Virágnyelv…
Érdekes, izgalmas, misztikus, jó ha tudod!
Amarílisz: Büszkeség, költészet. Amariliszt adni egy nőnek, azt jelenti, büszkék vagyunk rá, a vele való ismeretség érték a számunkra. Amariliszt tenni a menyasszonyi csokorba pedig azt mutatja, hogy a menyasszony büszke természetű, persze a legjobb értelemben.
Ambrózia: Viszonzott szerelem.
Azálea: Vigyázz magadra, mértéktartás, törékeny szenvedély, Kínában a nőiesség szimbóluma.
Árvácska: Barátság. Többnyire cserépben kapjuk, leszakítva, vagy csokorban ritkán. Jelentése gondolkodás szándékosság, akaratlagosság, ragaszkodás. Aki árvácskát ajándékoz, annak komolyak a szándékai, és ragaszkodni fog hozzánk, mint árvácska a földjéhez. Nélkülünk elhervadna. Ha árvácska mintás ruhát, tapétát, stb. vásárolunk azzal ugyanezt a ragaszkodást fejezzük ki.
Bazsarózsa: Szégyen; Derűs élet, boldog házasság.
Begónia: Légy óvatos! Az ábrándozás, a vágyak és álmok, a begónia-színűre színezett színes jövendő jelképe. Szintén cserepes virág, amit szálban nem nagyon szoktak ajándékozni, ezért erre is igaz, hogy függést jelöl, ám nem a szerelemtől, hanem inkább a saját ábrándképeinktől való függőségre utal. Férfitől begóniát kapni azt jelenti, hogy saját ideáljaiba szerelmes, nem pedig az imádott Hölgy valós személyiségébe.
Boglárka: Aki boglárkát választ, az nem ismeri fel a gazdagság veszélyeit, hálátlanná, a vele jót tevőkkel idegenné válhat. Üzenete negatív. Nem való csokorba. Kertünkben ha lehet, ne a „gazdagság” vagy a „segítőkész emberek” sarokba ültessük, a feng-shui szabályait figyelembe véve. Mindemellett egy nagyon szép női név is, újabb keletű magyar név a boglárka virágnévből, jelentése fémveretes, ékköves, gyöngyös, zománcos, gomb alakú építmény, virágnév.
Búzavirág: remény. A szellemi világosság, a tiszta gondolatok jelképe. Igazi „magyar virág” a mezei csokrok tipikus növénye a pipaccsal egyetemben. Magyar érzületű leányok szívesen fogadnak mezei csokrot, vagy búzavirág csokrot. Magyaros jellegű esküvői ruhához pedig kifejezetten illendő egy búzavirág csokor. Üzenete: A menyasszony gondolatai tiszták, szándéka nyílt és őszinte, nem függ és nem hoz létre függést, „küldetésében van”.
Ciklámen: Lemondás, búcsúzás. A ciklámen színét Szűz Mária vérző szívéhez hasonlítják. A Miasszonyunk virága, tehát a Mária kegyhelyekre érdemes ciklámenből csokrot kötni, vagy a Mária szobrok, feszületek tövéhez ezt a virágot ültetni. Temetőbe is ezt a virágot érdemes kiültetni.
Dália: Elegancia; magasztosság
A változékonyság jelképe. Csokorban dáliát kapni a változékony érzelmeket jelöli. Esküvői csokorba nem szerencsés választás, mert azt mutatja, hogy a csokrot hordó menyasszony vélekedése megváltozhat. Sírcsokorra – az élet változó, mulandó voltát, megújulását jelezve – alkalmas virág.
Frézia: mindig megbízhatsz bennem. Természetes erejű virág, származási helyét tekintve Dél-Afrikából, pontosabban Fokföldről származik, nevét egy német fizikus után kapta. Az illatos virág láthatóan tele van természetes energiával, hiszen nagyon ritkán bántják betegségek, vagy kórokozók. Egészen a közelmúltig nem volt túl népszerű növény, sokan gondolták régiesnek, de szerencsére ma már ismét népszerű a szín, a megjelenés és az illat, így ismét szívesen kötik csokorba ezt a virágot is.
Gardénia: Titkos szerelem; Aranyos vagy; Öröm.
Gyöngyvirág: Édesség, Szűz Mária könnyei; Visszatérés a boldogságba; Teljessé tetted életemet. Odavagyok a szépségedért, megújult boldogság. Újra boldogan; tisztaság; szerénység
A szeplőtlen fogantatás, Mária jósága és szűzi tisztasága, a paradicsom öltenek testet a gyöngyvirágban. A magyar népdalok és népi alkotások egyik állandó motívuma. Kifejezetten ajánlott menyasszonyi hajdísznek, menyasszonyi csokorba kötve, vagy virágdísznek a tanuk ruhájára. Utal a menyasszony tiszta szépségére. Gyöngyvirág csokrot nőnek ajándékozni megbecsülés, tisztességes szűzi szándékot jelent.
Harangvirág: Alázatosság, szelídség. Mindenem a tiéd, mindörökkön tartó imádat. Kehelyformája miatt termékenységszimbólum, a germán Freyja istennő, illetve Mária alakjához kötődik, ezáltal pedig Krisztus születéséhez és magához Krisztushoz is társítják. Mások galamb alakúnak látják, s a Szentlélekkel azonosítják. Szintén a tavasz egyik legkedvesebb virága. A női csevegés, fecsegés jelképe. Finom jelkép, akár menyasszonyi csokorban is jól mutat, jelképezi a menyasszony termékenységét. Hajdíszként is elegáns.
Hibiszkusz: Kifinomult szépség. A hibiszkusz a nőiesség és szépség jelképe. Ezért alkalmas ajándékba, akár csokorban is. Aki ilyet kap, annak elismerik nőiességét és szépségét, míg ha mi választjuk saját csokrunkba, úgy az kiemeli a nőies kisugárzást és a lelkiséget. Nagyon népszerű virág.
Hortenzia: Köszönöm, hogy megértesz; Ridegség, szívtelenség. A gondtalanság virága. Fiatal, még a házassággal nem gondoló leányok növénye ez. Női névként is ismert, latin-francia eredetű, a Hortensius római nemzetségnévből származik. A latin hortensis szó jelentése: kerti, vagy kertünk dísze. A hasonló virágnév a női névből származik.
Hóvirág: remény
A görög mitológiában a Danaidák Ősanyjának, Iónak alakja fűződik nevéhez. Mária attribútuma a keresztény kultúrkörben, egyúttal a remény és az elégtétel szimbóluma is, mert állítólag ez a növény vigasztalta látványával a paradicsomból kiűzött első emberpárt. Jelentése Virágnyelven: „Örvendj a jelennek és a jövőnek, s a szomorú múlt emlékeinek ne engedj helyet a szívedben.”. A tavasz legelső virága. Jelképezi a reményt, és a tisztaságot. Az ifjú szerelmes tiszta kedvesének választhatja ajándékba. Bár, – ahogy a népnyelv tartja – óvatosnak kell lenni azzal a férfivel, aki elhív bennünket hóvirágot szedni, mert könnyen lehet, hogy gólyahírrel térünk majd haza.
Ibolya: Szerénység. A hűség mintaképe a párom. A fehér ibolya a boldogságot és a megújulást jelenti. Próbáljunk szerencsét a boldogsággal. A tavasz egyik első kis növénye színében hordozza a boldog és friss ártatlanságot is. Ibolya csokrot gyakran kapunk nőnapra. A kék ibolya pedig a hála virága. Talán ezért szokás pedagógusainknak is ibolyát vinni. Ártatlan kapcsolatokban és nők közötti kapcsolatban érdemes ibolya csokrot ajándékozni. Mindezek mellet még a kék ibolya jelentései között szerepel az óvatosság és a hűség is. A szerénységet, illetve Mária alázatosságát jelképezi, de bíborlila (viola) színe miatt Krisztus szenvedéseire és mennyei királyságára is utal. Napóleon esküvőjén Josephine hercegnő hordta, s így a bonapartisták szimbóluma lett. Jelentése virágnyelven: „Tiszta vonzalommal becsüllek mindenekfölött.”
