” NINCS HALÁL. És nincsenek HALOTTAINK. Mindenki él, csak nem itt, hanem ott. Tovább ment. Átköltözött. Akit szeretsz, az VAN. Szándékosan nem azt mondom, hogy akit „szerettél” – mert a szeretet nem múlik el soha. Gondolj rá, idézd meg magadban a lényét – s ő is azt teszi majd, mert ha valóban szeretitek egymást, összeköt benneteket az Aranyfonál.
Csak arra kérlek, ha anyádat, apádat, vagy nagyszüleidet idézed meg, ne öregemberként gondolj rájuk, mert nem azok! A lélek világában nincs elmúlás, így öregség sincs. Fiatalok ők. Ahogy lelked mélyén te is fiatal vagy. Akkor is, ha a tükör nem ezt mutatja. A rózsa csak a kibomlott Rózsa – a hervadó már nem az.
Halottak napja nincs, csak Szeretet napja van, amikor a földön élők az eltávozottakra, az eltávozottak pedig ránk, földön élőkre gondolnak. És azt gondolják rólunk: „Szegénykék, nekik még nagyon nehéz!”…
Kedvesem! Közöttünk vannak! Csak ez az ostoba, mai, beszűkült ‘racionális’ kor hiszi, hogy a halállal minden megszűnik. Nem igaz! A lélek végtelen úton jár, s a halállal nem hal meg. Él, csak nem abban a komor érzékvilágban, ahol még te élsz. (…) Az igazi szeretet nem múlik el soha. Az arcunk megváltozik, a világunk megváltozik, csak a szeretet nem, mert az örök. ” – Müller Péter

Dr. Mark híres onkológus volt. Egy nap egy fontos konferenciára repült egy másik városba, ahol orvosi díj kitüntetést kellett volna kapnia. Egy órával a felszállás után azonban vészleszállásra került sor a legközelebbi repülőtéren.
Az orvos bérelt egy autót, és elindult a konferenciára.
Azonban röviddel indulás után az időjárás megromlott,
és erős vihar kezdődött.
A szakadó eső miatt az internet eltűnt a böngészőről,
az ellenkező irányba fordult és eltévedt.
Két óra vezetés után rájött, hogy nem tudja hol van.
A telefon lemerült, éhes volt és rettenetesen fáradt,
ezért úgy döntött, szállást keres.
Végül a nagy pusztaságban egy kis házra bukkant.
Kiszállt a kocsiból és bekopogott az ajtón.
Egy nő nyitott ajtót.
Elmagyarázta a történteket, és megkérte, hogy használhatja-e a telefont. A nő azonban azt válaszolta, hogy nincs telefonja,
de bejöhet, és megvárhatja amíg javul az idő.
Az éhes, ázott és fáradt orvos elfogadta az ajánlatát és belépett.
Az asszony forró teát adott neki, és azt mondta , hogy imádkozni fog.
Dr. Mark mosolyogva azt mondta, ő csak a szorgalomban hisz.
Miközben az asztalnál ült és teát ivott, a gyertyafényben ,félhomályban nézte a nőt, amint a kiságy mellett imádkozott.
Az orvos megértette, hogy a nőnek segítségre van szüksége,
ezért amikor befejezte az imát, megkérdezte tőle:
– Mit akarsz Istentől?
Gondolod, hogy Isten valaha is meghallgatja az imáidat?
A nő szomorúan elmosolyodott, és így szólt:
– A kiságyban lévő baba a fiam, aki ritka típusú rákban szenved, gyógyítható, de csak egy orvos van, akinek Mark a neve, aki meg tudja gyógyítani, de nincs pénzem rá,
és Dr. Mark egy másik városban él.
Isten még nem válaszolt az imáimra, de tudom,
hogy meg fogja tenni… és semmi sem fogja összetörni a hitemet.
Dr. Mark megdöbbenve, elvesztette beszédkészségét, sírva fakadt.
– Nem tudom hogy Isten volt, vagy a karma…
Eszébe jutott minden, ami ma vele történt: a repülőgép -baleset, a szakadó eső és az, hogy eltévedt; és mindezt azért, mert Isten nem csak válaszolt a nő imájára, hanem lehetőséget adott neki, hogy kikerüljön a nehéz anyagi világból.
Mindenki maga dönti el miben hisz, de fontos hogy higgyük.
Legyen az Isten, karma, magunkban, álmainkban vagy a szerencsében. – Egy Dénes naplója

„Mindnyájunknak vannak hibái. Egyikünk sem közelíti meg a tökéletességet, még messziről sem, és azt kívánjuk, bárcsak jobbak lennénk. Azonban tudnod kell, hogy Isten úgy szeret, ahogy éppen most vagy, és irántad való szeretete soha nem lesz kisebb.” – Joyce Meyer

„Amikor megértjük, hogy félni pontosan ugyanannyi energiába kerül, mint hinni, megnyugszik a lelkünk.
A Jóistent szívünk közepébe helyezzük és megismerjük az őszinte szeretet feltöltő erejét. Amikor ima kerül a szánkra, bekopog hozzánk az élet és végre egymásra találhatunk.
Megérkezik a remény, lesz bátorságunk az örömhöz, és megtanuljuk lekapcsolni a félelmeinket. Megérkezik a hálaérzet és megváltoznak a dolgaink. Önbizalom és derű kerül a szívünkbe. Rájövünk, hogy a mosolygás, nevetés, viccelődés, kedvesség, mind olyan viselkedések, melyeket bátran megoszthatunk másokkal, amikor észleljük őket. Ezzel nem csak saját magunk, hanem mások egészségét és boldogságát is erősíthetjük.
Bízni kezdünk megérzéseinkben, mert ezek a Jóisten jelei. Meglátjuk a szépet ott, ahol mások semmit nem látnak, és megérezzük a szeretetet ott, ahol mások semmit nem éreznek. A kis dolgok felértékelődnek.
Egy gyertya fénye szívünkbe világít, imával minden jót kívánunk, gyöngéden szívhez ér a szó, menedéket nyújt a természet, és egy ölelés minden szomorúságunkat feledtetni tudja.” – Deverdics Éva

„A vonzás törvénye szerint olyan embereket vonzunk magunkhoz, akik nagyon hasonlítanak hozzánk. Belül! Ha meg akarjuk változtatni kapcsolatainkat, az az első lépés, hogy változtassuk meg kapcsolatunkat magunkkal. A külső kapcsolatok ezt tükrözni fogják.”- Brian Tracy

“Ha a világot érő tragédiák közepette boldog vagy a saját teredben, a világ teljesen hülyének fog nézni. Azzal fognak vádolni, hogy nem nézel szembe a valósággal és a fejedet a homokba dugod. Nos, inkább nézzenek hülyének minthogy boldogtalan legyél. Fontos hogy tudd, Te ilyenkor új Valóságot teremtesz, és azt csak egyéni szinten kezdheted el. Ha belevonódnál abba amit a tömeg gondol, csak részese lennél annak ami van és hozzájárulnál a nem kívánatos növekedéséhez. Mégis, szerinted hogyan teremthető meg kollektív szinten a béke és a szeretet? Úgy, hogy Te elkezded érezni ezeket a minőségeket magadban. Nem a szomszédokra vársz, nem a politikusokra, nem mutogatsz kifelé, hogy mindenkinek békésnek kellene lennie. Nem… Csendben maradsz azzal a szándékkal, hogy átérezd mindazt amit kívánsz, és aztán elengeded. Nem kényszerítesz senkire semmit, csak sugárzod magadból ezeket az érzelmeket. Innentől kezdve már hatással vagy a világra. Egyetlen ember aki tartósan a Forráshoz kapcsolódott, nagyobb pozitív befolyásoló erővel rendelkezik, mint milliók akik nem.” – Abraham-Hicks

Egy nap felmászott a hegyre egy ember, és ott egy üldögélő nőt talált.

– Mit csinálsz itt egyedül, magányosan?
– Nagyon sok a dolgom.
– Már hogy lenne sok dolgod? Nem látok itt semmit.
– Tanítok két sólymot, két sast, fegyelmezek két nyulat, motiválok egy szamarat és szelídítek egy oroszlánt, s közben kordában tartok egy kígyót – felelte a nő.

– S hol vannak ezek az állatok? Én nem látom őket.
– Bennem vannak.
– A sólymok a szemeim. Meg kell tanítanom őket, hogy a jót vegyék észre.
A két sast meg kell tanítanom, hogy ne bántsanak – ők az én kezeim.
A nyulak menekülnének, hogy ne kerüljenek nehéz helyzetbe, de őket tanítom, hogy maradjanak nyugodtak, még akkor is, ha esetleg megbotlanak – ők az én lábaim.
A szamár mindig fáradt, makacs, sokszor nem bírja a terhet. Ő a testem.
A legnehezebb kordában tartanom a kígyót, noha erős ketrecbe van zárva, mindig fegyelmeznem kell, hogy ne marjon meg senkit. Ő a nyelvem.
S van egy oroszlánom; ő büszke és gyönyörű.
Azt hiszi, ő a király. De nekem meg kell szelídítenem. Ő az ego.

Hiszem, hogy nagyszerű dolgokra születtem, hogy egy tökéletes isteni terv részese vagyok. Hiszem, hogy Isten szeret engem, hogy bennem lakozik, hogy Ő nem más, mint Én vagyok. Hiszem, hogy szerethető lény vagyok, s a szeretet vagyok maga. Bennem ered, belőlem árad, általam sugárzik.
Hiszem, hogy a megfelelő helyen vagyok, a megfelelő időben, hogy ott tartok, ahol ebben a pillanatban tartanom kell. Hogy napról napra, sőt percről percre változok, növekszem, több vagyok. Hiszem, hogy azért születtem, hogy tapasztaljak, tanuljak, szeressek, és megvalósítsam önmagam.
Hiszem, hogy a félelem, nem más, mint a szeretet hiánya, hogy nem létezik lehetetlen, mindenre képes vagyok. Hiszem, hogy nem áldozat, hanem az élet kegyeltje vagyok. Hiszem, hogy minden amire vágyom egy lépésre van tőlem, a komfortzónámon kívül. Hiszem, hogy elérhetek bármit, megvalósíthatom az álmaimat, azzá válhatok akivé lenni szeretnék, és akinek lennem kell. Hiszem, hogy megérdemlem a jót, mindenféle lelkiismeret furdalás, és szégyenérzet nélkül.
Hiszem, hogy célom van, hogy nagyobb dologra hívatottam, mint, amit ebben a pillanatban képes lennék megérteni. Hiszem, hogy értékes vagyok, hogy megvan a saját történetem, amely senki máséhoz sem hasonlítható. Hogy így vagyok részese valaminek, egy egésznek. Hogy bár csak egy vagyok a milliók közül, mégis pótolhatatlan vagyok.
Hiszem, hogy mindennek megvan az oka, a miértje. Hogy minden a javamat szolgálja, még, ha azt sokszor nem is sikerül megértenem. Hogy minden, amire szükségem van, azt megtalálom önmagamban. Minden: az erő, a hit, a remény, az alázat, a szeretet, a csoda. És nem csak hiszem, hanem tudom is. – Golden Dawn

„Ha a Sors elrekeszt előtted egy utat, ne keseregj. Ha egy Kapu nem nyílik meg a kopogtatásodra, ne lázadozz. A tilos úton, a bezárt kapun túl olyan dolgok várakoznak, amelyek veszélyeztetnék fejlődésed egyetlen, igazi célját.
A látszólagos akadályok védelmedet szolgálják. Magasabb Éned állította őket esendő, anyagi tested elé, nehogy irányt tévessz.
Mert amint eléred e próbákra érett stádiumot, mindazt megkapod, amit valaha elképzeltél, s amire annyira vágyakoztál. Feltéve persze, hogy még mindig törekszel rá.” – Szepes Mária

„Utazók vagyunk egy kozmikus utazásban – csillagpor, amely a végtelenség örvénylésében kavarog. Az élet örök. Az élet kifejeződései azonban tünékenyek, elsuhanóak, mulandóak. (…) Egy pillanatra megálltunk, hogy találkozzunk egymással, érezzük, szeressük egymást és részesüljünk egymásból. Ez becses pillanat, de futólagos. Kis epizód az örökkévalóságban. Ha gondoskodásban, tisztaszívűségben, szeretetben részesülünk, gazdagságot és örömet teremtünk egymás számára. És akkor ez a pillanat megérte a fáradtságot.” – Deepak Chopra

A fájdalom tanítani jön, nem bántani

A fájdalom az élet velejárója, viszont folyamatosan félreértjük. Azt hisszük, büntetni jön, pedig valójában épp ellenkezőleg: fel akar szabadítani.

A fájdalom egy jel. Egy tanár. Megmutatja, hogy min kell változtatnunk. A fájdalom akkor érkezik, amikor meg kell tanulnunk valamilyen leckét. Ez egy figyelmeztetés, egy jel, egy kommunikációs eszköz, hogy meg kell változtatnunk az utunk irányát.
A fájdalom csak akkor marad az életünk része, ha nem tudjuk, hogyan engedjük el. Amikor cipeljük magunkkal tapasztalásról tapasztalásra. Amikor kivetítjük a félelmeinket minden olyan eseményre, amelyek előttünk állnak.
Amikor megjelenik, megkérdezhetjük magunktól, hogy milyen célt szolgál. Mit szándékozik megmutatni nekünk?
Amikor rossz dolgok történnek, normális és egészséges dolog fájdalmat érezni. Az már azonban kevésbé számít annak, hogy ha nem dolgozzuk fel. Ha évről évre cipeljük magunkkal tovább, és nem tudunk meggyógyulni.
Törekednünk kell a gyógyulásra! Nem szabad, hogy a fájdalom örökké tartson!
Ha sírnod kell, akkor sírj, gyászolj, legyél csalódott! Meg kell élni a fájdalmat, nem szabad elnyomni. Hagyd, hogy megmutassa, mit kell megtanulnod. Hagyd, hogy elvezessen oda, ahol lenned kell.
A fájdalom nem büntetés. Arra próbál figyelmeztetni, hogy elérheted a vágyaidat, ha van elég bátorságot küzdeni értük. Megmutatja, hol vagy most és hol kellene lenned.
A fájdalom nem azért jön, hogy bántson. Inkább azért, hogy szabaddá tegyen. –  Ludányi Bettina