Miről árulkodik a betegséged?

Betegség lexikon

„Az Igazak szerint testük nem véletlenül válik valamely betegség áldozatává, hiszen testi valóságunk csupán eszköz, amelyen keresztül az örökkévaló tudat kapcsolatot tart a személyes tudatunkkal.
Testünk figyelmeztet, és ekkor legjobb alaposan körül néznünk, megvizsgálni, hogy vannak-e gyógyítandó sebeink:  sérült kapcsolatok, megrendült bizalom, csontosodó félelem.” – Marlo Morgan

Achilles-ín: érzelmi túlfeszítettség, földhözragadtság.

Ágybavizelés: rettegés valakitől.

Agyrázkódás: az eddigi út és a gondolkodás megtörése, irányváltás szükségességét jelzi.

Ájulás: el akarsz menekülni a világ és a problémák elől. Önvédelem.

Alacsony vérnyomás: félsz a felelősségtől, nem mersz elmenni a végsőkig.

Alkar: cselekvőképesség.

Alkoholizmus: vágy a konfliktusmentességre, barátságos kapcsolatokra.

Allergia: az allergén által szimbolizált tulajdonságot elutasítod. Pollenallergia esetén például a szexualitást, megtermékenyítést, szőrallergia esetén a kedveskedést, szeretetet nem tudod elfogadni, porallergia esetén pedig a tisztátalanságot.

Álmatlanság: nyugtalanság, félelem, bűntudat. Félsz a kiszolgáltatottságtól, a védtelenségtől vagy a haláltól.

Asztma: az életben sok sérelmet nyeltél le, és egyszerre szeretnél megszabadulni tőlük, illetve többet szeretnél kapni. – szűkkeblű vagy, többet akarsz kapni, mint amennyit adni, a világ piszkosságának taszítása.

Álterhesség: vágy a tiszta anyaságra.

Alvás-problémák: halál-kérdés.

Aranyér: határozatlanság, rugalmassághiány.

Arc: nyíltság, önkifejezés, a leginkább magunkról beszélő rész.

Arcideggörcs: állandóan maszkot hord, nem önmagát adja.

Baleset, csonttörés: nem a helyes úton jársz, túl merev vagy, változásra van szükséged.

Bal oldalon megjelenő elváltozások: Az anyához fűződő érzelmi viszonyodat érdemes megvizsgálni. Jelképezi még az érzelmi oldalt és a múltat is.

Bélpanaszok: a szükségtelen elengedése félelemmel.

Bélrendszer: ellenséges érzelmek.

Boka: felemelkedés a földtől, elrugaszkodottság.

Bőrbetegség: túlzottan zárkózott és kemény vagy. Képtelen vagy a gyengédségre és a nyíltságra. Elfojtott harag.

Bőrkeményedés: merev nézetek, elképzelések.

Bőrkérgesedés: ez a védőpáncél utal a védtelenség, veszélyeztetettség érzetre.

Bőrpigmenthiány: elszigetelődés.

Celluitis: ragaszkodás a fájó emlékekhez.

Cukorbetegség: szeretethiány, nem tudod befogadni a szeretetet.

Comb: az előrehaladáshoz, járáshoz szükséges erő.

Csípőbántalmak: félelem előrelépni. Több önbizalmat!

Csontok: szilárdság.

Csontdeformálódás: rugalmatlanság.

Csonttörés: merevséget jelez, a gyógyulási idő alatt változtatnod kell ezen.

Csontvelőgyulladás: harag, csalódás.

Daganat: régi sérelmek, megrázkódtatások őrzése, lerakódása. Lelkiismeret-furdalás.

Depresszió: menekülés az aktivitástól.

Derékfájás: túlhajszoltság.

Dohányzás: vágy az önmegvalósítás szabadságára, kapcsolatteremtésre.

Égési sérülések: harag, gyűlölet, indulatok.

Ekcéma: ellentétek harca, érzelmi kitörések.

Elfásultság: elszigetelődés, elfojtott érzelmek.

Elhízás: boldogtalan vagy, úgy érzed, nem vagy fontos, kilátástalannak látod a jövőd. Esetleg a plusz kilók mögé próbálod elrejteni nőiességedet.

Emésztési probléma: valamit nem tudsz megemészteni, lenyeled a mérged.

Epebántalmak: keserűnek érzed az életet.

Epe: agresszió, keserűség, bánat.

Epekő: lerakódott fájdalom, sérelem.

Érproblémák, vérproblémák: szeretet áramoltatásának problémája.

Étvágy (nagy): biztonsági érzet hiánya, félelem.

Étvágytalanság: félelem, veszély és fenyegetettség érzet.

Fájdalom: figyelemfelhívás, amelyik szervet érinti, annak a területnek szimbolikus jelentését figyelembe véve.

Farkasvakság: félelem a bizonytalanságtól, az ismeretlentől.

Fej: irányítás, gondolkodás, racionalizmus.

Fejfájás, migrén: maximalista vagy, túlhajszolod magad. Nem tűröd a kritikát.

Fekély: lelki fájdalom önbizalomhiány.

Felkar: erő a cselekvéshez.

Fertőzés: harag, bántalom, ingerültség.

Ficam: harag, ellenállás.

Fog: agresszió, vitalitás.

Fogíny: ősbizalom.

Fogfájás: valamit nem teszel meg, pedig szeretnéd. Vitalitás hiánya.

Fojtó érzés: szorongások.

Foltokban hulló haj: szervzónák figyelembevételével jelez rendellenességet.

Fülbetegségek: nem akarsz meghallani valamit, nem figyelsz a belső hangodra.

Frigiditás, impotencia: félelem az ismeretlentől, az odaadástól, az önkontroll elvesztésétől, a haláltól, a megnyílástól, és a sikertelenségtől.

Gerinc, hát: támaszt keresel, vagy túl sok a teher rajtad.

Gerincproblémák: az egyenesség, őszinteség, emberség jelképe.

Gerincferdülés: egyik feled túl hangsúlyos a másikkal szemben (lásd oldalak).

Golyva: egzisztenciális fensőbbségérzés.

Görnyedtség: bizonytalanság, összehúzza magát, az élet csapásai alatt megtört.

Gyomorfekély: elfojtod az agressziódat.

Gyomorpanaszok: túl sokat töprengsz, valamit nem tudsz elengedni.

Gyulladás: nem tudsz feldolgozni egy problémát, mert félsz tőle.

Haj: szabadság, hatalom, saját terület határai, antenna, külső inger felvétel.

Hajhullás, korpásodás: új korszak kezdete, vagy a visszahúzódás jele.

Hányás: elutasítasz valamit; undor jele.

Hasmenés: nem tudod hasznosítani a tapasztalataidat, ezért azok csak „átrohannak” rajtad.

Hasi panaszok: egzisztenciális félelmekre utal.

Heg: egy lelki sérülésed mély nyomot hagyott benned.

Herpesz: undorodsz valamitől.

Hólyaggyulladás: visszafojtod érzelmeid, pszichés nyomás alatt állsz.

Hordó-mellkas: felfújja magát, erősebbnek mutatja magát.

Húgyhólyag: pszichés nyomás, érzelmi telítettség, „altesti sírás”.

Jobb oldalon megjelenő elváltozások: Az apához fűződő érzelmi viszonyodat érdemes megvizsgálni. Ész, racionalizmus.

Ínhüvelygyulladás: nem engedsz utat cselekvőképességednek.

Kancsalság: egyoldalú látásmód.

Kényszeres evés: ingerhiány.

Kéz: felfogás, cselekvés, tenyér-kézfej kettősség.

Kiütés: türelmetlenség, gyermetegség.

Kóros soványság: megtagadod az életet, elfojtod a nemiséged, bűntudat.

Koszorúér-elmeszesedés: az érzelmek visszafojtása.

Köhécselés: nem mered kimondani a véleményedet, de jelzed, hogy van.

Könyök: elhárítás.

Köröm: agresszió.

Kötőhártya-gyulladás: fájdalmat okoz valaminek a belátása.

Lábfejpanaszok: a gyökereket, ősökhöz való viszonyt szimbolizálja. Nem tisztázott a múltad, gyökértelennek érzed magad.

Lábszár: túl feszített tempóban haladsz.

Lábujjhegyen járás: folyamatos emelkedettségre vágyik.

Magas vérnyomás: túl merev vagy, görcsölsz egy problémán, de nem tudod megoldani.

Májbetegségek: Túl dühös és haragvó vagy. Méregtelenítés, felismerés, védelem a károsnak vélt dolgoktól, a tapasztalatok beépítése.

Medence: nemi tartás.

Mell panaszai: az anyasággal, gondoskodással van problémád.

Mellkas: rugalmasság, zártság.

Menstruáció: önfeladás, odaadás, elengedés, ritmus, nőiség.

Mióma: álterhesség.

Mutálás: nem tudja milyen helyzetben milyen hangot használjon.

Nagyothallás: merev a saját környezetével szemben, lezárja magát.

Nátha: el akarsz zárkózni a külvilágtól, a kommunikációtól.

Női mell: anya-gyermek kapcsolat.

Női szervek betegségei: nem éled meg a nőiséged, elutasítod a szexualitást. Nyaki problémák: Nincs összhangban az eszed és a szíved, mást súg az egyik, mint a másik.

Orr: emóciók, szex, büszkeség.

Orrdugulás: megakadályozod az érzelmeid áramlását.

Orrsövényferdülés: érzelmeid túlságosan egy oldalra hajlanak.

Orrvérzés: önfeláldozás. Igény a megbecsülésre. Mellőzöttség és el nem ismertség érzése. Esdeklés a szeretetért.

Oldalak: tested jobb oldala az ész és a racionalizmus, bal oldala a szív és az érzelmek jelzője. A fejeden ugyanez pont fordítva van.

Pajzsmirigy: ha alulműködik, félsz a változástól, ha túlműködik, sokat stresszelsz, és nincs határozott jövőképed.

Pikkelysömör: túlzottan véded magad, félsz a sebezhetőségtől.

Prosztata: férfias agresszió.

Púp: kizárja magát a közösségből, feladata van.

Rákos daganat: elfojtott harag, bánat.

Rekedtes hang: ha csak a torkodból képzed a hangod, nem adod ki teljesen magad, titkolózol a környezeted előtt.

Reuma: önmagad és kapcsolataidat nem tudod elfogadni.

Ritmus: univerzális rend, élet, polaritás.

Rövidlátás: bizonytalan vagy a jövődet illetően.

Sarkon járás: nem hagyja kibillenteni magát egyensúlyából.

Sérv: túlterheled magad.

Struma: fensőbbségérzése saját magát fojtogatja.

Száj: befogadás, kommunikáció, kapcsolat a külvilággal.

Szédülés: bizonytalan és ingatag vagy.

Székrekedés: nem szeretsz adni, ragaszkodás.

Szembetegségek: valamit nem akarsz meglátni. Ha rövidlátó vagy, akkor a jövőbeni dolgokat hárítod, távollátás esetén pedig az orrod előtt levő dolgok felett hunysz szemet.

Szenvedélybetegségek: másra vágysz, szeretnél kitörni, keresés, ingerhiány, vágyakozás jele.

Szívpanaszok: túl sok benned a gyűlölet és részvét, nem a szíved szerint élsz.

Szívinfarktus: túlbecsüli az erejét.

Szülés: odaadás, elengedés.

Szürke hályog: „redőny”, nem akar látni valamit, tompítja a látottakat.

Tagolatlan beszéd: nem akarja, hogy megértsék.

Talp, kéz, tenyér: elkülönülés, különcség.

Távollátás: nem akarod észrevenni az evidens dolgokat, elzárkózol attól, ami az orrod előtt van.

Térd: az alázatot, befelé fordulást jelképezi.

Tériszony: félsz a bukástól és a sikertelenségtől.

Testszőrzet fokozott növekedése: férfias jellegek megerősítése.

Torokpanaszok: nem tudod, nem mered kimondani, amit szeretnél, nem vállalod fel magad.

Trombózis: szellemi fejlődésre van szükséged.

Túl egyenes a gerinc: túlzott magabiztosság látszata.

Tüdő: szabadság, kapcsolat a külvilággal, kommunikáció, vitalitás.

Tumor: szeretethiány, nem tudod befogadni a szeretetet.

Tüdőbetegségek: szomorú vagy, nem érzed magad elég szabadnak.

Utazási rosszullét: kiszolgáltatottságérzet, félelem, bezártságérzés.

Vállpanaszok: túlterheltség.

Vastagbél: sokat kritizálsz.

Vastagbél-, aranyérproblémák: szorongásra, félelemre utal.

Vékonybél: tudatos analízis.

Vékony hang: nem mersz élni a saját lehetőségeiddel.

Vér: ego, vitalitás.

Vérszegénység: passzivitás, bizonyos életenergiát nem vagy hajlandó felvenni, beépíteni a mindennapjaidba.

Vesebetegség: félelemre utal, jelképezi az emberi és párkapcsolatokat. (jobb vese férfival kapcsolatos ügy, bal vese; nővel kapcsolatos ügy).

Vesekő: a párkapcsolatodban nincs elég energia, lelkesedés.

Viszketés: ingerlékenység jele, a vakarással keresgéled, mi az, ami ingerel.

Visszér: rugalmatlan, merev, zárkózott vagy.

Zöld hályog: visszafojtott könnyek.

Forrás: Rüdiger Dahlke orvos és pszichoterapeuta Miről árulkodik a betegséged c. könyvéből.

A fel nem oldott konfliktusok – érzelmi szinten jeleznek számunkra: mi az amiben a megoldás, a feloldás szükséges. Ha ezt nem tesszük meg, akkor 285 napon belül átíródnak a fizikai testbe, betegség formájába üzennek. Alternatív gyógyászattal szeretettel várom az ezoterikus Hölgyeket – terápiás kezelések órás programban. Szeretettel-léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-studio-10/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu