Mit tartalmaz a párkapcsolat elemzés?

Mert szeretni, s szeretve lenni a világon a legcsodálatosabb dolog!

“A szerelem túl van minden okoskodáson – felül áll minden értelmen. A szerelem fenn lakozik valahol a hegyormokon, magasan az értelem lapályai fölött. A lét önmaga fölé emelkedik a szerelemben, olyan magaslatokra, ahová csak ritkán jut el az ember. Az emberi szervezet a szerelemben jut el legfőbb céljának megvalósulásához, és ezért a szerelemmel nem szabad vitába bocsátkozni, hanem úgy kell elfogadni, mint az élet legnagyobb ajándékát.” – Jack London


Egy új kapcsolat mindig nagy izgalommal tölthet el. És jó tudni, hogy mit adhat neked az új szerelem. De a már meglévőben is merülhetnek fel gondok, problémák és feladatok, amelyekben segíthet egy elemzés Neked.
Sok kérdésre választ kaphatsz a konzultáció alatt:
Tisztán megvilágítja a párod karakterét, azt hogy milyen jellemű ember a szíved választottja.
Megmutatja, hogy mire nevel, és tanít a jelenlegi párkapcsolat. Megmutatja a sorslapokat, mire szerződtél, és mire szerződött a párod erre az életre.
Megmutatja az előző életbeli kapcsolódást – karmát, vagy kiegyenlített adósságot. (Esetleg az apád volt, vagy a testvéred….)
Megmutatja a közös jövőt – hogyan, s miként élhetitek meg együtt a sorsotokat.
Megmutatja azt, ha van olyan akit még a párod nem felejtett el, és a szívét blokkolja, de megmutatja azt is, hogy esetleg más van a szívében rajtad kívül, akivel kapcsolatot tart fent – amolyan félrelépegetős fajta… ( De azt is, hogy mi a megoldás erre…)
Megmutatja, hogy együttélésben mi a sorsfeladat amiben kiteljesedhetsz. Spirituális-e a kapcsolódás: lélektársi, ikerlángi szinten hozott össze a sors benneteket. Vagy esetleg csak egy hamis lélektársra találtál benne.
Megmutatja, hogy hogyan tudtok majd együtt élni egy lakáson belül – vagy szükséges lenne esetleg egy külön élettérre, avagy csak barátként képzelhető el a kapcsolat – szorosabb kötelék nem lehetne.
És azt is, ha rosszak veled kapcsolatban a szándékai.
De megmutatja azt is, ha semmi dolgotok egymással, és egy csúnya szakítás lenne a dolog vége.(Tudd, hogy akihez ragaszkodsz, az sosem volt a tiéd! A megszállott kötődés, értelmetlen rajongás semmire se vezet.)
Megmutatja továbbiakban azt is, ha rontás van a szerelmi kapcsolaton, vagy szerelmi kötés a másikon, s ezért nem áll össze a kapcsolatotok. (Ez leemelhető, törölhető minőségben.)
Megmutatja azt is, hogy gyermeked születhet-e tőle. (Avagy korai özvegység fenyegetne…)
És ha több jelölted is van – megesik néha! – akkor a választásod könnyítheti meg. Melyik az a férfi, akivel a szíved boldog lenne.
Érzésed szerint lehet kérni: elengedést, avagy szerelmi kapcsolat megerősítést – de szerelemvonzáshoz is kaphatsz jó tanácsokat. A szerelem nem fájdalom és nem gyötrelem, a szerelem boldogság, és öröm.

Immár tizedik éve boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatban élek a párommal, magas lélekszintü szerelem-szeretetben. Hosszú évek óta párkapcsolati terapeutaként is tevékenykedem. A boldogság mindenkinek alanyi jogon jár – kívánom, hogy légy boldog, és találd meg Te is a párodat, akivel egy hiteles párkapcsolatot élhetsz meg!
Ha sürgős, ha fontos hétvégén is vállalok tanácsadást – keress bizalommal, egyeztess velem.
Szeretettel várom a spirituális úton járó ezoterikus, exoterikus Hölgyeket! Lélekölelésem:

Asajah
spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal-és gyászterapeuta
léleklátó médium, spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-5/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu