“Vannak nehéz napok. Amikor az ember lelke a földhöz tapad. Minden nehezebbnek, szürkébbnek, fájdalmasabbnak tűnik. És ilyenkor muszáj megszeretgetnünk magunkat. Muszáj megértőnek, ha kell irgalmasnak lennünk a lelkünkkel, és megengedni, hogy emberből legyünk.
Aki néha hibázik, néha fél, néha még törékenyebb, mint szeretne. Ilyenkor van ideje egy jó filmnek, egy baráttal átbeszélt estének, egy ölelésnek, egy sétának az erdőben, egy kényeztető masszázsnak, egy koccintásnak, egy óriási zacskó gumicukornak, egy táncnak, egy kiadós sírásnak, egy utazásnak.
Bárminek, ami vigasztaló, és ami segít félretolni kicsit a felhőket, ameddig újra kisüt a nap. Mert előbb-utóbb, újra ki fog sütni. Csak ilyenkor nem látjuk tisztán.” – Mahilot Tal