Hadó-szeánsz

Elakadt élethelyzetekben, kilátástalannak tűnő ügyekben.

Sokszor elhunyt szeretteink, mostani vagy bármelyik előző életbeli rokonaink tudnak csak segítséget adni egy megrekedt helyzetben. Gyakran ‘olvasható’ a tarotból is, hogy egy bizonyos ügyben csakis az elhunyt hozzátartozók tudnak kedvező-jó lehetőséget hozni. Ilyenkor kérhető az a bizonyos hadó-szeánszhttps://asajah.hu/bizony-van-ilyen/

Gyászfeldolgozásban is végzek lehívást, ilyenkor konkrét személyre kérhető a szeánsz – gyászterapeutaként vezetem a szertartást.
Ha ittrekedt a szeretted, angyalos szertartásban a Fény hazába emelhetjük – ha a Köztes létből látogat, rendszeresen érzed a jelenlét, akkor pedig egy tértisztításra is javaslatot teszek.
https://asajah.hu/gyaszfeldolgozas/
Jó lehetőség a szeánsz üzenet közvetítésre, de arra is, hogy bocsánatot adjunk, és megbocsátást kapjunk azoktól, akiktől haraggal váltunk el, illetve ha rontást tett az illető,  az is levehető a foglalkozás alatt.
A gyászfeldolgozási programban egyébként (egy éves, fél éves időkvantumban)  ezoterikus gyászterápia is kérhető oldásra, blokkoldásra, terápiás lélektisztításra.

Jelentkezhetsz Te is erre a különleges programra – ingával egyeztetek az időpontra.
https://www.youtube.com/watch?v=9ZfvYvTwZdQ
Szeretettel várom az ezoterikus Hölgyeket – istenangyalos energiákkal behangolt stúdiómba. Szeretettel-léleköleléssel-együttérzéssem:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach

Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Bejelentkezés: 0620 278 26 12 – hétvégén is!
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Személyes fogadóidő a stúdióba: délután 14-től este 20-ig.
Messengeres idő – előre egyeztetett videóhívással már délelőtt 10-től.

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/ezoterikus-foglalkozasok-2

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu