NAPI ÜZENET kategória bejegyzései

ANGYALOKKAL GYÓGYÍTÓ JÓSKÁRTYA: BIZALOM


Higgy önmagadban, és hidd el, hogy Isten és az Angyalok melletted állnak. Kérd, hogy szabadítsanak meg a gátló félelmektől, hogy hited teljesebbé válhasson.  Olvasd a csodás gondolatokat és fogadd meg az Angyalok tanácsát!

BIZALOM

Bizalom

 

“Az Angyalok tudják, hogy egyszer már nagyot csalódtál. Ez a tapasztalat megrongálhatta az önmagadba, a másokba és az Istenbe vetett hitedet. Az Angyalok mégis emlékeztetni akarnak a hit megtartó erejére. Ezzel a kártyával az Angyalok az önbizalom fontosságára hívják fel a figyelmet. Tudják, hogy elkövettél bizonyos hibákat a múltban, miként bárki más. Ezek a hibák mégsem tették tönkre igaz természetedet. Isten még mindig jelen van benned, és ő csalhatatlan. Az angyalok arra kérnek, higgy Istenben és bennük. És segítenek, hogy bízz önmagadban.” – Dr. Doreen Virtue

 

Az Időkapuban HARIÉL Őrangyal tartózkodik június 1-től június 5-ig. A hetedik kerub az Uránusz és a Merkúr energiáit uralja. Pártfogoltjai lelkének legmélyén fejti ki hatását, értelmüket az igazság, a tudomány és a spiritualitás felé irányítja.
Hariél fényesen csillogó elmével ajándékozza meg pártfogoltját, valamint olyan fokú éleslátással, amelynek segítségével könnyűszerrel rátalál a sikerhez, valamint az erkölcsi és anyagi boldoguláshoz vezető helyes útra.

 

Asajah

 

 

 

ANGYALOKKAL GYÓGYÍTÓ JÓSKÁRTYA – IMÁD MEGHALLGATTATOTT


Ne félj, Isten szeret Téged. Imáid meghallgattattak. Szemléld hosszasan ezt a képet és érezd meg az áldás energiákat, töltekezz és örvendj a körülötted lévő csodáknak!

 

IMÁD MEGHALLGATTATOTT

 

ImádMeghallgattatott

“Imáid mindig meghallgattatnak. Néha ugyan nem így érzed, mert más úton várod a válaszokat. A válasz talán egy megérzés vagy egy új lehetőség formájában érkezik el, vagy akár úgy, hogy egy könyv leesik a polcról. Legtöbbször ilyen hétköznapi módokon keresztül kapjuk meg imáinkra a választ.
Ha ezt a kártyát húzod, az angyalok arra kérnek, hogy legyél különösen éber. Figyelj mindenre, amit hallasz, amit érzel, vagy gondolsz. Figyelj oda a felajánlott segítségre, és mindenképpen fogadd el. Kiérdemelted a támogatást.Isten sokszor földangyalokat is toboroz, hogy általuk adjon választ imáidra.” – Dr. Doreen Virtue

 

Az Időkapuban május 21-től május 25-ig  JEZALÉL Őrangyal tartózkodik. Az ötödik Kerub az Uránusz és a Nap energiáinak  egységét hordozza. A pártfogoltat az egységre, az összetartozásra való vágyakozás keríti hatalmába. Az egység teremti a rendet, a harmóniát és a szépséget, s a pártfogolt személy az őrangyal uránuszi energiáinak segítségével  közvetítő szerepet tölt majd be  – az egységen belül a különböző szinteken dolgok kiegyenlítésére törekszik. Környezete szemében afféle kiapadhatatlan  szeretetforrásként tündököl. “Jezalél fordítsd  érdeklődésem az örök dolgok felé
hogy a szépséget, a harmóniát, az életörömöt hirdethessem. Hadd legyek az örök igazság hírnöke.”

Asajah

 

MINDEN RENDBEN VAN!

 

Ha bármilyen problémám támad, azonnal erre gondolok:


“Minden rendben.

Ami most történik, nem véletlen, ennek így kell lennie. Ez egy lecke, egy élmény, amiből tanulok. Van itt valami, ami a javamat szolgálja. Minden rendben. Nagyokat lélegzem. Megnyugszom. Jól van.
Igyekszem lehiggadni, hogy józanul átgondolhassak mindent, és helyesen cselekedjem. Ez beletelhet egy kis időbe, de olykor azok a dolgok, amelyek sorscsapásnak tűnnek, végül jóra fordulnak, vagy legalábbis kiderül, hogy nem olyan vészes a helyzet, mint gondoltuk. Minden eseményből tanul az ember valami hasznosat.” – Louise L. Hay

 

Mindenrendbenvan

 

 

A bátorság növeli a tudatosságot .
A gyávaság csökkenti azt.
Az együttérzés növeli a tudatosságot.
A kegyetlenség csökkenti azt.
A tudás növeli a tudatosságot .
A tudatlanság csökkenti azt.

A vágy növeli a tudatosságot .
A fásultság csökkenti azt.

A figyelem növeli a tudatosságot .
A figyelmetlenség csökkenti azt.

Az értelem növeli a tudatosságot.
Az irracionalitás csökkenti azt.

A tudatos emberek növelik a tudatosságot.
A tudattalanok csökkentik azt.

Az energia növeli a tudatosságot.
A betegség csökkenti azt.

A szándék, hogy növeld a tudatosságod, magában is tudatosságnövelő.

Azáltal, hogy valóban hangot adsz a szándékodnak (esetleg imádkozol), “Azt kívánom, hogy egyre tudatosabb és körültekintőbb legyek.” –  ezzel meg is kezdted a tudatosságod kiterjesztését.

 

Asajah

Tízmiliószoros napon Telehold energiájában

 

FIGYELJ GONDOLATAIDRA, ÉS SZAVAIDRA –  JÓ TUDNOD, HOGY EZEN A NAPON NEMCSAK A JÓ GONDOLATOK HATNAK POZITÍV ERŐVEL, HANEM A NEGATÍV,  FÉLELMEKKEL TELIEK IS.

 

TÍZNAP


A mostani Telehold energiájában Mindenkinek ott mozdul meg most az Élete, ahol megérett a változásra.

A TELIHOLD energiája szombaton az Ikrek-Nyilas tengelyen lesz. Telehold napján  és az azt követő három napon még az elengedés, változtatás, változás, újítás új célok elindító rezgését árasztja a világba. Beérik a tudásunk, tudássá válik a hit bennünk. Előző életeinkből elrejtett tudás kerül felszínre, s megérezzük, hogy mi a dolgunk a mostani életünkben.
Bizalommal töltődik fel az égiekben való hitünk, könnyeben tudunk együttműködni angyalainkkal, a lelki értékek erősödnek.
Ez az intenzív folyamat erős és átfordító energiákkal ajándékoz meg minket. Lesz akiket magaddal viszel az új életszakaszodba, lesznek akiktől el fogsz búcsúzni. Ha együttműködsz a változásokkal emelkedni kezdesz – felszabadulsz, és elérheted életed új minőségét.

A jövődben új kapcsolódások, új lehetőségek várnak.
Amikor megérzed az életed új energiájának a rezgését, vele együtt rezegve,  most sikeres lehetsz! Hiszen azért jelent meg az életedben most az változás, hogy erőre kapva, megvalósítsd álmaidat és felszabadult lélekkel győzelmet arass. Az elengedéssel beindulnak az öngyógyító folyamatok is a testedben. A hétvégén az erős energiák miatt érdemes pozitív gondolattal táplálni lelkünket

Ha hiszel benne, hogy megérdemled, az élet megadja neked!

Rafael, Mihály, Gábriel és Uriel Arkangyal
segít Neked, hogy elengedd a múltat. Hív őket, és kérd a segítségüket.
“Arkangyalok Bontsátok  le rólam a múlt megkötő energiáit,és szabadítsatok fel, hogy újra a most középpontjában éljek.”
Beleguel – az új életszakasz angyala – Hívd őt, hogy segítsen téged a mindennapok tervezésében, és az új kezdetek létrehozásában.
Ne feledd, angyalaid önzetlenül vannak a segítségedre, nekik a legnagyobb öröm, ha munkájukkal a boldogságod kiteljesedik. Fejezd ki háládat, és köszönd meg azt, amit tettek érted.

TEREMTS MAGADNAK EGY ÚJ BOLDOGABB VILÁGOT!

 

Asajah

Angyalokkal gyógyító jóskártya: Szándék


Szándékaid teremtik meg a tapasztalataidat. Mit szeretnél? Légy biztos benne, hogy gondolataid és érzéseid igaz célodat szolgálják. Merülj el e csodás kártya energiájában és érezd meg a feléd küldött angyali segítséget.

 

SZÁNDÉK

 

Szándék


Ezzel a kártyával az angyalok azt javasolják, hogy készíts egy listát az elvárásaidról. Mit vársz a mai naptól, a holnapitól és a jövőtől? Ezek az elvárások jelentik szándékaid magjait.A szándék azt jelenti, hogy egy bizonyos cél felé törekszel.

Törekvéseid vezérlik tapasztalataidat. Arra kérnek az angyalok, hogy szeretettel válaszd meg céljaidat, és szeretettel haladj feléjük. Ha törekvésed spirituális megalapozottságú, nemcsak magadon, de másokon is segíteni tudsz.  Az angyalok segítenek megszabadulni rossz szokásaidtól, ha megkéred őket. – Dr. Doreen Virtue

 

Az Időkapuban HAHAJAH Őrangyal tartózkodik május 16-tól május 20-ig. A Kerubok karának negyedik angyala biztosítja  pártfogoltjának a legtisztább  és leghatékonyabb páncélt a balsors ellen. Ő irányítja az Uránusz és Mars energiáit, s a hozzá forduló személyt a világos helyzetek felé tereli és vezérli. Ez az angyal űzi legmesszebbre a balsorsot. Hahajah Őrangyal a menedék angyala nevet is viseli.

 

Pünkösd ünnepe – a Szent Szellem energiája


Halála után az Úr negyven napon át megjelent tanítványainak. Egyik alkalommal meghagyta nekik, hogy ne távozzanak el Jeruzsálemből, hanem várjanak az Atya ígéretére, mert János vízzel keresztelt, ti azonban Szent Szellemmel fogtok megkereszteltetni. Veszitek majd a rátok lejövő Szent Szellem erejét. (Ap.csel.1,5-8.)

 

kiáradás1


A Pünkösd lényege, hogy befogadjuk a Szentlélek erejét.

 

Pünkösd ünnepe az, amikor az ember a leginkább, a legkönnyebben tudja felvenni a Szentszellem erőit. Pünkösd napján arról emlékezünk meg, hogy Krisztus első tanítványaira kiáradt a Szent Szellem.
A Földdel eggyé vált Krisztus fénye kisugárzik a Földből.
A Föld körül kialakult éteri gyűrű visszaveri ezt az asztrális fényt. Az ezoterikusok   ezt a Földből kiáradó és az éteri gyűrűről visszaverődő krisztusi fényt hívják Szent Szellemnek. Ezt az erőt kell tudatosan befogadni a hetes csakrán keresztül, és fokozatosan levezetni az egyes csakrához.

“A pünkösdi élmény a Szűz Szófia,azaz a megtisztított asztrális test egyesülése a Szent Szellemmel!” – Váradi Tibor

 

Pünkösd erői felébresztik gondolatvilágunkat!
Ennek az energiának a befogadása csak elcsendesedett, emelkedett állapotban lehetséges. Fogadjátok a tanításokat  szellemi vezetőitektől. Rezegjetek  hát együtt  az emelkedett  energiákkal!

Ha a Szentlélek dolgozik bennünk, akkor sokkal többre lehetünk képesek. Nyisd ki a szíved e csodás Fénynek!

 

Áldott szép ünnepet!

Angyalokkal gyógyító jóskártya – Jelek

Az Angyalok különféle üzenetekkel szeretnének segíteni Neked, hogy meggyógyíthasd, rendbe tehesd életed bármely területét, és másoknak is tudj segíteni!
A varázslatos lapok gyógyítanak, emelnek –  töltekezz be a kártya angyalenergiáival.

 

JELEK

Jelek


“Figyelj erősen az Angyalok üzeneteire. Jelet kértél, és megadták Neked. Vedd észre a jeleket, és bízz bennük!

Segítséget kértél a Mennytől. Most rajtad a sor, hogy észrevedd ezt a segítséget, hiszen oly nyilvánvaló. A kártya azt mutatja, hogy az Angyalok jelekkel próbálják felkelteni a figyelmedet. Talán megkérnek egy pillangót, vagy egy madarat,hogy szálljon el melletted. Vagy úgy alakítják, hogy sokszor halj egy dalt. Talán egy tárgyat helyeznek az utadba, és csak észre kell venned. Ez a kártya maga is egy jel, amellyel azt próbálják mondani az angyalok: “Figyelj, légy szíves!”
Kérhetsz jelet az angyalaidtól, ha kérdésed van, vagy ha egy döntés előtt állsz.
Általában nem érdemes megmondani, milyen formában kéred a jelet. Ezt hagyd inkább az angyalokra. Tudják ők a módját, hogy miként hozzanak valamit a tudomásodra.” –  Dr. Dooren Virtue


Az Időkapuban május 11-től május 15-ig LOVJAH őrangyal tartózkodik. A Kerubok karának harmadik angyali tagja  Lovjah  aki az uránuszi és jupiteri energiákért felelős. Ez az őrangyal  Jupiter gazdagságának erényét,  Uránusz ragyogásával elegyíti, hogy pártfogoltjának hírnév és elismertség  jusson osztályrészül.



Újhold a Bika jegyében – bőségben gazdag május

 

Pénteken este 21:30-kor megszületik az Újhold a Bika jegyében.
Felismerhetjük eddigi hibás hozzáállásunkat, megkövült hitrendszereinket az anyaggal és a pénzzel kapcsolatban, amelyeket így el is engedhetünk. A most induló Hold-ciklus rendkívüli termékenységet biztosít. A mai napon  százszoros energiák segítenek bennünket.

újholdkék

Az Újholdkor és a Teliholdkor végzett Varázslatok – Mágiák 100-szoros teremtő energiákkal hatnak. Használjátok ki a mostani energiákat. Ha bárhol is gátakat érzel az életedben, ott blokkok lehetnek és ezt egy Blokkoldással meg lehet,és meg is kell szüntetni! Hiszen csak ezután tudsz majd teremteni.

Az Újhold energiája minden új dolog kezdését, elindulását támogatja. Sikeresebben szabadulhatunk meg a rossz szokásainktól, negatív hitrendszereinktől, sokkal könnyebben és gyorsabban tehetjük le az Életünket akadályozó blokkokat, ha Újholdkor engedjük el őket, és kezdjük el új Életünket.

Újholdkor érdemes meditálni a céljainkról, vágyainkról, álmainkról.
Az ebben az időben végzett teremtő meditáció a leghatékonyabb, mivel az Újhold energiája ilyenkor támogatja, erősíti a legjobban az új dolgok, célok létrejöttét, megvalósulását.

Ha méregteleníteni szeretnél, ez a legjobb időszak erre, mert a test egyébként is ebben az időszakban méregtelenít a leghatékonyabban. Ha fogyókúrázni szeretnél, vagy egy rossz szokásodat hátrahagyni, kezd el Újholdkor. Az Újhold energiái különösen támogatják, ha valami újba kezdesz, és könnyebben fogod venni az ezzel kapcsolatos esetleges akadályokat.

Újholdkor  céljaitokhoz új hozzáállást találhattok, új útra léphettek, az anyagi biztonság álmából valóságot teremthettek. Hittel, cselekvéssel, szeretettel csodákat tapasztalhattok meg! Tehát most az a dolgod, hogy írd össze a reális álmaidat, amiket szeretnéd, hogy hamarosan  valóságként köszöntsd az életedben. Tervezd meg, milyen lépéseket kell megtenned a céljaid elérése érdekében, kikkel kell felvenned ehhez a kapcsolatot, akik segíthetik álmaid megteremtését. Minél többet foglalkoztok saját vágyaitokkal, minél több szeretet energiával tápláljátok, minél többször képzelitek el, mintha már valóság lenne, annál hamarabb jelenik meg az életetekben.

Vizualizáld minél többször megváltozott életedet, minél aprólékosabban, szívedben hálával és szeretettel.

Asajah

Angyalokkal gyógyító jóskártya – Támogatás


Isten, az Angyalok és a Felemelkedett Mesterek ebben a pillanatban is vigyázzák lépteidet, szeretnek, és mutatják az utat. Nem vagy egyedül. Biztonságban vagy. Az égi támogatás energiája sugárzik a képből – töltekezz hát be ezzel a csodás energiával most!

 

TÁMOGATÁS

 

Támogatás

Ez a kártya megerősíti, hogy jóindulatú lények csoportja vesz körül, akik szeretnek, támogatnak és utat mutatnak neked. Ha veszélyben vagy, közbelépnek és figyelmeztetnek. Ha félsz, az isteni szeretet energiájával töltenek föl. Ha össze vagy zavarodva, jó tanácsot súgnak a füledbe.
Ezzel a kártyával azt üzenik az angyalok és a segítő lények, hogy fordulj még gyakrabban hozzájuk. Beszélj magadban nekik bármiről, és hamarosan egyértelműen érzed majd a jelenlétüket.
Nemsokára az angyalok besoroznak maguk közé, hogy segítsd az embereket. Ha valaha is kételkedtél segítő képességedben, az angyalok most arra kérnek, szabadulj meg ezektől a  félelmektől. – Dr. Doreen Virtue

 

Az Időkapuban május 6-tól május 10-ig ALADJAH őrangyal tartózkodik. A Kerubok karának második angyalának feladata az Uránusz és Szaturnusz energiáinak visszatükrözése és összehangolása.  Ez az őrangyal testesíti meg a karmikus megbocsátást,  amely a jelen megtestesülésre vonatkozik.
A pártfogolt tehát megszabadulhat a gyötrelmes kényszerhelyzettől és mindent újrakezdhet.

Asajah

Angyalokkal gyógyító jóskártya – CSODÁK

Csodák vesznek most körül. Vedd észre őket és még több rád talál.

CSODÁK

Csodák


“Az angyalok azt szeretnék mondani neked ezzel a kártyával, hogy várd a csodákat. Talán úgy érzed épp magad, mint akin csak a csoda tud már segíteni.

Lépj nyitottan az isteni segítségre bármilyen meglepő úton-módon érkezzen is. Azzal, hogy átadod a félelmeidet Istennek, kitárod a csodák kapuját is. Képzeld el, hogy az angyalok megtisztítják az utadat, és érezd, hogy Isten teljes bölcsességével és kreativitásával támogat.
Ha elpihensz a Forrásban, az áldások azonnal körbevesznek. Légy nyitott, hogy a csoda rád találjon. “- Dr. Doreen Virtue

Az IDŐKAPUBAN május 1-től május 5-ig HAZIÉL őrangyal uralkodik. A Kerubok karának  első őrangyala egyfajta szerelem és barátság csiholó – általa szeretünk és szeretnek bennünket. Ő adományozza a hibák megbocsátásának képességét is. Ha fohászkodunk hozzá az angyal a puszta jelenlétével megoldja az aggasztó helyzeteket.
“Haziél csak annyit kérek tőled, hogy általam mutatkozhasson meg a te könyörületességed; hogy bennem leljenek enyhülésre mindazok, kiknek az élet törvénye szerint sanyarú sors jut osztályrésül. Mivel a sors bőkezűen juttatja majd nekem a javakat, hadd legyen ó, Haziél az első gondolatom az, hogy javaimat megosszam. És add, hogy útjukba kerüljek azoknak, akik mostoha körülmények között élnek, hogy meglássák ténykedésemben az új élet, egy kevésbé küzdelmes, és boldogabb élet ígéretét.”