„Amikor már nem azt veszed fel, ami jól áll, hanem azt, amiben jól érzed magad.
Amikor nem a ráncaidat számolod, hanem az emlékeidet, amikor már nem akarod mindenáron elmondani a véleményedet.
Amikor már nem ragaszkodsz az igazadhoz, de annál jobban a mai naphoz.
Amikor arcpír nélkül tudod azt mondani: tévedtem; amikor már ébresztőóra nélkül kelsz fel időben.
Amikor lelkifurdalás nélkül tudsz nemet mondani, amikor nem félsz néha kicsit elrontani.
Amikor már tudod, melyik a Te frizurád, amikor már mered vörösre rúzsozni a szád…
Amikor nyugodtan kiállsz magadért, amikor jobban érdekel a meddig, mint a miért…
Amikor már nem dühít, ha valaki megvárat, amikor azt tudod mondani, bocsánat.
Amikor megérted a barátság lényegét, amikor nem vágyod már a megszokás kényelmét.
Amikor magad elé tudsz engedni másokat a sorban, amikor nem pánikolsz már, ha valami nem úgy van.
Amikor inkább utazol, mint cipőt veszel, amikor vackok helyett egészségeset eszel.
Amikor mersz és tudsz is lemondani, amikor higgadtan kezdesz mindent megoldani.
Amikor túl vagy pár elrontott fogadáson, amikor már nem kattogsz szakításon.
Amikor elengeded a ragaszkodást, amikor nem gond tervezni valami mást.
Amikor nem számít, hány gyertya van a tortádon,
amikor nem félsz már az egyedül töltött ünnepnapon.
Amikor eltévedni többé nem fáj, amikor elvarázsol a véletlen táj.
Amikor nem szégyellsz valamit nem tudni, amikor nem akarsz többé okoskodni.
Amikor mosolyogsz csak, ha valaki kinevet, amikor mindennél büszkébben mondod ki a neved.
Amikor felvállalod minden mániádat, amikor tudod már, hogy, hogy mondd el az imádat.
Amikor lassan megérted az egész Életet, és amikor nem rémiszt meg többé a Szeretet.
Amikor látod meghalni az anyádat, amikor hátrahagyod a szülői házat.
Amikor már nem fáj, hogy mindenki elhagyott, amikor a húsodban élsz meg minden pillanatot.
Amikor többé nem sietsz már sehova, amikor megérzed, hogy lelassulni maga a csoda..
Amikor felfogod, hogy többé nincs mitől félned,
akkor érted majd meg, hogy Te magad vagy az Élet…..” – Kőváry Anett

„Akinek rendben van az élete és a lelke, annak csak a szeretetre, meg a jóra van ideje és energiája. Nem bánt másokat, nem irigykedik, nem köt bele senkibe és nem aláz meg senkit.
Mert jól van. Mert szeret. Mert boldog. És hálás az életéért. És tudja, hogy a jóság az egyetlen, amivel a legtöbbet teheti a saját lelkéért.” – Istenmorzsák

„Ha csak ülsz és figyelsz, észreveszed, milyen fáradhatatlan az elméd. Ha megpróbálod lenyugtatni, az csak ront a helyzeten, de egy idő után mégiscsak megnyugszik, és amikor ez megtörténik, képes leszel arra, hogy egészen finom dolgokat is meghalj. Ez az, amikor intuíciód kezd kibontakozni, és kezded a dolgokat sokkal tisztábban látni, és kezdesz sokkal inkább a jelenben élni. Az elméd szép lassan lelassul, és a pillanat hatalmasra tágul. Sok olyat meglátsz, amit azelőtt nem láttál.” – Steve Jobs

Megtanultam nemet mondani arra, ami lehúz. Megtanultam nemet mondani arra, aki lehúz…
– Priorizálok:: az első hely az enyém.
– Lettek belső tartalékaim, már nem égek el “semmiért egészen”…
– Tanulok nem pazarolni semmit. Sem az ételt, sem az időt, sem magamat.
– Egyre kevesebbszer magyarázkodok.
– Rendszerezek, hogy szabad maradhassak.
– Nem keresek minden kérdésre választ.
– Nem válaszolok minden kérdésre.
– Tudatosan lélegzem.
– Meghajolok, ha az felemel.
– Kezdem megérteni, hogy vannak sokkal fontosabb dolgok, mint a félelem.
– Tudok örülni apróságoknak.
– Elfelejtek ezt-azt. Sajnos. Szerencsére.
– Zavar a káosz.
– Nyugtat a csend.
– Fáraszt a vitatkozás.
– Nagyon kevés emberrel beérem.
– Hallgatok magamra.
– Egyre kevesebbszer bánt, ha kinevetnek.
– Nem hiszek a csodákban. Pontosan tudom, hogy vannak.
– Vigyázok a bennem lévő gyerekre. Ha pedig táncolni, énekelni, ugrálni, bolondozni van kedve, hát hagyom. Hadd tegye.” – Lőrinczi Emese

Féltem, az elutasítástól
Amíg meg nem tanultam, hogy soha ne utasítsam el magam Féltem, hogy elhagynak
Amíg meg nem tanultam, hogy soha ne hagyjam el magam Féltem mások véleményétől
Amíg meg nem tanultam, hogy nem jobbak mint az enyéim Féltem a fájdalmas befejezésektől
Amíg rá nem jöttem, hogy azok is új kezdetek
Féltem, hogy gyengének tűnök
Amíg rá nem jöttem, milyen erős is vagyok valójában
Féltem, hogy kicsinek és jelentéktelennek látszok
Amíg fel nem fedeztem az igazi erőmet és a lehetőségeimet
Attól féltem, hogy csúnyának látnak
Amíg meg nem tanultam teljesen értékelni a saját szépségemet Féltem a kudarctól
Amíg rá nem jöttem, hogy ez csak illúzió
Amikor a szeretet, a fejlődés és a tanulás szemével nézünk akkor látunk igazán
Féltem, hogy rosszul érzem magam
Amíg rá nem jöttem, hogy ez a ragyogás szülőhelye
Ott ahol a legnagyobb átalakulásom történik
Féltem a változástól
Amíg rá nem jöttem, hogy ez az élet elkerülhetetlen része
Egy átmeneti és múlandó dolgokkal teli világban
Féltem az egyedülléttől
Amíg meg nem tanultam teljesen elfogadni és értékelni a saját társaságomat
Féltem az egyediségemtől
Amíg rá nem jöttem, hogy ott van a nagyságom
Féltem a sötétségtől
Amíg eszembe nem jutott, hogy én vagyok a fény
És féltem az élettől
Amíg eszembe nem jutott, ki vagyok.
Tahlia Hunter szavait Inge Grosse szedte csokorba.

A gondolat a színtiszta energia.
Minden valaha volt és valaha lesz gondolatod teremt. A gondolatod energiája soha nem enyészik el. Soha!
Elhagyja a lényedet, és örökké terjedve kifelé tart a mindenségbe. A
gondolat örökkévaló.
Minden gondolat megsűrűsödik; minden gondolat találkozik más
gondolatokkal az energia hihetetlen útvesztőjében. Kereszteződnek és
összefonódnak, hatnak és visszahatnak, az elmondhatatlan szépség és
hihetetlen összetettség örökké változó mintázatát alkotják.
Az energia vonzza a hasonló energiát, és (egyszerűsített megfogalmazással) afféle „energiacsomó”-t képeznek. Amikor elegendő
hasonló természetű „csomó” keresztezi egymást, „összeragadnak”.
Felfoghatatlanul hatalmas mennyiségű „egymáshoz ragadt” energiára van szükség az anyag képződéséhez. De az anyag végső soron a tiszta energiából alakul ki, és létrejöttének ez az egyetlen módja…
…Ezek után bizonyára jobban érted, miként működnek együtt a hasonló
lelkületű emberek, hogy megteremtsenek egy kedvezőbb valóságot…
Amikor egész társadalmak gondolkoznak egy bizonyos módon, gyakran
elképesztő dolgok történnek, és nem szükségszerűen kívánatos dolgok. A
félelemben élő társadalom például többnyire – tulajdonképpen
elkerülhetetlenül – létrehozza azt, amitől a legjobban tart.
Hasonlóképp, a nagy közösségek és gyülekezetek gyakran csodatévő erőt
találnak a közös gondolkozásban (amit egyes emberek közös imádkozásnak neveznek).
És az is nyilvánvaló, hogy ha a gondolatuk (imádság, remény, kívánság,
álom, félelem) kellőképp erős, még az egyének is létrehoznak magukban -és magukból ilyen jelenségeket.
Az érzelem az erő, ami vonz. Amitől nagyon félsz, azt óhatatlanul meg is
fogod tapasztalni. Bármelyik állat – bár az élet alacsonyabb rendű
formájának tekintitek – azonnal rájön, hogy félsz tőle. A növények – melyeket az élet még alacsonyabb rendű formájának tekintetek- érzékelik, mely emberek szeretik őket, és melyek nem törődnek velük.
És ezek nem véletlen egybeesések. A mindenségben nincs véletlen
egybeesés, csak egy lenyűgöző terv; egy hihetetlen „hópehely”.
Az érzelem a mozgásban lévő energia!
Ha energiát mozgatsz, azzal hatást hozol létre. Ha elegendő energiát mozgatsz, akkor anyagot teremtesz. Az anyag végső soron afféle energia sűrítmény. Ha elég hosszú ideig kezeled bizonyos meghatározott módon az energiát, akkor anyaghoz jutsz.
Minden Mester tisztában van ezzel a törvénnyel.
Ez a mindenség alkímiája; minden élet titka. –  Neale Donald Walsch