Írisz: A barátságod sokat jelent számomra; hűség; remény; bölcsesség; bátorság; elismerés. Lángolás. Ez a kék vagy sárga színű virág a reményteljes üzenet jelképe, kifejezetten nőies jellegű növény. Női nemi szervre hasonlító formája miatt szexuális jellegű üzenet értéke is van. Menyasszonyi csokorba kötve a menyasszony reményeit jelenti jövendőbeli választottjával szemben, hiszen arra vágyakozik, hogy majd benne valódi férfiúi párját találja meg.
Jácint: Játékok, sportok, sietség. Próbálj megbocsátani!(fehér): Bájosság; Imádkozom érted! (kék): Állhatatosság, tartósság. (lila): Bocsánat, bocsáss meg, bánat. (sárga): Féltékenység.(vörös vagy rózsaszín): Játék.
Jázmin: Kedvesség virága. Törökországban és az arab világban ismert – egyébként perzsa eredetű – női név, a kedvesség a női kellem, a jó és erényes női tulajdonságok megszemélyesítője. A jázmin illatot a szerelmes éjszakák illatához hasonlítják. A jázmin virágát nőnek ajándékozni egyértelmű elismerés. Jázmin illatú illatszer pedig vágyfokozó, tiszta érzelmeket árul el. Az 1001 éjszaka egyik legfontosabb szimbóluma nem véletlenül ez. A sárga virágok többnyire negatív jelenésűek, ám ez alól egyedüli kivétel a sárga jázmin, ami a boldogság jelentését hordozza.
Kála: Szépség. Az egyik legdivatosabb virág a kála, mivel a szépséget jelenti. Akár ajándékba, akár menyasszonyi csokorba kötve ajándékozzuk, jelentése minden esetben az, hogy a csokor gazdájának szépségéhez kétség nem fér.
Kamélia, japán rózsa: Csodálat, tökéletesség, szerencse férfiak számára. Szeretetre méltóság. Szerencsém van veled. Kedvességed elbűvöl; Csodálattal adózom neked. (fehér): Csodálatos vagy. (rózsaszín): Vágyódom utánad. (vörös): Láng vagy a szívemben.
Kankalin: Nem tudok nélküled élni. Nélküled halott vagyok.
Kulcscsomó módjára csüngő virágzata miatt Szent Péter kulcsait szimbolizálja, de átvitt értelemben Mária jelképe is, aki fia által nyitotta meg az emberek előtt a mennyországot. Jelentése virágnyelven: „Mennyországom kulcsa angyali tisztaságú szívedben rejlik.”. Ide nem kell magyarázat, miért is ajándékozzunk sok-sok kankalint szeretteinknek.
Kardvirág: Adj egy kis pihenőt; Őszinte vagyok; Erő;pompa;gyönyörűség. A kardvirágot nevezik legényvirágnak, vagy sásliliomnak, fiút hozó fű a kardvirág. Fia születik annak az asszonynak, aki az övére tűzve viseli. A kardvirág egyébként is fallikus alakzatú növény, a férfi princípium virága. Esküvői csokorban fiú születését segíti a házasságban, és a férfi teljesítményét javítja majd az ágyban. Semmiképpen ne feledjük ki tehát ezeket a virágokat az esküvői csokorból, vagy a gyermekáldásra váró asszonynak vitt csokorból. Ha fiú született, akkor is ez a virág illendő.
