ANGYALORSZÁG kategória bejegyzései

Angyali segítség


Az Angyali segítség néha csak egy belső sugallat. Egy apró gondolat, mely váratlanul jelenik meg és nem is sejtjük, hogy honnan érkezett.

Az Angyalok segíthetnek gyógyulásban, anyagi helyzetünk javításán, emberi kapcsolataink jobbá tételében.
Azonban ne várjuk tőlük, hogy minden problémát megoldanak helyettünk. Sokszor csak egy ihlet formájában jön a segítség. Hirtelen támad egy jó ötletünk a semmiből…

 

medium

 

Rafael Arkangyaltól
kérjük segítségét, ha valamilyen betegségben szenvedünk, ha fáj valamink (fizikai, lelki szinten). Ezen kívül abban is tud segíteni, ha nem találjuk a megfelelő orvost, vagy gyógyászattal foglalkozó szakembert. Illetve segítheti munkánkat, ha magunk is gyógyítással foglalkozunk.

 

Chamuel Arkangyaltól
kérjük segítségét, ha úgy érezzük, nehezen tudunk szeretni. Segíti a feltétel nélküli szeretet érzését, ha nehezen tudjuk szeretni önmagunkat, vagy tele vagyunk előítéletekkel másokkal szemben.

 

Gábriel arkangyaltól
kérjük segítségét, ha nem találjuk a megfelelő szakmát magunknak, ha úgy érezzük letértünk az utunkról, ha keressük életünk értelmét, ha munkahely változtatáson gondolkodunk, de nem tudjuk, hogy mi lenne a helyes döntés. Továbbá segíthet megtisztítani a negatív gondolatainkat is.

 

Jofiel Arkangyaltól
kérjük segítségét, ha nagyobb bölcsességgel szeretnénk megérteni életünk eseményeit, ha nehezen tudjuk magunkat és másokat megérteni, ha hiányzik az életünkből az öröm, a nevetés. Ezeken kívül, akkor is kérhetjük a segítségét, ha pénzügyi gondjaink vannak. Kérjük, hogy segítsen tisztán láttatni velünk az anyagi helyzetünket, mutassa meg, hogy hogyan tudunk kikerülni a nehéz helyzetből.

 

Uriel Arkangyaltól
kérjük segítségét, ha nem találjuk a belső békénket, ha meg szeretnénk szabadulni a belső félelmeinktől, ha életünkben túl sok a stressz, ha gondjaink vannak az elfogadással, és az adakozással.

 

Zadkiel Arkangyaltól
kérjük segítségét, ha nem tudunk megbocsátani magunknak vagy másoknak, ha haragot, gyűlöletet érzünk mások iránt, ha szeretnénk átalakítani a negatív karmánkat, ha nem tudunk toleránsan viselkedni másokkal. Ezeken kívül jogi ügyekben is kérhetjük a segítségét, mivel segít meglátni a dolgok mögött lévő igazságot.

ANGYALOKKAL GYÓGYÍTÓ – BARÁTSÁG


Valami megváltozik a barátságaidban. Most rögtön légy becsületes önmagaddal és a barátaiddal. Becsüld meg az igaz barátot.

 

BARÁTSÁG

Barátság


„Nemcsak a bensődben mennek végre változások, hanem a környezetedben is.  Így alakulnak át a barát kapcsolataid is. Talán attól félsz, hogy már nem érdekelnek igazán a régi barátok. Vagy talán azon csodálkozol, hogy milyen szoros kötelék  alakult ki új barátaiddal.

A barátságok változása természetes folyamat. Az angyalok arra kérnek, hogy engedd át nekik kapcsolataidat. Tudd, hogy Isten és az Angyalok gondoskodnak rólad és a barátaidról is. Örömmel segítenek  bármilyen átalakulás ideje alatt. A kártya arra is utal, hogy már készen állsz egy új barátságra amelyben társad hű tükröd lesz.” – dr. Doreen Virtue

 

Az Időkapuban a Szeráfok kórusának angyala Asajah áll. Az arkangyali családfában  – Keter –  Istenhez legközelebb álló Metatron arkangyalhoz tartozik – Akarat energiájával. Metatron az Angyalok királya.  Asajah  őrangyal saját, uránuszi, szerelmi energiái mellett rendelkezik a merkúri energiák által vezérelt felfogó- és megértőképességgel is. Hatalmas adag gyakorlati érzékkel, gyors és élénk felfogó képességgel ruház fel, ez pedig lehetővé teszi, hogy minden problémát  megoldjunk, minden nehéz helyzetből megtaláljuk a kiutat. A hozzá forduló személy mindenben meglátja az igazságot.
„Asajah, ha kiválasztottál arra a fáradságos és küzdelmes munkára, hogy a legcsekélyebb dologban is meglássam az igazságot, add, hogy értelmem ne tévedjen el a hétköznapi helyzetek bonyolult labirintusában. Add, hogy  értelmem mindig fényességed örök forrásához kapcsolódjék.”

EGYENSÚLY – Angyalokkal gyógyító jóskártya


Az utóbbi időben felborult az életed! Hozd egyensúlyba a munkával és a kikapcsolódással töltött idődet a spiritualitással, a mozgással és a családdal töltött időddel.

 

EGYENSÚLY

Egyensúly

 „Az angyalok tudják, mennyire lefoglalnak a földi igények. Felelősséged súlyán szeretnének könnyíteni azzal, hogy egyensúlyt hoznak az életedbe.  Amikor életünk felborul, energiánk is megcsappan. Ez a csökkent energia pedig azt a káprázatot kelti bennünk, hogy nincs elég időnk semmire, s ez az ördögi kör fogva tart.
Az angyalok azt szeretnék, ha következetesen, minden nap meditálnál és mozognál. Tudják, hogy ha a kiegyensúlyozod a munkát, a kikapcsolódást, a spiritualitást és a családot, akkor teljesebbnek érzed majd magad, és képes leszel az örömre. Ha úgy érzed, hogy túlterhelt vagy,ne haboz segítséget kérni Istentől és az angyaloktól ők majd könnyítenek terheden” – dr. Doreen Virtue

 

Az Időkapuban április 15-től április 20-ig LELAHÉL Őrangyal tartózkodik. Ez az Angyal birtokolja a  minden dolgok megszépítésének vénuszi többértelmű képességét. Segítségével a hozzá forduló személy saját, természetes szépsége szembetűnőbbé válik, kitűnő egészségben örvend, s boldog lesz a szerelemben, előnyös üzleteket köt, vizsgái eredményesek lesznek.
A hozzá forduló ima erejével idézzük meg:
„Lelahél, hálát adok Neked, hogy a te kegyelmedből utamon kicsit megpihenhetek. Szeretném, Lelahél, testvéreimmel megosztani azt a sok jót amellyel körülveszel. Kérlek, tedd, hogy képes legyek meggyógyítani a betegeket, megvigasztalni és talpra állítani a lelki válságban szenvedőket. Ha emlékem tovább él a világban, azt kérem, hogy csakis jóságos, nagylelkű és haszonnal járó cselekedeteimre emlékezzenek. Hogy a szeretetet, amelyet te sugárzol felém, én is tovább sugározhassam. És hogy célom legyen mindenre és mindenkinek, az egész Isten alkotta világnak szerencsés megoldást találni.”

Angyalok, a sorsunk tudói

 

Néhány dologban nem segíthet rajtunk az Angyalkommunikáció.

 

Amikor az Angyalaink nagyon is tisztában vannak azzal, hogy van számunkra jobb út annál, mint, amit mi kértünk tőlük.
Ha még nem jött el az ideje, vagy van jobb megoldás is, akkor nem fogják teljesíteni a kérésünk az Angyalok. Hiába kérjük nagyon szépen, akkor sem tehetnek meg mindent az angyalok, akik mérlegelik a kéréseink súlyát és, ha úgy ítélik meg, hogy azt nem teljesíthetik, akkor hiába is ismételjük meg az Angyal mágiát, akkor sem adják meg, amit akarunk. Amikor ez történik, akkor hajlamosak vagyunk elveszíteni a hitünket a szárnyas segítőinkben, pedig ők mindig körülöttünk vannak, és mindig arra törekednek, hogy a lehető legjobb legyen nekünk, de csak ésszerű keretek között.
 Ez lehet például az, amikor fizetésemelést szeretnénk kapni, ám abból nem lesz semmi, mert az Angyalok tudják, hogy vár ránk egy sokkal jobb munkahely, amely az életfeladatunkban is nagy szerepet fog betölteni. Ha pedig megkapnánk a fizetésemelést, akkor nem váltanánk munkahelyet.
A másik gyakori ok, amiért nem kapunk angyali segítséget az, hogy ártunk valakinek akkor, ha teljesül a kérésünk. Értelemszerűen az angyalok sohasem fognak olyan kérést teljesíteni, ami nem jó szándékból fakad, mert ők csak a Legfőbb Jó érdekében képesek cselekedni.

angyalszárnyak


A negatív érzések és gondolatok egyébként is csökkentik a rezgésszintet, és ezzel kizárjuk az Angyalokat.

Ők ekkor nem fognak a segítségünkre sietni, csak, ha veszélybe kerül az életünk. Felesleges dolgokkal, és információszerzéssel sem foglalkoznak az Angyalok, elvégre nem kémek, úgyhogy felejtsük el ezeket a kéréseket, mert az Angyalok lehet segítőkészek, de nem fecsérelik az idejüket.
Ám nincs olyan dolog, ami túl kicsi lenne a számukra, ha rólunk van szó. A segítségüket kérhetjük, ha elvesztettünk valamit, de abban is támogatnak, hogy felgyógyuljunk egy súlyos betegségből. Ezekben azért segítenek az angyalok, mert hasznos dolgok, elvégre arról van szó, hogy jól érezzük magunkat.
Az Angyalok olykor azért sem adják meg, amit szeretnénk, mert még nincs itt az ideje, hogy megkapjuk. Az is fontos, hogy miután kértünk valamit az Angyaloktól, utána tegyünk meg mindent, hogy elérjük azt, mert a semmiből nem tudják megteremteni azt az angyalok.
Mi is lehetünk a hibásak azért, mert kértünk valamit az angyaloktól, de abból nem lett semmi. Ez főleg azért lehet, mert mégsem akarjuk a teljes lényünkkel, hogy megtörténjen az, amit szerettünk volna. Ilyen eset például, amikor jobblétet kérünk, de magunkban továbbra is rettegünk a szegénységtől, ami megnyilvánulhat abban, hogy félve nyitjuk ki a csekket.

Természetesen akkor sem tudnak támogatni minket az angyalok, ha puszta hóbortból kérünk tőlük valamit, mert ez most divat, de valójában nem hiszünk bennünk, vagy nem hiszünk eléggé bennük.
Még mielőtt, tehát kérnénk valamit az angyaloktól, jól fontoljuk meg, hogy biztos jó szándékból fakad-e, nem gátol-e minket valami, és hajlandóak vagyunk-e tenni azért, hogy megkapjuk, amit akarunk!

„Néha találkozom olyan emberekkel, akik arról panaszkodnak, hogy Isten és az angyalok nem figyelnek rájuk, de amikor beszélek velük és az angyalaikkal, mindig kiderül, hogy épp fordítva van: ők azok, akik nem figyelnek Istenre és az angyalaikra.” – Dr. Doreen Virtue

 

Fontos tehát  és nagy a jelentősége, hogy a kérésünket hogyan fogalmazzuk meg, és hogyan kötjük meg az Angyalszerződést! Milyen szavakat használunk, milyen energetikai rezgésszinten vagyunk, és milyen nehézségeket akarunk elkerülni… A szerződésnek fontos szabályai vannak – kérdezd csak a beavatottakat!

Asajah

Angyalokkal gyógyító jóskártya – Visszavonultság

Tölts el pár csendes órát egyedül. Tisztítsd meg az elméd, gondolj az igazságra és a legfontosabb értékekre.

VISSZAVONULTSÁG

Visszavonultság

„Túl szigorúan bánsz magaddal, ahogy szerinted Isten gyermekéhez illik? Az Angyalok arra emlékeztetnek, hogy a pihenés minden élet természetes velejárója. Gondolj a hatalmas tölgyfára, amely gyorsan növekszik, majd megpihen. Táplálékát mélyen a  földből nyeri, és hosszú idő telik el, míg újabb növekedésbe kezd. Neked is, csakúgy, mint a tölgynek  nagyon fontos, hogy spirituális és érzelmi „élelemmel” tápláld magad.
Pihenés közben figyeld meg szíved igaz érzéseit, és vágyait. Az Angyalok a szíveden keresztül szólnak hozzád.  Ha figyelsz az érzéseidre, és tiszteled őket kéz a kézben jársz Istennel és az Angyalokkal.  Ha vágyaidról hallasz tőlük, biztos lehetsz, hogy isteni útmutatásról van szó, és nem üres képzelődésről.” – Dr. Doreen Virtue

Az Időkapuban április 10-től április 14-ig MAHASJAH Őrangyal tartózkodik. Ez az Angyal biztosítja az egyensúlyt , a megbékélést akkor is, ha erős vágy azt diktálja, hogy uralkodjunk, és mindenáron nekünk legyen igazunk. Lehetőséget teremt több ember összebékítésére, vagy akár arra, hogy a pártfogolt személy mindenkivel békét kössön. Tudásvágyat ölt belé, nemesebbé válhat jellemünk, s ezáltal külső megjelenésünk is feltűnően vonzó lesz.Jósló álmokat bocsát ránk. „Mahasjah fogadj engem földi helytartóddá, hadd közvetítsem mindazt a szeretetet és békét – azt a lelki és anyagi gazdagságot -, amelyet Te képviselsz és továbbítasz felém.”

Asajah

Angyalokkal gyógyító jóskártya – Figyelem


Folyamatosan beszélgetsz az Angyalaiddal, s a tőlük kapott ismeretek valóban igazak. Bízz bennük!

 

FIGYELEM

Figyelem


„Ezzel a kártyával az angyalok elismerésüket fejezik ki figyelmed iránt. Gondolataidon, érzéseiden, álmaidon, látomásaidon belső hangodon és felismeréseiden keresztül visszatérő üzeneteket kapsz.  Figyelsz-e ezekre az üzenetekre? Megbízol-e bennük? Követed-e őket?

Ha arra érzel késztetést, hogy felhívj valakit, vagy elmenj valahová  vagy hogy elolvass egy könyvet – feltétlenül kövesd ezeket az útmutatásokat. Az angyalok arra kérnek, hogy add át nekik az isteni útmutatással kapcsolatos kételyeidet. Tudd, hogy tényleg a mennyel beszélgetsz, és élvezd a társalgást.” – Dr. Doreen Virtue

 

Az Időkapuban ELEMJAH Őrangyal tartózkodik április 5-től április 9-ig. Ez az Angyal pártfogoltjainak a megjavítás képességét adományozza; ami nem más, mint az élet ritmikus rendjének, a dolgok működési szabályainak helyreállítása.
Ha le akarunk zárni egy rossz  korszakot, és szeretnénk boldog napkat élni, forduljuk hozzá. Minden akadály, minden gyötrelem elenyészik, szertefoszlik. Feltárulhat előttünk a boldogság, az anyagi jólét felé vezető út is. Szakmai életünkben is sikereket érhetünk el.

Asajah

Sorsfordító lehetőség – új kezdetekkel!


Az április 7.-ei Újhold a zodiákus legdinamikusabb jegyében a
Kosban köszönt be ránk –  csütörtökön 13 óra 24 perckor. Az energiaszintet tovább emeli, hogy szuperholdról is beszélhetünk, mert  a Hold az átlagosnál közelebb fog kerülni a Földhöz.

újholdban


Igazi sorsfordító lehetőséget tartogató energiák érkeznek segítségünkre, de a mai napon még százszoros energiák is támogatnak bennünket.

Az Univerzum arra ösztönöz bennünket, átlagon felüli erőt biztosítva számunkra, hogy végleg lesöpörjük magunkról a felesleges terheket, felszabaduljunk és változtassunk életünkön.
A döntés a kezünkben van, bátrak leszünk és belépünk a lehetőségek kapuján, vagy kételkedünk magunkban és gyáván meghátrálunk, ragaszkodva a szokásos helyzetekhez.  Tudnod kell, hogy a változást csakis a radikális megoldások, a lelkes cselekedetek hozzák meg számodra.

Mindenkiben benne van a lehetőség, hogy változtasson az életén, csak hinnie kell magában.

13:24-kor, ha teheted, menj ki a szabad levegőre és fordulj Dél felé. Hunyd be a szemed. Adj köszönetet az Égieknek ezért a napért is, és mindenért, amid van. Majd fogalmazd meg, milyen célokban kéred az Újhold energiáinak segítségét! Miután ezzel végeztél, befejezésképp mondj el egy saját imát és köszönd meg a Fentieknek, hogy segítenek igaz céljaid elérésében, sorsfeladataid teljesítésében. Köszönd meg a felajánlott szeretetet, a segítséged, és a támogatást, a védelmet.
Figyeljük álmainkat is – hajnalban és késő este is- fontos tanításokat, üzeneteket kaphatunk általuk.

Az Univerzum is arra ösztönöz bennünket, átlagon felüli erőt biztosítva számunkra, hogy végleg lesöpörjük magunkról a felesleges terheket, felszabaduljunk és változtassunk életünkön. Ne keveredj energiarabló kapcsolatokba.

Remek nap anyagi célkitűzésekhez, majd az értük szóló varázslatsorozat megkezdéséhez. Használd ki az égi energiákat!

„Az angyalok és spirituális mesterek különösen elérhetőek számunkra ez évben, és a 9-es szám a “ rejtélyek feletti uralkodás” száma. Hívd be a spirituális “társ-pilótádat”, hogy segítsen navigálni az előtted álló napokon. Tapasztald a jelenlétüket teret hagyva szívedben az isteni vezettetéshez.” – Nam Hari Kaur

Az Újhold angyala: Geniel angyal.
Tőle segítséget, támogatást tudsz kérni az éppen aktuális élethelyzetedben, problémádban. Majd adj hálát mindenért!

„A szerencse valójában nem más, mint hogy az ember körülnéz, hogy meglássa, hol vannak a barátai: mert az angyalok az ő szavaikon keresztül hallatják a hangjukat” – Paulo Coelho

Figyeld meg az embereket, akik körülvesznek, ők a Te tükreid. Lehetséges, hogy a Geniel angyal éppen rajtuk keresztül juttatja el hozzád az üzenetét.

Küldj szeretetet a Hold angyalok felé is, és érezd, hogy általuk is a Végtelen Isteni Fény árad le rád!

Asajah

ANGYALOKKAL GYÓGYÍTÓ JÓSKÁRTYA – MEGVALÓSÍTÁS


Új lehetőségeket valósítottál meg, és bőséget hoztál életedbe.  Ezek gyümölcseit már most élvezheted. Töltekezz a kártya gyógyító rezgésével!

 

MEGVALÓSÍTÁS

Megvalósítás
„Reményteli vágyaid beteljesülőfélben vannak. Lehet, hogy más módon teljesülnek, mint vártad, de a lényeget illetően – béke, biztonság és boldogság – mégis az valósul meg, amit kértél. Kérd az angyalaidat, hogy segítsenek hinni megvalósító képességedben. Ezzel a  hittel Isten és Te mindenre képesek vagytok.

A gondolatok megvalósításának a folyamata a  következő: először megszületik az ötlet az isteni forrásból. Majd az ötlet találkozik egy érzéssel. Ha a szeretet és a gazdagodás érzése kíséri az ötletet, létrejön a megvalósításhoz szükséges csíra. A csírát azzal neveled, ha hiszel benne, és lépésről lépésre követed az érzéseiden, álmaidon, látomásaidon keresztül érkező isteni útmutatást.” – Dr Doreen Virtue

Az Időkapuban március 31-től egészen április 4-ig SITAÉL Őrangyal tartózkodik. Ez az angyal a Szeráfok karának harmadik tagja a kiteljesedés képességét jeleníti meg és uralja, vagyis Ő az aki képes mindent gyümölcsözővé tenni.   Sitaél őrangyal Metatron Arkangyal alá tartozik – őt imáinkkal vasárnap szólíthatjuk meg.  Sitaél angyalhoz szóló ima révén karmánk teljes mértékben eltöröltetik. „Sitaél add kérlek, hogy mindenkor és mindenhol a reménység küldötte lehessek!”
Sitaél angyalhoz a nehézségek legyőzése érdekében, balsors, súlyos csapás esetén is fordulhatunk.

Asajah

Angyalokkal gyógyító jóskártya – Önelfogadás


Isten tökéletes gyermeke vagy, nincs olyan részed, ami ne lenne csodálatra méltó. Angyalaid azt tanácsolják, hogy hagyd el az állandó önostorozást, és szeresd magad!

ÖNELFOGADÁS

Önelfogadás

„Túl kemény vagy magadhoz – mondják az Angyalok. Még ha nagyon magasak is az elvárásaid, rettentő fontos, hogy szeretettel tud nézni önmagad. Az önvádak csak emésztőgödörré változtatják a lelket. Az önfejlesztés gondolatához pozitív beállítottság kell.
Nézd magad az Angyalok szemével és látni fogod,  milyen tökéletes és szent gyermeke vagy Istennek. Talán a múltban követtél el hibákat, mégse lehet olyan szavad, gondolatod, vagy tetted, amely elfordítaná tőled Isten szeretetét. Az Angyalok elfelejtették a hibákat, s csak azt hallják, hogy Isten szíve dobog benned. Feltétel nélkül szeretnek, és azt kívánják szeresd te is így önmagad. ” – Dr. Doreen Virtue

Az Időkapuban március 25-től március 30-ig JELIÉL őrangyal tartózkodik.  Ez az angyal bármilyen valóság érzékelhetővé válásának és megszilárdulásának képességét  jelképezi és uralja.Tőle származik a szilárd kitartás, a békés nyugalom. Minden viszályt, és perpatvart megszüntet.
„Jeliél nyújts nekem segítséget, Fénynek Ura, és támogatást ahhoz, hogy messze űzzem magamtól a zűrzavart, és világosság uralja az életemet.”
Jeliél mindig önzetlen és építő jellegű tanácsot ad.

Asajah

Telehold – a tudat teremtő erejével


Márciusi  rendcsináló Telehold a Mérleg jegyében

Álmaink saját életünk megtisztításáról üzennek, figyeljük a nekünk küldött szimbólumokat, mert a megoldás bennük van és ezt csak mi érthetjük meg, mert nekünk szólnak. Mindig szánj elég időt önmagadra, s gondolataidra, ne kapkod el a döntéseidet. A kitartó út sikerhez vezethet, ne feledd ha a múltadat lezárod, akkor egy új kezdetet indíthatsz el.

 

teleholdas március


„Ami fájdalmat okoz Magadnak, az már nem a Tiéd.

Légy őszinte Önmagadhoz, és nevezd nevén a dolgot:
Mi okoz fájdalmat? Mondd ki ! Utána engedd, hogy az érzések felszakadjanak.Nyisd ki a tenyered, nyisd meg a szívedet és engedd ki. Ez az elengedés része. Elengedni nem könnyű. Csak érzéssel, csak lélekkel lehet. Semmi köze az elméhez, a gondolatokhoz. Csak a szívhez van köze.”

 

Elengedés –  és Újrakezdés tehát a cél.
Te  magad teremted saját életed gondolataiddal, vigyázz hát ki teremt benned. Ha igazán megtanuljuk elfogadni magunkat, úgy ahogy vagyunk, akkor leszünk csak képesek a rajtunk kívülállókat szeretni, és elfogadni, mások szeretetét befogadni.

Erősítsd meg a hitedet.

Végezhetünk angyalszertartásokat, mágiákat is.
A Telehold angyala:  ATHITEL

A Teliholdat megelőző éjjel: a feltöltődés éjszakája.
A Telihold úgy bocsátja rendelkezésünkre fényét, hogy feltölthessük energiával kristályainkat, és természetesen testünket is. Ha tehát lehetőségünk van, kristályainkat, és más feltöltendő tárgyainkat ezen az éjszakán tegyük a szabadba, vagy legalább az ablak mellé. Fontos, hogy a lehető legtöbb fény érje őket.

A Telihold éjjele: az elengedés éjszakája
Amikor a Hold teljesen megtelik, adjunk oda neki bármit, amiről úgy érezzük, hogy el szeretnénk engedni. Ezt többféleképpen megtehetjük. Leírhatjuk, hogy mit szeretnénk elengedni, majd a telihold fényében elégetjük, illetve eltemetjük a papírost. De természetesen megtehetjük mentálisan is.

„A létezés türelmesen vár.
Amikor azt látja, hogy magad próbálkozol, ő nem szól bele – csak vár. Akár a végtelenségig is várhat, hiszen a létezésnek nem sietős. Ő maga az örökkévalóság.
De abban a pillanatban, hogy már nem küszködsz tovább,
hogy felhagysz minden erőfeszítéssel, az egész létezés megindul feléd és beléd hatol. Ekkor először kezdenek el megtörténni a dolgok.” – Osho

 

Szerdán 13.02-kor   születik meg a Telehold a Mérlegben.

Kapcsolatainkban – és nemcsak a szerelmiekben! – megkapjuk a rendezés, a diplomácia a kiegyensúlyozás energiáját, oldhatjuk a konfliktushelyzeteket. Az Univerzum segít, rezegj csak együtt vele és old meg minden vitás kapcsolatodat. Ezeket a helyzeteket azonban csak szeretettel lehet rendezni, tedd meg hát Te az első lépést. Vizsgáld csak meg mi az, ami mozgatja a kapcsolatot, mi a dolgod ezzel a kapcsolattal, mi a tanulási , fejlődési feladatod vele, egészséges-e számodra ez a kapcsolat. Vizsgáld meg életed minden szereplőjét, mert nem véletlenül kerültek az életedbe. Most a fennálló nézetkülönbségek rendeződhetnek – az energiák kedvezőek, hangolódj rá a teremtésre.

„Megtisztulok a Telehold fényében, és bevonzom életembe a gazdagságot, az örömöt, a békét, s minden jót!

 

Asajah