Egy nap felmászott a hegyre egy ember, és ott egy üldögélő nőt talált.

– Mit csinálsz itt egyedül, magányosan?
– Nagyon sok a dolgom.
– Már hogy lenne sok dolgod? Nem látok itt semmit.
– Tanítok két sólymot, két sast, fegyelmezek két nyulat, motiválok egy szamarat és szelídítek egy oroszlánt, s közben kordában tartok egy kígyót – felelte a nő.

– S hol vannak ezek az állatok? Én nem látom őket.
– Bennem vannak.
– A sólymok a szemeim. Meg kell tanítanom őket, hogy a jót vegyék észre.
A két sast meg kell tanítanom, hogy ne bántsanak – ők az én kezeim.
A nyulak menekülnének, hogy ne kerüljenek nehéz helyzetbe, de őket tanítom, hogy maradjanak nyugodtak, még akkor is, ha esetleg megbotlanak – ők az én lábaim.
A szamár mindig fáradt, makacs, sokszor nem bírja a terhet. Ő a testem.
A legnehezebb kordában tartanom a kígyót, noha erős ketrecbe van zárva, mindig fegyelmeznem kell, hogy ne marjon meg senkit. Ő a nyelvem.
S van egy oroszlánom; ő büszke és gyönyörű.
Azt hiszi, ő a király. De nekem meg kell szelídítenem. Ő az ego.

Hiszem, hogy nagyszerű dolgokra születtem, hogy egy tökéletes isteni terv részese vagyok. Hiszem, hogy Isten szeret engem, hogy bennem lakozik, hogy Ő nem más, mint Én vagyok. Hiszem, hogy szerethető lény vagyok, s a szeretet vagyok maga. Bennem ered, belőlem árad, általam sugárzik.
Hiszem, hogy a megfelelő helyen vagyok, a megfelelő időben, hogy ott tartok, ahol ebben a pillanatban tartanom kell. Hogy napról napra, sőt percről percre változok, növekszem, több vagyok. Hiszem, hogy azért születtem, hogy tapasztaljak, tanuljak, szeressek, és megvalósítsam önmagam.
Hiszem, hogy a félelem, nem más, mint a szeretet hiánya, hogy nem létezik lehetetlen, mindenre képes vagyok. Hiszem, hogy nem áldozat, hanem az élet kegyeltje vagyok. Hiszem, hogy minden amire vágyom egy lépésre van tőlem, a komfortzónámon kívül. Hiszem, hogy elérhetek bármit, megvalósíthatom az álmaimat, azzá válhatok akivé lenni szeretnék, és akinek lennem kell. Hiszem, hogy megérdemlem a jót, mindenféle lelkiismeret furdalás, és szégyenérzet nélkül.
Hiszem, hogy célom van, hogy nagyobb dologra hívatottam, mint, amit ebben a pillanatban képes lennék megérteni. Hiszem, hogy értékes vagyok, hogy megvan a saját történetem, amely senki máséhoz sem hasonlítható. Hogy így vagyok részese valaminek, egy egésznek. Hogy bár csak egy vagyok a milliók közül, mégis pótolhatatlan vagyok.
Hiszem, hogy mindennek megvan az oka, a miértje. Hogy minden a javamat szolgálja, még, ha azt sokszor nem is sikerül megértenem. Hogy minden, amire szükségem van, azt megtalálom önmagamban. Minden: az erő, a hit, a remény, az alázat, a szeretet, a csoda. És nem csak hiszem, hanem tudom is. – Golden Dawn

„Ha a Sors elrekeszt előtted egy utat, ne keseregj. Ha egy Kapu nem nyílik meg a kopogtatásodra, ne lázadozz. A tilos úton, a bezárt kapun túl olyan dolgok várakoznak, amelyek veszélyeztetnék fejlődésed egyetlen, igazi célját.
A látszólagos akadályok védelmedet szolgálják. Magasabb Éned állította őket esendő, anyagi tested elé, nehogy irányt tévessz.
Mert amint eléred e próbákra érett stádiumot, mindazt megkapod, amit valaha elképzeltél, s amire annyira vágyakoztál. Feltéve persze, hogy még mindig törekszel rá.” – Szepes Mária

„Utazók vagyunk egy kozmikus utazásban – csillagpor, amely a végtelenség örvénylésében kavarog. Az élet örök. Az élet kifejeződései azonban tünékenyek, elsuhanóak, mulandóak. (…) Egy pillanatra megálltunk, hogy találkozzunk egymással, érezzük, szeressük egymást és részesüljünk egymásból. Ez becses pillanat, de futólagos. Kis epizód az örökkévalóságban. Ha gondoskodásban, tisztaszívűségben, szeretetben részesülünk, gazdagságot és örömet teremtünk egymás számára. És akkor ez a pillanat megérte a fáradtságot.” – Deepak Chopra

A fájdalom tanítani jön, nem bántani

A fájdalom az élet velejárója, viszont folyamatosan félreértjük. Azt hisszük, büntetni jön, pedig valójában épp ellenkezőleg: fel akar szabadítani.

A fájdalom egy jel. Egy tanár. Megmutatja, hogy min kell változtatnunk. A fájdalom akkor érkezik, amikor meg kell tanulnunk valamilyen leckét. Ez egy figyelmeztetés, egy jel, egy kommunikációs eszköz, hogy meg kell változtatnunk az utunk irányát.
A fájdalom csak akkor marad az életünk része, ha nem tudjuk, hogyan engedjük el. Amikor cipeljük magunkkal tapasztalásról tapasztalásra. Amikor kivetítjük a félelmeinket minden olyan eseményre, amelyek előttünk állnak.
Amikor megjelenik, megkérdezhetjük magunktól, hogy milyen célt szolgál. Mit szándékozik megmutatni nekünk?
Amikor rossz dolgok történnek, normális és egészséges dolog fájdalmat érezni. Az már azonban kevésbé számít annak, hogy ha nem dolgozzuk fel. Ha évről évre cipeljük magunkkal tovább, és nem tudunk meggyógyulni.
Törekednünk kell a gyógyulásra! Nem szabad, hogy a fájdalom örökké tartson!
Ha sírnod kell, akkor sírj, gyászolj, legyél csalódott! Meg kell élni a fájdalmat, nem szabad elnyomni. Hagyd, hogy megmutassa, mit kell megtanulnod. Hagyd, hogy elvezessen oda, ahol lenned kell.
A fájdalom nem büntetés. Arra próbál figyelmeztetni, hogy elérheted a vágyaidat, ha van elég bátorságot küzdeni értük. Megmutatja, hol vagy most és hol kellene lenned.
A fájdalom nem azért jön, hogy bántson. Inkább azért, hogy szabaddá tegyen. –  Ludányi Bettina

„Az igazi spiritualitásnak az örömhöz és a földhöz van köze, nem a felnőttek hamis méltóságához. Semmi köze az idegen szavakhoz, a búbánatos arckifejezéshez. Köze van viszont a tudat táncához, amely bennetek zajlik, és köze van a spirituális kaland érzéséhez a szívetekben.
Ez a spiritualitás értelme. Nem először mondom: ha tehetném, vidám táncot ropnék a szobában, hogy megmutassam nektek: a vitalitás nem kötődik fizikai képmáshoz. Nem függ a fiatalságtól, nem függ a testetektől. Éneke végigvisszhangzik a világmindenségen, teljes személyiségeteken. Az öröm érzése az, ami minden teremtést lehetővé tesz.
Ne hidd tehát, hogy spirituális vagy, ha bús képpel jársz-kelsz, és ne hidd, hogy spirituális vagy, ha bűneid miatt ostorozod magad. Rendszeretekben egymást váltják az évszakok. A nap akkor is arcodra süt, ha bűnösnek hiszed magad, és akkor is, ha szentnek. A mindenség életereje : kreativitás és öröm és szeretet, és ez már valóban spiritualitás.” – Seth