Adventben – beszélgess a lelkeddel!

A Karácsonyi ünnepkör Advent első vasárnapjával kezdődik el.

Az adventi időszakának négy hete egyben a befelé figyelés időszaka is – a lelünk legmélyén levő érzelmek kimondásának időszaka. Ideje van a meghittségnek, a bensőséges, intim megéléseknek, együttléteknek is – kapcsolatunknak egy magasabb minőségre helyezésének. Adventi kísértések: https://asajah.hu/adventi-erenyek-adventi-kisertesek-adventi-probak-2/


Az adventi koszorú egy spirituális szimbólum. A hagyomány szerint a négyből három gyertya lila, ez a szín a bűnbánatot és a lelki előkészületet jelenti katolikus értelmezésben. Az ezoterikus tanok szerint az ibolyaszín a spiritualitás, az ezoterikus képességek színe. A negyedik gyertya rózsaszín, ha hagyományos koszorút készítünk. Ez az örömöt és a szeretetet, a boldogságot jelképezi.
Advent első gyertyáját gyújthatjuk meg ma – ezzel kezdetét veszi a belső lélekmunka. Kitűnő időszak felvenni a kapcsolatot meditációban szellemi-lelki vezetőinkkel. Isteni szeretet energiákat közvetítenek az égiek.
Most érdemes letenni a múlt terheit, oldásnak is jó ideje lehet. Békülésre, és megbocsátásra is jó kedvező energiák vannak.
Mindenképpen törekedjünk a harmóniára, a belső béke állapotára. Ha tehetjük, szeretteink körében gyújtsuk meg a Béke angyalának gyertyáját az Adventi koszorún. Lelkünkben üdvözölve Mihály Arkangyalt a hit, az erő és védelem angyalaként. Mert ő megköti a gonosz erőket, erőt bátorságot ad és tisztító-gyógyító erejével megerősíti bennünk a hitet – áthangol a szeretet rezgésére.


Azt kívánom, hogy ahol gyűlölet van oda szeretet kerüljön, ahol sérelem van oda megbocsátás. Ahol széthúzás, oda egyetértés. Ahol tévedés, oda igazság, ahol kétség, oda hit. Ahol kétségbeesés, oda remény, ahol szomorúság, oda öröm érkezzen!
Nyílj meg és mutasd ki az érzelmeidet – és áraszd a fényedet a csodálatos Adventben.
A karácsonyi ünnepkörben is szeretettel várom azokat a Hölgyeket, akik spirituális programokat keresnek.

Áldott Adventet kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu