SZAKTERÜLETEIM kategória bejegyzései

Légy teljes, igazi Önmagad

Ha tudjuk az előző életünk karmáját, ismerjük a mostani leszületésünk inkarnációs küldetését már készen is állunk spirituális feladatunk beteljesítésére. Ennek ismeretében felismerjük mi a dolgunk, a feladatunk a napi feladatok során életünkbe megjelenő helyzetekkel.
Tudjuk mi a dolgunk azokkal az emberekkel, akiket előző életünkből már ismertünk – kivel van adósságrendezésünk, milyen tanítást kell átadnunk nekik, és ők mire tanítanak meg bennünket… Érdemes és hasznos  a tanultakat beintegrálni, a lelki fejlődésünk miatt!

„Nem tudjuk, hogy életünk tervét már jóval a születésünk előtt elkészítettük. Éppúgy nem tudunk róla, ahogy testünk sejtjei sem tudnak a beláthatatlan múltból hozott emlékek genetikus kódjeleiről, amelyek működtetik. Meditálj ezen, mert biztos másképp gondolod. Aki önismeret nélkül bármiféle vallásos vagy spirituális útra tér, ki van téve annak a veszélynek, hogy egész életét elejétől végig elhazudja. Hiába él.Vágyainkkal, hitünkkel és tévhitünkkel, de főleg a tudattalanunkba rejtett „életképzeletünkkel” formáljuk magunkat és szüljük meg a jövendőnket.” – Müller Péter

Ha előző életünk nagy karmikus lenyomatot hagyott olykor előfordul, hogy nem a saját mostani életünket éljük. Ilyenkor érdemes ezt a burkot kitisztíttatni, hiszen addig nem tudjuk a mostani spirituális életfeladatunkat megélni, amíg nem a mostban létezünk.
A múlt dimenziójában élő emberek gyakran elakadnak életünkben, nem ismerjük fel létük értelmét – sorstalanul bolyonganak. A negatív rezgések hátráltató elemként működhetnek, mentális és fizikai  szinten is.
Ha van erőd szembenézni önmagaddal, kíváncsi vagy mi a küldetésed valódi célja – mi az a nagy feladat, amire az égiek rátették a pecsétet, s szeretnél többet tudni arról, aki vagy szeretettel várlak egy másfél órás S O R S E L E M Z É S R E, amely nemcsak a múltat kutatja, hanem a jövőt is felvázolja Neked.


Terápiás oldást adok negatív emlékképek törlésére, tudattisztító, rezgésszint emelő, csakraharmonizáló energiákkal.

Amikor a Saját Sorsodban élsz találhatod meg csak igazi, Valódi Önmagad!

Szeretettel várom a spirituális úton levő Hölgyeket!

 Asajah

spirituális tanácsadó – léleklátó médium,
tarot mester-jós (tehuri-mekubalim beavatás)
energiagyógyász – angyalterapeuta

Bejelentkezés: +36 202782612
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Budapest-Zugló, Örs vezér tere
Asajah Studio

 

SORSELEMZÉS – NÉV ELEMZÉS, SZÁMMISZTIKA – TAROT – SPIRITUÁLIS ÉLETFELADAT

ANGYAL TANFOLYAM

ARKANGYALI CSAKRA BEHANGOLÁSOK.
TRANSZCENDENTÁLIS CSAKRÁK  – FÖLDCSILLAG CSAKRA, LÉLEKBÖLCSESSÉG, LÉLEKTUDATOSSÁG, CSILLAGKAPU CSAKRA MEGNYITÁSA ÉS AKTIVÁLÁSA!

 ANGYAL TANFOLYAM:
2024. november 16-17-én

A TANFOLYAMOK KEZDETE:
Délelőtt 11-től délután 14-ig.

 


 

A csoportos tanfolyamokon kívül
EGYÉNI KONZULTÁCIÓBAN is lehetséges a tanfolyam elvégzése! Az időpontok ilyenkor mindig személyre szabottan választottak! Személyes konzultációban választott időben.

AJÁNDÉKBA: Írott anyag – meditációs cd, tarot kártya

ANGYALSZEMINÁRIUM – AZ ATLANTISZI TISZTA TUDÁS AJÁNDÉKA!

Atlantiszi tarot – Angyal gyertyamágia – Angyal gyógyítás – Angyal kommunikáció – Angyal abc – és még sok minden más ezoterikus tudás!

ŐRANGYAL BEAVATÁS – a csatornázás
Segítek felvenni a kapcsolatot Őrangyaloddal (Arkangyaloddal) – ezután a kommunikáció egy több dimenziós éterikus vezetéken halad.

A Fény közösségbe való belépés után gyakorolhatod magad és mások számára is a segítő angyalszimbólumokat, imákkal inspirálva a manifesztációkat is.

ANGYAL TAROT – leszületési életterv kirakása

FÉNYMEDITÁCIÓS RÁHANGOLÓDÁS – TISZTÍTÁSOK

GYERTYAMÁGIA

ANGYALSZIMBÓLUMOK HASZNÁLATA

Mások megsegítésére használt – karmikus, illetve kegyelmi energiák! – fogadalomtétel – angyali közvetítések, szellemi vezettetés. Arkangyali tisztítások.

 

I. Modul:
Tisztítások 3. szem csakranyitás
Fényközösségbe beléptetés – Őrangyali kommunikáció Arkangyali családfa
Királyangyali inkorponációk
Arkangyali tértisztítás

 

II. Modul:
Tisztítások 3. szem csakra nyitás
Fénytemplom meditációs gyakorlatok
Szimbólumok használata – angyal gyertyamágia

 

III.Modul:
Tisztítások 3.szem csakra nyitás
Od-éterikus szálak tisztítása
Átok-rontás levétel,
Arámi Áldás energiaterének létrehozása/ Elhunyt hozzátartóktól oldás
Plejád fénykamra létrehozása
Arkangyali csakra behangolások

 

IV. Modul:
Tisztítások 3 szem csakra nyitása
Angyal tarot – az élet lerakása / A kártya használata tanfolyam

A részvételhez  semmiféle előképzettségre, tehetségre vagy spirituális tapasztalatra sincs szükség, ugyanakkor az Angyalokkal régóta foglalkozók is új ismeretekre és új tapasztalatokra tehetnek szert az Angyal tanfolyamon. Ha meg szeretnéd tanulni az Angyalokkal és Arkangyalokkal való együttműködés módszereit itt a helyed! Az Angyalszemináriumra a regisztrálás folyamatos. A tanfolyam 2 napos – de felvehető négy napban is – akár egyéni konzultációban is.

Szeretettel várok minden jelentkező!

CSODÁKKAL ÁLDOTT, SZÉP TAVASZT KÍVÁNOK – ANGYALOK VEZESSÉK BÜSZKE LÉPTEITEK!

Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

 

A tanfolyamra regisztrálni: 0620 278 26 12
A tanfolyammal kapcsolatosan érdeklődni a facebook profiloldalamon is lehet!

ÁPRILISI TELEHOLD A MÉRLEG JEGYÉBEN

 

A TELEHOLD ÁPRILIS 11-ÉN, REGGEL 6 ÓRAKOR KÖSZÖNT BE RÁNK, A MÉRLEG JEGYÉBEN.

 

Emberi kapcsolataink jobbá tételének idejében vagyunk.

 

A héten az Uránusz váratlan helyzetekkel lephet meg minket! Változtathatunk elgondolásaikon, terveinket, elhagyhatjuk a régi mintáinkat – lehetőséget kapunk a minőségi változtatásokra. Kapcsolatainkban is egy magasabb szintre léphetünk, hiszen  az energiák kedvezően hatnak majd ránk.

 

 

A sors változtatásra enged lépni, változásra mutat utat.
A mostani telehold segítségünkre lehet elavult hitrendszereink elengedésében is. A rendrakás és elengedés napjai jönnek. Szembe kell néznünk valódi énünk lehetőségeivel.
Jupiter-Szaturnusz-Merkur-Vénusz esélyt ad, hogy régi döntéseinket felülgondolva, jobb helyzetet teremtsünk.
A
holnapi telehold a Mérleg jegyében nagy erővel segít, a Plútó átformáló erejével.
Itt az Idő, elengedni  végre azokat a nem működő emberi kapcsolatokat, amelyek korlátoznak bennünket.
Kérjétek meg az Univerzumot arra, hogy tisztuljon ki az energiarendszeretekből minden negatív állítás és a régi elavult programokat az új minőség váltsa fel.
Hívd a benned lévő bölcsességed erejét, hogy spirituális segítőidet megidézve, tisztán lásd mi a teendőd.
Az Elengedő Szertartások idején ne álljunk ellen a változásnak – hiszen ahogy mi változunk, úgy változnak körülöttünk majd a dolgok, helyzetek és emberi kapcsolataink is. Minőségi átalakulásnak adunk teret, és helyet sorsunk kanyargó vonalában.
A Tűzszertartások nagy erővel hatnak, s mivel a Mérleg levegős jegy, érdemes a hamut átadni a szélnek!

 

Hatalmas lehetőséget kapunk feladataink megoldására.
Csakratisztításokkal sokat segíthetsz harmóniádon.
Meditációban lélekcsaládunktól kaphatunk útmutatót, szellemi vezetőink, mestereinkkel érdemes felvenni a kapcsolatot. Érdemes átgondolni mik azok a felesleges terhek, amiket cipelünk, mit és hogyan kell másképpen csinálunk ahhoz, hogy harmóniája jöjjön az életünkbe. Életrevaló spontaneitásunk – az újrakezdés bámulatos bölcsessége. A Jupiter Uránusz együttállás  néhány napig még ebben segít.

 

Az Időkapuban most a szeráfok kórusának angyala, MAHASJAH Őrangyal áll, Metatron Arkangyal seregéből. Ezen angyal segítségével nemesebbé válhat jellemünk. A hozzá intézett ima révén az őrangyal megérteti velünk a hétköznapi dolgokban rejlő üzenetet.

 

Az áprilisi teliholdat a Jupiter közelsége teszi különösen izgalmas látvánnyá!

VARÁZSLATOS HOLDFÜRDŐT KÍVÁNOK NEKTEK  – A FÉNY ÉS A SZERETET ENERGIÁJA LEGYEN VELETEK!

 

Asajah
spirituális tanácsadó

 

ELENGEDŐ szertartások, blokkoldások, energiaszint emelés- csakra harmonizálás.
TAROT  útmutató – egyéni, személyes konzultációban.

Életünk könyve – Az Akasha, Isten Könyvtára

 

Az Akasha kulcsa Uriel Arkangyal kezébe van, Isten neki adományozta hogy a Krónika Urainak fénylényeivel gondoskodjon annak sértetlen biztonságáról. Avatatlan így nem nyerhet bele betekintést. Minden megtörtént és még meg nem történt esemény energiája létezik benne. Bizony így van, a meg nem történtek is, hiszen tudjuk jól, minden történés, mely életünkben bekövetkezik, egy korábbi cselekedetünk okozata. Vagyis más szóval, sorsunk valóban meg van írva és mi teremtjük meg a valóságunkat cselekedeteinkkel, melynek célja a tapasztalás, a tanulás.
A krónika energiamezője szimbólumok, képek és formák alakjában őrzi az információt. Uriel az Angyali seregek vezére, fénye megszabadít a démonoktól. Uriel Arkangyal lehívásával néha azért kapunk sugallatokat az Akashánkból. Ezért is figyeljük csak meg álmainkat, vagy a hirtelen jött sugallatokat, melyekre azelőtt talán soha nem is gondoltunk volna. Ilyenkor kapjuk azokat a súgásokat, melyeket őrangyalunk továbbít, és melyek segítségével villanásnyi betekintést kaphatunk sorsunk könyvébe. Ez  is kitűnő alkalom arra, hogy őrangyalunkkal kommunikálhassunk. Szeretettel várlak őrangyal behangolásra és angyaltanfolyam is!

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

 

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Energetikai tisztítások.
Spirituális terápiák.

KAPCSOLAT FELVÉTEL SAJÁT ŐRANGYALUNKKAL (név szerinti behangoló lehívással) – KOMMUNIKÁCIÓ AZ ARKANGYALOKKAL – ANGYALTANFOLYAM, EGYÉNI KONZULTÁCIÓBAN IS.
Kapcsolat: 06202782612

Megbocsátás

Ha  harag van a szívedben, a szeretet elől el vagy zárva.

„A megbocsátás sokkal több, mint elnézést kérni; ez egy döntés arról, hogy elengeded a sérelmet, és engeded, hogy a szeretet újra áradjon.” – Bob Gass

Aki meg tud bocsátani, az ERŐS.

BECSÜLÖM ÉS SZERETEM, ELFOGADOM MAGAM,
MEGBOCSÁTOK MAGAMNAK ÉS MÁSOKNAK, MERT SZERETEM MAGAM.
SZABAD VAGYOK.

A megbocsátás az, amikor elengeded a haragod – és lekerül rólad a negatív energiaburok. A karmikus megbocsátás alkalom a szellemi növekedésre. Ha meggyógyítjuk a múltat sokkal boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak rezgésekkel rendelkezünk és harmonikusabb energiákat képviselünk.Rezgésünk megváltozik, szívcsakránk fényesedik.
Máris teremtésre kész állapotban leszünk, spirituális emberként létezünk.

 

Asajah
spirituális tanácsadó léleklátó médium

tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

 

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Energetikai tisztítások.
Elengedő szertartások – karmaoldó meditációk – teremtő mágiák egyéni, személyes konzultációban.
Kapcsolat: 06202782612

LÁSS TISZTÁN – TUDAT TISZTÍTÁS


A TUDATTISZTÍTÁS A HELYES GONDOLATOK FELÉ INSPIRÁL TÉGED!
A tisztán érzés központja a Harmadik szem csakra.

HARMADIK SZEM CSAKRA TISZTÍTÁS – BLOKKOLDÁS – NYITÁS


A HOMLOKCSAKRA A LÉLEK SZÍNHELYE.
Ez vezérli a meditációt, az elmélkedés irányát, az intuíciót. A harmadik szem magában hordja a hatodik érzék képességét. A fényhez való kötődés az emelkedett világokkal való kommunikációt és ennek tudati aspektusát hangsúlyozza ki.

Ha a Homlokcsakránk jól működik, ha nyitott, akkor kiegyensúlyozottak vagyunk, bízunk magunkban, képesek vagyunk az anyagi világ racionális döntéseit felülbírálva más irányba lépni, mert érezzük, az a helyes út. Fejlett önismerettel rendelkezünk, helyén van ítélőképességünk, egységben, békében és szeretetben vagyunk önmagunkka – boldogok vagyunk.

Ha a csakra alulműködik, meglehetősen unalmasak és önzők lehetünk. Saját javainkat keressük, kreativitásunk a nullával egyenlő, de félünk is a sikertől, önmagunk megítélésétől. Általában nem vagyunk együttműködők, és túl érzékenyen reagálunk mások érzéseire. Ha túlműködés áll fenn, egoistákká válunk, túlságosan büszkék és manipulatívak, dogmatikusak lehetünk.

 

HARMADIK SZEM CSAKRA BLOKKOLDÁSA – TISZTÍTÓ NYITÁSA
a mindenkori érzelmi, pszichikai, lelki-mentális állapotodnak megfelelő minőségben.

 

TISZTA HARMADIK SZEM CSAKRÁVAL TUDATOSABBAN KOMMUNIKÁLHATSZ TUDATALATTIDDAL.

A tisztán érzés a mediális képességek közül a legfontosabb, minden képesség alapja.
A megérzéseket, az intuíciót és a médiumi képességeket – tisztán látás, jövőbe látás, távolba hallás stb. – kapcsolhatjuk hozzá.

„A sors megtalálja az emberek között a maga kiválasztottjait, és megajándékozza őket a tisztánlátás erejével, hogy felfogják és megértsék nem csak az őket körülvevő tárgyak lényegét, hanem átlépjék az érthetetlen határát is. Lehetséges, hogy egy kiválasztott sem tud megmagyarázni mindent, de az a tulajdonsága, hogy megsejt és meglát dolgokat jó előre, ez olyan nagy érték, amely az emberek összességét kell, hogy szolgálja.” – Jurij Ritheu

A PROGRAM RÉSZE A TOBOZMIRIGY AKTIVÁLÁS!

Blokkoldó nyitásra – harmonizálásra, tudat tisztításra  egyéni, terápiás ülésen – szeretettel várom a spirituális úton levőket!

 

Asajah
spirituális tanácsadó

Márciusi Újhold a Kosban

Március 28-án, hajnali 4 óra 58 perckor születik meg az Újhold a Kos jegyében.

Az új kezdetek – a  tarot Mágus lapja.

A Kos jegyét a Mars bolygó uralja.

Hatalmas marsikusi erővel indul a Nap évének első újholdja. Nagy változásokat hozó tüzes energiákkal találkozhatunk. Legyünk határozottak céljainkban, a friss energiákat áramoltassunk.
Az új holdkor szokásos vágymágiákat elvégezhetjük az esti órákban, lecsendesedve immár rámeditálva erőnk teljében, megoldandó feladatainkra is.
Bátraké a szerencse – a Kos minőség bátorságot ad, céljaink, terveink materizálódásának.
Lelki tisztulások kezdődhetnek el kapcsolatainkban. Fontos találkozások ideje jöhet el… támogató,segítő,együttérző képességeidet fejlesztheted.

Vedd számba mi az amiben változást szeretnél, mi az ami változtatást kíván életedben.
Sorsfordulati döntéseket hozhatsz, változtatásokat eszközölhetsz életedben ismét – az idő kedvező az energikus lépésekhez.
Tudatos cselekvéssel nagyot léphetsz! Elérkezett a megvalósulás energiája. A teljes jövő örömteljes képe a cél, a lehetőségben rezeg.
Kerüld a hirtelen döntéseket, ne menj bele a vitákba se. Ésszel-szívvel reagálj.

„Kockáztatnunk kell – mondta. Csak akkor érthetjük meg az élet csodáját, ha hagyjuk, hogy a váratlan megtörténjen. Isten mindennap ad nekünk egy pillanatot, amikor megváltoztathatunk mindent, ami boldogtalanná tesz. S mi mindennap úgy teszünk, mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot, mintha nem is létezne, mintha a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap, és semmiben sem különbözne a holnaptól. De aki résen van, az észre fogja venni a mágikus pillanatot. Bármikor meglephet minket: reggel, amikor bedugjuk a kulcsot a zárba, vagy az ebéd utáni csöndben, és a nap bármelyik percében, amelyik nem látszik különbözőnek a többitől. Mert ez a pillanat létezik, és ebben a pillanatban a csillagok minden ereje belénk száll, és segítségükkel csodákra leszünk képesek.” – Paulo Coelho:

 

Minden erőnk belülről fakad – a teremtő, sorsformáló energiákat engedd szabadon.

Belső fényed vezetni fog – a szeretet gyermekeként megvalósíthatod önmagad. A szellem és ösztön kiegyensúlyozására törekedj.

Szeretettel várlak – teremtő mágiákkal, angyali mágiákkal – segítő szándékkal, megoldatlan élethelyzeteidre.

Csodás újholdas napot kívánok – bízz önmagad teremtő képességében!

 

Asajah
spirituális tanácsadó

 

NAPJEGYEK tavasza – szerelem, párkapcsolatok.

K o s
Kiegyensúlyozott, szeretetteljes energiák vesznek körül – kedvező feltételek az ismerkedésre, a meglévő kapcsolat harmonikussá tételéhez.

B i k a
Emberi kapcsolataid rendkívül sikeresek lesznek – minél nyitottabb leszel, annál több barátra szert teszel.Légy befogadó a szeretet-szerelemre…

I k r e k
Kiegyensúlyozott párkapcsolatra számíthattok az idei tavaszon is – az apróbb viszályokat kompromisszum készségeddel elkerülheted.

R á k
Az erősen érzelmes rák jegyed együttérzővé tesz…élj társasági életet, a szerelem ott találhat rád – szórakozz, élvezd az életet.

O r o s z l á n
Az újra megtalált lelki béke elhozza számodra a lelki társad a március kedvezőnek bizonyul ebben is.Friss szerelem – harmónia.Ha pedig párkapcsolatban élsz akkor az idei tavasz a legjobb lehetőség mélyíteni az érzelmeket.

S z ű z
Adj teret a romantikának, mutasd ki érzéseidet – ne hanyagold el semmiképp a párodat. Az érzelmet-meghitt együttlétekre törekedj.

M é r l e g
Nagy változásokra számíthatsz ezen a tavaszon – bravúros újrakezdés, a kiegyensúlyozottság révén a boldog szerelem időszaka lehet.

S k o r p i ó
Szenvedélyes kalandokban lehet részed, ha singli vagy, a tartós párkapcsolatban élőket a legnagyobb összhang harmonizálja mos.

N y i l a s
Az ismerkedésre nagy a szerencse az egyedülállóknak. A meglévő párkapcsolatodban pedig felhőtlen boldogság vár rád

B a k
Párkapcsolati krízist hozhat ez a tavasz számodra.Az elveszett harmónián dolgozzatok mindketten, s akkor helyreállhat a régi rend.
Ne légy bezárd, mert akkor ismerkedni sem fogsz…

V í z ö n t ő
Párkapcsolatban élőnek harmonikus kapcsolatot mutatkozik. A singlik pedig rátalálhatnak lelki társukra – pozitív kisugárzásod nagy vonzerő.

H a l a k
Tartós kapcsolatban válság alakulhat ki – ne hanyagold el a párodat…kedvesed gyengédséggel vedd körül…az egyedülállóknak nyárig várni kell…és beköszönt a szerelem.

Párkapcsolat elemzés felsőfokon – szerelmet bevonzó angyalmágiák – elengedő szertartások – kapcsolat gyógyítás angyalokkal – egyéni, személyes konzultációban is.

Asajah
spirituális tanácsadó

 

Spirituális Emberi Lét

 

„Éltél már át olyan pillanatot, amikor a leghalványabb kétely nélkül tudtad, hogy a helyeden vagy? A jó úton jársz? Talán olyasmit is, hogy átléptél egy határon, átugrottál egy akadályt, vagy miután szembekerültél valami bevehetetlen hegycsúccsal, hirtelen valahogy a túloldalon találtad magad? Amikor langyos az éjszaka, a szellő hűvös, és egy dal vitt végig a csendes utcákon. Amikor érezted magad körül az egész világot, és a részének tudtad magad – része lettél a zsongásnak -, és minden olyan jó volt.” – Chloe Neill

 

 

Amikor a szíve szerint él az ember mindig tudja mi a jó neki. Amikor tiszta a cél semmi sem lehetetlen. Szabad szívvel szabadon dönteni – menni a sorsunk után, harmóniában lenni az ég akaratával – a lelkünk szabadon szárnyalhat. Éld meg életed minden pillanatát – légy a sorsod igazi főszereplője, mert a Te filmed csak Rólad szól! A Spirituális Emberi Lét lényege, hogy megtaláld a saját lelked karmanélküli Emberangyali rezgését.

 

Lélektisztítás – blokkoldás: előző életbeli karmikus burok tisztítása.
Leszakadt lélekrészek visszahívása egyéni konzultációban.

 

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium,
tarot mester-jós, (tehuri-mekubalim beavatás)
energiagyógyász – angyalterapeuta

 

Sorsfordulati döntések – Tarot


Az Élet folyamatosan küldi az embereket, és Te spirituális emberként ösztönösen tudni, érezni fogod ki az, akivel dolgod van…

Mindig meg lesz az oka, amiért találkozol bizonyos emberekkel.
Vagy a Te életed fog megváltozni miattuk, vagy te leszel az, aki megváltoztatja az ő életüket.
A sorsszerű találkozások nagy horderejű energiákat mozgatnak meg… Figyelj a megérzéseidre – a szíved tudatossága fontos válaszokat rejt…

 

„Az ember sohasem tudhatja, kivel hozza össze a sors, vagy hogy egy egyszerű döntés – hogy a sarkon jobbra fordulunk vagy balra – néha mindent megváltoztat. Van úgy, hogy a választásaink nem számítanak. Máskor… egészen váratlan helyzetekbe sodorhatnak.” – J.R.Ward

 

SORSFORDULATI DÖNTÉSEK nagy lehetősége a: T a r o t!

 

 

 

– Mi a kapcsolat jövője?
– Mit hoz az életembe?
– Mi a dolgom a megteremtett helyzettel?
– Volt-e az előző életem bármelyikében is része a sorsomnak?!

 

A megtapasztalások ideje a váratlan, szokatlan lehetőségek alkalma. A miértekre választ ad a Tarot.

 

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium,
tarot mester-jós (tehuri mekubalim beavatás)
energiagyógyász – angyalterapeuta