„Nincsenek véletlen találkozások. Minden véletlennek hitt találkozás előtt tudatalattink már megbeszélte egymással a találkozót, csak azt nem kötötte „tudatos orrunkra”. Biztos érezted már egy-egy ilyen találkozás után, hogy véletlenek sorozata által kerültél oda, ahol éppen ő is volt. Éppen elérted a buszt, nem jobbra fordultál, hanem balra, csokira vágytál, de nem volt a kedvenced a boltban, így át kellett menned a másikba, stb… Közben a másik ugyanilyen „véletlenek” sorozata által jut el ugyanoda, ahova te.
Ezek azok a dolgok, amiket tudatod véletlennek hisz, ugyanakkor ezek mind tudatalattink tökéletes tervének részei, ami által pont oda vezet, ahol akkor éppen lenned kell.
Egyetlen találkozás sem véletlen: minden szereplő okkal érkezik az életedbe, és marad ott mindaddig, míg szerepe van, vagy közös feladatotok van. Lehet, hogy az egyik kapcsolat, csak elindít egy úton, egy másik felhívja a figyelmedet egy tanulmányra, egy harmadik nyomán épp megúszol egy balesetet, a negyediktől megtanulsz egy nagy igazságot, ami miatt másnaptól másképp tekintesz az emberekre.
A kapcsolatok – többnyire – megszületnek, tanítanak – a láng idején és a lila köd oszlásakor is – és végül valamilyen végpontra jutnak.
Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben … Két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek e találkozásra … Megértek, nem éppen hajlamaikkal vagy szeszélyeikkel, hanem belülről, valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény parancsa szerint, ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben, hajszálnyi pontossággal, ugyanabban a másodpercben, amely az ő másodpercük az évmilliárdok és a tér végtelenségei között.” – Márai Sándor: Eszter hagyatéka