A Te világod

„Csak miután az ember önmagában kutat a fény után, csak akkor juthat hozzá saját erejéhez. És ha ezzel az erővel összhangban van, amin keresztül kifejezi a szellemi síkot, akkor az élet az igazságot és örömet tükrözi vissza és az ember felismeri, hogy kicsoda valójában és hogy miért jött ide a Földre.” – Gábriel arkangyal

 

A te világod

 

Az angyalok segítők, akik azokban a feladatokban nyújtanak segítséget, amelyek elvégzéséért útnak indultunk. Mert minden embernek van feladata, küldetése, amiért erre a Földre érkezett. Földre kerülünk, esküt teszünk arra, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk feladatunk teljesítése érdekében, a számunkra kimért időben. Erről az esküről gyakran megfeledkezünk, és csak spirituális fejlődésünk során nyerünk egyre tisztább képet arról, hogy mi is a küldetésünk valójában.
Az angyalok azonban soha nem feledkeznek meg ígéretünkről, hogy mit teszünk, amíg itt vagyunk. Segítenek nekünk emlékezni, és folyamatos segítségünkre vannak a személyes küldetésünkben is.
Isten minden egyes gyermeke felbecsülhetetlen csoda – és te is egyértelműen közéjük tartozol
Az egyik módja a velünk, angyalokkal való kommunikálásnak, az a lelki szemeid előtt felbukkanó képeken keresztül történik.

Az Angyalok Isten fényét sugározzák rám, és rajtam keresztül a világra.

– Csodálatos, szeretetteli embereket hívok be az életembe.

– Életem harmonikus és békés.

– Békés vagyok.

– Ragyogó vagyok

– Boldog vagyok.

 

Ha az ember a külső személyiségét összhangba hozza saját lelkével, akkor hozzáférhet lelkének valódi erejéhez.

 

Asajah