TANFOLYAM kategória bejegyzései

MÁJUSI ÚJHOLD JÓSLÁS

 

ANGYAL JÓSLÁS

 

BŐSÉG.
Az angyalok a közelgő bőségről adnak hírt most Neked.
Mindennek egyetlen forrása van: Isten.
A teremtőd mindent megad, amire szükséged van. A bőség ideje elérkezett. Maradj meg hitedben, hogy mind az anyagilag, mind a lelkileg, érzelmileg spirituálisan és intellektuálisan tovább áramoljon feléd a bőség.  Mantrázd: “Elfogadom a nagy jólétet. Mindent megkapok, amire szükségem van. Most és az elkövetkezőkben egyaránt.”

 

ELŐRELÉPÉS.
Sok mindenben kivételes vagy.
Lassan kezdesz bízni önmagadban és egyre könnyebben fel tudod mutatni igazi természet.
Az angyalok megtanítanak rá, hogy tiszteld sajt valódi érzéseidet úgy, hogy ki is merd fejezni őket akárki előtt,
Biztosak afelől, hogy életed a belső béke új szintjére emelkedik, ha felszínre engeded valódi énedet.

 

NYUGALOM.
Az elme nyugalma egyet jelent azzal, hogy biztonságban érezzük magunkat, és tudjuk, hogy mindenünk megvan. A derű fészke nem a nagy felfordulásban van. Tévedés azt gondolni, hogy a probléma megoldása utánra kell tartogatni a derűt, mintegy várakozni rá.
Épp ellenezője igaz.
Először a nyugalomért kell dolgozni és csak aztán tűnnek el a gondok. A nyugalom elméd természetes állapota. Ezt segítenek elérni az angyalok.

 

Valódi éned sugárzik át a felszínen, megmutatva erődet, hatékonyságodat, sikerességedet és értelmedet.
Engedd, hogy mások is láthassák igazi énedet, és erőt meríthessenek belőle.

 


A lapokat húzta dr.Doreen Virtue Angyalokkal gyógyító jóskártyáiból:

 

Asajah
spirituális tanácsadó – angyalterapeuta

Angyal tanfolyam – Angyal jóslás – Angyal gyógyítás
Angyal gyertyamágia személyes konzultációban.
Budapest-Zugló, Örs vezér tere
ASAJAH Studio
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Bejelentkezés: 202782612
Skype: asajah1

MÁJUSI TELEHOLD – DÖNTÉSHOZÁST SEGÍTŐ ENERGIÁKKAL

KÜLÖNLEGES TELEHOLD-hatás, A SZENVEDÉLYES SKORPIÓ JEGYÉBEN. Telehold: 2017.05.10.23 óra 43 perckor.

 

ELENGEDŐ OLDÁSOK IDEJE VAN.
Engedd el a lehúzó energiákat – ha nem csináltál még Elengedés nagy meditációt most itt az ideje. Szeretettel segítek Neked benne. Figyelj magadra és tartsd meg a belső békédet ezen a napon is! Ne adj teret a romboló elemeknek.

 

MEGTISZTULÓS IDŐSZAKBAN VAGYUNK.
Ne akarj megfelelni másoknak, a saját életedet éld, higgy magadban! Erős vagy, teremtő!
Nagy változásokon megy keresztül mindenki – a tisztító munka belső és külső is legyen! Sok folyadék, gyümölcs, tiszta ételek. Nőhet a feszültség, aki nagyon depis energiakezelésre is jöhet.

 

NYÍLNAK AZ ÉGI CSATORNÁK!
Ez a nap nagy lehetőség mindenféle spirituális tevékenységre,érdemes “belenézni” a jövőbe: ajánlatos a meditáció Uriel Arkangyallal. De szerencsés a mély meditáció – a tudat-tudatalatti harmonizálása is szellemi vezetőkkel. Nagy átalakító erejű a mostani telehold-hatás – belső vívódásainkra találhatunk megoldást. Alkalom a családi minta apai ágának rendbetételére – oldó szeretetenergia küldhető.

 

AZ IDŐKAPUBAN ALADJAH Őrangyal áll.
A kerubok karának második angyalának feladata,az Uránusz és a Szaturnusz energiáinak visszatükrözése, és összehangolása, valamint leszállítása az anyagi valóság szintjére.
A hozzá intézett imával kérhetjük a karmikus megbocsátást, a jelen megtestesülésre. Segít a testi megújulásban, a kényszerhelyzetekből való megszabadulásban is. Elhozhatja energiájával az újrakezdés lehetőségét, a szellemi-lelki megújulást. Sorsfordító erőket mozgat.

 

 

SEGÍTŐ-OLDÓ ÁLOMÜZENETEKET HOZHAT AZ ÉJ.
A segítő vizualizációs gyakorlat a teremtő mágiára nagy hatású lehet ezen a napon – a programra jelentkezhet hozzám. Különleges gyertyamágiával a szerelmet is be lehet vonzani, annak, akinek nincs párja. A kapcsolatfelvétel akár a lelki társat is elhozhatja Neked.
Ha elakadnál – tudd, hogy mindig segít a T a r o t!
Az akaraterő és önbizalom nagy tetteket hozhat…
Érdemes spirituális tanácsadóhoz fordulni, ha döntéseidben válaszút előtt állsz – nemcsak tanácsadással, de különleges energiákkal is segítelek!
Hozz olyan döntéseket, amitől fellélegzik a lelked, mert  amikor jó döntést hozol, megnyugszik a szíved.
A Merkúr-Vénusz segít, átgondolt lépésekkel haladhatsz immár a célod felé!

 

CSODÁS HANGOLÓDÁST A HOLDENERGIÁKRA!

 

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium,
tarot mester-jós (tehuri-mekubalim beavatás)
energiagyógyász – angyalterapeuta

SPIRITUÁLIS TANÁCSADÁS – TAROT – TISZTÍTÓ MEDITÁCIÓK.
TEREMTŐ PROGRAMOZÁS.

Megoldást hozó Angyal gyertyamágiák varázslatos szimbólumokkal.

TEREMTŐ PROGRAMOZÁS A GYAKORLATBAN!

 

Teremtő programozás a gyakorlatban –  vizualizációs agykontroll Tanfolyam.


MINDIG VÁLASZTHATUNK!

Az opciók előttünk vannak. Amikor választunk azt jelenti szabad akarattal döntünk. A lelkünk mindig tudja a helyes irányt. A választás a döntés lehetősége – egy életprogram is lehet belőle. Ha választasz meghozol egy spirituális döntést. Ha döntesz, vállalnod kell a felelősséget a döntéseidért is, csak úgy ér valamit az egész!

A TANFOLYAMRA JELENTKEZNI EGYÉNI, SZEMÉLYES KONZULTÁCIÓBAN LEHET.

Amikor választottál azzal máris teremtesz!

 


A gondolati energiád elkezdi a folyamatát… mert elkezdesz hinni benne, kitartónak lenni hozzá, mert bizonyos vagy a választásodban, jelen vagy benne minden akaratenergiáddal, és erőddel, akkor a jövődet teremted.

 

Amikor hittel vagy, az Univerzum is elkezd támogatni Téged!

 

A tanfolyamra regisztrálhatsz telefonon, vagy a facebookon cseten is lehet.

 

SZERETETTEL VÁROM A SPIRITUÁLIS ÚTON LEVŐKET!

 

 

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium,
tarot mester-jós (tehuri-mekubalim beavatás)
energiagyógyász – angyalterapeuta

Budapest-Zugló, Örs vezér tere
Asajah Stúdió
Elérhetőség: délelőtt 10-től este 20-ig
202782612

 

TEREMTŐ PROGRAMZÁS

 

Angyalok fénye


Mindenkinek van egy születésnapi őrangyala, amely születésnap szerint meg van írva. S ennek az angyalnak küldetése van feléd, védő és gyógyító ereje, amit inkorponálással (fizikai testbe berezgés-behangolás által) átadhat Neked. Ez az őrangyal egy arkangyali családfához tartozik az angyalok családjában, amelyet egy arkangyal ural.

Védő,szerencse és gyógyító köved lehet az őrangyalodhoz tartozó arkangyal köve is. Az angyali rezgések, nagy kiterjedésű energiák az Univerzum csodás létezői ők.
Isten, mint a teremtő szeretetenergia magasztos rezgése, fénylényeket küld, ha földi dolgainkban elakadtnak érezzük magunkat, s hozzá fohászkodunk.
A csodás kristály energiákat az arkangyali megidézéseknél is használhatjuk, de mindenkor gondoskodnunk kell a kövek töltéséről, hiszen élő természetük van.
Telehold és újhold energiája feltölti kristályaid női, a nap energiája pedig férfi energiákkal, hogy a jin-jang egyensúlyban legyen bennük. Tisztításuk a napi használat után folyó hideg vízzel 10 percig történhet. Más energiával ne kezeljük, hiszen van saját, természetes energiájuk.Fényük, rezgésük töltéskor megváltozik, erőteljesebb lesz, sugárzóbb, mennyeibb… Varázslatos energiákat adhatnak át neked, ha használod őket.
Fontos, hogy a testeddel érintkezzen. Hordhatod nyakláncként, karkötőként, de a marokkő is ugyanolyan mértékben használ. Csiszolásuk lehet egyedi, de a természetes csiszolatlan kő rezgése az eredeti.
A májusi Angyal Tanfolyamon sok olyan információt kaphatsz, amellyel tudásodat növelheted, érdemes rá jelentkezned.

Asajah
angyalterapeuta

ANGYAL TANFOLYAM

 

ARKANGYALI CSAKRA BEHANGOLÁSOK.
TRANSZCENDENTÁLIS CSAKRÁK  – FÖLDCSILLAG CSAKRA, LÉLEKBÖLCSESSÉG, LÉLEKTUDATOSSÁG, CSILLAGKAPU CSAKRA MEGNYITÁSA ÉS AKTIVÁLÁSA!

 ANGYAL TANFOLYAM:
2018. július 7-8, 14-15, 21-22, 28-29.

A TANFOLYAMOK KEZDETE:
Délelőtt 11-től délután 15-ig.
Délután 14-től  – délután  17-IG.

 


 

A csoportos tanfolyamokon kívül
EGYÉNI KONZULTÁCIÓBAN is lehetséges a tanfolyam elvégzése! Az időpontok ilyenkor mindig személyre szabottan választottak! Személyes konzultációban választott időben.

AJÁNDÉKBA: Írott anyag – meditációs cd, tarot kártya

 

ANGYALSZEMINÁRIUM – AZ ATLANTISZI TISZTA TUDÁS AJÁNDÉKA!

Atlantiszi tarot – Angyal gyertyamágia – Angyal gyógyítás – Angyal kommunikáció – Angyal abc – és még sok minden más ezoterikus tudás!

ŐRANGYAL BEAVATÁS – a csatornázás
Segítek felvenni a kapcsolatot Őrangyaloddal (Arkangyaloddal) – ezután a kommunikáció egy több dimenziós éterikus vezetéken halad.

A Fény közösségbe való belépés után gyakorolhatod magad és mások számára is a segítő angyalszimbólumokat, imákkal inspirálva a manifesztációkat is.

ANGYAL TAROT – leszületési életterv kirakása

FÉNYMEDITÁCIÓS RÁHANGOLÓDÁS – TISZTÍTÁSOK

GYERTYAMÁGIA

ANGYALSZIMBÓLUMOK HASZNÁLATA

Mások megsegítésére használt – karmikus, illetve kegyelmi energiák! – fogadalomtétel – angyali közvetítések, szellemi vezettetés. Arkangyali tisztítások.

 

I. Modul:
Tisztítások 3. szem csakranyitás
Fényközösségbe beléptetés – Őrangyali kommunikáció Arkangyali családfa
Királyangyali inkorponációk
Arkangyali tértisztítás

 

II. Modul:
Tisztítások 3. szem csakra nyitás
Fénytemplom meditációs gyakorlatok
Szimbólumok használata – angyal gyertyamágia

 

III.Modul:
Tisztítások 3.szem csakra nyitás
Od-éterikus szálak tisztítása
Átok-rontás levétel,
Arámi Áldás energiaterének létrehozása/ Elhunyt hozzátartóktól oldás
Plejád fénykamra létrehozása
Arkangyali csakra behangolások

 

IV. Modul:
Tisztítások 3 szem csakra nyitása
Angyal tarot – az élet lerakása / A kártya használata tanfolyam

A részvételhez  semmiféle előképzettségre, tehetségre vagy spirituális tapasztalatra sincs szükség, ugyanakkor az Angyalokkal régóta foglalkozók is új ismeretekre és új tapasztalatokra tehetnek szert az Angyal tanfolyamon. Ha meg szeretnéd tanulni az Angyalokkal és Arkangyalokkal való együttműködés módszereit itt a helyed! Az Angyalszemináriumra a regisztrálás folyamatos. A tanfolyam 2 napos – de felvehető négy napban is – akár egyéni konzultációban is.

Szeretettel várok minden jelentkező!

 

CSODÁKKAL ÁLDOTT, SZÉP TAVASZT KÍVÁNOK – ANGYALOK VEZESSÉK BÜSZKE LÉPTEITEK!

 

Asajah
spirituális tanácsadó – angyalterapeuta

 

A tanfolyamra regisztrálni: 20 278 26 12
A tanfolyammal kapcsolatosan érdeklődni a facebook profiloldalamon is lehet!

Életünk könyve – AZ Akasha, Isten Könyvtára

 

Az Akasha kulcsa Uriel Arkangyal kezébe van, Isten neki adományozta hogy a Krónika Urainak fénylényeivel gondoskodjon annak sértetlen biztonságáról. Avatatlan így nem nyerhet bele betekintést. Minden megtörtént és még meg nem történt esemény energiája létezik benne. Bizony így van, a meg nem történtek is, hiszen tudjuk jól, minden történés, mely életünkben bekövetkezik, egy korábbi cselekedetünk okozata. Vagyis más szóval, sorsunk valóban meg van írva és mi teremtjük meg a valóságunkat cselekedeteinkkel, melynek célja a tapasztalás, a tanulás.
A krónika energiamezője szimbólumok, képek és formák alakjában őrzi az információt.
Uriel az Angyali seregek vezére, fénye megszabadít a démonoktól.
Uriel Arkangyal lehívásával néha azért kapunk sugallatokat az Akashánkból. Ezért is figyeljük csak meg álmainkat, vagy a hirtelen jött sugallatokat, melyekre azelőtt talán soha nem is gondoltunk volna. Ilyenkor kapjuk azokat a súgásokat, melyeket őrangyalunk továbbít, és melyek segítségével villanásnyi betekintést kaphatunk sorsunk könyvébe. Ez  is kitűnő alkalom arra, hogy őrangyalunkkal kommunikálhassunk.

 

Asajah
spirituális tanácsadó

KAPCSOLAT FELVÉTEL SAJÁT ŐRANGYALUNKKAL (név szerinti behangoló lehívással) – KOMMUNIKÁCIÓ AZ ARKANGYALOKKAL – ANGYALTANFOLYAM, EGYÉNI KONZULTÁCIÓBAN IS.

AsAjAh – Spirituális tanácsadás


A másfél órás konzultáció tartalma:

Számmisztika-névelemzés-sorselemzés,személyes évek, sorfordulatok, párkapcsolat elemzés, előző életbeli karma, mostani sorsfeladat,teljes körű tarot, csakra-ura harmonizálás, átok-rontás levétel, energetikai rezgésszint emelés.

Lehetőség van még egyéni ülésen:
Sorsangyali meditációkra, elengedő oldásokra, fogadalmak feloldására – bőségangyal behívására, angyal- és teremtő mágiákra.

 

Személyes megkeresésre, – a vidéken, ill. külföldön élők számára –  Skype elérhetőséget adok!

 

 

S Z E R E T E T T E L   V Á R O M   a spirituális úton levőket:
Terápiás, problémamegoldó beszélgetéseimre, holisztikus, spirituális kezeléseimre Budapesten, az Örs vezér terén levő studiomban.

Asajah

spirituális tanácsadó
léleklátó médium,
tarot mester-jós (tehuri-mekubalim beavatás)
energiagyógyász – angyalterapeuta

Budapest-Örs vezér tere
ASAJAH STUDIO

 

További ezoterikus szakterületeim:
http://asajah.hu/szolgaltatasok/spiritualis-terapiak.php

Konzultációk, skyp ülések, tanfolyamok

 

SPIRITUÁLIS TANÁCSADÁS

 

“Nem emberi lények vagyunk, akik spirituális élményeken megyünk keresztül, hanem spirituális lények, akik az emberi létezés élményén haladnak át.” – Maharishi Mahesh

 

 

TAROT-jóslás – Kazanlár, Atlantiszi, Angyal tarot
ATLANTISZI ANGYAL-tarot /leszületési életterv elemzés/
ŐRANGYAL csatornázás /kapcsolatfelvétel/
PLEJÁD fénykamra gyógyítás /alszemélyiség harmonizáció/
FENG-SHUI /Bágua- térrendezés/
TÉRTISZTÍTÁS FEHÉR mágiával /lakás,üzlet- beavatás, negatív erőterek bemérése és levédése/
SZÁMMISZTIKA – sorselemzés a tarot alapjaként
PÁRKAPCSOLAT tisztítás – harmonizálás – megerősítés, bevonzás!
DNS- sejtmegújító vezetett- meditáció
SPIRITUÁLIS energiamasszázs – gyógyító energiákkal
ENERGIAGYÓGYÁSZAT – testi,lelki betegségekre gyógyító-harmonizáló energetikai kezelések – minden konzultáció részeként ajándékba!
MÁGIA – problémamegoldó energiák – Angyal gyertyamágia
ÁTVEZETÉS. Segítségnyújtás a léleknek a testből való könnyebb kilépéséhez a halál pillanatában
ELHUNYT hozzátartozótól búcsúvétel, elengedés – karmatisztítással.
ÁTOK-rontás levétel, önsors-rontás ellenni tisztítás
TEREMTŐ PROGRAMOZÁS – beavatás
MASSZÁZSOKTATÁS – terápiák
ANGYAL TANFOLYAMOK angyalkommunikáció,behangolások, rezgésszintemelő meditációk.

 

SPIRITUÁLIS TERÁPIÁK: elemző, tisztázó konstruktív beszélgetések egy adott sorsfeladat megoldására érdekében – órás kivitelben, avatott térben, ezoterikus környezetben – csakra-aura tisztítás, blokkoldás grátisz, ajándékba.

 

Bejelentkezés: 20/278-26-12
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig
Budapest-Zugló, Örs vezér tere
Asajah Studió

Asajah
spirituális tanácsadó,
léleklátó médium, tarot mester-jós,
energiagyógyász, angyalterapeuta

SPIRITUÁLIS TANÁCSADÁS

Ha úgy érzed, hogy nem tudod egyedül megoldani a problémáid, vagy nem tudod, hogy miért érzed magad rosszul, nem birkózol meg egy krízissel, ne várd meg míg belebetegszel. Kérj segítséget!
Ha úgy érzed, hogy nem tudtál kellőképpen feltöltekezni, vagy segítségre van szükséged, hogy megoldást találj az életedben felmerült problémákra, ha nem birkózol meg a stresszel, fordulj hozzám bizalommal. Sokszor már az is sokat lendíthet a dolgokon, ha valaki meghallgat, aki kívül tud helyezkedni adott esetben.
Keress meg segítek felismerni az utat, és a megoldást!

webangyal

“Fényküldött az az ember, aki késztetést érez mások gyógyítására, szeretné megoldani a világ szociális és környezeti problémáit, hisz abban, hogy spirituális módszerekkel minden meggyógyítható…” – Dr. Doreen Virtue

Ezen a számon hívhatsz – bejelentkezhetsz időpont egyeztetéssel: 20/ 278-26-12
Konzultációk:  hétköznap délelőtt 10-től este 20-ig.
Vidéken, ill. külföldön élők számára skypon is elérhető vagyok.
Budapest-Zugló, Örs vezér tere – Asajah Studio

Terápiás beszélgetés, probléma feltárás és segítségnyújtás az okok megszüntetésében. Mindez személyre szabva – relaxációs, holisztikus, spirituális technikákkal.  Csakraharmonizáló energetikai kezelések, negatív szálak elvágása, oldása. Angyalterápiák. Tanfolyamok. Tarot ülések: jóslás, sorselemzés. Terápiás konzultációk.  Szeretettel, Neked!

Asajah
spirituális tanácsadó

ASAJAH SPIRITUÁLIS TERÁPIÁK

Őrangyal behangolás – Angyal kommunikáció


“Előbújtam a Földangyal-burokból, és rájöttem, hogy a negatív dolgok azért történhettek meg velem, mert nem hallgattam az Égre. Rájöttem, hogy Isten és az angyalai minden egyes fájdalmas tapasztalat előtt figyelmeztettek, és ha észrevettem volna piros zászlós jelzéseiket, rengeteg kínt elkerülhettem volna.
Amint megbocsátottam magamnak azért, hogy abba a helyzetbe kerültem, amiben voltam, megtaláltam saját belső hatalmamat és erőmet. Kiálltam magamért, és felelősséget vállaltam a helyzetemért.” – dr. Doreen Virute

AZ ŐRANGYAL BEHANGOLÁS EGYÉNI, SZEMÉLYES KONZULTÁCIÓBAN KÉRHETŐ.

orangyalbehangolas

Az Univerzum Angyalainak szeretete végtelen!

Az őrangyal behangolás valójában egy inkorponáció, amely hozzásegít, hogy rezgését  befogadd  a fizikai testedbe – és íly módon az összes tested  behangolása által  – egy áldott állapotba kerülhess.
Ereje és fénye hozzásegít a gyógyuláshoz és a tisztuláshoz, erőt ad, és szellemi vezettetést nyújt számodra.  Végtelen szeretete feltölt a lelki szépség eredendő rezgésével.
Elhozza Neked a Te sajátságos küldetésed minden lehetőségét. Rámutat és behangol az előtted álló spirituális energiák befogadására, és céljaid elérésében minden életterületeden motivál.
A lélekcsoportod  Angyalai mind veled állhatnak majd összeköttetésben, s az Őrangyalodhoz tartozó  Arkangyali kar Arkangyala is  Neked segíthet.
Ismerd meg és tudd meg miben kérheted őt, milyen imával hangolódhatsz rá mennyei erőterére. Nem leszel már egyedül a kihívások közepette.
Vedd át áldásait, fogadd be erőit.

Rezegj hát együtt vele, egy magasabb síkon, egy emelkedettebb erőtérben, felszabadult energiák fényében.

Vezetett Fénytemplom meditáció a szertartás része. Légy önmagad tündöklő Aranyangyala!💟

 

Szeretettel várom mindazokat, akik szeretnék felvenni a kapcsolatot születésnapi őrangyalukkal.

Asajah
spirituális tanácsadó – angyalterapeuta

Bejelentkezés: 20 278 26 12
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Budapest-Zugló, Angyalország
Asajah stúdió

 

A konzultációs üléseken – az angyal tanfolyamok mintájára – Őrangyal behangolás!
Skypen is elérhető vagyok!