Egyre csak egyre vékonyodik a fátyol…

Gyertyagyújtás – Mindenszentek

“Újra és újra leszállsz ide a földre, váltakozó ölekbe, mígnem megtanulsz olvasni a fényben, látod, hogy élet és halál ugyanaz, s az idő időtlen. Míg a fáradságos életek láncolata nyugvó körré nem rendeződik benned – míg akaratod világakarat nem lesz, s a csönded – csönd és örökkévalóság.” Manfred Kyber

Mindenszentek – november 1. – Halottak napja – november 2.

A Fénykapu, amelyen keresztül átlépünk az égi és földi otthonunk között Mindenszentek napján nyitva áll! Halottaink olykor-olykor üzenni akarnak nekünk, élőknek. Először is haláluk után sokáig azt gondolják, hogy nem történt semmi, élnek, és képesek kommunikálni. De mivel nincs testi kiterjedésük, az a fajta kommunikáció megmarad az energiák szintjén, nem tud manifesztálódni…
A spiritiszta tisztánlátó, léleklátó médium a ‘Hadó’ energia segítségével tudja felvenni a kapcsolatot túlvilági szeretteinkkel, hogy üzenetet továbbítson… Szertartásainkon elhunyt szeretteinkre emlékezünk, gondolataink, érzéseink a fátyol túloldalára rezegnek keresve-kutatva a miérteket, az el nem mondott szavakat, a meg nem valósult ígéreteket…
Néha egy-egy illat emlékeztet, egy-egy apró kis életfilmkocka bevillantja elénk újra az elveszett perceket… Vajon illúzió csupán, hogy lelkünkben érezzük néha-néha mégiscsak olyan közel vannak!?
Szeretteink a távolból vigyáznak ránk, ameddig csak lehet…s néha csak bántja őket nagyon, ha nem kérhetnek bocsánatot attól, akit megbántottak, mert ő a földön maradt, s nem hallja őket már… néha ezek a csatornák megnyílnak az avatottaknak a fehér zaj frekvenciáján… Sokszor ért már az a megtiszteltetés, hogy felkérésre üzenetet közvetíthettem élők és holtak között- felejthetetlen élmény, megszentelt energiákkal. Halott kommunikációval és Fény hazába engedő oldással is kereshetsz.
Égjenek a mécsesek és a gyertyák az emlékezés fényei – emlékezzünk elhunyt szeretteinkről – a szívünkben élnek ők tovább!

Léleköleléssel:

Asajah

spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

 

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Útmutató tarot – Sorselemzés – Energetikai tisztítások
Angyalmágiák – Halott kommunikáció – Elengedés a Fény hazába.
Kapcsolat: 06202782612
Skypeon és messengeren is elérhető vagyok.