Hétköznapi esetek

Életszagú történetek

Van, amikor az ember nem látja mi a gond, vagy talán nem is akarja tudomásul venni hol a blokk. Ilyenkor érdemes segítséget kérni. Életem során, különleges képességeimmel sokaknak tudtam már a helyes utat megmutatni. Minden akkor jó, ha a vége jó!

Egy idősödő hölgy azzal keresett meg, hogy a lányán, szerinte  valószínűleg rontás van. Megnéztem, és hát semmiféle rontást nem láttam: se profit, se profánt. Csupán csak azt, hogy az anyuka eleddig a lánya helyett gondolkodott, ezzel  elvette minden önbizalmát. Most hogy felnőttként döntenie kellene, egyre-másra kudarcot vall a sorshelyzeteiben.
Átbeszéltük a történetét és megegyeztünk abban, hogy kilép a lánya életének  irányításából.  Megértette, hogy ez nem az ő dolga, meg kell hagynia megélni minden megtapasztalását, így tesz jót vele. Helyette el kell kezdenie a saját életét teremteni – nem kis munka lesz, de megéri tenni érte –  a saját sorsát kell felvállalnia. Eddig talán ettől is menekült. Kéthetente terápiás megoldással segítek neki – hálás szívvel meg is köszöni.  Megjegyzem: sokat fejlődött, ért, pozitívan változott azóta.

Egy másik kedves ismerősöm pedig gyermeket szeretne, megtenne érte bármit, vallotta be.  Ahogy belenéztem az életébe pont az ellenkezőjét láttam. Irtózatosan fél a anyaságtól, egy másik életében rémséges dolog történt vele.
A tudatalattija eltárolta ezt az emléket – minden porcikája ellenkezik vele. Egy különleges terápiába kezdünk – igencsak jól haladunk vele – már oldódtak a blokkok – hamarosan anyai örömök elé nézhet. Egy kisfiút látok a kajaiban, egy egészséges, értelmes gyermeket, egy ‘szivárvány’ babát.

Az özvegy asszony arról a félelmeiről beszélt, hogy valaki van a lakásában – nem tud nyugodtan aludni, érzékeli a mozgást.
Talán valaki átkot küldött rá.
Hát nem, kicsit sem. Egy halott rokona kereste fel, üzenetet szeretett volna átadni neki – ezért is nem hagyta el még ezt a  dimenziót, és maradt, rekedt idelenn. Elvégeztünk egy fehér mágiás tértisztítást – majd egy misztikus szeánsz keretében a kapcsolat felvétel következett, és a  Fény hazába emelő szertartás. Remekül végződött az eset: a néni azóta elfogadta a történteket.

Nem tudok választani közölte velem a filigrán-bájos-csinos ügyfelem. Két férfi is sündörög körülöttem. Az egyik a volt férjem, a másik meg a mostani párom, akit a szerelmemnek hittem.
A kapcsolat-elemzés során  fotókat is mutat. Fény derült az esetre. egyik sem az igazi – de a tanítást végül is megértette.
Az egyikkel letelt a karmája – tovább lenne jó rezegni, mert csak áldatlan veszekedést generálna. A másik pedig csak rövid idegi lehet a partnere. Semmiben sem egyeznek, így hát ennek a kapcsolatnak viszály a jövője. Ahogy a párkapcsolati asztalt modellt nézzük, a hiteles női  létét nem tudja egyikkel sem megélni. A vonzás nem indul – a blokkot ő rakta – félelmei vannak, mi lesz ha egyedül maradna?! Nem lesz ilyen, a jövőjében már kapcsolatban látom őt – megnyugszik tőle, és megérti, amíg  nem válik le a választott önsorsrontó-mártír szerepétől, nem lehet boldog.

És még sorolhatnám a történeteket…reggeltől estig. Nap, mint nap sok életregény tárul fel előttem. Sorsok, események, tévutak, megrekedt helyzetek, megoldásra váró történetek.
Ha Te is úgy érzed, hogy elakadtál, és válaszokat keresel, jelentkezz be hozzám ezoterikus tanácsadásra – ha a témát is megjelölöd a bejelentkezéskor több idő marad a megoldásra.
Szeretettel várom a Hölgyeket angyalos stúdiómba, de vállalok előre egyeztetett messengeres-videóhívásos foglalkozást, tanácsadás is. Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach

Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Bejelentkezés: 0620 278 26 12 – hétvégén is!
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Személyes fogadóidő a stúdióba: délután 14-től este 20-ig.
Messengeres idő – előre egyeztetett videóhívással már délelőtt 10-től.

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-studio-10/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu