” Mennem kell”- szólt a Lélek a Másik Félnek.
” Eljött az időnk hogy betöltsük küldetésünket”
” Menj csak” -válaszolt a Másik Fél szelíden…
” Majd követlek, megkereslek, te csak hallgass a szívedre.”
” Egy kicsit félek”- rebegte a Földre készülő Lélek.
” Rám találsz ha messze elsodor az Élet?
Honnan tudom majd hogy te vagy a lelkem hiányzó része? Hisz nélküled nehéz lesz, nem tudom ha felismerlek majd téged.”
” Tudni fogod hogy én vagyok, mert megtanulsz majd engem…
Megtanulod a türelmet, az elengedést s hogy feltétel nélkül szeress…
Megtanulod hogy a harag, féltékenység egyre távolabb sodor tőlem…
Megtanulod a megbocsájtást, alázatot s hogy ami számít az valójában a Lélek…
Amikor már nem ragaszkodsz, nem vársz el s nem szenvedsz,
Amikor már nem követelsz, nem erőltetsz mert oly nagy a hited,
Amikor csak emelkedsz egyre feljebb,
Amikor már elfogadod hogy része vagy egy Isteni tervnek,
Amikor már nem fáj a hiányom mert egymagadban is érzel engem,
Amikor már nem panaszkodsz s elfogadod a jelent s tudod hogy valahol miattad létezem,
Akkor majd a semmiből hirtelen megérkezem…
Mert vártál, kértél, kerestél engem,
Majd Ott leszek mint idegen kit úgy érzed, ősidők óta ismersz…
Megtudod hogy én vagyok hisz azt érzed majd: ” hazaértem”…”
Enikő Iszlai