Magas tudati szinten, szeretetben vezérelve.

Ki a spirituális?

Erősen spirituális ember vagyok – mondta minap egy kedves vendégem, – szeretném bevarázsolni azt a férfit, aki méltó társam lenne egy életen át, mert félek, hogy egyedül maradok, és talán együtt könnyebb lenne az utunk, a pénz is több lenne, mert sok a kiadásom is. Egy másik azt mondta, hogy: nagyon jó lenne, ha “látna” már, mert eléggé idegesítő, hogy átverik, megalázzák…s talán, ha a harmadik szeme nyitva lenne ez nem lenne… Egyébként ő is nagyon spirituálisnak tartotta magát – majd elfelejtettem.

Mit is jelent az, hogy spirituális, és a ki a spirituális?Aki látóvá szeretne válni, vagy aki fél a magánytól és erős partnerre vágyik? Most idézetek nektek valakitől, akinek egyetértek minden szavával:

“Az, aki úgy él, hogy a belső, valódi önmagával folyamatos kapcsolata van. Akinek aközött, amit gondol, amit érez, amit mond, és ahogyan él, nincs ellentét. Aki nem külső forrásból kapja a figyelem- és szeretetenergiát, hanem sajátja van, nem szorul másokra – sőt, adni is tud belőle, hiszen a forrása kifogyhatatlan. Aki megengedi magának, hogy a természetes állapota ne az aggódás, a félelem, az idegesség, az elégedetlenség, a türelmetlenség legyen, hanem a megengedés, az öröm és a békesség. Aki olvas és képezi magát, de nem azért, hogy az okleveleit lobogtassa, hanem hogy a tanulmányai segítségével felhozza magából azt a tudást, ami már nem ismeretek halmaza, hanem valódi, megtapasztalt, saját, élő bölcsesség.
Aki felelősséget vállal mindazért, amit a világában lát, mert tudja, hogy azt ő teremtette oda, és ez által korlátlan szabadságot él meg. És aki meg is éli mindazt, tapasztalatokat szerezve a fizikai világban, amire a felismerései rávezették.” – Ara Rauch

Tehát nem az, aki külsőségekben próbálja megtalálni mindazt, amit belül kellene keresnie…

Továbbra is várok minden hölgyvendéget, tanácsadásra –  nagy szeretettel!

Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium,
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász – angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek!
Ezoterikus szakterületeim,amiben segíteni tudok Neked: http://asajah.hu/szolgaltatasok/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek.php