BUÉK!

Szilveszter éjjelén bármi megtörténhet. Jó is, rossz is, furcsa is. Egy baráti társaság úgy dönt, hogy egy játékkal fűszerezi meg a bulit: egész este mind a heten úgy telefonálnak és írnak vagy fogadnak üzeneteket a mobiljukon, hogy a többiek is láthassák, hallhassák őket. És ezzel el is kezdődik a hazugságok, átverések és simliskedések hosszú sora. Mert igazából mindenkinek van egy (vagy több) titka, szégyellnivalója, másik szerelme, másik élete… és hazudni általában könnyebb, mint őszintének lenni. Persze csak addig, míg le nem bukik az ember.

https://videa.hu/videok/film-animacio/buek-film-animacio-XfmucCk37Y6SY9bh

Önbeavatások

Mi is az az önmunka?

Használd jó szívvel ezt a könnyed mantrát:
“Határozott és nyugodt vagyok minden döntésemben, értékes és szerethető vagyok, minden gondolatom örömmel tölt el, zsigeremben érzem, hogy a sors szeret engem, és én is szeretem a sorsomat, boldog, és örömteli vagyok.”
Boldogan, dallamosan, örömben, hangosan kántáld, akár naponta többször is – átírod vele a tudatalatti félelmeidet – hasznos önmunkát!


Többen kérdeztétek, hogyan tudtok magatokon dolgozni.
A nem panaszkodást teszem az első helyre. Jól tudjuk, hogy a panaszkodás ráneveli az agyat a negativitásra. Beszélj az örömeidről.
Ne a külső erőktől vár a lehetőségeket, hanem te magad teremtsd meg, mégpedig azzal, hogy nyitottá válsz más, új gondolatokra.
Minden új látásmód, nézőpont  elindít egy változást. Olyan embereket vonzol magadhoz, amilyen te vagy, és akiknek arra van szüksége, ami te vagy.
Új barátok jelentkezhetnek, a régiek közül pedig azok, akik már nem tartanak veled – a régi energiákban rekedtek – leválhatnak, és kirezegnek az életedből. Az azonos rezgésszintű emberek közelednek és csatlakoznak hozzád.
Lehet rendszeresen meditálni  a Felső világokkal, kioldani a tudatalatti félelmeket, és negatív hitrendszereket. Egy kis tükörbeszélgetés, szembenézés önmagaddal sosem árthat.
Energetikai tisztítással, angyalozással tudok segíteni neked, illetve terápiás beszélgetéssel, ezoterikus foglalkozással, hogy a pozitív mintákat könnyedén beintegrálhasd. Minden megtapasztalással bölcsülsz, fejlődj.
Ha külföldön, vagy vidéken élsz, vagy csak nem szeretnél kimozdulni kérhetsz tőlem online – előre egyeztetett videóhívásos – foglalkozást-tanácsadást is.
A részletekről érdeklődhetsz face chat-üzenetben, vagy telefonon.
Bejelentkezéskor jelöld meg a témát, problémát, amiben keresel. A foglalkozások fél órás, órás, másfél és két órás időkvantumban egyeztethetőek. Szeretettel várom a spirituális úton járó ezoterikus, exoterikus Hölgyek angyalos stúdióba 2025-ben is.
Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI.ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés: 0620 278 26 12
Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is!

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/a-s-a-j-a-h-angyalos-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Pozitívba fordulás

1. Ismerd be, hogy vannak problémák.
Nem tudod megváltoztatni őket, ha nem ismered be a hibákat. Fogadd el a tényt, ha negatív voltál vagy inaktív! Ez megkönnyíti majd, hogy pozitívvá válj!

2. Állíts fel célokat magad elé!

A célok sokkal pozitívabb hozzáállást eredményeznek a mindennapi sikerekhez. Azok, akiket untat az életük és úgy érzik, hogy megrekedtek, általában depresszióssá válnak azokon a területeken, ahol semmilyen céljuk sincsen, – így nem is fejlődnek tovább.

3. Értékeld a barátaidat!

Értékeld az életedben lévő embereket, akik jóban-rosszban kitartottak melletted! Sorold fel magadnak, hogy mikor segítettek neked! Ez segít, hogy pozitívabbá válj és adandó alkalommal te is biztosan a segítségükre kelsz. A barátok követik egymást tűzön-vízen keresztül. Légy pozitív hát és érezd magad szerencsésnek, hogy vannak barátaid!

4. Realizáld, hogy tényleg minden a fejedben történik!

Ami a fejedben zajlik, az tényleg meghatározhatja a tetteidet és döntéseidet, legyenek azok pozitívak, vagy negatívak. Ha mindig csak negatívan gondolkodsz, akkor egy örökösen negatív személlyé is válsz. Sokkal jobb, ha pozitív gondolatokat hordozol a fejedben!

5. Kerüld a negatív befolyásokat!

Legyen az egy közeli barát, vagy akár családtag, ne toleráld a rossz viselkedését, állandó siránkozását! Tartsd távol magad tőle, hogy ne sérülhess meg általa!

6. Találj egy pozitív mottót!

Tartsd egy cetlire írva ezt a pozitív gondolatot a zsebedben, vagy a táskádban és néha olvasd el, hogy jól az emlékezetedben maradjon!

7. Fókuszálj a víziódra és a befektetett energiádra, így biztos új és pozitív emberré válsz!

Sokkal könnyebb előidézni a változást, ha azt tudatosítod magadban és megváltoztatod a gondolkodásmódodat. Nem tudjuk mindig kontrollálni, hogy mi történik az életünkben, de némi energiabefektetéssel kontrollálhatjuk, hogy mi van a fejünkben!

8. Kreálj egy saját kis világot!

Ha több sikerre vágysz, fókuszálj minden téren azokra a dolgokra, melyben már sikeres vagy! Ha több szeretetre vágysz, fókuszálj azokra az emberekre, akik most is törődnek veled és a bőséges szeretetre, melyet másoknak tudsz adni! Ha jobb egészségre vágysz, gondolj arra, hogy milyen téren örvendsz kicsattanó egészségnek és így tovább!

9. Képzeld el, hogy máris egy pozitív ember vagy és szereted az életedet!

Az egyetlen ellenálló erő közted és a boldogság utáni vágyad között az, hogy nem vagy boldog amiatt, ahogy gondolkodsz. Ez az apró tény sokakat visszatart attól, hogy elérjék a boldogságot. Ha folyton arra gondolsz: „az életem kész csőd!”, akkor az életed valóban rossznak fog tűnni!

10. Mosolyogj idegenekre!

Ez egy jó módja annak, hogy pozitív maradj!

11. Hallgass pozitív zenét!

Ez is nagyszerű alternatívája, hogy pozitívvá válj!

12. Légy önkéntes, vagy segíts másokon!

A másokon való segítségnyújtás segít, hogy boldogabbnak lásd a saját életedet. Jobban érzed magad a bőrödben és jó embernek tartod majd magad.

13. Helyettesítsd a negatív gondolatokat valami pozitívval!

Minden szituációnak lásd az előnyös oldalát! Ha azt gondolnád, hogy valami nem túl szerencsés, akkor gondolj máris az ellentettjére! Ha elég hosszú ideig teszed ezt, nagy változást hozol létre életedben! Mondd magadnak, hogy „képes vagyok rá!” többször, mint azt hogy „nem vagyok rá képes!”

14. Használd a vonzás elvét!
A tetteid és gondolataid pozitívak, vagy negatívak, akár a mágnes! Ha elkerülöd a problémákkal való törődést, akkor azok csak tetéződnek, vagy még rosszabbá válnak és a negativitásod uralja az egész napodat, sőt, előbb-utóbb az egész életedet!
Ha azonban pozitívan gondolkodsz, akkor sokkal hatékonyabban cselekszel, könnyebben eléred a céljaidat is, ez pozitív hozzáállást szül, mely újfent a pozitív eseményeket vonzza majd magához.

Ha negatívba fordultál – lehangolódtál – jelentkezhetsz az energetikai vibrációs/rezgésszint emelési programra egy önismereti lélekfejlesztői foglalkozás keretében is. Szeretettel-léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Teremtő Újholdban

Egy új holdciklus veszi kezdetét.

December 30-án, hétfőn  23:27-kor  a Bak újholdat üdvözölhetjük. Az év utolsó újholdján új célok, új kihívások megtervezésére inspirálnak a jelenlevő energiák.


Érzelmi egyensúlyban lehetsz az újrakezdéshez, a jelenlevő optimista energiákban. Érdemes elengedni a régi elavult, korlátozó mintákat. Zárd le függő ügyeidet – csinálj helyet az újnak – programozd magad az újra. Meditálj rá: Te miben szeretnél megváltozni.
A hosszú távú tervezés és a gyakorlati megvalósítás kigondolásának ideje lesz a földies energiákban – egy új fejezetet nyithatsz az életedben.  Új projekt elindítására remek az időtér tisztánlátást hozó energiája –  szerencsés kezdetek jönnek.
Angyalmágiának
jó ide lehet – kérd a Univerzum teremtő erőinek segítségét az új életed megkezdéséhez.
Az újhold mágiádban írd le pontosan mit szeretnél elérni az új esztendőben.  Mutasd meg a Holdnak, és tedd azt a magas energetikai térbe, az angyaloltárodra. Ezzel aktiválod a kérésed a megvalósulás frekvenciájára. Az égiek üzennek neked a következő napokban,  érzések, megérzések, látomások, hirtelen bevillanó jó ötletek formájában.


Erre a napra a misztikus-mágikus Kazanlár-tarot nagy arkánumból a Mágus I. lapot húztam – az égiek vezették a kezem, mindent ’tisztán hallottam’: Vedd kezedbe az életed teremts – a  kreativitás, cselekvés, önbizalom, önmegvalósítás energiája veled.
Elengedő- és teremtő angyalos meditációra, és angyalos szertartásra is  kérhetsz időpontot tőlem: előre egyeztetett videóhívásos foglalkozásra is.
Ezen a napon az Időkapuban Pojél őrangyal áll, a Fejedelemségek karából, Haniél arkangyal csapatából. Vénusz erejével támogat és bőséggel ajándékozza meg pártfogoltjait – őrangyalodon keresztül imagináld őt.
Most is érdemes a hold tiszta energiájával feltölteni szerencse köveidet, ásvány ékszereidet, ásványkristályaidat és tarot lapjaidat is.


A csodás újholdban lelkes energiákkal készülhetsz az új esztendőre: tervezz újra, tűzz ki új célokat. A nap energiájának ezt az áldásos lendületét vigyük át a 2025-ös évbe. Holnapi Szilveszter – töltsétek el vidáman, optimista örömben.
Ha elakadtál, tanácstalan lennél – nem tudod hogyan haladhatnál életed sorsdolgaidban – kereshetsz jövőbenéző elemzéssel, amely nagy segítséget adhat az önmunkádhoz is. Szeretettel várlak angyalos stúdiómban a különleges programra. Grátisz: rezgésszint emelés, blokkoldás. Kérhetsz mélyalfás Új élet teremtő programozott, vezetett meditációs foglalkozást is.
Sikeres, szerencsés újholdas időszakot kívánok szeretettel, Mindenkinek!

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI.ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés: 0620 278 26 12
Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is!

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/a-s-a-j-a-h-angyalos-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Párkapcsolati tanácsadás – lelki blokkoldás!

A spirituális emberi lét alapja a jól működő párkapcsolat.

Egyre többen kerestek meg párkapcsolati bonyodalmakkal. Hálás vagyok, hogy megtiszteltek a bizalmatokkal. Minden foglalkozás egyedi és egyéni – nincs általános javallat. Meghallgatlak és terápiát javasolok. Az ajánlásom megoldást hozhat, de a döntés minden esetben a Te kezedben van.


Ha megakad, vagy elakad egy kapcsolat többféle oka lehet.
Két ember között kb. 40 hz. rezgés különbség lehet, ha több van, nem tudnak együtt haladni – egymáshoz kapcsolódni…
Ebben az esetben rezgésszint emelést javaslok – a felhangolás jó megoldás.

Van, amikor egy kapcsolatot nem elengedni kell, hanem megjavítani. Időre és térre van szükség, hogy átgondold… ez nem szakítás- hanem átgondolkodás…
Ilyenkor az energetikai angyalos kapcsolat tisztítás jól szokott sikerülni – pozitív változást hozhat!


…és így tovább, mindenki más gonddal keres meg – de van megoldás minden helyzetre…csak az számít akarod-e eléggé, és hogy van-e dolgotok egymással még!
Szeretettel várlak, angyalos stúdiómba, ha elakadtál – kérhetünk égi útmutatás, de végezhetünk fehér mágiás szertartást is, vagy akár egy elengedő meditációt hozzá.  Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI.ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés: 0620 278 26 12
Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is!

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/a-s-a-j-a-h-angyalos-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Gyógynövényünk a rozmaring

Rozmaringtea készítése és gyógyhatásai.

A rozmaring nemcsak a konyhában hasznos, hanem gyógyteaként is kedvező hatásokkal rendelkezik. A rozmaringtea rendszeres fogyasztása számos egészségügyi előnnyel jár.
Hasznos lehet azoknak, akik Alzheimer-kórban, demenciában, ízületi gyulladásban, krónikus fájdalomban, hajhullásban, szorongásban, stresszben, depresszióban, gyulladásos bélbetegségben és számos bőrbetegségben szenvednek.

Teakészítés: 1 teáskanál szárított rozmaringlevelet forrázzunk le 250 ml forró vízzel és hagyjuk állni 5-10 percig. Szűrjük le a teát, majd ízlés szerint adhatunk hozzá mézet vagy citromlevet.

Gyógyhatásai: A rozmaringtea enyhe hashajtó hatással rendelkezhet, csökkentve a puffadást és a gyomorproblémákat, a bélgyulladás enyhítésével javíthatja a tápanyagfelvételt is.
Antibakteriális és antioxidáns tulajdonságai támogathatják az immunrendszert, így segítve a szervezet védekezőképességét.
A tea a keringési rendszer serkentő anyagaként ismert, mivel az aszpirinhez hasonlóan véralvadásgátló tulajdonságokkal rendelkezik. Javíthatja a vér áramlását a testen keresztül. Segíthet megelőzni a túlzott véralvadást, amely szélütéshez és szívrohamhoz vezethet.
Stressz és szorongás kezelésében is hatásos a rozmaringtea fogyasztása. Kiváló lehetőség az ellazulásra és a mindennapi stressz csökkentésére.
 A  tea kellemes íze és illata frissítő hatású lehet az elmére, így ideális választás a nap fáradalmaitól való megkönnyebbülésre egy hosszú nap után.
Terhesség alatt konzultáljunk orvosunkkal rendszeres fogyasztásával kapcsolatban. Kölcsönhatásba léphet bizonyos gyógyszerekkel is. Ide tartoznak az antikoagulánsok, az ACE-gátlók, a diuretikumok és a cukorbetegség elleni gyógyszerek. Ha ezen gyógyszerek bármelyikét szedjük, a legjobb, ha konzultálunk kezelőorvosunkkal, mielőtt a rozmaringteát a napi étrendünkbe felvesszük. – Egészségtér
A rozmaringtea nemcsak finom, hanem egészséges is. Készítsd el, ha kedvet kaptál hozzá – légy figyelemmel az ellenjavallatra is. Szeretettel-léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Egy kis inspiráció

Ön-szeretet mantra.

A körülötted lévő emberek úgy bánnak veled, ahogy te saját magaddal. Fontos, hogy mit gondolsz magadról. Tudd, hogy szerethető, és értékes ember vagy.

Szeretem magam/ Méltó vagyok a szeretetre/ Pozitív gondolatokkal irányítom a sorsomat/ Erős vagyok, megvalósítom a céljaimat/ Bízom a döntéseimben/ Értékes emberekkel veszem körül magam/ Életem a legjobb irányban halad/Teremtő erőm teljében vagyok/ Áldott vagyok – Áldásban vagyok!


Inspiráld magad időről-időre, nap, mint nap – hangosan, örömben kántáld. Hidd el, hogy megérdemled a boldog, sikeres életet. Amikor visszahúzódsz, azt tanítod ezzel másoknak,  hogy te nem vagy fontos. Tedd magad az első helyre. Szeretettel-léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Motiváló időtérben

Kapcsolódj az új lehetőségekhez.

Az év végében a Merkúr-Jupiter-Szaturnusz energiák töltik be a téridőt: időt kaphatunk életünk átgondolására. Megváltozott hozzáállással, újszerű gondolatokkal egy egészen újszerű életmóddal, életvitellel szerethetőbb életminőséget teremthetünk magunknak.


A Vízöntő-Plútó arra inspirál, hogy nézd más szemszögből a dolgokat, vizsgáld meg döntéseidet, és javítsd ki az elavult, berögzült nézeteidet: írd át sorsod forgatókönyvét.
Az ösztönből, zsigerből való lépések most nem hoznak jó eredményt. Ahhoz, hogy sikeres légy másként, másképp, máshogyan kell csinálnod.

Amikor eltérünk a megszokottól a rutintól az egy belső feszültséget hozhat. Át kell állnod az újra, a más nézőpontra. Ha rossz döntést hozol a lelked háborogni fog, és egy idő után a lélekben meg nem oldott, érzelmileg fel nem dolgozott helyzetek átíródnak a fizikai testbe, és a lelked betegséggel üzen.
Ha olyasmihez ragaszkodsz mereven, ami már nincs, nem lehet blokkokat kapsz, s elakadsz. Ne várd meg ezt az üzenetet – tudatosan változtass kezdj el spirituális életet élni – tégy rendet a gondolataidban, állíts a fókuszodon.
Ha megszületik a szándék a szívedben a változásra, megmutatkoznak a lehetőségek is. Arra menj, amerre az  Élet mutatja a helyes utat, a jó irányt. Ha Te nem lépsz, majd a  Plútó fog – kényszerítő erejű esemény sorozattal. Az év utolsó holdja, a Bak újhold is arra ösztönöz, hogy tervezz újra, és tűzz ki új célokat az új energiákban. 


Ezoterikus foglalkozásra jelentkezhetsz hozzám, ha eldöntötted, hogy  új utakat keresnél. Az egyéni, személyes foglalkozáson konkrét segítséget kaphatsz ahhoz, hogy Te, személy szerint hogyan változtathatsz.
Önbizalom erősítő terápia, gyógyulást segítő energia, blokkoldás is a program része. A terápia során (három-négy alkalom) el tudd engedni a félelmeidet, és egy magasabb vibrációs szinten könnyedebben kapcsolódhass a megváltozott körülményekhez az új sorsikus energiákban. Bejelentkezni, időpontot egyeztetni a hét minden napján lehet velem. Szeretettel-léleköléssel.

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI.ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés: 0620 278 26 12
Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is!

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/a-s-a-j-a-h-angyalos-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Szolgálati közlemény!

Elérhetőségem:

Idén még 27, 28, 29, 30 és 31-én vagyok.
Szilveszter napján délután 6-ig leszek elérhető – bejelentkezésekkel kereshettek.

Majd 2025. január 2-án újra lehet jönni hozzám: előre egyeztetni már most is tudsz velem  – telefonon, agy face chat-üzenetben is. Előre egyeztetett videóhívásos megoldásra is van lehetőség -érdeklődj a részletekről nálam. Szeretettel-léleköleléssel:

spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI.ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés: 0620 278 26 12
Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is!

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:

Spirituális tanácsadás