Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek. A Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is.
Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget elsüllyed. Ezért valamennyien elkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet.
Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni. Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott.

Ekkor a Gazdagság egy luxushajón úszott el mellette.
S a Szeretet megkérdezte:
– Gazdagság, el tudnál vinni magaddal?
– Nem, nem tudlak!– felelt a Gazdagság – a hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely a számodra.
Ezután a Büszkeség közeledett egy csodaszép hajóval a Szeretet felé, így őt is kérlelni kezdte: –
– Büszkeség, kérlek! El tudnál vinni engem is?
– Nem, Szeretet, nem tudlak elvinni – a hajómon minden tökéletes, s te esetleg árthatnál ennek.
Így hát a Szeretet nagyot sóhajtott, s akkor meglátta a Bánatot…így őt is megkérte:
– Bánat, kérlek, vigyél magaddal!
– Óh, Szeretet, – mondta a Bánat, – ha tudnád, én mennyire szomorú vagyok, s most egyedül kell maradnom a hajómon.
A Szeretet lemondóan elfordult, s ekkor megpillantotta a Vidámságot közeledni… odaszaladt hát ismét a parthoz és kiabálva kérlelni kezdte…de a Vidámság gyorsan elhúzott a Szeretet mellett, mert annyira elégedett és olyan boldog volt, hogy észre sem vette a Szeretetet, meg sem hallotta a kérését.
Szeretet teljesen magára maradt, s ekkor hirtelen megszólalt egy hang:
– Gyere Szeretet, én elviszlek Téged. – s Szeretet látta, hogy egy öregember szólt hozzá. Szeretet annyira hálás és boldog lett, hogy elfelejtette megkérdezni az öregember nevét, s ez csak akkor jutott eszébe, mikor már újra biztonságban volt, de megkérdezni tőle már nem tudta, mert alig értek partot, az öreg máris tovahajózott… Szeretet úgy érezte sokkal tartozik neki, ezért felkereste a Tudást, s kíváncsian kérdezte tőle:
– Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem?
– Az IDŐ volt, – felelte a Tudás.
– Az IDŐ? – kérdezett vissza Szeretet – vajon miért segített rajtam az IDŐ?
A Tudás így válaszolt:
– „ Mert csak az IDŐ érti meg, hogy milyen fontos az életben a Szeretet.”