Vannak olyan nők, akik már nem félnek.
Nem félnek kérdezni, nem félnek attól, hogy a kérdéssel nevetségessé válnak.
Nem félnek a választól sem.

Nem félnek az érzelmektől, megélik az örömöt, a fájdalmat, a nevetést, a könnyeket, büszkén vállalva önmagukat.
Vannak olyan nők, akik nem félnek másnak lenni.

Nyarat képzelni ősszel, pirosat felvenni a sok fekete közt, bolondosnak lenni, mikor mindenki komor.

Egyedinek lenni, kilógni.
Vannak olyan nők, akik elfogadják magukat. Az ősz hajszálakat, a ráncokat. Tudják jól, nem az utolsók ezek, lesznek még.

Vannak nők akik kacsintanak a tükörnek és ránevetnek, hadd szülessen még egy – mosolyránc.

Vannak olyan nők, akik nem fecsérelnek időt az önsajnálatra, sem arra, hogy azzal foglalkozzanak, mit gondolnak a rosszakaró, irigy emberek.

Csak élnek. Önmaguknak megfelelve.
Vannak olyan nők, akik már nem félnek egyedül lenni.
Nem ragadnak benne egy rossz kapcsolatban csak azért, mert az kapcsolat.
Aki menni akar, azt elengedik. Egyedül is boldogulnak.

Vannak olyan nők, akik tudják értékelni a jó bort, a kellemes társaságot, a felszabadult pillanatokat. A viccet, a nevetést, a csendet, a befelé fordulást. A múló időt. A szeretetet.

Akik tudják értékelni önmagukat.
Kun Orsolya