“Tanulok nem pazarolni semmit.
Sem az ételt, sem az időt, sem magamat.
Egyre kevesebbszer magyarázkodok.
Rendszerezek, hogy szabad maradhassak.
Nem keresek minden kérdésre választ.
Nem válaszolok minden kérdésre.
Tudatosan lélegzem.
Meghajolok, ha az felemel.
Kezdem megérteni, hogy vannak sokkal
fontosabb dolgok, mint a félelem.
Tudok örülni apróságoknak.
Elfelejtek ezt-azt. Sajnos. Szerencsére.
Zavar a káosz.
Nyugtat a csend.
Fáraszt a vitatkozás.
Nem kell a nyüzsi, kevesebb emberrel is beérem.
Hallgatok magamra.
Egyre kevesebbszer bánt, ha kinevetnek.
Van, hogy velük nevetek…
Nem hiszek a csodákban. Pontosan tudom, hogy vannak!”
Lőrinczi Emese