Régebben azt gondoltam, hogy minden csatába bele kell mennem. Hogy meg kell értetnem magam, meg kell magyaráznom, mit-miért gondolok vagy teszek úgy-ahogy.
Felhúztam magam rajta, ha mások nem látták a szerintem teljesen nyilvánvalót.
Bosszantott, ha valaki a segítségemet kérte, de nem fogadta meg a tanácsom.
Haragudtam érte, ha engem okosítottak, mikor esetenként én azokból egyáltalán nem kértem.
Nem értettem, miért nem csupaszívek az emberek.
Hogy mi bajuk van egymással, miközben másképp is lehetne.
Magamra vettem, mikor valaki valótlan dolgokat állított rólam, mikor valaki úgy támadt hátba, hogy én a kezemet nyújtottam.
Soha nem értettem úgy igazán az embereket.
De azóta, hogy elkezdtem végre igazán jóban lenni önmagammal,
rájöttem, hogy egyáltalán nem is kell értenem őket.
Mert bőven elég az, ha csak azt tudom, hogy
én ki vagyok,
mit és hogyan és mikor akarok. – Lélekhatár