GONDOLATOK kategória bejegyzései

Semmi sem kötelező!

Sokszor hallom az önismereti útra lépő vendégeimtől, hogy “Fejlődnöm KELL!”, “Ezen dolgoznom KELL!”, stb. Nagyon jó dolog persze, ha felismersz egy-egy diszfunkcionális vagy fejleszthető területet az életedben, de ha túlzottan erős elvárásokat fogalmazol meg ezen a téren, ráadásul határidőkkel, hogy “eddigre el kell jutnom A állapotból B állapotba”, akkor néha csak fölösleges stresszt teremtesz, mert végül is semmi nem kötelező, és senki nem várja el tőled az “eredményeket” a spirituális fejlődésedben, még Isten sem.
Minden, amit megtehetsz az életedben, az lehetőség, és ha kihasználod a lehetőséget, akkor az, amit elérsz, ajándék, aminek örülhetsz, és hálát adhatsz érte. Így a hiányállapot helyett a bőség állapotát tapasztalhatod meg, és azt érezheted, hogy az életed sikeres és beteljesült volt, bármelyik pillanatában is “szállsz ki” belőle.
Ezért, ha döntést hozol, hogy valamelyik területen fejleszteni akarod magadat, tekints sikernek minden eredményt és haladást, amit elérsz, és ne azon feszengj, hogy hol kellene “már” tartanod. Ezek a “kötelező körök” a társadalmi elvárások szintjén is megjelennek (házasság, gyerek, karrier, ház, vagyon ekkorra meg ekkorra), de ezen se stresszeld magadat és ne tartsd kötelezőnek, vagy ne tekintsd sikertelennek az életedet, ha valamelyik nem teljesül.

Éld az életedet úgy, ahogy te szeretnéd, és azokba a területek e fektess munkát, amelyek neked fontosak! – Gauranga Das

 

Szeresd, tiszteld, becsüld magad!


„A szavak amiket magaddal kapcsolatosan használsz, mélyen hatással vannak önmagad szeretetére és az önértékelésedre. Ezek befolyásolják hogyan gondolkodsz, beszélsz, írsz, és még azt is ahogy viccelődsz magadról.” –  Doreen Virtue

Tartozz azok közé, akik merik vállalni önmagukat!

Hogyan maradhat az ember a saját útján, amikor azt megtalálta? Nos, a kulcsszavak: a kitartás, állhatatosság, türelem, a hosszú távú gondolkodás. A valódi önbizalom azt jelenti, hogy bízol a benned élő Lélekben, azaz Istenben. Bízol abban, hogy bármi történik az úgy jó. Érzed, hogy vezetve vagy.
A Világegyetem számtalan csodát tartogat a számodra, felismerni, cselekedni, tenni viszont Neked kell. A 2024-es év azt hozza el nekünk, amiben hiszünk. Nem szabad félnünk a jövőtől, de fontosak a lelki és spirituális gyakorlatok.
Bízz benne, hogy a változtatások, amelyeket véghez viszel, helyénvalók és jó irányba vezetnek Téged. Békélj meg a múlttal, így nem rontja el a jelened. Dolgozd fel a tanulságokat, és integrált a tanultakat. Engedd el a negatív emlékképeket, koncentrálj a tovább lépésre… lépj tovább….az Élet vár Rád.
Használd eredendő spirituális teremtő erődet – vigyázz mit kívánsz, mert az Univerzum hallgatózik! Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-8/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

A te életed, a te táncod


„A te táncodat senki más nem táncolhatja, a te dalodat senki más nem énekelheti, és a te történetedet senki más nem írhatja meg. Hogy mi vagy és mit csinálsz, az most, ebben a pillanatban dől el!” – Lisa Nichols

Jótanácsok – gondolatok

Sikeres, pozitív, tudatos életvezetés:


Legyen célod – fejleszd magad – légy hálás – felejtsd el a panaszkodást – engedd el az elvárásaid másokkal szemben – élj tudatosan meggondoltan, átgondoltan – szentelj magadra én időt  – szeretetből cselekedj – inspirálj másokat – kerüld az energia vámpírokat – vedd körül magad értékes, magas rezgésű emberekkel – keresd minden napban a pozitívumot, örömöt – lelkesedj a döntéseidért!  Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–lélekfejlesztő
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
önismereti és párkapcsolati tanácsadó

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu


Adj energiát a gondolataidnak!


Ha 17 másodpercig összpontosítasz valamire,

működésbe lép az annak megfelelő rezgés.
Majd ahogy az összpontosítás nő,
a rezgés pedig tisztábbá válik,
a Vonzás törvénye még több
odaillő gondolatot juttat el hozzád.
És ha képes vagy egy egészen rövid ideig,
mindössze 68 másodpercig zavartalanul összpontosítani
egy adott gondolatra, a rezgés elég erős lesz ahhoz,
hogy elindulhasson a megnyilvánulás felé.
Ha újra és újra visszatérsz egy letisztulsz gondolathoz,
és képes vagy legalább 68 másodpercig arra koncentrálni, akkor ez a gondolat rövid időn belül
uralkodó gondolattá válik benned.
És ha egy gondolat uralkodóvá válik,
mindaddig azzal összhangban álló
jelenségeket fogsz megtapasztalni,
míg meg nem változtatod.
–  Esther & Jerry Hicks  – 

Mindenki egy csodálatos teremtő!


“Vannak emberek, akik nem tudják, hogy milyen fontos, hogy itt vannak.
Vannak emberek, akik nem tudják, hogy milyen jó egyszerűen csak nézni őket.
Vannak emberek, akik nem tudják, hogy milyen vigasztaló kedves nevetésük.
Vannak emberek, akik nem tudják, hogy milyen jót tesz a közelségük.
Vannak emberek, akik nem tudják, hogy mennyivel szegényebbek volnánk nélkülük.
Vannak emberek, akik nem tudják, hogy az ég ajándékai.
Tudnák mindezt, ha elmondanánk nekik.”
Kurt Tepperwein

Olyan emberekkel…



Nincs mit mondanom.

Azoknak, akik nem akarnak hallani.
Azoknak, akik hallanak, de nem akarnak érteni.
Nincs mit mondanom.
Azoknak, akik nem szeretnek.
Azoknak, akik nem úgy szeretnek, ahogy jó nekem.
Nincs mit mondanom.
A felszínesnek, a rosszindulatúnak, a kötözködőnek, a korlátoltnak, a begyöpösödöttnek. Az ártani akarónak, a hazugnak, az álszentnek, a gyűlölködőnek.
Olyan emberekkel akarok beszélni,
akik hallanak, értenek, megértenek, támogatnak, szeretnek – de legalábbis minden esetben egyenrangúként tisztelnek.
Olyan emberekkel akarok beszélni,
akik elfogadók, befogadók, nyitottak a világra és őszinték – legalább önmagukhoz.
Olyan emberekkel akarok beszélni,
akik megmaradtak embernek, bármit hozott is az élet.
A többiek?
Velük nekem semmi dolgom nincsen. – Horváth Szilvia