Népszerű ételek

Adventi kalács

Az adventi kalács a karácsonyi asztalt is díszítheti – vendégváró sütinek is kiváló.  Ízlés szerint lehet vaníliával ízesíteni vagy reszelt citrom héjával.

Hozzávalók  – két kalácshoz:
1 kg liszt,
10 dkg vaj,
él liter tej,
10 dkg cukor,  (édesítőszer)
5 dkg élesztő,
1 dkg só,
néhány tojás

Elkészítése: A tejet melegítsük langyosra, majd morzsoljuk el benne az élesztőt egy kevés liszttel és cukorral csináljunk belőle lágy tésztát. Takarjuk le egy ruhával, és hagyjuk megkelni 15 percig – ez lesz a kovászunk. Ha a kovász megkelt, akkor hozzádagasztjuk a többi lisztet és a hozzávalókat – alaposan gyúrjuk át!
Formáljunk belőle egy darab nagy cipót, felezzük el, majd azokat is formázzuk kerekre, és tegyük őket külön-külön letakarva félre, hogy 20-30 perc alatt ismét megkeljenek. Akkor van kész, ha duplájára “dagadt” méretben a cipónk.

Fonjuk meg a tésztát, ahogy egy hagyományos kalácsnál is tennénk, azonban itt a végén alakítsuk koszorú formájúvá az egészet. Ha készen vagyunk, akkor kenjük le a tetejét tojással, majd pihentessük egy meleg helyen 15 percig, utána ismét kenjük le a tetejét.
Megszórhatjuk dióval vagy mandulával, majd tegyük előmelegített sütőbe, és közepes hőfokon, légkeverés mellett süssük meg.
Ha szeretnénk kísérletezni, akkor a felezés után az egyik cipóhoz adhatunk aszalt gyümölcsöket, mazsolát.
Ígéretes recept – talán érdemes kipróbálni. Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
párkapcsolati tanácsadó

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu