A pozitív programot erősítem!

Nagyiday Adrienne teozófus szerint az egyik legnagyobb spirituális bűn a pletykaterjesztés. Ugyanis, ha valaki rosszat gondol a másik emberről, akiben éppen abból a negatív tulajdonságból, amelyet terjeszt róla, csak kevéske is megtalálható, akkor a bűnt előbb-utóbb el fogja követni.
Például, akiben hajlam van a csalásra, és éppen ezt kezdik el alaptalanul terjeszteni róla, akkor, ha elég erős a negatív gondolat, ezt a tulajdonságot elő fogja hívni, és az illető elköveti a csalást. ( itt jegyzem meg, hogy: 2038-ig kemény Neptunusz lesz.)

Spirituálisan a főbűnös pedig az lesz, aki a pletykát elindította, illetve a terjesztésével hozzájárult a megvalósuláshoz, amiért a jelenben, – mivel azonnali karma van! – az égiektől megkapja a büntetését. Ötszörösen!
Mindez fordítva is igaz: Ha csupa jót mondunk valakiről, és még csak csírájában van meg benne, akkor az a mi erősítésünk hatására kezd majd kibontakozni.
Hét évig az Ikrek-Uránuszban a sorsfordító beszélgetek ideje jön el, figyelj oda kimondott szavaidra: manifesztálsz, létrehozol, a hangod teremtő erő!

A pozitív programot erősítem lélekfejlesztőként is, pozitív karmaként  – a jó jót vonz alapon. Szerethető és értékes ember vagy – Isten szemében tökéletes vagy – sose feledd! Szeretettel-léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző lélekfejlesztő
angyalos energiagyógyász
gyásztanácsadó spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu