EZOVILÁG kategória bejegyzései

Egy kedves ünnep

Mikulás

Szent Miklós a keleti egyháznak máig a legtiszteltebb szentje. Krisztus után született 245-ben, Patara városában egy gazdag család gyerekeként. Már kisgyerek korában árva maradt, szüleit egy járvány vitte el. Szüleitől örökölt vagyonával, nagybátyjához – aki érsek volt – Patara város kolostorába költözött. Már kisgyerek korában megszerette az ottani életet és végül a papi hivatást választotta. Életét mindvégig az emberiségnek és a gyerekeknek szentelte.

A Mikulás igaz története:
https://asajah.hu/boldog-mikulast-mindenkinek/


Immár hagyomány, hogy a  Mikulás az ötödikéről hatodikára virradó reggel rakja az előre elkészített csizmákba az ajándékait. A Mikulás érkezését mindenki izgatottan várja – kicsik és nagyok is örülnek az érkezésének, így ez a nap egy kedves szokás, örömteli ünneppé vált.

Jó dolog, ha ilyenkor összejön a család – nálunk ez szép szokás. Keresd a  rokonok, a bárátok társaságát.  Jöjjetek össze, találkozzatok, üdvözöljétek egymást.  Készíts apró gesztusajándékot szeretteidnek. Ezen a napon is ajándékozzuk meg egymást a szeretet fényével!

BOLDOG MIKULÁST MINDENKINEK! Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
energiagyógyász angyal-és gyászterapeuta
léleklátó médium, spiritiszta-orákulum
önismereti- és párkapcsolati tanácsadó

Internetes weboldalam, nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu/

Tiszteld meg otthonod új névvel

Minden szónak egyéni, misztikus rezgése van!

Gondosan válaszd ki a nevet, mert az a név saját hatalommal rendelkezik. Erősítsd meg otthonod olyan névvel, melynek célja és jelentése van számodra,
Utalhatsz például otthonodra templomként, palotaként, gyógyközpontként, megszentelt földként, a megújulás helyeként, de más hasonló névvel is illetheted.

Légy kreatív. Figyeld meg, hogy viselkedésed miként változik meg, miután nevet adtál otthonodnak. Használd ezt a módszert arra, hogy felemeld otthonod és az életed és békességre lelj. – Queen Afua: Szakrális nő

 

Adventi fohász


„Istenem add, hogy tudjak megpihenni, meglátni a szépet, belefeledkezni a pillanatok varázsába és elengedni a végeláthatatlan teendők listáját a fejemből. Segíts ellazulni, és megtett lépéseimre büszkén visszanézni. Meglátni a csodát, abban amit elértem, amit tettem és büszkén megjutalmazni önmagamat hálás elégedettséggel. Segíts meggyőződéssel felnézni önmagamra, és hinni abban, hogy engem is szerethet az Élet!” –  Deverdics Éva

Az erő

•Az Univerzumban mindennek van elektromágneses mezője és elektromágneses frekvenciája. Beleértve a gondolatokat és érzéseket.
• Minden, amit érzel, legyen az jó vagy rossz, meghatározza, milyen frekvenciát rezegsz, és olyan embereket, eseményeket és körülményeket vonzol be, amelyek ugyanazon a frekvencián rezegnek.
• Ha egy bizonyos napon megváltoztatod a rezgésed frekvenciáját azáltal, hogy megváltoztatod az érzéseidet, akkor körülötted minden átalakul, mert új frekvencián fogsz rezegni.
• Megváltoztathatsz valami rosszat, ami az életedben történt. Sosem késő, mert megváltoztathatod az érzéseidet.
• Sokan hagyják az érzéseiket az autópilótán. Az érzéseid a reakciód arra, ami velük történik. Azt azonban nem veszik észre, hogy az érzéseik okozzák azt, ami velük történik.
• Ahhoz, hogy megváltoztass valamin, függetlenül attól, hogy az az egészségeddel, a pénzeddel, a kapcsolataiddal vagy az élet bármely más aspektusával kapcsolatos, meg kell változtatnod az érzéseidet.
• A hibáztatás, a kritizálás, a hibákra való rámutatás és a panaszkodás a negatívitás formái, és mindez csak konfliktust hoz az életedbe.
• Távolítsd el a szókincsedből a szörnyű, szörnyű, kellemetlen, hátborzongató szavakat. Használj több olyan szavakat, mint fantasztikus, csodálatos, mesés, briliáns és ragyogó.
• Még ha csak 51%-ban vannak jó gondolataid és érzéseid a nap folyamán, újra egyensúlyba hozod az életed.
• Minden nap lehetőség egy új életre. Minden nap fordulóponttal nézel szembe az életedben. És egyetlen nap alatt megváltoztathatod a jövőt azzal, hogy megváltoztatod az érzéseidet. – Míra Linda Kovács

Optimista vagyok és hiszek benned…

Az igazi barát isten ajándéka

„A legjobb barát néha kegyetlenül őszinte, néha rávilágít a hibáinkra, sőt, néha ő meri egyedül kimondani, amit hallanod kell. De az is biztos, hogy a legjobb barát az, aki elsőként áll majd ott, hogy felkaparjon a földről, miután hibát hibára halmoztál, és nem fog szólni egy rossz szót sem. Akkor már csak támogat.” – Leiner Laura

Pont arra valók a barátok, hogy kimondjanak olyan dolgokat, amiket nem mond ki magának az ember. Az igaz barát Isten ajándéka. Minden barátság alapja az őszinteség. Két ember között mindig ott kezdődik, hogy egymásra bízzák a titkaikat. A szeretet valamennyi válfaja közül csak a barátság által lettünk istenekhez vagy angyalokhoz hasonlókká.  Bármit is kezdtek az életetekkel, az nem lesz fergeteges, ha nincsenek mellettetek barátok.


Terapeuta tehát csak akkor kell, ha nem találsz magadnak valódi barátokat. Akinek valódi barátai vannak, nincs szüksége terapeutára. Az igazi terapeuta az, akit az érdekel, hogy tulajdonképpen Te ki vagy. Aki nem azzal foglalkozik, hogy te kivé váljál, vagy hogy jó páciens legyél. Az empátia, a közvetlen hang  a legfontosabb.
Optimista vagyok, és hiszek benned, megteremtem azt a biztonságos teret, ahol szégyenérzet nélkül beavathatsz a lelki gondjaidba. Lehetsz előttem önmagad, meghallgatlak, és megértelek. Segítek feltárni azokat a tényezőket, amelyeket magad ellen használsz tudattalanul. Hiszem, hogy a közös munka során, a személyes változásokon keresztül jobbá tudod tenni az életedet.
Szeretettel várom spirituális tanácsadásaimra, foglalkozásaimra angyalos stúdiómba, a spirituális úton járó ezoterikus, exoterikus Hölgyeket. Kérj időpontot, egyeztess velem. Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Népszerű ételek

Adventi kalács

Az adventi kalács a karácsonyi asztalt is díszítheti – vendégváró sütinek is kiváló.  Ízlés szerint lehet vaníliával ízesíteni vagy reszelt citrom héjával.

Hozzávalók  – két kalácshoz:
1 kg liszt,
10 dkg vaj,
él liter tej,
10 dkg cukor,  (édesítőszer)
5 dkg élesztő,
1 dkg só,
néhány tojás

Elkészítése: A tejet melegítsük langyosra, majd morzsoljuk el benne az élesztőt egy kevés liszttel és cukorral csináljunk belőle lágy tésztát. Takarjuk le egy ruhával, és hagyjuk megkelni 15 percig – ez lesz a kovászunk. Ha a kovász megkelt, akkor hozzádagasztjuk a többi lisztet és a hozzávalókat – alaposan gyúrjuk át!
Formáljunk belőle egy darab nagy cipót, felezzük el, majd azokat is formázzuk kerekre, és tegyük őket külön-külön letakarva félre, hogy 20-30 perc alatt ismét megkeljenek. Akkor van kész, ha duplájára „dagadt” méretben a cipónk.

Fonjuk meg a tésztát, ahogy egy hagyományos kalácsnál is tennénk, azonban itt a végén alakítsuk koszorú formájúvá az egészet. Ha készen vagyunk, akkor kenjük le a tetejét tojással, majd pihentessük egy meleg helyen 15 percig, utána ismét kenjük le a tetejét.
Megszórhatjuk dióval vagy mandulával, majd tegyük előmelegített sütőbe, és közepes hőfokon, légkeverés mellett süssük meg.
Ha szeretnénk kísérletezni, akkor a felezés után az egyik cipóhoz adhatunk aszalt gyümölcsöket, mazsolát.
Ígéretes recept – talán érdemes kipróbálni. Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
párkapcsolati tanácsadó

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Olykor helyénvaló…


„Olykor helyénvaló kifejezni a félelmet, a szomorúságot, vagy a dühöt, ám az energiát teljességgel kifelé kell irányítani, nem szabad bent tartani. Az érzelmek kifejezésének tökéletesnek és erőteljesnek kell lennie, azután pedig nyom nélkül el kell tűnniük. Az érzelmeid felett tehát úgy kell uralkodnod, hogy hagyod őket áramlani és távozni.” –  Dan Millman