Hétvégi téridőben.

Erős energiák – tisztázó helyzetek. Döntéseinkben álmaink is segítenek.

„Minden egy – több testben egy lélek.”

Energikus napunk van – sportnak is, de a kirándulásnak is kedvez, munkabírásunk nagy lesz.

Mély, fontos beszélgetésekre alkalmas a hétvégi nap – kapcsolat, párkapcsolat tisztító aspektusban. Olyan emberekkel is találkozhatunk és kapcsolódhatunk most, akik merőben más energiarendszerben élnek, más hitviláguk van, de valamilyen formában mégis közös  az utunk. A Jupiter retrográdban van, ami a testi-szellemi méregtelenítésnek is kedvez. A  szaturnuszi-Mars-Plútó az új utat mutatja meg, amerre lépned lehet. Tudatalattink az álmok dimenzióján keresztül üzen – ki az aki hamarosan kirezeg az életünkből,  elengedő feladatot hozva. Erkölcsi-morális segítőt is kaphatsz – életútvezető barátsággal. A Rák Hold mindig a családi problémákat mutatja meg, a szaturnuszi-Hold pedig megtanít arra, hogy a konfliktusokat hogyan oldjuk meg, miként ne vonódjunk bele vitázó helyzetekbe. Emlékezzünk csak arra, hogy a társunkkal való szövetség nem csata, szent szövetségünk van vele. Lelki szerződés, ami a szeretet jegyében köttetett. A Vénusz a Bikában  – ez az energia is segítségre lesz – hangolódj a harmonikus rezgésekre, légy bátor és cselekedj, az erőd veled.

A tarot üzenete: Az Igazság. VIII – Kazánlár tarot, Nagy Árkánuma. Minden és minden ember összefügg egymással. Önismeret nélkül nincs spirituális út. Néha embertpróbáló feladatokkal kell foglalkoznunk, a karma mindenhol megtalál, és kiegyenlítődésre vár. Az egyensúly a harmónia része. Spirituális jóslatként azt üzeni a tarot lap, hogy dolgozz magadon, és vállald fel a problémáidat, tedd rendbe a dolgaidat. A helyes életszemlélettel minden a helyére kerülhet. Légy igazságos önmagaddal is, az élet segít neked,ha a türelem és a szeretet vezérel.

„A legnagyobb erőpróba az önlegyőzés. Ha naponta legyőzöd magadban a kis erőszakosságok és indulatok ugrásra lendülő apróvadjait, olyan erőt fejlesztesz ki vele, amellyel végül le tudod majd győzni a Vörös Oroszlánt is.” – Szepes Mária


Az Én-szeretet alap, szeresd és tiszteld magad – mert ezzel kezdődik minden! Adj energiát annak, aki vagy. Hozz pozitív fordulatot életedbe. Karmaoldás ideje van.

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász – angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Tarot – Sorselemzés – Energetikai tisztítások.
Karmaoldás.