GONDOLATOK kategória bejegyzései

Éld azt az életet, amelyről mindig is álmodtál!

„Ami visszafog minket az életben, nem más mint a félelem láthatatlan építménye. Ez tart meg bennünket a kényelmi zónánkban, amely igazából a legkevésbé biztonságos hely, amelyben élhetünk. Valójában az jelenti a legnagyobb kockázatot, ha nem kockáztatunk.
Ám mindenkor, amikor olyat teszünk, amitől félünk, visszaszerezzük az erőt, amelyet a félelem ellopott előlünk. Ugyanis a félelmeink túlsó oldalán vannak az erősségeink.
Minden lépéssel, amelyet a növekedés és a fejlődés kényelmetlen világában teszünk, egyre szabadabbá válunk. Minél több félelmünkre taposunk rá, annál több erőt szerzünk vissza.
Ezen a módon egyszerre leszünk félelem nélkülivé és erőssé, és végül képesek leszünk arra, hogy azt az életet élhessük, amelyről mindig is álmodtunk.”  – Robin Sharma

 

Olyan embereket vonzunk…

“Olyan emberekhez vonzódunk, akiknek hasonló mintái és programjaik vannak mint nekünk.
A vonzalom akkor is erős lesz, ha maga a program romboló. Például egy kapcsolatban az áldozat és az agresszor ugyanannak a programnak a két fele. Mindkettőjüknek szüksége van a másikra, hogy a program futni tudjon.
Ha egy elnyomott ember összetalálkozik egy szeretetteljes programú emberrel, az számára emészthetetlen lesz, vissza fogja utasítani, mert nem illeszkedik a programjába.
A változás  önmagunkban kell elindítani. Csak magunkon tudunk változtatni. Ha változik a belső programunk, más típusu embereket fogunk vonzónak találni – olyanokat, akik az új programunknak megfelelnek.” – Robert Smith

 

Ígérd meg magadnak

Ígérd meg magadnak, hogy
Oly erős leszel, hogy semmi sem zavarhatja meg lelki nyugalmadat.
Szavaiddal az egészséget, boldogságot és gyarapodást hirdeted minden embernek, akivel találkozol.
Minden barátoddal érezteted, hogy van bennük valami különleges.
Mindent a derűs oldaláról szemlélsz, és valóra is váltod optimizmusodat.
Csak a legjobb dolgokra gondolsz, csak a legjobb célokért dolgozol, és csak a legjobbat várod.
Épp oly lelkesedéssel fogadod mások sikereit, mint a magadét.
Elfelejted a múlt hibáit, és eltökélten küzdesz a jövő nagyobb teljesítményeiért.
Derűs arckifejezéssel jársz-kelsz mindenkor, és minden teremtett lényt, akivel találkozol, megajándékozol egy mosollyal.
Oly sok időt fordítasz önmagad tökéletesítésére, hogy nem marad időd mások kritizálására.
Túl nagyvonalú leszel az aggodalomhoz, túl nemes lelkű a haraghoz, túl erős a félelemhez, és túl boldog, semhogy megtűrd a gond jelenlétét.
Jó véleményt táplálsz önmagadról, és e tényt tudtára is adod ország-világnak, nem szavakkal, hanem nagy tettekkel.
Abban a hitben élsz, hogy az egész világ a te oldaladon áll mindaddig, míg hű maradsz önmagad legjobb részéhez. – Christian D. Larson

Képzelj más történetet…


“Ha olyan a múltad, hogy elégedetlen vagy vele, most rögtön felejtsd el. Képzelj más történetet az életednek és higgy benne. Csak azokra a pillanatokra gondolj, amikor sikerült a terved, és az erő majd segíteni fog, hogy elérd, amit akarsz.” – Paulo Coelho

Minden kapcsolat egy energiatranzakció


Ha a partner energiát ad neked,
akkor Ő a megfelelő partner.
Ha energiát vesz el, akkor Ő nem a megfelelő partner. Minden kapcsolat egy energiatranzakció.
Ha energiát ad neked folytasd!
Ha nem ad neked energiát, dolgozz
rajta! Ha nincs ennek eredménye,
hagyd abba a kapcsolatot!
Sri Bhagavan

Ha úgy érzed, elakadtál


Ha életed bármely területén úgy érzed, elakadtál, akkor az valószínűleg azért van, mert nem tudsz megbocsátani. Talán nehezedre esik megbocsátani valakinek vagy éppen önmagadnak. Mindegy, hogy kiről van szó. Ha a múlt emlékeihez, történéseihez ragaszkodsz, megkötöd energiáidat és blokkolod bevonzó képességedet.
Évekkel ezelőtt én is sokat szenvedtem a megbocsátással, mert úgy gondoltam, ha megbocsátok valakinek, akkor az nem kapja meg a neki kijáró büntetést azért, amit velem tett. Amikor azonban megvizsgáltam ezt a hiedelmet, rájöttem, hogy az nem volt más, csupán egy hiedelem. Csupán egy feltevés és egy illúzió.
Megtanultam, hogy az Univerzum mindig egyensúlyra törekszik és ennek megfelelően bánik az adott személlyel vagy helyzettel, még akkor is, ha az esetleg azt jelenti, hogy slamasztikában hagyja őt . Az ő életük kimenetelének semmi köze az én életeméhez, hacsak nem kötöm magam hozzájuk.
Gondolj bele, ha a megbocsátást választod, az nem más, mint egy egó utazás. Amikor azt mondod „Megbocsátok neked”, akkor valójában egyfajta hatalmad van felettük. Azzal, hogy kimondod „Megbocsátok.”, elhatározod, hogy felszabadítod őket a neheztelésed alól. Ez nem megbocsátás, ez egy egó utazás.
Valójában nincs mit megbocsátani. Amit mi megbocsátásnak hívunk az egyszerűen elengedés. Hogy nem ítélünk el másokat vagy önmagunkat. Ha igazán tudatos vagy, észreveszed, hogy semmi „jó” vagy „rossz” nem történt. Lehet, hogy „jónak” vagy „rossznak” ítéled meg, de összességében tekintve ami megtörtént, az egyszerűen az, ami megtörtént. Vége. Elmúlt. Történelem.
Mivel azt hisszük, valami „rossz” történt, még mindig úgy gondolunk magunkra, mint áldozatra, hiába próbálunk megbocsátani. Így két ellentétes energia fogságában vergődünk. Az egyik az elítélés, hibáztatás, a másik a megbocsátás. Ezért szenvedünk a megbocsátással.
Azonban ha igazán tudatosak vagyunk, rájövünk, hogy semmi „rossz”, „negatív” vagy „gonosz” nem történt. Valójában ami történt, az nem VELED történt, hanem ÉRTED. Azért történt, hogy segítsen a megvilágosodásban és növekedésben. Életleckéd egy része volt, hogy eljuttasson oda, ahol most vagy és lehetővé tegye számodra, hogy elengedd áldozat-históriádat.
Ha tehát életed bármely területén elakadtál, vess pillantást arra, kinek nem akarsz megbocsátani és engedd el! Vedd észre, hogy nincs mit megbocsátani. Egyszerűen engedd el és lépj tovább!
Dr. Robert Anthony

Gondolatok a Dalai Lámától

„1. Légy jó, amikor csak tudsz. Vagyis mindig.
2. A jólét a tettekből, nem az imákból fakad.
3. Az arroganciára sosincs elfogadható magyarázat. Az alacsony önbecsülés vagy egy felszínes siker eredménye.
4. Amikor úgy érzed, az életedben minden rosszra fordult, ez azt jelenti, valami csodás fog történni veled.
5. Az emberek azért élnek, hogy szeretve legyenek; a tárgyak azért léteznek, hogy használják őket. A világban káosz uralkodik, mivel ezek a dolgok fordítva történnek.
6. Az együttérzésnek semmi köze a valláshoz. Ez egy univerzális fogalom. Az együttérzés az egyetlen feltétele az emberiség fennmaradásának.
7. Ha segíteni tudsz, tedd meg. De ha nem tudsz, legalább rosszat ne tégy.
8. Én nem ünneplem a születésnapokat. Számomra egyik nap sem különlegesebb a többinél. Valójában minden nap egyfajta születésnap. Reggelente felébredsz, minden friss és új, te pedig azt várod a naptól, hogy valami fontosat tanítson neked.
9. Az élet célja a boldogság.
10. Mindig őrizd meg az életben a pozitív hozzáállásod. Így elégedett lehetsz még a legkedvezőtlenebb körülményekben is.
11. Az ellenségeink valójában megadják számunkra a tökéletes lehetőséget arra, hogy a türelmet, kitartást és az együttérzést gyakoroljuk.
12. Véleményem szerint, az egyedüli vallás a jólelkűség.
13. Kordában kell tartanunk a technológiát, és sosem szabad megengednünk magunknak, hogy a rabjai legyünk.
14. A nagy változásokat mindig emberek idézik elő. A béke vesztőhelye a belső nyugalom és béke, melyet mindannyian fellelhetnénk önmagunkban. Valamennyien meghozhatnánk ezt az áldozatot.
15. Mindannyian felelősek vagyunk az emberiség sorsáért. Ez a hitem lényege. Nincs szükségünk templomokra vagy bonyolult filozófiákra. Az elménk és a szívünk a templomunk, a filozófiánk pedig a jóság.”

Öngyógyítás – Gary Chapman

Szeretetnyelv

Könnyen megtörténhet, hogy ha nem tudom, mi a másik szeretetnyelve, akkor azt hihetem, hogy nem is szeret. Nézzük, milyen módon fejezzük ki a másiknak a szeretetünket! A sorrend nem számít.

1. Szavak – ezekkel is kifejezhetjük a szeretetünket, és nemcsak úgy, hogy kimondjuk: „szeretlek”, hanem úgy is, hogy biztatjuk, bátorítjuk, drukkolunk neki, érdeklődünk felőle, dicsérjük.
2. Minőségi idő – amikor olyan programokat szervezünk, amelyekben a mind a ketten jól érezzük magunkat.
3. Ajándék – annak a szimbóluma, hogy gondolunk a másikra, és teljesen lényegtelen, hogy pénzben értékes-e, amit adunk neki, a gesztus számít.
4. Szívesség, figyelmesség. Ide tartozik a gondoskodás is, bár arra jöttem rá, hogy olykor nem is szeretetből gondoskodunk a másikról, hanem valami beégett görcsös kötelességtudatból, ami akár jöhet a sérült gyermeki énünkből is, akiről egykor nem gondoskodtak, s még mindig ezen keresztül gyógyítja, sajnálja magát (mindeközben az is lehet, hogy ezzel valójában nemhogy magán, de a másikon se segít).
5. Testi érintés. Akit szeretek, azt simogatom, ölelgetem, babusgatom, puszilgatom. És mindezt én még kiegészíteném új szeretetnyelvekkel.
6. Minőségi csend. Az intimitás csendje. Nincs benne annak a kényszere, hogy valamit mondani kéne, hanem ez telített csend.  Ezt a minőségi csendet csak azzal élheti meg az ember, akit szeret.
7. A másiknak való alkotás, teremtés. Végül is, ezt beleszámíthatnánk az ajándék (a harmadik szeretetnyelv) kategóriájába, de én szándékosan veszem külön, mert számomra ez az ajándékozás netovábbja.
8. A különféle tervek megteremtéséhez való hozzásegítés. Mondhatnám, hogy „szívesség, figyelmesség,” de ez nem az.
9. Energiaküldés. Én nem szívességből vagy ajándékozási vágyból küldök nap mind nap energiát a szeretetteimnek, hanem segíteni vágyásból.

10. A  másik elfogadó, megértő, meghallgatása.

Az evolúció tizenkét ténye


1 – A másik nem azért létezik, hogy kedveljen vagy ne kedveljen. A másik azért létezik, hogy tanítson téged.
2 – Senki sem hibáztatható azért, amit érzel. Te választod meg, hogy milyen érzéseket érzel ebben a pillanatban. Csak Te.
3 – Az elvárások nélküli, de céllal és perspektívával az élet művészete a kulcs ahhoz, hogy ne legyél frusztrált.
4 – Gyógyítsd meg magadban a mások jóváhagyásának szükségességétől való függőséget. Csak akkor élvezheted a szellemed, lényed merészségét és természetes magabiztosságát.
5 – Nincs irányításod semmi felett, bármennyire is hiszel benne. Ne feledd, hamarosan a Föld igényt tart a testedre, és elhagyod ezt a bolygót, hogy a létezés új szakaszába lépj.
Engedd el az irányítást, csak akkor lesz uralmad magad és az életed felett. Az irányítás a félelem tükröződése, míg a mesterségesség a belső feszültség abszolút hiányának állapotának és a békével való találkozásodnak tükröződése.

6 – Ne jellemezd magad azzal, hogy megpróbálsz „beilleszkedni” a másik ember rád gondolásának szűk terébe. Nem fog működni. Amikor levetkőzöl, hogy valakinek örömet szerezz, a fényed kialszik, és csak te maradsz a sötétben elveszettnek fogod érezni magad.
7 – Ne hidd el, amit mások mondanak rólad, bármilyen romantikus és költői is legyen az. Ami számít igazából , az a hozzáállás, nem a szavak.
8 – Hagyd el a büszkeséget és téveszmét, mikor azt hiszed, hogy minden úgy alakul, ahogy szeretnéd, vágysz vagy szükséged van rá.
9 – Minden utas. Közelről az élet tragédia, messziről komédia. Hamarosan nevetni fogsz az összes drámán, amit létrehoztál. Mert minden elmúlik. Minden.
10 – Felelős vagy mindenért, ami az életedben történik. A domináns gondolataid és érzéseid alakítják a valóságodat, akár akarod, akár nem. Ezért, ha változtatni akarsz a valóságodon, változtasd meg a gondolataidat és érzéseidet.
11 – Az érzelmi hiány nem kapni kell, hanem adni. Az érzelmi szükségleteidet csak te tudod kielégíteni. Másra vetíteni őket, ugyanaz, mint megkérni valakit, hogy etessen, hogy kielégítse az éhségedet.
12 – Élj egyszerűen és több valósággal. Csak akkor bukkan fel igazán az, aki valójában vagy. Nevess többet és ne vegyél mindent olyan komolyan.
Végül is az élet lényege, hogy felfedezzük és élvezzük ezt a csodálatos kalandot, amit evolúciónak hívnak.

Joanna de Jongelis – Intim reformáció