Krizantém (általában): Pihenés, nyugalom; Csodálatos barát vagy; Igaz szívvel. Egész Keleten királyi virágként tisztelik, s az ősz, a kitartás, a hosszú élet, az előkelőség és erényesség szimbólumának tartják. A japán császár címerében is látható. Nálunk főleg a temetők virága lett, mivel Halottak napja környékén nyílik. A fehér az igazság szimbóluma, a sárga mellőzött szerelem, a vörös pedig a sírig tartó, hűséges szerelmet fejezi ki. Temetői csokorba, koszorúba köthető.
Krókusz: Vidámság; Fiatalosan jókedvű, derűs.
Labdarózsa: Bosszúságot hoz, főleg a szerelemben. Jelentése virágnyelven: „Bármilyen érzéketlennek kívánsz is látszani, Amor nyila egyszer elér.”. Ritkán kötik csokorba. Talán nem véletlen?
Leander: Óvatosság.
Liliom (fehér): Szüzesség, tisztaság, méltóság, fenség; Isteni veled lenni. (kék): titkos hódolódtól, (narancs): Gyűlölet, (sárga): A levegőben járok, Hamis és gyöngéd. A liliom olyan virág, amelynek történelme van. Már a Krisztus előtt 2000-re datálható műalkotásokon is megtalálható. Japánból származik, és jelentések egész sorát tulajdonítják e keleti szépségnek. Például a tisztaság és az ártatlanság szimbóluma, de a termékenységé, a mulandóságé, a lelki szereteté, az egységé és a reményé is. Talán a fehér liliomé a legerősebb szimbólumrendszer. A liliom a Liliacaea család tagja, ahová a tulipán és a fritillaria, más néven kockás liliom is tartozik.
Lótusz: Az örökké megújuló szépség és felejtés virága. Elsődlegesen a szellemi létezésre ébredő anyag jelképe. Az egyik legerősebb spirituális növény. Az iszapból, a víz homályán át fejlődik ki, hogy a fényben pompázzék. Ezenkívül a női princípium termékenységét, a női ölet, az örök életet szimbolizálja, Indiában a jóni (Vulva) jele is. Hindu felfogás szerint a teremtés kezdetén Visnu „lótusz köldökében” trónolt Brahma. India mai jelvénye szintén a vörös lótusz. Kínában a nyár jelképe is. A görögöknél Héra szent növénye. Az antikvitás a felejtés szimbólumaként ismerte. Odüsszeusz társai is „felejtést ettek” a lótuszevők szigetén. Egyes fajtáinak bizonyos részei ehetőek, ezért a Föld számos táján, így nálunk is ételül szolgált ínséges időkben. Aki a lótusz jelképe alatt tevékenykedik, magára veszi mindhárom sík karmáját, hogy megtisztuljon.
Magnólia: Nemesség… lábaid előtt heverek. A természetesség virága, nyitott sziromszerkezetével maga a befogadás. Vele minden magától értetődő. A természetes, szívű nagyon kedves Hölgyek virága. Csodálatos színei és formái vannak. Bátran ajándékozzuk.
Margaréta: Ártatlanság; finomság; tisztaság; őszinte, hűséges, mindig lehet rá számítani. A margaréta jegyűek, a virághoroszkóp szerint, túl érzékeny, az igaza mellett kiálló emberek. A változatosság jelképe. Neve a görög margarisz (gyöngy) szóból származik, s a kiontott könnyek szimbólumaként Krisztus és a vértanúk szenvedésének jelképe. Régi magyar neve „ökörszem”. A hazai néphitben játékos „szeret – nem szeret” – ként sorsjelkép is. Az erdélyi napszimbólum egyik visszatérő jelképe a székely-kapukon is megtalálható. Sorsvirág, sorskerék jelentésben nap analógiájú növény. A középkorban kerék alakja miatt Szent Katalin virágának tartották.
Mimóza: érzékenység.
Muskátli: Butaság, ostobaság. Finomság, felsőbbség; béke. Talán azért nem – vagy csak igen ritkán – kötik csokorba, mert a melankólia virága. Más szimbolikák szerint az ostobaság, a szűk látókörűség növénye is egyben. Az ablakban állva búsong, magában, mint a magára hagyott asszony, aki az ablakban várakozik kedvesére. Muskátlit ajándékozni egyben olyan jelkép, mely a magány megtörésére utal. Talán az sem véletlen, hogy Magyarországon ilyen könnyen népszerű lett. Szimbolikája ellenére nagyon kedves, vidám látványt nyújt.
Nefelejcs: Igaz szerelem; emlékek. Miénk az igaz szerelem. Sose felejts el. Nevében hordozza jelentését. Figyelmeztet arra, hogy ne felejts! Az emlékezet, akár az emberiség egyetemes emlékezete, akár a mindennapokban való jó emlékezet megőrzése viszi előre a történelmet és az emberiséget. A visszaemlékezés üzenetét hozta el ez a kis kék virág. Az igaz szerelem virága. A hűség, az isteni parancsokról való állandó megemlékezés szimbóluma. Szerelmesek éppen úgy választhatják, mint azok, akik kedves halottjuknak akarnak üzenni vele: nem feledlek el. Búcsúzóknak, messze útra indulóknak is ez a legszebb virág ajándék. Gyakran kötik csokorba, kedves apró kék virág. Régi magyar neve szemvigasztaló. Jelentése virágnyelven: „Három szó fejezi ki a viszontlátás vágyát: ne felejts engem!”.
Nőszirom: hited reménnyel tölt el. A nőszirom jelentése, hogy üzenetet kapunk. Neve a görög szivárványra (Írisz) utal. Mária szimbóluma lett, de a szivárvány révén a Krisztus által megújított szövetség, vagyis az Újszövetség jelképe is. Jelentése virágnyelven: „Örömteljes reménnyel töltöd el szívemet, hogy azután ismét kétségek közé taszíts.” Az üzenet tehát nem döntés, vagy egyértelmű hír, olyasmi, amiből még bármi kisülhet. Nőknek a befogadást, férfiaknak az odaadást jelképezi.
Orchidea: Szerelem, szépség, finomság. A virághoroszkóp szerint rendkívül érzékeny igényes emberek az orchideák. Más jelentés magyarázó szerint: kedvelem az érett nőket; Egy gyönyörű hölgynek; Szerelemmel. Keleten a kifinomultság, a műveltség és gyöngédség megszemélyesítője. Az orchideák számtalan fajtája kapható, csokorba kötve, vagy magában. Egyes fajok ára az aranyéval vetekszik, de vannak kommerszebb, hétköznapibb virágok is. Orchideát ajándékozzunk annak a nőnek, vagy férfinak, akinek műveltségét és tudását nagyra becsüljük, akinek kifinomult ízléséről már meggyőződtünk. Antik bútoros lakásokba, drága kelmék mellé illeszkedik a legszebben ez a virág.
Orgona: Anyák napján és a ballagásokon jellemző növény, jelentése virágnyelven: Vonzalmad kietlen éltemet mennyé varázsolja, e varázserő folytonos boldogságot ígér. Aki orgonát választ lakásába, az egyszersmind a tavasz istenien illatos leheletét is becsempészi a négy fal közé. Ez a virág az elsöprő erő és a szeretet jelképe. Ha valaki fehér orgonát ajándékoz, mintha csak azt mondaná: szeressük egymást! A lila változathoz pedig a következő üzenet köthető: a szívem immár a tiéd. Legyen akár vegyesen, vagy magában, csokorban, esetleg szál virágként egy feltűnő vázában, az orgona mindig csodálatos. Hosszú ideig elél vágva, edénybe állítva is, így sok időnk van kiélvezni szépségét és gazdag jelentéstartalmát. Jelent még ártatlanságot, első szerelemet
Ballagóknak azt mutatja, hogy megtalálják életútjukat, helyes életcéljuk felé haladnak tovább. Jelzi egyúttal az első igaz szerelem megtalálására való készségüket is. Anyák napján pedig azt a mágiát mutatja, mely az anyaságot, az anya és a gyermek viszonyát áthatja. Szimbolikus ereje jelentős.
Őszirózsa: A szerelem szimbóluma, finomság…. csak téged szeretlek.
A fehér szirmú őszirózsa a halottak, s az emlékezés virága. Az idős kori szerelem virága is egyben, mivel a rózsa a szerelmet az ősz pedig az életkort jelképezi. Idősebb asszonynak ezzel fejezhetjük ki szerelmünket. Az 1918-as magyar őszirózsás forradalom jelképe lett. Jelentése virágnyelven: „Igaz barátságod enyhíti balsorsom kínjait.”.
Petúnia: Zárkózottság; méreg; Megnyugtat a jelenléted… ha velem vagy, megnyugszol. Harag és neheztelés; Tartsd meg, amit ígértél!
Pipacs: Pipacsot általában vidám mezei csokorban kapunk. Nem feltétlen a szerelem jele, de szerelmünknek is adhatjuk, ha boldogságunkat, felszabadultságunkat akarjuk kifejezésre juttatni. A virághoroszkóp szerint érzékeny embert jelöl a pipacs
Pipacs (fehér) – Megszilárdulás
Pipacs (sárga) – Vagyon, siker
Pipacs (vörös) – Elégedettség. Meghódítottad szívemet.
Pünkösdi rózsa: Szégyenlősség; félénkség; Sok boldogságot! (házasságkötéskor).
Rózsa (esküvőkor): Boldog szerelem. A rózsa, a szerelem virága. Egy szál rózsát ajándékozni az egyértelmű szerelem jelképe, míg rózsát csokorban adni az áhított szerelemé, száz szál rózsát ajándékozni pedig a mindent felperzselő, olthatatlan vágyódás jelkép. A rózsa számos szimbólumot hordoz magában. De mindegyikben közös, hogy valamilyen módon a tiszta, bűntelen élethez kötődik, hiszen többek között a szépség, a szerelem, a mulandóság, a jó szerencse, a boldogság és a csend szimbóluma ez a virág. A legrégebbi ismert ábrázolása 3500 éves, az ókori görög knósszoszi palota egyik freskóján található. Mindezek mellett a rózsa a parfümkészítés egyik legfontosabb alapillata is. A rendkívül széles választék pedig azt jelenti, hogy minden alkalomhoz van megfelelő belőle.
Színenként a legtöbb jelentést hordozza, úgymint:
Rózsa (fehér és vörös együtt) – Egység
Rózsa (fehér) – Ártatlanság, tisztaság; Megérdemellek; Titok, csend. A megszokott, vagy kiérdemelt szerelem, de a szülői szeretet virága is lehet. szerelem, gyönyör; méltó társ, megveted szerelmemet? Meghalok…
Rózsa (fehér, szárított) – Kívánt halál, erény elvesztése
Rózsa (karácsonykor) – Nyugtass meg; aggodalom
Rózsa (rózsaszín) – Tökéletes boldogság; Kérlek, higgy nekem…. megbocsátás
Rózsa (sárga) – A szerelem csökkenése, féltékenység, Próbálj meg vigyázni. Általában a sárga virágok jelentése negatív. Ahogy a dalból is ismerhetjük, jelentésük hűtlenség, irigység. A sárgarózsa ugyanakkor a lanyha érzelmeket is jelentheti egy szerelem estén, de barátoknak bátran ajándékozhatjuk. A következő kérdéseket is jelenti: szerelmed őszinte? Nem csalsz meg? Tehát mindenképpen egyfajta bizonytalanságot sugall.
Rózsa (sötét karmazsin) – Gyász
Rózsa (vörös) – Szerelem, szeretlek. A birtokló szerelem, a szenvedély virága. Vörös rózsa csokor virágnyelven ezt jelzi: „Tartozz hozzám, akarlak, mindennél jobban vágyom rád!” A vörös rózsa jegyűek szenvedélyes és bátor emberek. Az ilyen férfiak hajlamosak a féltékenységre. Ugyanakkor az egy szál vörösrózsa a lángoló szerelem jelképe.
Rózsa tövis nélkül – Szerelem első látásra
Rózsabimbó – Szépség és fiatalság, szerelemben ártatlan szív
Rózsabimbó (fehér) – Lányság. Hű maradok érzelmeimhez
Rózsabimbó (vörös) – Tisztaság és kedvesség… remélj
Szarkaláb: baj, ha kicsit link vagyok? Ez elég egyértelmű kérdéses jelentés, mindezek ellenére sarkantyús virága révén a lovagság és a lovagokat védelmező Mária jelképe. Harcias jellegű növény. Ismert gyógynövény is. A növény virágja a drog, glükozidot, festékanyagot, alkaloidot tartalmaz, vizelethajtónak, vérnyomáscsökkentőnek használják. Talán ez az a tulajdonság, ami miatt a lelki vakságból kigyógyító Máriára és Krisztusra is utalhat.
Szarkaláb (rózsaszín) – Megbízhatatlanság.
Százszorszép: Egyszerű boldogság, tisztaság, ártatlanság; örökké hűséges leszek, elragadtatás; tiszta mély szerelem. Természetessége miatt az ártatlanság, a viszonzott szerelem növénye. Mária könnyeit jelképezi, melyeket az egyiptomi meneküléskor hullatott, ugyanis a monda szerint minden könnycsepp nyomán egy százszorszép bújt elő a földből. Jelentése az elnevezéséből adódik, szinte magától értetődő. Apró, ám nagyon dekoratív kis növény. Természetessége miatt az ártatlanság a viszonzott szerelem növénye. Ki ne emlékezne a szeret-nem szeret játékra?
Szegfű (általában): Vonzerő, asszonyi szerelem; komoly szerelmet, szeszélyességet jelent a szegfű. Virágnyelven: „A legmélyebb barátság szimbóluma vagy, mert színedet nem változtatod, míg a halál meg nem foszt szirmaidtól.”. Magyar neve is utal arra, hogy levele és termése is szeg alakú. A kereszténységnél a fehér szegfű a passiót, Krisztus kereszthalálát szimbolizálta. Másrészt viszont piros változata a világi szerelem, életöröm és hiúság jelképeként is ismert. A francia forradalomban piros szegfű volt a royalisták jelképe, századunk elején pedig a szocialistáké lett.
Szegfű (fehér) – kedves, ártatlan, tiszta szerelem, jó szerencse asszonynak.
Szegfű (bíbor) – szeszély.
Szegfű (csíkos) – Sajnálom, hogy nem lehetek veled, bárcsak veled lehetnék.
Szegfű (minta nélkül) – Igen
Szegfű (rózsaszín) – Soha nem foglal elfelejteni! Valamint a határozatlan, el nem döntött szerelem jelölése.
Szegfű (sárga) – Csalódtam benned; visszautasítás. Más értelmezések szerint követelődzés, tiszta és rajongó szerelemmel; Sok szerencsét; egyes esetekben pedig a megvetés jele is lehet.
Szegfű (vörös) – Érted fáj a szívem, csodálat.
Szellőrózsa: Jelentése virágnyelven: Összetört remény. Egy hosszú ostrom végső felvonását jelentheti egy ilyen csokor. A szerencsétlen szerelmes valószínűleg utolsó csokra. Valószínűleg gyorsan hervadó szirmai miatt lett már az ókortól a halál jelképe. A kereszténység Krisztus szenvedéseinek és halálának jelképét látja benne. A szellőrózsa – latinul anemone – mandala formájában megtalálható a fotóalbumban.
Tearózsa: Mindig fogok emlékezni.
