Tiszteld meg otthonod új névvel. Gondosan válaszd ki a nevet, mert az a név saját hatalommal rendelkezik. Erősítsd meg otthonod olyan névvel, melynek célja és jelentése van számodra, Utalhatsz például otthonodra templomként, palotaként, gyógyközpontként, megszentelt földként, a megújulás helyeként, de más hasonló névvel is illetheted.
Légy kreatív. Figyeld meg, hogy viselkedésed miként változik meg, miután nevet adtál otthonodnak. Használd ezt a módszert arra, hogy felemeld otthonod és az életed és békességre lelj. – Queen Afua: Szakrális nő

„Merülj magadba és légy tudatos – másra nincs szükség. Emlékezz mindig önmagadra, úgy kísérjen ez az emlékezés, mint a lélegzés. Elég, ha mindig észben tartod, hogy a múlt értéktelen, eldobnivaló – akkor a jövő is megy vele. A kapu: az itt-most. Az itt-most-on keresztül átléphetsz a világból Isten országába; a külsőből a belsőbe. És akkor hirtelen, akár a piactér kellős közepén, alászáll a kegy temploma: a menny megnyílik, és te feltöltődsz Isten áldásával. Ez bárhol megtörténhet veled. Minden hely szent, minden hely áldott, ha felnyílt a szemed, ha éber vagy, ha éretté váltál.” – Osho

– Szerinted mi történik ha meghalunk?
– A magam nevében mondjam?
_ A magadéban.
– A magaméban… a magaméban, éppen ez a gond, pontosan ez a baj ezzel az egésszel, ez a szó… magam, nem ez a megfelelő szó, ez így nem stimmel, ez nem, ez nem az.
Hogy is felejthettem el?
Mikor felejtettem el?
A test sejtről sejtre áll le, de az agyban tovább tüzelnek a neuronok. Apró kis villámok, tűzijátékok keletkeznek odabent és azt hittem kétségbe esem, vagy félek, de egyáltalán nem érzek ilyesmit. Kicsit sem, mert túl elfoglalt vagyok, túlságosan lefoglal a pillanat – az emlékezés. Hát persze – emlékszem rá, hogy a testem minden atomja egy csillagban kovácsolódott, ez az anyag, ez a test végső soron főleg csak üres tér és szilárd anyag, csak nagyon lassan rezgő energia és nem létezik olyan, hogy én.
Sosem létezett.
A testem elektronjai elvegyülnek és táncolnak a föld elektronjaival és a levegőéivel, amit már nem lélegzek be, és már emlékszem, hogy nincs olyan pont, ahol mindez véget ér és én elkezdődöm. Emlékszem, hogy energia vagyok, nem emlék, nem önmagam.
A nevem a személyiségem, a döntéseim, mind utánam jöttek. Léteztem előttük, utánuk is létezem majd és minden más csupán kép, amikre közben tettem szert.
Lebegő álmocskák, lenyomatok a haldokló agyam szövetén és én, én vagyok a villám ami ott ugrál, én vagyok a neuronokat tüzelő energia – és visszatérek. Pusztán az emlékezéssel egyből haza is térek. Olyan, mintha egy vízcsepp esne vissza a tengerbe, aminek egész végig része volt. Minden dolog része, mindannyian részei vagyunk. Te Én és a kislányom és az anyám és az apám, mindenki aki valaha élt. Minden növény, minden állat, minden atom, minden csillag, minden galaxis, az egész.
Több galaxis van a világegyetemben mint homokszem a tengerparton és erről beszélünk, amikor azt mondjuk ISTEN.
Az egyetlen. A kozmosz és a végtelen álmai.
Mi vagyunk a kozmosz, ami magáról álmodik.
Csak egy álom amiről azt hiszem, hogy az életem – mindig,
de el fogom felejteni, mint mindig.
Mindig elfelejtem az álmaimat. de most egy másodperc tört részéig,egy pillanatig amíg emlékszem, egy villanásig amíg emlékszem, tudatában vagyok mindennek egyszerre.
Nem létezik idő, nem létezik halál – az élet álom, – kívánság, ami elhangzik újra és újra és újra és újra és újra, egész az örökkévalóságig és mindez én vagyok.
Én vagyok maga a mindenség.
VAGYOK AMI VAGYOK. – Mise éjfélkor

Egy napon Rumi-t, a 13. században élt perzsa szúfi költőt és tanítót egyik tanítványa megkereste, hogy az érzések mélyebb tartalmáról kérdezze.

„Mi a méreg?” – kérdezte a tanítvány.
„Minden, ami több, mint amire szükségünk van, az méreg.” – felelte Rumi. – „Ez lehet hatalom, gazdagság, éhség, ego, kapzsiság, lustaság, szeretet, ambíció, gyűlölet, vagy bármi más. Ami túl sok, az méreg.”
„Mi a félelem?” – kérdezte a tanítvány.
„A félelem a bizonytalanság el nem fogadása. Ha elfogadjuk a bizonytalanságot, akkor félelem helyett kalandként éljük meg azt.”
„Mi az irigység?”
„Az, ha nem fogadjuk el a jót másokban. Aki elfogadja, az nem irigykedik, hanem ösztönzőleg hat rá mások sikere.”
„Mi a düh?” – kérdezte tovább a tanítvány Rumi-t.
„A düh azt jelenti, nem fogadjuk el azokat a dolgokat, amiket nem vagyunk képesek irányítani. Ha elfogadjuk, akkor már nincs bennünk düh, csak tolerancia.”
„És mi a gyűlölet?”
„A gyűlölet azt jelenti, nem fogadunk el valakit olyannak, amilyen. Ha valakit feltétel nélkül elfogadunk, az a tiszta szeretet.”

Igyál sok tiszta vizet, fogyassz több folyadékot, zöld teát cukor nélkül.
Mindig reggelizz, ebédelj és vacsorázz – rendszeresen étkezz.
Egyél sok gyümölcsöt, zöldséget – természetes ételeket.
Sétálj, ússz, biciklizz – sportolj.
Olvass jó könyveket.
Feküdj le este 11 előtt.
Felejtsd el a negatív gondolatokat magadról és másokról – végezz mentális tisztítást minden este.
Ne élj a múltban.
Élvezd az Élet apró örömeit.
Ne ítélj el másokat, ne versenyezz másokkal.
Kezdj el meditálni – szellemi vezetőidhez, őrangyalodhoz kapcsolódni.
Ne adj fel semmit, amibe belekezdtél.
Erősítsd a hitedet.
Hallgass nyugtató zenét, élj tiszta környezetben.
Hordj olyan ruhákat, amik boldoggá tesznek.
Engedd el azokat a dolgokat, amire már nincs szükséged.
Menj ki a levegőre – erősítsd a földhöz kötésed, a gyökér csakrád.
Töltsd tartalmas dolgokkal az idődet!
Élvezd a spirituális létedet!

„Az a fontos, hogy az ember olyan hullámokat indítson el – jó gondolatokat, szavakat, cselekedeteket –, amelyek életet adnak, amelyekből a másik építkezhet, gazdagodhat.” – Böjte Csaba

Soha ne várj a külvilág megerősítéseire. Ha a belső hangod megmondja számodra, hogy mi a legfőbb jó, ami felé törekedj, indulj el. Lehet, hogy lesznek néhányan, akik leszólnak, mert túl erőssé és ijesztővé válsz számukra. Ne törődj vele! Hiszen tudod: saját gyengeségüket csak a rád vetített lenézéssel képesek kompenzálni. Hidd el, ha néhány ilyen akadályt legyőzöl, egyszer csak megérkezel egy gyönyörű tájra, ahol már csak segítő energiák várnak rád, és minden visszahúzó erő köddé válik. Bízz magadban, a megérzéseidben…
Sose csak a lábad alá nézz! Csak az talál rá a helyes útra, aki a messzi horizontra szegezi a tekintetét. – Dag Hammarskjöld