Elfogadás és egyensúly.
Csak azzal tudok valamit kezdeni, ami az enyém. Az által válik enyémmé, ha elfogadom. Ha nem ítélkezem fölötte (nem minősítem rossznak), el tudom fogadni a negatívumot, legyen az esemény, személy, gondolat vagy érzés. Úgy tudom kiküszöbölni azt, hogy rossznak minősítsem, ha megértem, miért teremtettem én azt az életembe. Ez feltételezi a felelősség felvállalását a saját sorsom fölött, vagyis a lelki felnőttséget. Mindent, ami velem történik, én hívtam az életembe, hogy teljesebbé váljak általa. Tehát minden, ami velem történik és a környezetemben van, az én részem.

Ha képes vagyok elfogadni minden részemet (a negatívat, félelmetest, ártót, undorítót stb.) átminősül az energetikája. Egységben vagyok vele, tehát ismerem, ezért tudom, mit jelent nekem, és hogyan bánjak vele. Az elfogadás terében nincs rossz, eloszlik a félelem, nem fáj semmi. Megérthetem, hogy az, ami történt, egy másik (magasabb) szempontból miért van jelen. Ekkor átváltozik rosszból fontossá, szükségszerűvé – így megmutatva, hogy önmagában hordozta a „rosszat” és a „jót”. Sok esetben katartikus élmény ez a folyamat.

Azt a negatív mintát, amit már elfogadtam, tehát a saját részemként tekintek rá, azt egyensúlyba hozhatom a pozitív párjával. Megteremtek magamban egy energetikai egyensúlyt, és ettől kezdve már nem a negatív fog uralkodni fölöttem, akkor jelentkezve, amikor nem szeretném, hanem tudatosan választhatok, és egyértelmű, hogy melyik oldalt fogom választani.

Olvasd tovább: link