
„Minden pillanatban ott a lehetőség, hogy teljes légy.


„A tested becsaphatod egy másik testtel, de a szíved egy másik lélekkel nem.
A fizikai vonzerő a kulcs, amely mozgatja a világot, bárki éreztetheti velünk az érzéséket és érzelmeket de az igazi vonzalom a lelkeké.
Lehet, hogy újabb és újabb simogatást adunk és kapunk…akár néhány csókot is, de ha tovább megyünk, nem csaphatjuk be a szívünket, mintha megtalálnánk azt, akit mindig is kerestünk. Nem leszünk képesek becsapni magunkat.
Kémia vagy Alkímia?
Megkérdezték a Mestert, hogy mi a különbség a kémia és az alkímia között a párkapcsolatban, ő pedig ezeket a gyönyörű és bölcs szavakat válaszolta:
A csupán „kémiát” kereső szerelmi tudósok a cselekvéshez és a reakcióhoz szoktak hozzá…míg azok akik megtalálják az „Alkímiát” a szeretet művészei, akik folyamatosan megújuló szent erőteret teremtenek a szeretethez.
A kémikusok szükségből szeretnek.
Az Alkimisták választottak.
A kémia idővel elhal.
Az alkímia folyamatosan születik.
A kémia imádja a csomagolást.
Az alkímia élvezi a tartalmat.
A Kémia megtörténik.
Az alkímia folyamatosan felépül.
Aki kémiát keres, csak kémiát talál.
A kémia vonzza, majd elvonja a férfi és női szent erőket.
Az alkímia integrálja a férfi és a női elvet, ezért a tisztán szabad lelkek kapcsolódásává válik, saját szárnyaikkal és nem az ego szeszélyeinek és elvárásainak függvényében.
Befejezésül a Mester így szólt tanítványaira nézve:
Az alkímia összegyűjti, amit a kémia elválaszt.
Az alkímia Szentkirályi házasság míg csupán a kémia idővel létrejövő szétválás, amit nap mint nap látunk sok párkapcsolatnál.
A tudatos, mély szent kapcsolódás folyamatosan építi mindkét lelket, de a kémia kiégeti azt és folyamatosan öregíti a fizikai testet…míg az alkímia mindig belülről simogat és az örökléten át fiatalít.
Az igazi spirituális partner az, aki arra ösztönöz, hogy mélyen magadba keresd mindazt a szépséget és szeretetet amit eddig csupán kívül kerestél. Az igazi partner segít felfedezni a tanárt önnön magadban.” – Engel Novi

Nem erőlködök – Áramlok
Nem irányítok – Alkotok
Nem hajszolok – Bevonzom
Nem sürgetek – Összehangolt lépéseket teszek
Nem játszom kicsiben – A fejlődést választom
Szabó Lilla
Július 30. a Barátság Világnapja
„Minden szeretet gyanús, mert önzés és fukarság lappang hamujában. Csak a barát vonzalma önzetlen, nincs benne érdek, sem az érzékek játéka. A barátság szolgálat, erős és komoly szolgálat, a legnagyobb emberi próba és szerep.” – Márai Sándor

Genetikailag hasonlítunk a barátainkhoz. A génállományunk körülbelül egy százalékban megegyezik azokkal az emberekkel, akiket a barátainknak választunk-, derült ki egy nemrég megjelent tanulmányból. A hasonlóság mértéke körülbelül annyi, mint a negyedfokú unokatestvéreknél.
Mindannyiunk életében fontosak a barátok, a világnap pedig jó alkalom ennek kimutatására.
Egy barát örök időkre barát, akár támaszra van szükség, akár az örömök megosztására. Akár jó, akár rossz idők járnak ránk, egy barát mindig jelen van, kész a megosztásra, a szolgálatra, a meghallgatásra…. egyszerűen csak ott van.

Íme pár ötletet arra, hogyan ünnepelhetjük meg a barátságot: Menjünk ki piknikezni a parkba, alkossuk újra az első közös fotónkat. Küldjünk egy (virtuális) képeslapot. Idézzük fel a legfurcsább, legviccesebb, legmeghatóbb közös élményünket. Nézzünk meg néhány részt a kedvenc sorozatunkból. Kapcsoljuk ki a telefonjainkat és egy kávé, egy jeges tea mellett beszélgessünk, nosztalgiázzunk kicsit a tegnapról – tartsunk egy igazi nőcis bulit ma: menjünk el együtt színházba, moziba, koncertre – szervezzünk valami meglepit. A párom a legjobb barátom, mi együtt ünnepelünk.
Ezen a csodás júliusi hétvégén Boldog ‘Barátság Világnapját‘ kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:
Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu


Irányítsd az energiáidat a jóllét felé, a hála érzése felemeli a rezgésedet és bőséget fog hozni eléd. Ha boldog akarsz lenni akkor önmagadon kell dolgozni….Túl rövid az élet ahhoz, hogy panaszkodj. Engedd el, azt ami felett nincs hatalmad. Nevess a hibáidon, kacagj a tévedéseiden, engedd el a félelmeidet – vedd fel újra életed ritmusát! Szórakozz, élj, táncolj, nevess, szeress! Lélekölelésem: Asajah

Az élet a legértékesebb és legtörékenyebb kincsünk, megszületünk, élünk, meghalunk. Csak az a lényeg, hogy létünkben legyen valami különleges, jelentsen valamit számunkra és mások számára. – E. J. Allibis

„Amikor tudatossá válsz, még bölcsebb leszel. Ez az, amit valódi személyes fejlődésnek nevezhetünk. Értsd meg a büszkeséged és hagyd el, az eredmény alázat lesz. Értsd meg a boldogtalanságod és az eltűnik, az eredménye boldogság lesz. Értsd meg a félelmeidet és azok feloldódnak, az eredmény a szeretet lesz.Értsd meg a ragaszkodásodat, és az eltűnik, a következmény a szabadság lesz.” – Anthony De Mello
2023. július 21-én, pénteken tízmilliószoros napunk lesz!
A Chokhör Düchen, magyarul Imakerék ünnepe. Buddha első szent beszédére, a Négy Nemes Igazság tanára emlékeznek a hívek. A legenda szerint Buddhát az istenek kérték fel az emberek tanítására.

A tízmilliószoros napokon minden teremtés tízmilliószoros erővel hat. Ilyenkor esélyt kapunk rá, hogy bevonzzuk a jobb és vágyott jövőt.
Ezen a magas rezgésű napon pozitív, fejlődésedet elősegítő gondolatokkal tudod az életed a vágyott irányba fordítani.
A pozitív tettek, jó cselekedetek hatása visszairányul ránk, ha jót teszel mással, annak az áldása megsokszorozódva száll vissza rád!
Ez elengedésnek is jó ideje lehet: Nagy terheid, vétkeid feloldását érdemes erre a napra időzíteni.
Arra is koncentrálj, hogy a rossz tulajdonságok ne uralkodjanak el rajtad. Vagyis ne mérgez ezeket a csodálatos napot düh, féltékenység, irigység, vagy akár bosszú, hiszen ezeknek is extra löketet adhatsz.
Áramoltasd a szeretetet, adj valami jót másoknak, jó gondolatokkal, pozitívan cselekedj.
Ne felejts el hálásnak lenni mindazért, amid van, és lesz. Ha könnyebben fókuszálsz írással, akkor írj egy hálalevelet az Univerzumnak, vagy csak sorold fel azokat a dolgokat, amikért hálás vagy.
Csodákkal megáldott, szép teremtő napot kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:
Asajah
spirituális tanácsadó–lélekfejlesztő
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
önismereti és párkapcsolati tanácsadó
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu