Egy igazi klasszikus

A korhelyleves igazi újévi étel

Készítheted bármikor, ha szereted a magyaros menüt  – itt egy eredeti recept!

Hozzávalók:
-30 dkg sertéstarja (füstölt)
-20 dkg házi füstölt szalonna (csemege)
-25 dkg házi csípős kolbász
-2 nagy fej vöröshagyma
-2 gerezd fokhagyma
-40 dkg vecsési savanyú káposzta
-2 evőkanál finomliszt
-2 dl házi tejföl
-só – ízlés szerint
-fekete bors – ízlés szerint
-2 teáskanál őrölt fűszerkömény
-2 tk fűszerpaprika
-3 db babérlevél
-1 csokor kapor
-4 ek paprikakrém

Elkészítése:4-4,5 liter enyhén sós vízben odarakjuk főni a tarját a babérral, s amíg puhul a hús, összevágjuk a hagymát, fokhagymát, kolbászt és a szalonnát.
A káposztát szintén összevágjuk, de előtte átmossuk kevés hideg vízzel, ha esetleg túl intenzív lenne az íze.
Ha a hús majdnem puha (kb. negyven perc), elkészítjük a rántást: a szalonna kiolvadt zsírján vöröshagymát pirítunk a fokhagymával, majd a liszttel simára keverjük ki.
Megszórjuk a fűszerpaprikával, elkeverjük a paprikakrémmel és a köménnyel. Az így elkészült sűrű rántást hozzácsorgatjuk a leveshez, amelybe beledobjuk a káposztát és a kolbászkarikákat – lehet beletenni virslikarikákat is,ha úgy szereted.
Együtt forraljuk a levest nagyjából úgy húsz percig, majd kevés forró levet a tejfölhöz öntve, majd ezt visszajuttatva az ételbe, meglazítjuk vele azt. Belekeverjük a zsenge kaprot, és tálalhatjuk is.  Csak akkor készítsd el, ha nem diétázol… Nálunk kedvenc. Szeretettel, léleköleléssel:

spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós – spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal-és gyászterapeuta

önismereti és párkapcsolati tanácsadó

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón: