről első pillanatban tudjuk, hogy „elrendeltetettek”, és az is megeshet, hogy elsőre álruhában találnak meg minket, hogy aztán később fedjék fel valódi küldetésüket.” -Gabrielle Bernstein

„A legnagyobb félelmünk nem az, hogy kevesek vagyunk. A legnagyobb félelmünk az, hogy végtelenül erősek vagyunk.
Nem sötétségünk rémít meg legjobban minket, hanem a belőlünk áradó fény.
Azt kérdezzük magunktól: ki vagyok én, hogy brilliáns, gyönyörű, tehetséges, és fantasztikus legyek?
Valójában úgy kell feltenni a kérdést: ki vagy te, hogy ne lehetnél mindez?
Isten gyermeke vagy. Az, hogy összehúzod magad, nem szolgálja a világot. Semmi megvilágosult nincs abban, ha összegörnyedsz, csakhogy az emberek ne érezzék gyengének magukat körülötted.
Mindannyiunknak ragyognunk kellene, ahogy a gyermekek teszik. Arra születtünk, hogy rajtunk keresztül megnyilvánuljon Isten dicsősége, amely bennünk van.
Nemcsak néhányunkban, mindenkiben. És ahogy hagyjuk saját fényünket felragyogni, akaratlanul is engedélyt adunk másoknak, hogy ugyanezt tegyék.
Ahogy megszabadulunk saját félelmeinktől, a jelenlétünk automatikusan felszabadítja a többieket is.”
Marianne Williamson

Zárd be az ajtót azok előtt, akik nem érdemlik meg a jelenlétedet.
Azoknak, akik könyörtelenül taposnak téged, azoknak, akik nem tudják, hogyan becsüljenek meg, azoknak, akik továbbra is lekicsinyelnek téged mások előtt, semminek érezve. Azoknak, akiknek nincs szívük, azoknak, akik nem tudnak köszönetet mondani.
Soha ne késlekedj. Mert nem ezt érdemled.
Megérdemled a legjobbat, megérdemled a tiszteletedet, megérdemled az olyan embereket, akiknek ertékei vannak, mint neked.
Sose érezz bűntudatot, ők azok, akik nem tudtak megtartani.
Menj! –  Simonetta Luciani