Tubarózsa: Tudjuk, hogy amikor a cifra palotának zöld az ablaka, akkor a tubarózsa az, akinek ki kell jönnie, mert vár rá Viola. Vajon ki is ez a rejtélyes tubarózsa? A veszélyes öröm, a világi hatalmak által megszólt, ám nagyon valóságos földi boldogság, a lelki és testi kéj virága. Viola a tartós szépség, akire rátalálva bizony számtalan örömre tehetnek szert, persze, ha meg mernek mutatkozni, ha nem félnek megmutatni viszonyukat.
Tulipán (általában) – Tökéletes szerető, hírnév, Hollandia jelképe. Ősi női jelkép, a magyar népi szimbólumtár egyik legjellegzetesebb virága. Szív formája miatt a lángoló érzelmeket, a szerelmet mutatja. A tulipán Törökországból származik; a történet szerint onnan hozta az első hagymát a hollandiai Leiden botanikus kertjébe egy Clusius nevű kutató, hogy aztán Hollandia jelképévé váljon ez a virág. Egy csokor vörös tulipánnal bárki kifejezheti szerelmét. Ezenkívül a ragaszkodást, az elmélkedést és az imát is szimbolizálja. Ha mindezeket összegezzük, elmondható, hogy ez az erős virág a multikulturális társadalom igazi jelképe – megtestesíti a társadalom különböző szegmensei közti kapcsolatot és megbékélést.
A tulipán számtalan színben és formában kapható, ezért is igen népszerű. Azok a növények, amelyeket hagymával együtt veszünk, még különlegesebbek, hiszen tartósságukat természetes növekedésük adja.
Egyértelmű jelentése: Te vagy a tökéletes szerető, szerelem.
Tulipánt ajándékozni szerelmi vallomás és lángoló szív. Jelentése virágnyelven: „Te néma díszpéldány! Hol vannak belső értékeid?”.
Tulipán (sárga) – Mosolyod olyan, mint a napfény. Ezenkívül a féltékenység hordozója, azt tételezi fel, hogy annak, aki kapja más is van az életében, nem csak az, akitől a virág származik.
Tulipán (tarka) – Csodálatos szemek
Tulipán (vörös, vagy rózsaszín) – Higgy nekem; Szerelmi vallomás, a szerelem hírnöke.
Tulipán (fekete) – ritka volta miatt azt mutatja, hogy a megajándékozott személy mindennél drágább nekünk.
Vadrózsa: Ne taszíts el! Költői tiszteletadás, muzikalitás, valami festői, vad indázás rejtőzik a vadrózsában. Jelentése virágnyelven: „Aki csendes boldogságra termett, csak rejtőzködve élhet boldogan.”. A cigányok virága is a vadrózsa, a szabad, korlátok közé nem fogható, lélekből fakadó, igaz szerelmet is jelzi, mely körbefonja azt, aki ilyen szerelembe esik.
Viola: Ragaszkodási kötelékek, gyorsaság; Mindig szép leszel számomra. A tartós szépség virága. A sárga viola az elmúló szépséget jelképezi. Elvakult férfiaknak ajánljuk. Női névként is ismert. A név jelentése erő, akarat. Nem túl udvarias sárga violát ajándékozni.
Ha ajándékozni szeretnél talán így könnyebb lesz – ha a feng-shui irányzatot kedveled a lakásodat, otthonodat, teraszodat a bágua szerint virágnyelven is kicsinosíthatod. Csodás dísze lehet bármelyik az életterednek. A vágott virágot nem annyira, inkább a cserepedet kedvelem – talán nincs is olyan, hogy kedvencem, mindegyiket szeretem. A tavasz kacsingat – érdemes, jó ötlet lakásrendezgetésbe fogni, belső teret átalakítani, ízlésesebbé tenni. Csak fogj hozzá – imádni fogod!Változni, változtatni mindig jó dolog!
Lélekölelésem:
Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta