EZOVILÁG kategória bejegyzései

A szavak ereje

 

A mostani időszak ideális az Életünk átgondolására, a fejlődési utunk megértésére és az időszerű cselekvésre – olvassuk az asztrológiában. Péntek estére érdemes azokat a kommunikációkat időzíteni, ahol eredményt és harmóniát szeretnénk elérni.
A hét tehát a jó hangulatú, termékeny beszélgetések időszaka.

A héten a szavak erejével teremthetünk.

szavakereje

 

„Az emberek játszanak a szavakkal.
Úgy éppen, mint a gyermekek a játékkockákkal.
Csakhogy a szavak veszedelmesebbek, mint a játékkockák.
Nem lehet összeszedni őket, és elrakni a ládába, ha rosszul sikerült a játék.
A szavak örökre ott maradnak, ahová az első pillanatok hangulatában helyeztük őket.
Láthatatlanok és megfoghatatlanok, és ezért nem lehet kijavítani a hibát, amit elkövettünk velök.
Az emberek hihetetlenül könnyelműen játszanak a szavakkal.” – Wass Albert

 

A szavaknak mágikus ereje van.
Tudjuk azt, hogy az embert egy energia mező veszi körül, amit egyesek aurának mások morfogenetikus mezőnek neveznek. Lelkünk és testünk kétféle energiát vesz fel. Az egyik fajta energiát a gerinccsatorna mentén meghatározott helyeken elhelyezkedő csakrákkal nyeri. A másik energiához a táplálék útján jut hozzá szervezetünk. A csakráknak fő feladata az energiák felvétele és leadása.
Mindegyik csakra, hozzá van rendelve egy bolygóhoz, melynek energiáját közvetíti az embernek. Valamennyi csakrának meghatározott számú sziromlevele van. Minden egyes sziromlevélhez, vagy egy magán, vagy egy mássalhangzó van rendelve.
Tehát, ha kigondolok valamit, azt szóban megfogalmazom, akkor az éppen aktuális sziromhoz rendelt hangzót megrezegtetem, ő a megfelelő bolygó energia rezgését magához fogja vonzani és a gondolatot anyagi formába, fogja önteni.
Bármelyikük, ha csak arra tud gondolni ez nekem sohasem fog, sikerülni ne csodálkozzon a fentiek ismeretében, ha meg is teremtődik ” kívánsága „.
A hangok betűkből állnak. A betűk, mint tudjuk, magánhangzókból és mássalhangzókból tevődnek össze. Ha a betűkből gondolatainkon keresztül értelmes szavakat alkotunk és azt a megfelelő erejű gondolati energiával feltöltve, kiindítjuk az éterbe az egyetemes energiákat mozgásba hozza, és meggyorsítja azoknak a megtestesülését!
A betű hangalakja ilyenkor magához vonzza a hozzá tartozó energiát. Jól gondold meg minek adsz energiát!

Gondolatainkból, beszédünkből önmagukat megvalósító, beteljesítő próféciák válnak, azaz Testet öltenek. Érzelmi és gondolati világunk, egy tükörként jelenik meg életünkben.

Asajah

Nincsenek véletlenek


„Minden úgy történik, ahogy történnie kell. Bármennyire is van szabad választásunk, a sorsot nem lehet megváltoztatni. Aminek meg kell történnie, az így vagy úgy, de mindenképpen megtörténik.” – J. R. Ward

 

nincsvele


A szinkronicitás fogalmát Carl Gustav Jung svájci pszichológus vezette be, amit arra a megfigyelésére alapozott, hogy ha tudatunkban egy bizonyos információra vagy szimbólumra koncentrálunk, akkor a szimbólumhoz kapcsolódó jelenségek gyakorisága felszaporodik az életünkben. Jung a saját példájában a „hal” szimbólumát említi. Ha sokat gondolkodsz, vagy beszélsz a halakról, akkor rövidesen a halakkal kapcsolatos események és szimbólumok sokasága fogja megtölteni az életedet, egyszerűen azért, mert a tudatodat arra fókuszálod.

“Nem hiszek a véletlen találkozásokban. A világ törvénye olyan, hogy ami egyszer elkezdődött, azt be is kell fejezni. Nem valami nagy öröm ez. Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben… két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak akkor amikor megértek e találkozásra.” – Márai Sándor

Minden egyes esemény, személy okkal jön az életünkbe, és mindennek az az oka, hogy tanulj belőle, fejlődj, jobb légy! Hogy egy adott eseményből, személytől megtanuld azt, amit meg kell tanulnod.


A sors útjai kifürkészhetetlenek. Az Élet segít megtenni a szükséges lépéseket, ha elég nyitott vagy. A semmiből varázsol apró csodákat eléd, olyanokat, amik aztán meghatározzák az egész életedet, és visszanézve világossá válik, hogy tökéletes rendben és összefüggésben alakítják az életedet. Ezt a jelenséget a hétköznapi spirituális gondolkodás úgy hívja, hogy „nincsenek véletlenek”, vagyis mindennek, ami veled történik az életedben oka van és ez az ok te magad vagy.
Minden esetben, amikor egy esemény feltűnően sokszor ismétlődik meg az életedben érdemes elgondolkodnod rajta, hogy mit üzen neked az a történés.

Mikor naponta többször is „véletlenül” összefutsz egy ismerősöddel az nagy valószínűséggel azt jelenti, hogy valami üzenetet hordoztok egymás számára. Ilyenkor érdemes megállnod egy pillanatra és váltanod néhány szót az illetővel, hogy megtudhasd mi dolgotok van egymással. Egy olyan folyamat részese vagy ebben a pillanatban, ami az emberiség egész eddigi történetében példa nélkül való. Elképesztően fontos, hogy odafigyelj az életednek erre a „szokatlan” változására.


A „véletlenek” sorozat mind azoknak a segítő energiáknak az összessége, amik a spirituális felemelkedésedet szolgálják. Segíts ezeknek az energiáknak, hogy ők is segíthessenek a spirituális fejlődésedben.

Újhold a Bika jegyében – bőségben gazdag május

 

Pénteken este 21:30-kor megszületik az Újhold a Bika jegyében.
Felismerhetjük eddigi hibás hozzáállásunkat, megkövült hitrendszereinket az anyaggal és a pénzzel kapcsolatban, amelyeket így el is engedhetünk. A most induló Hold-ciklus rendkívüli termékenységet biztosít. A mai napon  százszoros energiák segítenek bennünket.

újholdkék

Az Újholdkor és a Teliholdkor végzett Varázslatok – Mágiák 100-szoros teremtő energiákkal hatnak. Használjátok ki a mostani energiákat. Ha bárhol is gátakat érzel az életedben, ott blokkok lehetnek és ezt egy Blokkoldással meg lehet,és meg is kell szüntetni! Hiszen csak ezután tudsz majd teremteni.

Az Újhold energiája minden új dolog kezdését, elindulását támogatja. Sikeresebben szabadulhatunk meg a rossz szokásainktól, negatív hitrendszereinktől, sokkal könnyebben és gyorsabban tehetjük le az Életünket akadályozó blokkokat, ha Újholdkor engedjük el őket, és kezdjük el új Életünket.

Újholdkor érdemes meditálni a céljainkról, vágyainkról, álmainkról.
Az ebben az időben végzett teremtő meditáció a leghatékonyabb, mivel az Újhold energiája ilyenkor támogatja, erősíti a legjobban az új dolgok, célok létrejöttét, megvalósulását.

Ha méregteleníteni szeretnél, ez a legjobb időszak erre, mert a test egyébként is ebben az időszakban méregtelenít a leghatékonyabban. Ha fogyókúrázni szeretnél, vagy egy rossz szokásodat hátrahagyni, kezd el Újholdkor. Az Újhold energiái különösen támogatják, ha valami újba kezdesz, és könnyebben fogod venni az ezzel kapcsolatos esetleges akadályokat.

Újholdkor  céljaitokhoz új hozzáállást találhattok, új útra léphettek, az anyagi biztonság álmából valóságot teremthettek. Hittel, cselekvéssel, szeretettel csodákat tapasztalhattok meg! Tehát most az a dolgod, hogy írd össze a reális álmaidat, amiket szeretnéd, hogy hamarosan  valóságként köszöntsd az életedben. Tervezd meg, milyen lépéseket kell megtenned a céljaid elérése érdekében, kikkel kell felvenned ehhez a kapcsolatot, akik segíthetik álmaid megteremtését. Minél többet foglalkoztok saját vágyaitokkal, minél több szeretet energiával tápláljátok, minél többször képzelitek el, mintha már valóság lenne, annál hamarabb jelenik meg az életetekben.

Vizualizáld minél többször megváltozott életedet, minél aprólékosabban, szívedben hálával és szeretettel.

Asajah

Májusi energiák – Az égiek segítenek!

 

Május  a csendes őszinte felismerés és szeretetteljes elfogadás hónapja. A hónap első három hetében varázsütésre felkarolnak bennünket és segítenek az Égiek.

 

közese

 

Az önmagunk szeretete és őszinte elfogadásának gyümölcse a május hóna energiája. Önmagunkká válni- felismerni saját Fényünket.

Május az ötödik hónap – a  tarot nagy arkánum ötödik lapja a Pápa/Főpap  – ideje elgondolkodni az élet értelmén – nézzünk mélyen önmagunkba.

Lépj be a saját valóságod energiája – a saját belső teredbe.

Most lassíts, törekedj a nyugalomra, a pihenésre, a gyógyulásra. S ahogy harmonizálod magad – újra a teremtés körforgásához érsz el: alkoss és  teremts!

Ez az időszak már a boldog felismerések, kitárulkozások időszaka, a megtapasztalások időszaka. az itt és a mostban jelen lenni időszaka.

 

Pünkösd beavató energiája  felemelő, csodálatos segítő energiával lát el minket. Áldás minden létezőre!

 Ezeket az energiákat csak akkor tudjuk használni, ha   megértünk már erre az összekapcsolódásra. Ezért kérhetünk magunk mellé angyali segítőket is. Eljött az idő hogy meggyógyítsuk életünket, és kapcsolatainkat – végre felnőttek tudjunk lenni!

 

A hónap mágikus napjai: 5, 14, 23.
Ezeken a napokon az energiák sokkal intenzívebbek és bennünk erőteljesebben dolgoznak, tehát:  ezeken a napokon figyeljünk jobban önmagunk belső lényére.

Légy tudatos!

Ne ne menj  bele a drámákba és a játszmákba,  engedd be az életet,  hogy az életküldetésed megélhesd – az égiek útmutatást küldenek, és ezt becsüld is meg!

Beszéld meg a benned levő Aranyangyalnak, hogy tisztítani akarod a lelkedet,  változtatni szeretnél a sorsodon – és segítsen ebben Neked! Ne hagyod magad tovább sodortatni, hanem  légy mostantól aktív teremtője  életednek. „Minden, ami él, szeretetből születik, és a szeretet is tartja fenn.” – Müller Péter.  A fizikai síkon élő ember fantasztikus lehetőséget kap a spirituális fejlődésre.

 

Asajah

ANGYAL GYERTYAMÁGIA TANFOLYAM!


„Az angyalok a szellem síkján élő energialények, akik segítségünkre vannak mindennapi életünkben.”

Tanfolyam időpontok:
Délután 14-től 17-ig.

2023. szeptember 23.

Egyéni konzultációban pedig választott napokon!

A TANFOLYAMON MEGISMERHETED A TITKOS SZIMBÓLUMOKAT.
BEAVATÁST KAPSZ A JELEK EREDETÉBE, ÉS HASZNÁLATÁBA.

angyalságosság


VARÁZSLAT az égi elementálokkal!

Könnyen elsajátítható módszer, a rend és tisztaság jegyében.Eredeti szimbólumokkal – a tradicionális angyalpecsétek erejével – a piramis terében.

A TANFOLYAM RÉSZE:
Rezgésszintemelő, tisztító meditáció.

A TANFOLYAM ÍROTT ANYAGA TARTALMAZZA azokat az angyal szimbólumokat, amelyekkel a gyertyamágia elvégezhető!

MEGTANULHATOD A TITKOS JELEK JELENTÉSÉT és használatát!
ELAKADT ÉLETHELYZETEK NAGY SEGÍTSÉGEKÉNT alkalmazhatjuk az ősi szertartást.

ÍROTT ANYAG AJÁNDÉKBA minden tanfolyamot végzett számára!

A TANFOLYAM EGY NAPOS!

Megismerkedhetsz mindazzal a tudással, amit a beavatottak számára elérhetővé tett az atlantiszi mágia.

AZ ANGYALSZIMBÓLUMOKKAL VÉGZETT SPIRITUÁLIS VARÁZSLAT NEMCSAK ÖNMAGUNKNAK HOZHAT ÁLDÁST, HANEM MÁSOKNAK IS NAGY SEGÍTSÉG!

Készíthetünk gyertyamágiát:
– szerelembevonzásra,
– sikerre, szerencsére,
 – új élet kezdéséhez,
– anyagi biztonsághoz
– meditáció, gyógyítás segítéséhez,
– életfeladat megtalálásához stb.

A részletekről érdeklődni a facebook profiloldalamon lehet üzenetben!

Léleköleléssel:
Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Budapest-Zugló, Örs vezér tere
AsAjAh Studio

Érdeklődni, bejelentkezni: 0620 278 26 12

ANGYALORSZÁG

A bennünk élő mágus ébredezik


A hálás szív vonzza a csodákat!

Égi kapuk nyilnak


A bennünk lévő mágus ébredezik.

Az idei év fő üzenete annak felismerése, hogy teremtő erővel rendelkezünk, melyet a belső képalkotó technikával, szómágiával és konkrét cselekvő erőnkkel tudunk életre kelteni, s mellyel teljes egészében uralni tudjuk a sorsunkat! A bennünk élő mágust ébreszti fel tehát ez a nyár. S az imagináció és a szómágia képessége lesz az eszköz a kezünkben. Persze Istennel a szívünkben.

A szómágia fontos szerephez jut!
Hiszen a legtitkosabb, legnagyobb hatású mágikus erő a hangosan kimondott gondolat! Ennek egyik egyszerű formája, ha például úgy indítjuk a napot, hogy hangosan kimondjuk:
„Áldás van a mai napon és mindenkin akivel ma találkozni fogok! Áldás van a szeretteimen!” És este lehet így befejezni a napot: „Áldás van a mai napon és mindenkin, akivel ma találkoztam! Áldás van a mai estén és áldás van a mai éjszakán!”

Az Égi Kapu biztosan megnyílik ezen a nyáron.
Egyéni döntés ki sétál be rajta – s ki marad meg a régi életében melyet a félelem és az állandó rettegés ural. Aki megérti azt, hogy ez nem kívül dől el, hanem belül az nyeri a csatát. Ugyanis háború dúl. De nem úgy, ahogy azt beállítani igyekszenek.
A lelkekért folyik a harc magasabb – és alacsonyabb – szinteken. De most minden Égi Segítő azon dolgozik, hogy minél többen emelkedjenek fel egy „magasabb rezgésszintre”, s kezdjenek el IGAZI istenes életet élni. Ahol nem kell egymástól elszívni az erőt különféle manipulációs technikákkal, mert mindenki képes saját belső teremtő erejéből meríteni. Ahol szívében mindenki összekapcsolódik Istennel.

http://www.csillagtitkok.hu/cikkek/a-felebredes-eve.html

„Az élet szép, kérdezz csak meg egy boldog embert!”

Az Életben egyetlen dolog állandó: a változás.

Mégpedig azért, mert az Élet fejlődés, ami csak a változás révén mehet végbe. Az állandó változás során sokszor vannak pillanatok, amikor érdemes végiggondolni, vajon jó-e az út, amelyen éppen haladunk. Nem kellene valamit másképpen tenni, hogy boldogabbak lehessünk?

Uj életet

Kezdjünk új életet, vagy okosabban folytassuk a régit!? Érdemes egy tiszta fehér lapot magunk elé venni, és felírni az elmúlt év sikereit és kudarcait. Vizsgáljuk meg a kudarcokat! Vajon hogyan érintenek bennünket most? Milyen okok vezettek a sikertelenséghez? Tudtunk volna változtatni rajta? Esetleg kitől kérhettünk volna segítséget?

Ugyanígy vegyük szemügyre a sikereinket! Milyen sikerekre vágytunk úgy egy évvel ezelőtt? Hogyan értékeljük most, amiket elértünk? Miért fontosak azok a sikerek? Kinek köszönhetjük, kitől kaptunk támogatást? Magunkban milyen tulajdonságaink voltak fontosak a sikerhez? Milyenfajta sikereket értünk el? Magánéleti vagy szakmai van többségben?
Soroljuk fel, ahogy az eszünkbe jutnak a vágyak, minden, amit ebben az évben jó lenne elérni, a fogyástól elkezdve a szerelmen át egészen a szakmai előrelépésig!
A vágyakat most rendszerezzük! Írjuk egymás alá, mellé pedig azt, hogy ez eléréséhez mit kell megtennünk, kinek a segítségét kérhetjük, esetleg min kell változtatnunk. Érdemes kisebb lépésekben is megtervezni a végrehajtást. Valahogy így: szeretnék öt kilót fogyni márciusig, ezért minden héten kétszer tornázom, és utánanézek valami egyszerű diétának. A nagyobb vágyakat is érdemes kisebb részletekre szétbontva, akár hónapokra tervezve megvalósítani.
Miközben tervezünk, gondolkodunk, világosan kell látnunk, hogy néhány alapvető tulajdonságunk erősítésére szükség lesz, ha sikereket szeretnénk egy év múlva a papírunkra írni.

1. Tudomásul kell vennünk, hogy semmi nem történik azonnal, minden cél eléréséhez szükségünk van türelemre!
2. A célok elérése közben nem mondhatunk le a végső sikerről, vagyis szükségünk van kitartásra!
3. Tudnunk kell, hogy bármit elérhetünk, így aztán támaszkodunk kell az önbecsülésünkre!
4. A legnehezebb pillanatokban sem szabad lemondanunk a cél eléréséről, a legapróbb vágy esetében sem, így erősíthetjük a hitünket!

Miközben hagyunk időt arra, hogy a múlttal és a jövővel foglalkozzunk, ismerjük meg a jelen fontosságát! A buddhizmus egyik alapelve szerint a sóvárgás nélküli élet a boldog élet. Azaz: ha megelégedettek vagyunk a mával, a jelennel, az egyetlen idővel, amelyet képesek vagyunk tudatosan megélni, úgy közelebb jutunk a megelégedett létezéshez. Ahelyett hogy vágyakozunk a múltbeli szép emlékeink után, vagy hajszoljuk a jövendő pompás ígéretét, hagyjunk időt arra, hogy megéljük a pillanat örömét. Egészen apró dolgokra is!
Tegyünk egy próbát! Együnk meg két almát. Az elsőt lassan, ízlelgetve minden falatot, átérezve az ízeket, az aromát, belegondolva a napsütésbe, amely a gyümölcsöt érlelte. Hagyjunk elegendő időt minden falatra!
Most együnk meg egy almát úgy, mintha egy megbeszélés előtt hirtelen csak éppen egy almára jutna idő, minél gyorsabban, közben akár az óránkat is nézhetjük. A két alma közti különbség a lényeg. Új életünk első és legfontosabb célkitűzése lehet ez: élni és megélni a mát!

„Az élet szép, ha azzá tesszük.”

– Vezess naplót! Írd bele élményeidet, érzéseidet, találkozásaidat! Nem muszáj mindennap, de érdemes minden fontosnak tartott pillanatról bejegyzést készíteni. A napló segít abban, hogy a jelent tudatosabban éld meg, és még abban is megerősít, hogy visszatekints életed fontos pillanataira.

– Mielőtt felkelsz, reggel gondold végig, mi mindenért lehetsz hálás. Mi az, ami körülvesz, kik azok, akikkel jó együtt élned, milyen örömteli dolgok részei az életednek? Amint tudatosan gondolkodsz a hétköznapi örömeidről, máris tudatosan éled meg a jó pillanatokat.

– Adj magadnak időt! Szánj arra naponta néhány percet, hogy magadra figyelj, hogy lelassíts és elgondolkozz – magadról, a pillanatról! Kezdj el meditálni, tanuld meg a technikáját!

Az egész világunk teljesítményekre épül, az a jó, aki a legjobbat hozza ki az életéből, aki sikeres, vagyonos. Kérdés, hogy ettől boldog-e. A boldogságunkhoz szükséges elfogadnunk azt az örök igazságot is, hogy semmi és senki nem lehet tökéletes! Vagyis ne támasszunk magunk felé betarthatatlan elvárásokat, ne akarjunk magunkból valaki egész mást varázsolni, ne sóvárogjunk általunk tökéletesnek ítélt helyzetek, életek, lehetőségek után. Az elfogadással a legnagyobb gesztust tesszük magunk felé. Ez persze nem jelenti azt, hogy belesüppedhetünk a jelen állapotba, csak annyit jelent, hogy tisztázzuk, kik vagyunk, és milyen lehetőségekkel létezünk a világon.

„Add meg minden napnak az esélyt, hogy életed legszebb napja legyen.”

Az életünk megújításához önmagunkra kell figyelni, tudatosan és szeretettel gondolni arra a valakire, akik vagyunk. Boldog új életet mindenkinek!

Lélekfejlődés és a csakrák


A csakra szanszkrit szó, jelentése: „kerék”. Ez a megnevezés a tisztánlátóktól ered, akik már az ősidőkben képesek voltak az emberi aurát és csakráit mindenféle segédeszköz nélkül is látni. A csakra forog, miáltal úgy néz ki, mint egy mozgó kerék. Olyan, mint amikor egy vízzel teli kádban a vizet egy bottal erősen felkeverjük. A víz örvényt képez, amely valóban hasonlít egy kerékhez, vagy egy örvénylő csatornához. Ezen a csatornán át jut a testünk kozmikus energiához. A csakra az óramutató járásával megegyező irányba forog, amikor a környezetből energiát vesz fel, és ellenkező irányba, ha energiát ad le. Ezek a forgásirányok minden élőlénynél, férfiaknál, nőknél, időseknél és gyermekeknél, és állatoknál azonosak.

A csakrák egyben a lélek fejlődésének állomásait is szimbolizálják, időszerűen aktiválódva és támogatva a tudatosság eléréséhez szükséges képességeket, erényeket.

“Aki kifelé tekint, álmodik, aki befelé, az ébred.”  – Carl Gustav Jung

csakrara

1. GYÖKÉRCSAKRA (URAD-ALMA)

A gyökércsakra vagy más néven kundalini a testben a hátgerinc alsó részén helyezkedik el. Ez az amit az Úrtól kaptunk, hogy energiájának segítségével boldogulni tudjunk az anyagi világban. Ez a Föld felé irányuló tölcsérszerű energiaörvény az, amin keresztül “leszületünk”, megjelenünk fizikai testünkkel az anyagi világban. Színe a piros, eleme a Föld energia, érzéke a szaglás.

Feladata: túlélés, biztonság, bizalom-bizalmatlanság

A földi, anyagi lét biztosítása, a mindennapi élelem, ruházat és lakás, amely az időjárás viszontagságai ellen védelmet nyújt. A biológusok ezt túlélési vagy életben maradási ösztönnek nevezik. Ez biztosítja fizikai létünk alapjait, a csoporthoz vagy a földrajzi helyhez való kötődéseinket biztosítva.

Energiakapcsolata a fizikai testtel: Gerincoszlop, végbél, lábszárak, csontok, lábfejek és az immunrendszer.

Az energia-áramlást akadályozza: A fizikai túléléstől, a számkivetettségtől és a fizikai rend elvesztésétől való félelem.

A földi civilizációk fejlődésének egyik-másik mélypontján, amikor a spirituális tudás gyenge, egész társadalmakat és népeket ez a bizonyos gyökércsakra-gondolkodás vezérelt. Rendszerint ki is tűzték zászlajukra a gyökér-csakra meghatározó színét, a szivárvány színei közül a legalacsonyabb energiaszinttel rendelkező vöröset. Így lett “vörös” Kína, így lett “vörös” a Szovjetunió hadserege, de említhetjük a “Vörös Khmereket” is Kambodzsában.

Kiegyensúlyozatlan vagy blokkolt csakra jellemzői:
Túl kevés energia: passzivitás, kishitűség, félelmek
Túl sok energia: agresszió, düh, ragaszkodás, önbizalomhiány
Nem elég nyitott a csakra: üresnek, gyökértelennek érezzük magunkat.

Szakrális igazság: „minden egy”

Mindannyian egy törzs, közösség, család, nemzet tagjaként indulunk el életünk ösvényén, annak erőit, gyengeségeit, hiedelmeit, babonáit és félelmeit magunkba szívva kapcsolódunk a törzs tudatához és kollektív akaratához. Változásunk során bizonyos hiedelmeket kinövünk, másokat megerősítünk. Hasznunkra már nem szolgáló nézeteinket alulról felfelé vetjük ki magunkból, kezdve a legkorábbival, a legalapvetőbbel, ami különben visszafogna a fejlődésben. Az életünk válságai elárulják, hogy meg kell szabadulnunk a személyes fejlődésünket már nem támogató hiedelmektől. A tudatossággal jár, hogy önmagunkért, egészségünkért, hivatásunkért, magatartásunkért és gondolatainkért felelősséget kell vállaljunk. A közösségünktől tanuljuk meg mi a hűség, a tisztelet és az igazságosság. A hűség egy bennünk lakozó ösztön, íratlan törvény arra nézve, hogy a közösség tagjai, különösen vészhelyzetben támaszkodhatnak egymásra.

2. SZAKRÁLIS VAGY SZEX CSAKRA (LAKOD-ALMA)

A nemző csakra az alhason, a köldök alatt helyezkedik el. Szanszkrit neve (Svadhisthana) kellemességet, édeset jelent. Színe a narancssárga, eleme a Víz, érzéke az ízlelés, hangja – dobok.

Feladata: szexualitás, öröm, élvezet

Ez a csakra a befogadással, táplálással, az érzelmekkel, a szexualitással kapcsolatos. A kapcsolatok erőközpontja, a kapcsolatok, pénz, tekintély és mindezek irányítására való törekvésekkel rezonál. A kiegyensúlyozott nemző csakra életörömöt, belső kreativitást ad, önálló pénzügyi és fizikai túléléshez való képességet és kitartást, az önvédelem, a „harcolj vagy fuss” ösztöne és a kockázatvállalás, a veszteség utáni talpra állás ereje, lázadás és döntéshozási képesség. Energiái hétéves kor körül kezdenek pulzálni és elkülönülni. Az energiái teszik számunkra lehetővé a személyes azonosságtudat kialakítását.

Energiakapcsolata a fizikai testtel: Nemi szervek, vastagbél, a gerinc alsó része, medence, a csípő területe, vakbél és a hólyag.

Az energia-áramlást akadályozza: Az irányítás elvesztésétől, az irányítottságtól és az állapotok domináns hatalmától való félelem, mint árulás, impotencia, pénzügyi veszteség, nemi erőszak, cserbenhagyás, elhagyatottság vagy fizikai leépülés. Ezek mind gyengítik az energiamezőnket, de a legmérgezőbben a bosszú energiája hat a biológiai rendszerünkre.

Kiegyensúlyozatlan vagy blokkolt csakra jellemzői:
Túl kevés energia: depresszió, frigiditás, impotencia, érzelem elfojtása, félelem a kapcsolattól
Túl sok energia: szexuális megszállás, élvezetek hajszolása

Szakrális igazság: „tiszteld embertársadat”

Spirituális szempontból minden kapcsolatunk a tudatosság egyre magasabb szintjeire való emelkedésünket hivatott elősegíteni. A második csakrában lévő spirituális kihívás, hogy megtanuljuk tudatosan kezelni viszonyainkat, olyan emberekkel bocsátkozunk kapcsolatba akik támogatják fejlődésünket és elengedjük azokat akik útjában állnak növekedésünknek. Döntéseket hozunk az ellentétek, a pozitív és negatív energiaminták világában. Döntéseinket bölcsességgel kell meghoznunk, mert minden választással a spirituális energia teremtő ereje nyilatkozik meg. Minden hitben gyökerező döntés maga mögött tudhatja az Ég támogatását, míg a félelemből hozott döntések a hit energiájának a megsértését jelentik. A legbölcsebb ha a pénzt egy olyan szubsztanciának tekintjük, amelyet a hit révén bevonzhatunk az életünkbe. A spirituálisan érett személy olyan belső útmutatás szerint képes irányítani az életét, melyet a pénzügyileg motivált ember őrültségnek és kockázatosnak tartana.

3. NAPFONAT CSAKRA (VÍG-ALMA)

A napfonat csakra négy ujjnyival a szegycsont alatt helyezkedik el. Szanszkrit neve -” Manipura” fényes drágakövet jelent. Színe a sárga, eleme a Tűz.

Feladata: hatalom, akarat, önbecsülés, identitás

Ez a csakra a hatalommal, az önbecsüléssel és magabiztossággal kapcsolatos. A külső és belső világunk közötti kapocsként szolgál. Egyensúlyban lévő napfonat csakrával akaraterőnk és önbecsülésünk, önértékelésünk megnő, képesek vagyunk pozitívan kifejezni magunkat, ambíciózus, tetterős, gátlásoktól mentes, erős, magabiztos személyiséggé érünk. A kockázatvállalás, nagylelkűség, erkölcs, spontaneitás, vidámság jellemez. Ennek a csakrának az energiái pubertáskorban válnak dominánssá.

Energiakapcsolata a fizikai testtel: Gyomor, hasnyálmirigy, mellékvesék, vékonybél, epehólyag, máj és a gerinc középső szakasza.

Az energia-áramlást akadályozza: félelem a visszautasítástól, kritikától és, hogy nem felelünk meg az elvárásoknak, nem tudjuk teljesíteni kötelezettségeinket és fizikai megjelenésünkkel kapcsolatos szorongások.

Kiegyensúlyozatlan vagy blokkolt csakra jellemzői:
Túl kevés energia: szorongás, kudarcorientáltság
Túl sok energia: beképzeltség

Szakrális igazság: “becsüld önmagad”

A csakrában találkozó energiákat egyetlen spirituális cél fonja egybe, hogy segítsen bennünket egyre érettebbé válni önmagunkhoz való viszonyunk megértésében. Az én-tudat kialakításával az intuíciónk a belső útmutatás természetes és állandó forrásává válik. Minden egyes alkalommal, amikor belső erőnk növelése mellett döntünk, csökkentjük a fizikai világ befolyását életünk, testünk, elménk és lelkünk felett. Az önmagunkba vetett hit létfontosságú ahhoz, hogy mindennapi létezésünk kihívásait kezelni tudjuk. Az önfelfedezés első lépcsőfoka a lázadás, amit majd követ a befele fordulás, saját belső énünk felfedezése, a nárcizmus és végül a fejlődés. A spirituális érettség azt a képességet jelenti, hogy tántoríthatatlanul állunk őszinte meggyőződésünk talaján.

4. SZÍVCSAKRA – FOGAD-ALMA

A szívcsakra a mellkas közepén helyezkedik el. Szanszkrit neve -” Anahata” azt jelenti, hogy ”hang, ami két dolog összeütése nélkül jön létre”. A zöldre és a Rózsaszínre rezonál. Eleme – Levegő.

Feladata: szeretet, elfogadás, odaadás

A negyedik csakra az emberi energiarendszer központi erőműve. A középső energiaközpontunk. Energiája emocionális természetű és érzelmi fejlődésünket segíti. Arra tanít bennünket, hogy cselekedjünk szeretettől és együttérzéstől vezérelve és arra, hogy nincs hatalmasabb a szeretet erejénél. A negyedik csakra energiái a spirituális érettség felé vezérelnek bennünket.

Energiakapcsolata a fizikai testtel: szív, keringési rendszer, bordák, mell, csecsemőmirigy, tüdő, váll, kar, kézfej és a rekeszizom.

Az energia-áramlást akadályozza: félelem az egyedülléttől, az elkötelezettségtől, érzelmi gyengeségtől, árulástól és, hogy nem leszünk képesek megvédeni magunkat az érzelmi csapásoktól. A csakra energiavesztesége okozza a sok fájdalmat okozó érzéseket : féltékenység, keserűség, harag, gyűlölet és megbocsátásra való képtelenség.

Kiegyensúlyozatlan vagy blokkolt csakra jellemzői:
Túl kevés energia: bezárkózás, önzés, közöny, érzelemfüggőség
Túl sok energia: harag, szívproblémák

Szakrális igazság: a szeretet az Isteni Erő

Életünk minden egyes kihívása a szeretet valamelyik aspektusának megtapasztalását kívánja meg. A szeretet óriási hatalom és apránként sok- sok lecke által sajátítjuk el a megbocsátás, együttérzés, nagylelkűség, kedvesség az önmagunkról és másokról gondoskodás formájában. A megbocsátással utat nyitunk a gyógyulásnak. A megbocsátás Jézus életében és tanításaiban a tökéletesség spirituális megnyilvánulása, nem pusztán választási lehetőség, de nélkülözhetetlen a gyógyuláshoz. Ez olyan energiákat szabadít fel amelyek csodákra képesek. A negyedik csakrában lévő kérdést, hogy „ mit kezdjek a fájdalmammal” az élet újra meg újra felteszi nekünk, míg válaszunk saját felszabadulásunkká nem válik. A szeretet a legfontosabb kulcs ama boldogság megleléséhez, amiről azt gondoljuk kívül kell keresnünk, pedig a spirituális tanítások megmutatják, hogy az bizony bennünk lakozik. A spirituális tudatosság felé tartó egyetlen ösvény a szíven át vezet attól függetlenül, hogy milyen spirituális hagyomány útján járunk, mert a szeretet az „Isteni Erő”.

5. TOROKCSAKRA – RIAD-ALMA

A torok csakra a nyak aljánál található. Szanszkrit neve -” Vishuddha” jelentése „megtisztulás”. Színe a kék, eleme az Éter.

Feladata: felelősség felvállalása, kapni tudás, inspiráció, önkifejezés, intuíció.

Ez a csakra a kommunikációval, a hanggal és az önkifejezéssel kapcsolatos. Kiegyensúlyozott torok csakrával jól kommunikálunk, megbízhatunk a belső párbeszédünkben, megnyilvánulásaink őszinték. Az ötödik csakra kihívása, hogy akaratunkat és lelkünket rendeljük alá Istennek. Spirituális szempontból legmagasabb rendű célunk személyes akaratunkat az Isteni Erők kezébe helyezni.

Energiakapcsolata a fizikai testtel: torok, pajzsmirigy, légcső, nyelőcső, hipotalamusz, nyakcsigolyák, száj, álkapocs és a fogak.

Az energia-áramlást akadályozza: akaraterővel kapcsolatos félelmek, attól való félelem, hogy nincs tekintélyünk, hogy nincsenek döntési lehetőségeink, nem tudjuk uralni a helyzetet, kicsúszik a kezünkből az irányítás és rettegés az Isten akaratától. A legnagyobb küzdelmet a tudatosodó ember számára az jelenti, hogy döntési szabadságát az Isteni Erőre bízza.

Kiegyensúlyozatlan vagy blokkolt csakra jellemzői:
Túl kevés energia: elfojtás (mint elhárító mechanizmus), önértékelési zavar.
Túl sok energia: manipuláció, beszédzavar, fecsegés

Szakrális igazság: az isteni Erőben való hit

Az ötödik csakra spirituális tanítása, hogy az Isteni Erőben bízó személyes akarat ösztönözte cselekedetek hozzák a legkedvezőbb eredményeket. Minden döntésünk energetikai hatást gyakorol az élet egészére és minden gondolatunkban és állásfoglalásunkban személyes erő nyugszik. Energetikai szempontból nézve a félelem motiválta cselekedetekből származó következményekért kell a legnagyobb árat fizetnünk, mert ezek a döntések káros befolyást gyakorolnak az Isteni útmutatásba vetett bizalmunkra. A karmát lényegében döntéseink energetikai és fizikai következményeinek is tekinthetjük. A negatív döntések folyamatosan visszatérő helyzeteket teremtenek, hogy felnyissák szemünket a pozitív választási lehetőségre. Abban az illúzióban élünk, hogy életünk irányítását mi tartjuk a kezünkben és bukdácsolunk és gyakran szenvedünk addig míg belefáradva feladjuk a harcot és azt mondjuk „Legyen meg a Te akaratod „. Ha egyszer kimondtuk ezeket a szavakat, az Isteni útmutatás életünk részévé válik.

6. HOMLOKCSAKRA (HARMADIK SZEM) –HAT-ALMA

A homlokcsakra a szemöldökök felett, azok között helyezkedik el, harmadik szemnek is nevezzük. Szanszkrit neve -” Ajna” – azt jelenti, ‘tudni, felfogni”. Az indigó és a bíbor színre rezonál. Eleme – Fény.

Feladata: tisztánlátás, spirituális tudás, látnoki képesség

A hatodik csakra a harmadik szem spirituális központjának feleltethető meg, tehát a bölcsesség erőközpontja. Az intuícióval és a Felsőbb Énünkkel való kapcsolattal van összefüggésben. A harmadik szem csakra az átjáró az intuíciónkhoz, az érzékeléshez, és a belső bölcsességhez. a kiegyensúlyozott homlokcsakrájú egyén nagyon intuitív, karizmatikus, tisztánlátó. Képes tisztán gondolkodni, és tudatossága magasabb szintű. A médiumoknak ez a csakra különlegesen erősen vibrál. A hatodik csakra aktiválja azokat a leckéket, melyek a bölcsességhez vezetnek, ezt élettapasztalatok, illetve a tárgyilagosság képességének megszerzése révén érhetjük el. A tárgyilagos valóságfelfogást a „személyes elme” befolyása felett álló tudatállapotnak tekinthetjük, mely éleslátáshoz vezethet bennünket.

Energetikai kapcsolat a fizikai testtel: agy, idegrendszer, agyalapi mirigy, tobozmirigy, szemek, fülek és az orr.

Az energia-áramlást akadályozza: ha félünk az igazságtól, az egészséges ítélettől, ha félünk külső tanácsokra támaszkodni, ha félünk árnyékos oldalainktól és ha vonakodunk attól, hogy feltárjuk félelmeinket.

Kiegyensúlyozatlan vagy blokkolt csakra jellemzői:
Túl kevés energia: túlságosan materiális, racionális
Túl sok energia: fanatizmus, szellem túlhajszolása

Szakrális igazság: „csak az igazságot keresd”

Az igazság és az illúzió közötti különbségtétel az elme és nem az agy feladata. A tudatossá válás során az ember képessé válik leválasztani magát a szubjektív észlelésekről és meglátni az igazságot vagy a szimbolikus jelentést egy adott helyzetben. A szenvtelenség nem azt jelenti, hogy nem törődünk a dologgal, hanem lecsendesítjük magunkban a félelem vezérelte hangokat. Akinek ez sikerült olyan teljes én-tudattal rendelkezik, hogy külső befolyások nem gyakorolnak rá hatást tudatosságán belül. A szenvtelenség állapotában felismerjük, hogy senki sem határozhatja meg saját életünk irányvonalát, amikor változás van életünkben az azért van, mert az élet egy magasabb rendű dinamikája lendít bennünket előre. A tudatosság azt jelenti, képesek vagyunk elengedni a régit és magunkhoz ölelni az újat, azzal a tudattal, hogy minden dolog a megfelelő időben kezdődik és a megfelelő időben ér véget. Ezzel az igazsággal sajnos sok a bajunk, mert az emberi lény stabilitásra, vagyis a változás hiányára törekszik. A változás megakadályozása nem csak haszontalan, de lehetetlen is. Feladatunk az, hogy energiáink legjavával részt venni minden helyzetben tudatában annak, hogy a folyamatos fejlődést szolgáljuk. A tudatosságban bekövetkező eltolódás mindig elhozza az elszigeteltség és a magány időszakát, míg az ember az igazság új szintjéhez hozzá nem szokik, aztán mindig új kapcsolatokra teszünk szert, senki nem marad egyedül sokáig.

7. KORONACSAKRA – UR-ALMA

A korona csakra a fej tetején helyezkedik el. Szanszkrit neve -” Sahasrara” – azt jelenti, „Ezerszer hajtogatva”. A fehér, ibolya és arany színekre rezonál. Eleme – kozmikus energia, amit gyakran akasha néven, vagy éterként emlegetnek.

Feladata: empatikus, gyógyító, vallási öntudat, gyász, átalakulás

Ez a csakra a megvilágosodással, önmegvalósítással, beteljesedéssel kapcsolatos. A hetedik csakrán keresztül tudunk bensőséges kapcsolatot kialakítani az Isteni Dimenzióval. Az ima csakrájának is nevezhetjük. A meditáción és az imán keresztül képessé tesz bennünket a belső tudatosság elérésére, az élet transzcendentális dimenzióival való összeköttetésünket jeleníti meg. Tárolja az ima és a meditációk által generált energiákat, illetve őrzi a szimbolikus látásmóddal összefüggésben álló képességeinket. Az emberi tudatosságot messze meghaladó spirituális megérzések, látomások és intuíció központja.

Energiakapcsolata a fizikai testtel: A hetedik csakra az a pont ahol az életerő belép a testbe. Az energia szüntelenül árad rajta keresztül az univerzumból, Istentől. Ez az erő a testet, az elmét és a lelket egyaránt táplálja, keresztüláramlik fentről lefele az alsóbb hat csakrán és elárasztja a testet. A hetedik csakra energiája a test főbb rendszereire gyakorol hatást, központi idegrendszer, izomrendszer és a bőr.

Az energia-áramlást akadályozza: a spirituális ügyekkel kapcsolatos félelmek., spirituális elhagyatottság és a személyazonosság-tudat elvesztése.

Kiegyensúlyozatlan vagy blokkolt csakra jellemzői:
Túl kevés energia: céltalan, halálfélelem
Túl sok energia: nincs megfelelője

Szakrális igazság: „élj a jelen pillanatban”

A hetedik csakra energiái ösztönöznek bennünket arra, hogy a transzcendenssel való bensőséges kapcsolatra törekedjünk mindenben amit csinálunk. A vallás az első csakra energiáiban gyökerezik, míg a spiritualitás a fizikai világot érintő félelmeink elengedését, illetve az Isteni Erővel való kapcsolat kiépítését szorgalmazó individuális élmény. Ha a transzcendenssel való egységre törekszünk, minden fizikai pszichológiai és érzelmi illúziót el kell távolítsunk magunktól.

Forrás: Dr. Caroline Myss: A lélek anatómiája

A csodatévő energia – a Hadó


A hadó japán szó. 
Nem más, mint a mindenütt jelen lévő életerő, amit ügyesen felhasználva gazdagabbá, szebbé, jobbá teheted az életed.
Nem azonos az aurával, de való igaz, hogy hasonlít rá, hiszen az aurád szintén az emberekből fakad és bizonyos információkat lehet megtudni belőle. Ugyanakkor az aura lágy, és soha nem hagyja el a test közvetlen környezetét, a hadó ellenben erős, és folyamatosan aktív mozgást végez. Az auránkat nem sugározhatjuk ki, nem küldhetjük el valahová tudatosan, ám aki megérti a hadó használatának módját, az képes ezzel az életenergiával másokra hatni, sőt tárgyakat is megváltoztatni.

A hadó olyan energia, ami szemmel nem látható, de dinamikus természetének köszönhetően folyton változtatja megjelenési formáját.
A boldog, jó kedélyű emberek kellemes, könnyű hadót árasztanak, olyan érzés ez, mintha tiszta oxigént lélegeznénk be. A szomorú és beteg emberekből ellenben nehéz hadó árad – ez néha olyan súlyos, hogy muszáj távol tartani őket. A dühös emberből úgy áramlik ki ez az energia, akár a gőz a vízforralóból: szemmel látható, hogyan veszítik el minden erejüket, miután kiadták magukból a dühüket. Ilyenkor életenergia szabadul fel, ezért érdemes befogadni és felhasználni ezt a kiáramló hadót. Minél több ilyen energiát fogadunk magunkba, annál energikusabbá válunk

Mivel a hadó mindenütt jelen van, szinte bármi szolgálhat a forrásául, és a kibocsátott hadó épp olyan sokféle lehet, mint az egyes források. A jó fizikai és mentális egészségnek örvendő emberek általában erős életenergiát, hadót bocsátanak ki, ezzel szemben a betegek csak keveset képesek előállítani – olyan, mintha az ő ,,áramköreik” gyengébbek lennének, vagy nem áramlana bennük az energia, és ennek következtében gyengébb a testük is. Ám ha kezdetben esetleg nem is rendelkezünk túlzottan sok hadóenergiával, a gyakorlás révén egyre többre lehet majd szert tenni.

 

hadoenergia


Halottaink olykor-olykor üzenni akarnak nekünk, élőknek.

A halottak is árasztanak magukból egyfajta hadót: ezzel ,,kommunikálnak” az élőkkel.  Először is haláluk után sokáig azt gondolják, hogy nem történt semmi, élnek, és képesek kommunikálni. De mivel nincs testi kiterjedésük, az a fajta kommunikáció megmarad az energiák szintjén, nem tud manifesztálódni… A tisztánlátó, léleklátó médium a Hadó energia segítségével tudja felvenni a kapcsolatot túlvilági szeretteinkkel, hogy üzenetet továbbítson… Aki ,,fogja” ezt az üzenetet, azon enyhe borzongás fut át, libabőrös lesz a karja, úgy érzi, valami hideg fuvallat éri, és minden ok nélkül sírva fakad.

S ha valakiben kevés ez az életenergia, a környezetében lévő elektromos tárgyak azzal jelzik ezt, hogy sorra elromlanak.
A számítógépek és egyéb elektromos készülékek meghibásodnak, ha a tulajdonosuk kimerült vagy megbetegszik. Ezek a berendezések fogékonyak az őket használó emberek hadójára, áramköreik pedig magukba szívják a betegséget, és ha telítődnek, könnyen elromolhatnak.
Akinek a környezetében gyakran elromlanak az elektromos készülékek, annak ajánlatos bejelentkeznie az orvoshoz egy alapos kivizsgálásra. Ha egy fontos tárgyunk eltűnik vagy tönkremegy, esetleg valami szokatlan dolog történik vele, az is valamiféle jel lehet, ami mindig az élet fordulópontjára, változására utal. Sokszor fel sem ismerjük, amíg az adott változás be nem következik.

De nemcsak az emberek, hanem a növények is sugározzák magukból az életerőt.
A
kis növényekből csak gyenge, a nagy és idős fákból erős hadó árad. Az erdőkben bőséges hadó-forrás található, a nagy fákból sugárzó energia gyógyító erejű.

A kézrátétel alapja ugyancsak ez az életenergia, ahogy az ,,áldást” osztók széttárt karjából is éltető hadó árad.
A szent helyekből különleges hadó árad.
A nagy vallási vezetők, mint Mózes, Jézus, Mohammed vagy Buddha – mind nagyon erős hadóval rendelkeztek, és mert tökéletesen értették ennek az energiának a mibenlétét, működését, képesek voltak ,,csodákat” véghezvinni.

Mivel a hadó az emberek szívéből fakad, a jó hadó telve van szeretettel és jóakarattal.
A jó hadó könnyű, kellemes és folyton áramlik. A rossz hadó nehéz, fojtogató és tespedt, negatív érzelmekkel, gyűlölettel, bánattal, fájdalommal és féltékenységgel tele.

A hadó nem más, mint a mindenütt jelen lévő életerő, és ezt az erőt mi is felhasználhatjuk, hogy az életünket gazdagabbá, a bennünket körülvevő világot pedig jobbá tegyük. A hadó kitágítja az érzékelés kapuit, erősíti a látnoki képességet, de sok esetben gyógyít is. 

Áprilisi telehold a Skorpió jegyégyben

PÉNTEKEN TELIHOLD –  érzelmes holdhatás várható!
Egy újabb dimenziókapu nyílik, amely segítségedre lehet, hogy átlépj egy energiamintába. Hangolódj rá a rezgésekre!

teleholdmágia

Engedd el az összes fájdalmat az életedből, és csak ÉLJ.

Hatalmas változás előtt állsz, s ez a változás akkor köszönt be rád, ha kijelented, hogy készen állsz rá. Szívvel-lélekkel ráhangolódsz az újra!

Dönts úgy, hogy elfogadod ezeket az új spirituális energiákat, és elengeded a régi mintákat, amik csak akadályozzák a a fejlődésedet. Amit szeretnél valóra válhat – képzeld el, vizualizáld, teremtsd meg!
Ez a mostani energia támogatni fog téged terveid végrehajtásához. Ne ijed meg, és ne félj az újtól, hiszen a félelem nem az életed része!!!!
A szerdai, csütörtöki Mérleg növőholdban az idő repülhet, a pénteki Skorpió teleholdban már az érzelmeké lesz a főszerep! Ez a maximális feltöltődés időszaka.

A telehold energiája három nappal telehold előtt, és három nappal telehold után tart. Különleges hetünk lehet tehát – csak légy nyitott az újra.

A Skorpió teliholdnak intenzív, transzformatív hatása van/volt, a belső vívódásokat segíthette elengedni vagy felszínre hozni. Ha bárkinél erős lelki és fizikai tüneteket produkált  érdemes mélyebben megvizsgálnia a lelki okát: Mi az amihez ragaszkodik, amit nem tud elengedni, megemészteni, mi az aminek ellenáll.

 

„Egy újabb napnak szép végére értünk.
Felhőpárnáin a telihold pihen.
Őrzi az álmunk, ha nyugovóra tértünk.
– Az álom jön, s erősíti hitem.
Mert hinnem kell egy ébredő világban,
hol a szeretet mindennél fontosabb.
Hol az öröm a vendég általában,
s emberré válunk, végre, oly sokan…

Talán az álmok megmutatják nékünk,
melyik a jó út, hogy folytassuk tovább?
Jó lenne már egy biztos révbe érnünk,
hol véget érne fájó iskolánk.
Mert jó az ember, amíg nem bánt senkit,
míg tud szeretni, s mást is elfogad.
Akarjunk hát, mind boldogokká lenni,
mutasd ki hát a jó szándékodat!

Legyen az álom, a szeretet varázsa,
mely átmelegíthet millió szívet.
Mert lángra lobban szunnyadó parázsa,
és csak a rosszat égetheti meg.
Mert boldogulhat minden egyes ember,
ki kerüli a harcot, vad csatát.
Vértezd fel lelked érző szeretettel,
s az utókornak, mint kincset, add csak át!”
Aranyosi Ervin: Felhő párnáin a telihold pihen…

 

Légy figyelmes a családoddal – mert a telehold olykor összezavarja az érzelmeket!

Érdemes ezen napok alatt jósoltatni, ezoterikus, spirituális munkát végezni – a meditáció  és az energetikai kezelés is jobban feltölt! Pénz és Szerelmi mágiára is legalkalmasabb telehold időszaka.
A Telehold angyala Ofaniel.

Ofaniel segítségével teleholdkor szeretetteljes gondolatokat tudsz küldeni azoknak, akiknek szeretnél. Ezzel segíthetsz neki az életében pozitív változást elfogadnia. Képzeld magad elé azt, akinek üzenni szeretnél, küldd felé a gondolatot szeretettel és kérd meg Ofanielt, segítse őt a befogadásában.
Áldd meg szeretettel azt, aki a gondolatodban előtted van, majd engedd el a képet.

 

Asajah