ENERGIAGYÓGYÁSZ kategória bejegyzései

Az Ősz színe

Barna, narancs, bordó, sötétzöld, arany.

Ezek az ősz alapszínei már ősidők óta. Miden évben születnek újabb őszi trendszínek, de azok csak divatból lesznek azzá. A eredeti árnyalatok magukban hordozzák a természet puritánságát, a megújulást, a hidegebb idők közeledtét, az otthon melegét…


Az Aranysárga, sárga: A legboldogabb szín, hiszen nevettet, felvidít, reményt sugároz! A Nap sugaraira emlékeztet, így beragyogja napunkat, ha sárga vagy arany ruhát viselünk. A sárga aktív állapotba hozza agyunk vizuális központját, így javítja a gondolkodásunkat. A tanulásban is hasznunkra válhat, hiszen ha sárga tollal írjuk le a fontos információkat, akkor azokat könnyebben megjegyezzük. Az örök fény és a hatalom kifejezője, valamint a közvetítés jelképe emberek és Istenek között. A világos- vagy aranysárga a hit, a jóság, az intuíció és az intellektus színe. A narancssárgába hajló sárga a Nap, a melegség szimbóluma, az isteni szeretet és bölcsesség színe. A kínaiak szerint a Föld, vagyis a középpont színe. Eredetileg császári szín volt – csak annak volt szabad sárga ruhát viselnie, aki a császári családhoz tartozott -, később az előkelőség kifejezője lett.

A Narancs: Életvidám, boldog színárnyalat, amely viselőjét is jobb kedélyállapotba hozza. Merészebbek, kezdeményezőbbek leszünk, ha ilyen színű ruhát öltünk! Erősíti az ellenálló képességet. Átmenet a piros és a sárga között, így a szellem és a libidó egyensúlyát jelképezi. Kínában és Japánban a szeretet és a boldogság színe. A zsidó hagyományban a ragyogás és a pompa színe.

A Piros, bordó: A vért szimbolizálja, életet és halált is jelenthet. A nemiséget idézi, a libidó színe. Az antikvitásban a szeretet, a szerelem, a szenvedély megtestesítője, ezért Rómában a menyasszonyok tűzpiros fátylat viselnek az esküvőjükön, ez a flammeum.
Az Újszövetségben a bűn, az engesztelés, a vezeklés és az áldozat árnyalata. Az európai népszokásokban a húsvéti piros tojás a termékenység jelképe. Erősebbnek, bátrabbnak érezzük magunkat a piros szín hatására. Látványa növeli a pulzusszámunkat, gyorsítja a szívverésünket, emeli a vérnyomásunkat, valamint megerősíti legyengült szervezetünket. A piros színt szeretők kreatívak, kezdeményezők, nyitottak az új dolgokra. A piros ruhát viselő nő magára vonja a férfiak tekintetét, érzékiséget sugall, és szexuális vágyakat is ébreszthet.

Barna: A természet és a Föld színe. Szimbolizálja az anyaságot, a gondoskodást, a szorgalmat és a termékenységet. Az ösztönszféra kifejezője is. Szilárd, megbízható, önuralmat tanúsító emberek színe.

Sötétzöld: A természet színe, harmóniát, lelki békét áraszt. Ez a szín a legpihentetőbb az emberi szem számára. Főként a pénzre utal, anyagi világunk meghatározó árnyalata. – Boross Nóra


Az aranysárga elvarázsol – szívesen hordok ilyen színű blúzt, felsőt, ruhát…de e bordó is kedvence az őszi ruhatáramnak és zöldben is szívesen vagyok…barna a nagykabátom.
A színek energiával töltenek fel, rezgésükkel töltekezve vidámabbá, pozitívabbá válhatunk. Mindig olyan szint viselj, ami felemel, amiben jobban érzed magad, amit örömmel viselsz. Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
léleklátó médium, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Engedd el Őt….

A Földhöz kötött lélek energiát von el tőled!

Nem minden elhunyt lélek megy át a Fénybe, amikor elérkezett az idő. Aki itt maradt földhözkötött maradt, energiát szív el az élőktől. Nem rosszindulatból, hanem azért, hogy maradni tudjon ezen a síkon. Ha megzavarodott talán azt sem tudja, hogy már meghalt. De az is lehet, hogy fontos üzenetet szeretne átadni az itt maradottaknak… Bolyong, s valahol érzi hogy rossz helyen van. Mert nincs itt már a helye. Amikor furán érzed magad, amikor arra gondolsz hogy nem vagy egyedül, akkor nem véletlenül érzed ezt. Ha rádkapcsolódik, összehangolódik veled – hadó energiával érzékelheted – ez mentálisan is káros lehet.
Gondold csak el, hogy ilyen nemes dolog is lenne, ha szabadon engednéd őt. Mert legbelül ezt akarja…mert nem ártani maradt, csak itt rekedt, s nem talál „haza”. Karmaként lesz jelen életedben, ha magadhoz kötöd –  mert nem tud vissza leszületni. Itt megjegyzem, hogy már tíz éven belüli leszületés is lehetséges – akár az unokádként is találkozhatsz újra vele.
El kell tehát engedned őt! A röghöz kötött lélek nem tud segíteni Neked, nincs helye eben a dimenzióban, csupán felzaklat, s energiát von el tőled. A Mennyország várja odaát, és oda üzenhetsz bármikor rágondolva, hogy melletted legyen – odafentről sokat segíthet neked, a megtisztulás utáni létében – akár szellemi segítőd is lehet.

Van egy különleges technika amit angyalterapeutaként megosztok veled, ha felkeresel. Angyalos konzultációban, arkangyali erőtérben dolgozom: Gyászfeldolgozással, elhunyt hozzátartozód Fény hazába emelésében is segíthetek. Terápiás megoldásokkal várom az ezoterikus Hölgyeket! Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
léleklátó médium
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Szent Kristóf, az utazók védőszentje

Nap, mint nap úton vagyunk – mindannyian utazók vagyunk!

A középkor legismertebb szentjének szent Krisfóf alakja a közlekedés fejlődésével vált egyre ismertebbé és közkedveltebbé
A legenda szerint hatalmas termetű ember volt, csaknem 6 méter magas. Ezt a rendkívüli adottságát pedig arra használta, hogy – egy folyó mellett kunyhóban élve -, az embereket a vállán cipelte át egyik partról a másikra. Egy napon, merthogy minden vágya Krisztus szolgálata volt, egy kisgyermek jelentkezett nála, hogy szeretne átkelni a megáradt folyón. Kristóf megörült, hogy lesz egy könnyű fuvarja, és átkelt, gyerekkel a vállán a túlsó partra. Amikor épségben átértek, a gyermek közölte vele, hogy teljesült Kristóf leghőbb vágya, hiszen most szolgálhatta Isten fiát, ugyanis a gyermek nem volt más, mint maga Jézus Krisztus. Szent Kristóf legismertebb ábrázolása éppen ezért: vízben gázol és egy gyermeket visz a vállán. A Kristóf (Christo-phoro) név pedig „Krisztust cipelõ”-t jelent.

Szent Kristóf imája:

Drága Szent Kristóf,
őrizz meg engem ma
minden utamon,
amerre járok.

Adj figyelmeztető jelet,
ha veszély közeleg,
hogy meg tudjak állni,
amíg az út biztonságos.
Légy mellettem,
és vezess engem,
ha a látási viszonyok
hirtelen elhomályosulnak.

Vigyél el biztonságban
úti célomig,
ahogy Krisztust vitted
karod erős ölelésében. Ámen.

Manapság szokássá vált amulettjét kocsiba felfüggeszteni, táskában tartani, karláncként, kulcstartóként magunkkal hordani. Ajándékba kapni-adni  is nagy áldást jelöl. Az amulettet kiegészítettük karneollal, ami megóv a balesetektől, acháttal, ami megvéd a lopástól, ametiszttel, ami segít a koncentrációban és mindezt a hegyikristállyal, ami generátorként felerősíti minden tulajdonságát.
Áldás kísérjen minden utadon! Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)

tarot mester-jós
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum

energiagyógyász-angyalterapeuta

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Sorsdolgaidban nagyot léphetsz!

H   E   T   I     T   A   R   O   T
október 4-től október 10-ig.

Újholdas hetünk lesz!
A TAROT BÖLCSESSÉGE ÉLNI TANÍT!
A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent ’tisztán hallottam’: A Merkúr, a Nap és a Mars izgalmas hetet tartogathat – a Mérleg újhold a Plútó rezgésekkel új kezdeteket ígér.

A Torony XIV.
Kapcsolat harmonizálásra a legjobb időszak – tisztázó beszélgetéseknek, családi dolgaink rendezésének jó ideje lesz a plútói rezgésekben.
Október 6-án 13 óra 50 perckor Újhold lesz a Mérleg levegős jegyében. Egy magas minőségű teremtő időszak veszi kezdetét a marsikus-merkúri időben. A Plútó is előreindul – változtatásra remek az idő. https://asajah.hu/ujhold-a-merlegben-a-pluto-direktbe-valt/
Teremtő angyalmágiákkal szeretettel várom a Hölgyeket!
A hét eleje levegő elem minőségben lesz.
Az őszi lakásdíszítésnek, dekorációnak is kedvez a nap energetikája – de lakás átszellőztetésre való idő van.  Nem ajánlatos műteni a csípőtájat, az epét és a veséket. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok a zsírok, olajok lesznek.  Uzsonnára az idény gyümölcsöket fogyasszátok rendszeresen, nemcsak finom, de immunerősítésre is remek – estebédre a tepsis burgonya kitünő fogás, ha szeretitek. A kozmetikusodat bátran felkeresheted, hajmosásra és fogorvosi vizithez is jó időben leszel. A védőoltást újholdkor nem tanácsos felvenni, de a régi rossz szokásoktól  érdemes lesz elválni! A Nyilas, a Vízöntő, az Ikrek és az Oroszlán napjegyeknek kedvező lesz a hét eleje – teremtő lehetőségekkel éljetek!  (A Hold a Mérleg jegyében jár, október 7-én lép át a Skorpió vizes jegyébe.)

A Halál XIII.
A marsikus  rezgések nagy tetterővel áldanak – most elakadt dolgaidban is nagyot haladhatsz, tettekre fel, ne késlekedj. Elengedésnek is jó ideje lehet – a Nap rezgése fénnyel tölti meg tudatodat – láthatod ki az, mi az ami hozzád tartozik, s kivel, mivel nincs már dolgod. Tarot opciókkal segíthetek a döntéshelyzetekben.
A hét közepe víz elem minőségben lesz.
A kertgondozás, olvasás remek időtöltést lehet – de nagymosásba is kezdhetsz.  Nem ajánlatos műteni a húgyvezetéket és a nemi szerveket. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a cukor és a szénhidrát lesz.  Az édességkedvelőknek az almáspite remek desszert lehet – vegáknak a gombapörkölt finom vacsi ajánlat.  A fodrászodat érdemes meglátogatni – hajmosásra-festésre jó az időtér energetikája – de masszásra, bőrápolásra, és kozmetikára is remek. A Bak, a Bika, a Rák és a Skorpió napjegyeknek rámosolyoghat a szerencse a hét közepében – kreatív gondolatokkal legyetek.  (A Hold a Skorpió jegyében jár, október 9-én, szombaton lép át a tüzes Nyilas jegyébe.)

A Ítélet XX.
A Vénusz-Holdban meditációra legjobb lesz a hétvége energiája – szellemi vezetőidtől remek ötleteket kaphatsz nagyobb terveidhez – megvilágosodsz, megérted az  összefüggéseket. Remek ötletekkel gazdagodhatsz a feladatmegoldásokhoz. Ha babát szeretnétek a hétvége igencsak alkalmas rezgésekkel segíthet, áldásos lehetőségben – a többi már csak rajtatok múlik! Önelemezésre is jó ezen időszak. Sorselemzéssel várlak benneteket – tarot előretekintéssel.
A hét vége tűz elem minőségben lesz.
A természeti séta kellemes program lehet, – de masszázsra is remek a hét vége energetikája. Nem ajánlatos műteni az ereket és a combnyakat. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a fehérje lesz.  Ma akár tarthattok ‘szőlőnapot’ is – nemcsak méregtelenítő, de szuper vitaminforrás is egyben.  Hajmosásra is jó időben leszel a hétvégében, de a kozmetikusodat és a masszőrödet is igénybe veheted – dinamikus energiákkal áldanak az égiek. A Vízöntő, a Kos, az Oroszlán és a Mérleg napjegyeknek kedvez a hétvége időtere – lelkes, pozitív energiákkal töltekezzetek.  (A Hold a Nyilas jegyében jár, október 11-én, hétfőn lép át a Bak földies jegyébe.)

Vigyázzatok a közlekedésben az őszi időben –  önuralommal legyetek jelen a Merkúr-Marsban. Fogyasszatok minél több folyadékot, tiszta vizet, ásványvizet, vagy akár nyugtató macskagyökér teát. Mozogjatok, sportoljatok, az immunrendszereteket erősítsétek – a megfázás veszélyes időben.
A Jupiter energiák az előrelépést támogatják minden sorsdolgodban.
Az angyalmágiában Uriel arkangyal segíthet neked az új kezdetekben – szertartásmágiában is kérheted figyelmes jelenlétét a mindennapi életedben.
Az energiák ugyanolyanok, de mindenkire máshogyan hatnak. Ha tanácsra van szükséged, szeretettel várlak egyéni, személyre szabott sorselemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, gyógyulást segítő energia átadással, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarotra Budapesten, a stúdiómba. Az ülés alatt használok ingát, pálcát, tarot lapokat – számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, és auraolvasást.
A vidékieknek és külföldön élőknek messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek – a jelen helyzetre tekintettel a budapestieknek is.

Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum

energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelemi jóslás
Számmisztika – Csipetnyi asztrológia – Auraolvasás
Energetikai tisztítások – csakra-aura harmonizálás, rontáslevétel
Angyalmágiák – Angyal jóslás – Angyal terápiák
Halott kommunikáció – kapcsolatfelvétel halott szeretteinkkel
Tanfolyamok, konzultációk, foglalkozások, terápiák
Tértisztítás
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok.

Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető!

Napi tarot a faecebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, ha olvasod.

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Az élet csak jót akar neked!

El lehet-e engedni valakit tudatosan, meg lehet-e bocsátani harag nélkül?!

Az Élet valójában mindig csak jót akar Neked – megtanít elfogadni és elengedni. Mindent eléd tol, amire csak szükséged lehet, hogy fejlődj, hogy tudatosabban élj, és rád bízza azt, hogy mit kezdesz vele. Ha ellenállsz annál nagyobb tanító leckéket küld. Nem az ellenséged, hanem a tanítód. Nem azt mutatja, hogy mit láss, hanem azt, hogy merre nézz…


Mindig olyan embert vonzol be, akire szükséged van, hogy fejlődj. Ha új kapcsolatot szeretnél bevonzani mindig az első kérdésem az: El tudtad-e engedni az előző kapcsolatodat? Feldolgoztad-e a sérelmeket? Meg tudtál-e bocsátani neki és magadnak? Mit gondolsz arról, hogy miért került ő az életedbe, és mi volt vele a dolgod, a megtanulandó leckéd? – hiszen a párkapcsolat egy  tükör. Mit tanultál az előző esetből?
Egyszerű kérdések, mégis fontos, hogy minderre választ kapjunk, ahhoz hogy elkezdődjön az új kör. És ha nem tudsz mindezekre választ adni, akkor segítek neked a válaszokat elemezni – úgy, hogy megértsd mi és miért történt veled.
Előbb elengedni kell tudni, hogy újat tudj bevonzani. Alacsony energiákkal nem lehet teremteni, se vonzani. Az, aki haragszik nem rendelkezik magasfényű energiákkal. Inkább valójában egy jó nagy blokkal a szívcsakrájában. Ha tudatosan fel is tudod dolgozni, hogy továbblépjél, a lélekben ott maradnak a negatívkép érzéslenyomatok az elmúlt kapcsolódásokból. Ezeket a tudatalattiból is ki kell emelni – ahhoz, hogy boldogságállapotba kerülj, ezt előbb el kell engedni. Törölni kell, hogy tiszta lappal indulhass. Nem a tanítás törlődik, hanem a fájó emlékek – a harag oldódik, a feszültség simul, a méreg elfolyik… Ha mindezeket tárolod olyan, mintha önsorsrontásban élnél. Az oldás régebbi lelki sérüléseket is kiemel.


A terápia során megérted, mi mi történt veled, önértékelésed is visszanyered. Energetikailag az od és éterikus szálakat még mielőtt elvágnád ki is kell azt tisztítani, harmonizálni. A lélekblokkoldás kiváló módszer arra, hogy ismét önmagadra találva, sikeresen meg tud élni a női létedet. Tiszta, örömteli lélekkel, magas energiaszinten tudsz majd belelépni az új sorskörödbe – szabad akarattal, tiszta fejjel, és tudatos akarattal! Szeretettel várom az ezoterikus Hölgyeket oldásra, blokkoldásra – terápiás megoldással is. Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta
Budapest, Örs vezér tere – Asajah stúdió
0620 278 26 12
Kamerás skypeon és kamerás messengeren is vállalok foglalkozást. Keress bizalommal – jelentkezz, hívj és időpontot egyeztetünk.

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Ha sokszor van rossz érzésed…

A rontás-átok a metafizikában is létező fogalom.

Ahogyan van áldás energia, ugyanúgy van ennek a fordítottja. Ha gyakori nézeteltérésekbe keveredsz,  megmagyarázhatatlan balesetek érnek, sokszor furcsa módon elveszítesz dolgokat, vagy állandóan akadályokba ütközöl, sokszor van rossz érzésed, akkor nem vagy ráhangolódva az Univerzumra. Minden bizonnyal önsorsrontásban élsz – vagy átok alatt állsz, érdemes rontásvizsgálatot kérned.


A rontás-, átoknak különös energiája van, ezért könnyen felismerhetőn érzékelhető. Az átok és a rontás behatol a bioenergetikai térbe, és fizikai tüneteket idézhet elő.
Az átok a rontásnál erősebb energiaképződmény – egy olyan elementál, ami ugyanolyan erejű fehér mágiával összetörhető. Sem a só, sem a piros fonál ebben nem segít – jóval erősebb rezgés szükséges ahhoz, hogy felülírja, és oldja a negatív dolgokat. Ehhez legalkalmasabb a fehér mágia és az áldás energia. Soha nem a feladónak küldjük vissza a rontó energiákat – – a számla kiegyenlítésről majd az Univerzum gondoskodik.
Rontás- átok erős fehér mágiával tisztítható, oldható és levehető! A negatív energia levétele holisztikus megoldással történik, angyali lehívások erejével, arkangyali erőtérben, illetve energetikai blokkoldással.
A személyes rontáslevételnél gyakorlatilag elég egy alkalommal – de szüksége esetén háromszor igénybe vehető, ha lenyomatok még mindig akadályokat okoznak. A rontáslevétel old és felszabadít – utat nyit arra, hogy szerencse áldásban élj. A tisztítás idejével az aurádra rátelepült negatív blokk is oldásra kerül.
Tisztító energiákkal várom a hölgyeket  fehér mágiás megoldással, ha úgy érezd, hogy megakadt az életed! Szeretettel, léleköleléssel:


Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta
Budapest, Örs vezér tere – Asajah stúdió
0620 278 26 12
Kamerás skypeon és kamerás messengeren is vállalok foglalkozást. Keress bizalommal – jelentkezz, hívj és időpontot egyeztetünk.

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Újhold a Mérlegben – a Plútó direktbe vált!

Október 6-án 13 óra 5 perckor a Mérleg újhold érkezik meg!

A belső béke és a harmónia fejlesztésének ideje jött el. Emberi kapcsolataink átgondolására, és a szakmai életünkre lehet nagyobb hatással.


Kapcsolatrendezésre: békülésre, megbocsátásra kapunk nagyobb energiát. Ez az állás arra szólít fel,hogy legyünk empatikusabbak, kompromisszumképesebbek, és toleránsabbak. Nyíljunk ki, nyíljunk meg társainknak – mély lelki beszélgetésekkel tárjuk fel érzéseinket.
Ezen a napon a Plútó igen intenzív energiákkal direktbe vált és előreindul a Bak jegyében – megújító, átalakító munkánkban segít: könnyebben tudunk most dönteni, változtatni, tenni, lépni. Először is gondold végig mit szeretnél változtatni, hogyan érheted el céljaid, kik segíthetnek neked, milyen blokkokat kell feloldani, lehet oldani. Ha kapcsolatra vágysz mit teszel érte, min vagy hajlandó változtatni a siker érdekében, és mit tanultál az eddigi kapcsolataidból, elengedted-e a sérelmeket, hogy egy új szép létbe érhess? Ha van célod, vezet oda út is! – kezdj el változtatni.
Töltsd fel, és tisztítsd meg kristályaidat, ásványékszereidet, tarot lapjaidat az újhold kristálytiszta fényével.
Az Időkapuban Rehaél őrangyal fog tartózkodni, az Erősségek karából, Chamuel arkangyal csapatából. Imaginád őt, hogy erőt adjon terveidhez: ‘Add meg nekem Rehaél angyal a kellő tisztánlátást, hogy meghozzam a szükséges döntéseket. Szeretlek téged – ámen.


Önelemző-önfejlesztő programmal, önbizalom erősítéssel, kapcsolati elemzéssel, teremtő angyalmágiákkal, útmutató tanácsadással szeretettel várom angyalos stúdiómba az ezoterikus Hölgyeket!

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta
Budapest, Örs vezér tere – Asajah stúdió
0620 278 26 12
Kamerás skypeon és kamerás messengeren is vállalok foglalkozást. Keress bizalommal – jelentkezz, hívj és időpontot egyeztetünk.

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Októberi energiák

Engedd meg a lelkednek, hogy fejlődjön!

Október a nagy lépéseket hónapja – egy új sorsikus ciklus indul el ebben a mágikus hónapban!
A hónap az tízes szám rezgése alatt áll. A tízes Az isteni rend, a befejezettség és a tökéletesség száma.  A tarot nagyarkánumának lapja a  Szerencsekereket szimbolizálja. A Szerencsekerék az egyik karmikus lap a tarot-ban, ezért bizonyos esetekben utalhat az előző életekben elkövetett adósságok rendezésének a lehetőségére is.
Októberben több fontos bolygónk újra aktívba vált – a Plútó október 8-tól, a Szaturnusz október 12-től, a Jupiter október 19-től, a Merkúr október 20-tól újra nekilódul, folytatva égi útját. Segítő energiákkal új sorsfordító lehetőséget kínálva, mellettünk, értünk rezegve lelkesítenek, motiválnak az újrakezdésben, és az előrehaladásban.
Az ősz arkangyalai: Haniel, Rafael, Zadkiel és Jeremiel –  imagináld őket, hogy sikeres időben, szerencsés helyzeteket élj meg.

A hónap jelentősebb napjai:

Október 6-án 13 óra 50 perckor Újhold lesz a Mérleg levegős jegyében. Egy magas minőségű teremtő időszak veszi kezdetét a marsikus-merkúri időben. Teremtő angyalmágiákkal szeretettel várom a Hölgyeket!

Október 7-én a Vénusz bolygó a tüzes Nyilas jegyébe lép. Lelkes, előrevivő szenvedélyes energiákat kapunk céljaink megvalósulásához. Sorselemzéssel, is kereshettek.

Október 20-án 16 óra 56 perckor Telihold lesz a tüzes Kos jegyében. Elengedő mágiáknak jó ideje lesz – átok-rontáslevétellel, elhunyt fény hazába emelésével, és kapcsolat harmonizálással is segíthetek, ha felkeresel.

Október 23-án 6 óra 51 perckor a Skorpió jegyébe lép a Nap. Mély meditációra, önelemzésre kitűnő időszak. Felsőbbrendű Én gyógyító angyalos meditációra jöhetsz hozzám e misztikus időszakban.

Október 27-én Tízmilliószoros napunk lesz ismét!
Teremtő mágiákkal – várlak szeretettel. Keressétek pozitív emberek társaságát!

Légy felelősségteljes sorsirányító.
A hónap első felében fellépő kommunikációs zavarok a türelemre tanítanak, a harmóniára nevelve okítanak: ez a fény megtalálásának ideje lesz.
A hónap második felétől a kapcsolatokban lehet rendet tenni. Párkapcsolatokat lehet felsőbb lélektársi szinte helyezni, Szeretettel, elfogadással, nagyobb empátiával közeledjetek társaitokhoz, a hüvö9sebb őszi napokban, és törekedjetek a szeretet kimutatására.
Mozogjatok, sportoljatok, túrázzatok, kiránduljatok a földhözkötéssel a gyökércsakrát  erősítsétek – tartózkodjatok a friss levőben, a pompázatos színekkel megáldott, spirituális őszben. Őrizzétek meg egyensúlyotok, és fizikai erőnlétetek, immunrendszeretek magas rezgésében Gaia közelében.
Sokaknak kedvező lehetőségeket, sikert, szerelmet jeleznek a bolygók októberre, másoknak nagy kihívást, erőpróbát. Egyre tudatosodhat bennünk, hogy csak mélyreható, gyökeres változást hozhat megújulást.
Bővebb információt minderről egyéni, személyes konzultációban kaphatsz – jelentkezz be hozzám bizalommal!
Ha kíváncsi vagy a te sorsod mire fordul – terápiás foglalkozásokon segíthetek a döntésekben, és az önbizalom erősítésben is! – keress meg konzultációs időben három hónapos tarot útmutatóval várom szeretettel az ezoterikus Hölgyet!

Áldásos hónapot kívánok, szeretettel, mindenkinek!

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta
Budapest, Örs vezér tere – Asajah stúdióű
0620 278 26 12
Kamerás skypeon és kamerás messengeren is vállalok foglalkozást. Keress bizalommal – jelentkezz, hívj és időpontot egyeztetünk.

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

 

Programajánló – október

Asajah stúdió – októberi programok – foglalkozások, tanfolyamok!

„Szabaddá válni valamitől, nem valódi szabadság. Én nem arról a szabadságról beszélek, amikor megtehetsz bármit, amit akarsz. Az én szememben a szabadság azt jelenti, hogy önmagad vagy”. – Osho

FELSŐBBBRENDŰ ÉN – GYÓGYÍTÓ ANGYALMEDITÁCIÓ
https://asajah.hu/felsobbrendu-ened-az-isteni-onvalod-lenyegeben/

ENERGETIKAI TISZTÍTÁSOK – REZGÉSSZINT EMELÉS
https://asajah.hu/energetikai-tisztitasok-csakra-aura-harmonizalas/

VEZETETT TISZTÍTÓ, REZGÉSSZINT EMELŐ MEDITÁCIÓK
https://asajah.hu/vezetett-tisztito-rezgesszintemelo-meditaciok/

TEREMTŐ PROGRAMOZÁS – VIZUALIZÁCIÓS AGYKONTROLL
https://asajah.hu/teremto-programozas-gyakorlatban/

ŐRANGYAL BEHANGOLÁS- ANGYAL KOMMUNIKÁCIÓ
https://asajah.hu/orangyal-behangolas-inkorponacio/

ANGYAL TANFOLYAM I.
https://asajah.hu/majusi-angyal-tanfolyam/

ANGYAL TANFOLYAM II.
https://asajah.hu/angyal-tanfolyam-ii/

ANGYAL TAROT
https://asajah.hu/atlantiszi-angyal-tarot/

ANGYAL MÁGIÁK – ANGYAL SZERZŐDÉSEK-GYERTYAMÁGIA
https://asajah.hu/3495/

SZERELMI ANGYALMÁGIA TANFOLYAM
https://asajah.hu/angyalvarazslat-2/

ÚHULLÁMOS EZOTÉRIA – Spirituális lélekgyógyászat – újhullámos ezotéria
https://asajah.hu/spiritualis-lelekgyogyaszat-ujhullamos-ezoterikus-pszichologia/

TANFOLYAMOK: Védelmi tanfolyamok – átvezető technikák – szellemlevétel – rontáslevétel – energetikai tisztító rituálék – tértisztítás.
https://asajah.hu/tavasztol-indulnak-az-uj-tanfolyamok-asajah-studio/

INGA TANFOLYAM
https://asajah.hu/inga-tanfolyam-spiritualis-holgyeknek/

TAROT KONZULTÁCIÓK
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

EGYÉNI KONZULTÁCIÓK
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/?fbclid=IwAR2PTzTBximna5axyEK9EDmDfznZcWiqT-tiD35k9zDOEKXWmbS3rJ1B6HU

A tanfolyamok elvégzése egyéni konzultációban is lehetséges – a vidéken, külföldön élők számára, kamerás messengeren és skypeon megoldással történő foglalkozásokkal. Szeretettel várom a spirituális úton levő ezoterikus, exoterikus Hölgyek jelentkezését! Lélekölelésem:

Asajah
spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum –  léleklátó médium
energiagyógyász–angyalterapeuta

Budapest-Örs vezér tere
Asajah Stúdió
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig – előre egyeztetéssel hétvégén is!
Bejelentkezés: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren is elérhető vagyok a konzultációk tekintetében.

Internetes weboldalam, nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu/

A célok elérésének eszköze

Adj hálát tehát minden jóért, ami hozzád elért!


De hálát adhatsz a problémáidért is, mert ekkor az ezáltal gerjesztett jó érzések energiái segítenek magadhoz vonzani az adott gond megoldási frekvenciáit, a megoldás energiáit, s lehetőségeit is. Szeretettel ajánlom számodra a 396 rezgését.

A 396hz – Ez egy nagyon erős mágneses mező. A célok elérésének eszköze.

https://www.youtube.com/watch?v=0zLTHXLkDj4

Lehetőleg akkor kezd el hallgatni, amikor senki sem zavar meg, mondjuk pld. elalvás előtt. A még jobb hatás érdekében használj jó minőségű fülhallgatót. Fókuszálj közben a hangokra, hagyd, hogy vezessenek. Legalább hat hétig hallgasd, minden nap 15 percen át. Ugyanakkor sosem szabad, hogy kötelességnek érezd. Ha épp semmi kedved hozzá, hagyd ki. Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu