A hálaadó imák békét adnak!

Az ima ereje.

 

 

Az ima a lélek lélegzése.
Éljünk az ima nagyszerű, magasztos lehetőségével. Ha imádkozni szeretnénk először is magunkban teremtsünk csendet, hogy úgy tudjunk beszélni Istennel ahogyan egy jó barátunkkal, odafigyelve. Hiszen az imádság egy fajta beszélgetés Istennel. Az ima híd az égbe, a “földi” és az “égi” találkozása. Imádkozás közben kapcsolatba kerülünk a természetfeletti Istennel, ezért természetfeletti eredményre számíthatunk, függetlenül attól, hogy megadja-e a kérésünket vagy sem. Bármilyen válasz érkezzen is a könyörgésünkre, az ima erejének forrása maga Isten, akihez könyörgünk, s aki megválaszolhatja és meg is válaszolja kéréseinket tökéletes akarata és időzítése szerint. “Imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok!”
Ez arra az emberre is vonatkozik, aki imádkozik, és nemcsak arra, akiért imádkozik. Közben az is gyógyul, aki imádkozik! Az egymásért való imádság közben szinte azt érzi az ember, hogy kigyúl a szívében az Isten és az emberek iránti szeretetnek a lángja, és megmelengeti a saját, egyébként didergő lelkét is!

Amikor aggódni kezdesz, imádkozz!
Akinek élete abból áll, hogy mindig csak kap, és soha sem ad, az hamar elveszíti az áldást. Ha nem árad tőle másokhoz az igazság, elveszti képességét az Istentől adni kívánt áldások befogadására

“Istenem, kérlek segíts, hogy halljam, amit hallanom kell,
lássam, amit látnom kell,mondjam, amit mondanom kell és
tegyem, amit tennem kell! Segíts kijavítani hibáimat,
bocsásd meg tévedéseimet. Akadályozd meg, hogy karmikus dolgokba avatkozzam!”

A hálaadó imák békét adnak.
Amikor imádkozunk nem az a lényeg, hogy a szavaink minél magasztosabb legyenek, hanem az a fontos, hogy amit mondunk, azt teljes átéléssel tegyük.

Asajah
spirituális tanácsadó